A kommunista hatalomátvétel folyamata

A mai bejegyzésünkben szeretnénk egy kicsit rávilágítani azokra az évekre, amikor Magyarországon zajlott a kommunisták tisztogatásokkal megfűszerezett csendes hatalomátvétele.  Érdekességként ezt a korszakot korabeli dokumentumokkal fogjuk szemléltetni.

1944-45-ben a szovjet hadsereg megjelenésével nem csak a német megszállásnak és a nyilas uralomnak lett vége, de a Horthy-rendszer is alapjaiban meginogva végül összedőlt.  A gazdasági és politikai rendszer romokban hevert. Sokan érezhették úgy, hogy a kikezdhetetlen kormányzósági évtizedek után, végre eljött a színre lépésüknek az ideje.

1944 decemberében tehát az öt ellenzéki párt (Független Kisgazdapárt, Szociáldemokrata Párt, Nemzeti Parasztpárt, Magyar Kommunista Párt és a Polgári Demokrata párt) képviselői megalkották a Magyar Nemzeti Függetlenségi Frontot. Még szintén decemberben Ideiglenes Nemzetgyűlést tartottak a debreceni református kollégiumban. Azért itt, mert még tartott az ország ”felszabadítása”.

Ideiglenes Nemzeti Kormányt választottak Dálnoki Miklós Béla vezetésével. Ez a kormány 1945 januárjában Moszkvában írta alá a fegyverszüneti egyezményt, amelyben sok más mellett az is szerepelt, hogy Magyarország az 1938 előtti határok közé szorul vissza. A szerződés betartásáért az ún. Szövetséges Ellenőrző Bizottság (SZEB) volt a felelős, amelyet viszont hazánkban a szovjetek irányítottak, Vorosilov marsall vezetésével.

1945 márciusában a koalíciós kormány egy nagy horderejű döntést hozott. A földreform keretein belül minden 1000 holdnál nagyobb földbirtokot, valamint a nyilasok és a háborús bűnösök földjeit felosztották. Ez a 20. század legradikálisabb mezőgazdaságot érintő döntései közé tartozott.

Megoldotta azt a problémát, ami a Horthy-rendszert is végigkísérte. Persze azt vitatható, mennyire volt ez jó döntés és a mérleg másik oldalán ott vannak azok, akik nagyon sokat vesztettek ezzel a határozattal.

Az 1945 novemberében megtartott választásokon a Kisgazdapárt a szavazatok 57%-ával abszolút többséget szerzett. Ez annyit jelentett, hogy egyedül is alakíthatott volna kormányt, de Vorosilov ragaszkodott a koalícióhoz. Na, vajon miért?

A miniszterelnök Tildy Zoltán lett egészen 1946 februárjáig, amikor is köztársasági elnökké nevezték ki. A kormány irányítását a szintén kisgazda Nagy Ferenc vette át. Elkövettek azonban egy végzetes hibát. A legfontosabb terület, a Belügyminisztérium irányítását átengedték a kommunistáknak. Na, itt megint lehet vitatkozni arról, hogy a SZEB-bel a nyakukban tehettek e volna mást? Ez adta meg a lehetőséget a rendőrség Államvédelmi Osztályának (ÁVO), hogy függetlenítse magát a kormánytól. 

Péter Gábor volt a vezetője és gyakorlatilag a kormány minden tagját is megfigyeltette. Maga a kialakult helyzetről 1947-ben egy bizonyos Korotkevics szovjet politikusnak így nyilatkozott:

„Magyarország politikai rendőrségének 80%-a kommunistákból áll. Így tehát lényegében a mi kezünkben van.

Alapfeladatunknak azt tartjuk, hogy mindent előre megtudjunk, s tájékoztassuk erről vezetőinket. E célból meglehetősen kiterjedt információhálózatot hoztunk létre.

Valamennyi politikai pártban vannak embereink. Sikerült beszerveznünk más pártok funkcionáriusait. A beszervezésre többnyire annak köszönhetően került sor, hogy kompromittáló anyagok vannak kezünkben.

Az emberek a leleplezéstől való félelmükben, hajlandóak együttműködni velünk. Minden minisztériumban, sőt, az egyházi személyek között is megvannak az embereink. Most lehallgatjuk a miniszterelnök és a pártvezetők minden fontosabb telefonbeszélgetését, s a legfontosabbakról jelentést teszünk Rákosi elvtársnak.”

