A viking szó eredete, a viking kirajzások okai és fő irányai

A vikingeket az európai krónikákban más-más néven jegyezték fel. Ezek az elnevezések külön-külön utalnak dánokra és norvégokra, de sokszor használták általánosságban a vikingekre is.

Az angolszász forrásokban a vikingeket dánoknak (Dani), vagy egyszerűen csak pogányoknak nevezik. A frank évkönyvek a normann (Normanni) elnevezést használják, a német krónikákban pedig kőrisfa-embereknek (Ascomanni) hívják őket. Az ír források lochlanach (északi) néven emlegetik őket, és gyakran használják norvégok esetében a fehér, dánok esetében, pedig a fekete jelzőt. Spanyolországban az arab madjus (pogány varázsló) szóval jelölték őket. A bizánci források a szláv eredetű rus szót használták, de ez a svéd routsi (evezős ember) szóból ered.

Brémai Ádám leírása szerint a dánok saját magukat vikingeknek nevezték. A szó eredetét homály fedi, de valószínűleg skandináv eredetű. A viking név nem tekinthető a skandináv népekre vonatkozó egységes gyűjtőnévnek, a szó csak a 19. században került be a köztudatba ilyen jelentéssel. Vannak, akik azt állítják, hogy a vig (csata) szóból ered ez az elnevezésük, bár ez fonológiai alapon kétséges.

A vik (öböl, fjord) szóból való eredeztetés is igen kétséges. Egy ideig úgy gondolták, hogy a norvégiai Vik tartományban élőket nevezték először vikingeknek, de ez a nézet is hamar megdőlt. Sokan a latin vicus (város) szóból próbálták eredeztetni.

Fritz Askeberg nyelvtudós veti fel azt, hogy a hímnemű viking szóra vezethető vissza az eredete, ami hazájától távol lévő tengeri rablót jelent. A tudósok máig nem tudják pontosan meghatározni a szó eredetét, vannak kevés követőre találó nézetek is, miszerint a viking szó a vikan (fóka) szóra vezethető vissza, vagy a vige (hátrálni) szóval áll rokonságban.

A vikingek támadásait négy különböző csoportra lehet osztani. Az első csoport az egyéni kalózportyák, mint Angliában 793 és 865 között. A második csoport a politikai terjeszkedés. A harmadik csoport a gyarmatosító hadjáratok, ide tartoznak például Anglia, Írország, Észak-Franciaország ellen vezetett hadjáratok, vagy Izland és Grönland elfoglalása. A negyedik csoportba a kereskedelmi terjeszkedés tartozik, ez főleg a svédekre és a keleti irányú terjeszkedésre volt jellemző.

A viking kirajzásnak több, talán egymáshoz kapcsolódó okai vannak. A leggyakrabban említett ok a túlnépesedés. Dudo tézise szerint a túlnépesedés oka a többnejűség, ez nem valószínű, hiszen több feleséget csak a vagyonosabb rétegek tagjai tarthattak. A túlnépesedés főleg Dániára a meghatározó, bár a többi skandináv országra is a túlnépesedés jellemző.

A másik lehetséges indok a viking öröklési rend lehet. A skandináv államokban a legidősebb fiútestvér volt az örökös. Ezzel próbálták megakadályozni a földbirtokok felaprózódását. A gyakori belviszályok is vezethettek egy-egy portyához, de a gyors meggazdagodás lehetősége is sokszor elég volt ahhoz, hogy a vikingek útnak induljanak.

Néhány kutató szerint 800 körül egy „kis jégkorszak” alakult ki, de ezt több kutatás eredménye is megcáfolta. A talajkimerülés és az ennek következtében fellépő földínség is az okok között lehetett, de a művelhető földterület méretének csökkenése nem szerepel semmilyen írott forrásban és a régészet eredményei sem igazolják. A kereskedelmi utak ellenőrzése is ott szerepel az okok között, ez valószínűleg az egyik legfontosabb ok lehetett.

A viking támadások irányait meghatározta a Skandináviában élő népek elhelyezkedése. A Skandináv-félsziget legnyugatibb részén élő norvégok főleg Skócia, Írország, Anglia északi része, az atlanti szigetcsoportok, Izland és Grönland felé terjeszkedtek. A dánok a frank államokat, a Baltikumot, Dél-Angliát, Írországot, Spanyolországot, Földközi-tenger partjait támadták meg. A svédek Oroszországban és a Baltikumban terjeszkedtek, de ez természetesen csak egy leegyszerűsített kép.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.