1947 február 10-én Magyarország aláírta a párizsi békét, mellyel visszaállították a trianoni határokat, viszont három falu Csehszlovákiához került.  A SZEB ugyan megszűnt, de a szovjet csapatok továbbra is Ausztriában állomásoztak (tudjuk, hogy az ország helyzetét csak az 1955-ös államszerződéssel rendezték), így Magyarországon is „indokoltan” maradhattak. Közben a SZEB elnöke Vjacseszlav Molotov lett, aki elődjéhez hasonlóan felvette a kapcsolatot Rákosiékkal.

A következő beszélgetés Molotov és Rákosi között zajlott le 1947 áprilisában. Itt már kezd kirajzolódni Magyarország jövője.

Rákosi:
”Azt is tudnunk kell, meddig tartózkodnak még Magyarországon szovjet csapatok.”

Molotov:
”A most kialakult helyzet számunkra kedvezőnek mondható. Az Ausztriával kötött szerződést ebben az évben biztosan nem írják alá, erre legjobb esetben a jövő év elején kerül sor, így tehát csapataink Ausztriában állomásoznak, állomásozni fognak Magyarországon és Romániában is. „

Rákosi:
”Ez számunkra kétségtelenül kedvező, de ne feledkezzék meg arról, hogy a megszálló csapatok fenntartása nekünk nem kevésbe kerül. „

A beszélgetés a továbbiakban a kommunisták jelenlegi gazdasági, politikai pozícióira terjed ki, illetve, ami még fontosabb, előtérbe kerül a hadsereg kérdése is.

Molotov:
”És kinek a kezében van a hadsereg?”

Rákosi:
”A honvédelmi miniszter, Dinnyés, a kisgazdák balszárnyához tartozik. De a hadsereg minden fontos kulcspozíciója a mi kezünkben van. „

Molotov:
”És megbízható a honvédelmi miniszter?”

Rákosi:
”Azt hiszem, hogy megbízható ember.”

Már 1946-ban elkezdődött az ún. szalámitaktika, amely lényegében arra irányult, hogy a Kisgazdapárt ”reakciós” elemeit szépen lassan kiiktassák. Közben persze a többi politikai párttal is igyekeztek leszámolni. 

Mindenkire ráfogták, hogy reakciós, ha az illető ”nem megfelelően” viselkedett. Különböző ál-összeesküvéseket találtak ki, hogy a kisgazda politikusokat háttérbe szorítsák.  Egy ilyen ügy kapcsán a kisgazda főtitkárt, Kovács Bélát is meggyanúsították.

agy Ferenc miniszterelnök ekkor Svájcban tartózkodott. Őt megfenyegették, hogy ha nem mond le, akkor a családját nem engedik ki az országból. Nagy Ferenc pontosan tisztában volt a kialakult helyzettel. Erről az időszakról a visszaemlékezésében így írt:

„A Kommunista Párt mindinkább maga akarta diktálni a fejlődés irányát és tempóját (…)

A Szovjetunió nem járulna hozzá, hogy többségi kisgazdapárti kormány alakuljon, hanem ragaszkodnék a koalíció fenntartásához (…)
A Szovjetunió egyoldalú befolyásával szemben semmiféle védelmet nem élveztünk. A nyugati nagyhatalmak figyelme nem terjedt ki a magyar belpolitika egyes jelenségeire (…)”

A nyugati hatalmak még a világháború előtt megállapodtak a szovjetekkel, arról, hogy meddig terjedhet ki a befolyási övezetük és ebbe Magyarország is beletartozott. Ezzel magyarázható a nyugatiak ”passzivitása”.

Miután Nagy Ferenc miniszterelnök lemondott, Tildy Zoltán köztársasági elnök új választásokat írt ki 1947 augusztusában. Ezek voltak az ún. kékcédulás választások.

A kommunisták egy fontos rendelkezést kihasználva, választási csalást hajtottak végre. Akik ugyanis a választás napján nem tartózkodtak otthon, azok egy bizonyos kék igazoló cédula segítségével máshol is leadhatták a voksukat.

A párt aktivistái az országot járva hamis cédulákkal több helyen is leszavaztak. Ennek ellenére mégis koalícióba kényszerültek. A kisgazda mandátumokat viszont szabálytalanságokra hivatkozva megsemmisítették és novemberben a pártot is feloszlatták.

1948-ban a szociáldemokraták között is fölénybe kerültek a kommunista párti erők és ez év júniusában a két párt egyesült. Létrejött a Magyar Dolgozók Pártja. Ezzel szabaddá vált az út a diktatúra kiépítésére.

Az ellenzéki pártokat beolvasztották a megalapított Népfrontba és az 1949-es választásokon már csak a Népfront jelöltjeire lehetett szavazni.  A hatalomátvételt az 1949 augusztusában elfogadott új alkotmány koronázta meg.

Mary Ardenn


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük