Aki elkerülte a szovjet megszállást

Miatta (is) tört ki az ’56-os magyar forradalom?

“Mai bejegyzésében B.L.NT egy érdekes összefüggésre világít rá az 1956-os lengyelországi események lezárása és a budapesti történések között. Célkeresztben egy ellentmondásos figura, aki meggyőződéses kommunista vezetőből lett szovjetbíráló, majd ismét keményvonalas baloldali  politikus” – Jtom

Sztálin halála, majd Hruscsov kiszivárogtatott beszéde a sztálinizmus bűneiről Kelet-Európa-szerte lendületet adott a szocialista tömb megreformálásához. A reformtörekvések először Lengyelországban, majd Magyarországon csúcsosodtak ki. Ahogy az jól ismert, az 1956-os magyar forradalmat a lengyel mozgalmak inspirálták, illetve azok szolgáltak szikraként a magyarországi események számára. Ebben a cikkben a lengyel reformisták kulcsszereplőjét, Wladislaw Gomulkát veszem górcső alá, aki roppant érdekes figura volt: a moszkovitákkal szemben egy nemzetközpontú kommunista volt, személyesen járt közbe Hruscsovnál Nagy Imre védelmében, és Kádár Jánost egy szovjet bábnak tartotta.

kiss.jpg

Hatalma csúcsán, 1966-ban kapta ezt a “spontán” csókot Varsóban a felvonulási terén

1956-ban az ő érdeme is volt, hogy Lengyelországnak sikerült elkerülnie a szovjet megszállást. Később keményvonalas kommunistává formálódott, aki egy 1970-es munkássztrájkra fegyverrel válaszolt, ami hatalmának végéhez vezetett.

Wladyslaw Gomulkát a reformista vonal nyomására, két hónappal az októberi események előtt vették vissza a Lengyel Egyesült Kommunista Pártba. Gomulkát úgy ismerték, mint a néphez közel álló elkötelezett kommunistát. Életpályája is erről tanúskodik: 14 évesen kezdett dolgozni egy kovácsmester segédjeként, két évvel később már szakszervezetet szervezett. Később meghívást kapott a két világháború közti Lengyelországban még titokban működő kommunista pártba, majd egy vegyipari szakszervezet elnöke lett. Élete során összesen négyszer börtönözték be, a háború előtt háromszor forradalmi tevékenységben való részvétel miatt, a háború után pedig a szovjetek ítélték el „nacionalista elhajlás“ vádjával, mivel nyíltan fellépett a Kominform – a Moszkva-központú kommunista mozgalom – legfőbb fóruma ellen. Ahogy a szocialista tömb más országaiban, Lengyelországban is érezhető volt a szakadék a moszkoviták – azok a kommunista vezetők, akik a második világháború alatt Moszkvába menekültek – és a hazai központú kommunisták között. Lengyelországban viszont a sztálinizmus éveiben is megtudta őrizni tekintélyét a hazai front. A reformot követelő tüntetések és sztrájkok miatt a népszerű Gomulkát nevezték ki a párt főtitkárává,

“a keleti blokkban jellemző három éves koncepciós börtönbüntetés és párttagságból való kizárás után”

– miután a sztálinista vonalat képviselő „lengyel Rákosi“, Boleslaw Bierut meghalt, és utóda, Edward Ochab is lemondott.

boleslaw_bierut2.jpg

Boleslaw Bierut (középen) a “lengyel Rákosi”

Megválasztása előtt azonban a keményvonalas kommunista frakció tájékoztatta Moszkvát a számukra aggasztó eseményekről. A döntő pártkongresszus előtt váratlanul megjelent Nyikita Hruscsov és küldöttsége, azért, hogy ellenőrzés alatt tartsa az eseményeket, miközben az országban állomásozó szovjet csapatok megindultak a főváros felé. A félnapos tárgyaláson megegyezés született, Hruscsov bizalmat szavazott Gomulkának. Értelemszerűen több oka is volt annak, hogy a Szovjetunió végül nem avatkozott be Lengyelországban, de ebben az írásban csak egyet emelnék ki: Wladyslaw Gomulka elkötelezte magát a Szovjetunió és a Varsói Szerződés mellett, mégpedig abból a célból, hogy Lengyelország új nyugati határait biztonságban tudja egy esetleges német revans ellen. Tudni kell, hogy Lengyelország határait egy évtizeddel azelőtt, a háború befejezésekor „nyugatra tolták“, így a németek rovására az új területeket kapott. „Lengyelországnak nagyobb szüksége van a szovjetek barátságára, mint a Szovjetuniónak Lengyelország barátságára. A Szovjetunió nélkül nem tudjuk fenntartani nyugati határainkat“ – mondta el a pártkongresszuson.

Az 56-os poznani “sajnálatos események”

1956. június 26-án kora reggel egy spontán sztrájk szerveződött a poznani Cegielski fémműben. A vasipari dolgozók felháborodásuknak adtak hangot, amiért a kormány júniusban elvette a teljesítménybérüket, valamint felemelte a munkanormát. Miután a munkások az utcára vonultak, más gyárak dolgozói és több iskola diákjai is csatlakoztak hozzájuk.

poznan_1956.jpg

Tüntető munkások Poznanban: “Kenyeret akarunk”. A lengyel titkosszolgálat felvétele

A tüntetés a város főterén található pártközpont előtt folytatódott, ahol csaknem százezer ember gyűlt össze. A dolgok hamar eszkalálódtak, miután a tömeg megrohamozta és kifosztotta a pártközpontot és a karhatalom épületeit, így fegyverhez jutva a börtönből politikai foglyokat szabadított ki.

A lengyel hadügyminiszter – a lengyel születésű, de szovjet – Rokosszovszkij marsall (igen, AZ a Rokosszovszkij) a teljes lengyel hadsereget riadókészültségbe helyezte. Még aznap délután 2 órára szovjet tisztek repültek Poznanba és átvették a parancsnokságot. Bevetettek négy lengyel hadosztályt, köztük két páncélosdandárt, összességében mintegy 10 ezer katonát. A felkelést alig 24 óra alatt leverték.

poznan1956001.jpg

Tankok Poznan főterén

Körülbelül 100 halálos áldozat és 750 letartóztatott a mérleg. Az eseményeket a hatalomba frissen visszatért Gomulka a saját céljaira használva kijelentette, hogy a tiltakozó dolgozóknak részben igazuk volt, ezért nem lesznek halálos ítéletek, és az életszínvonal emelésén fog dolgozni. Sikeresen távolíttatta el a poznani eseményekben részt vett és Lengyelországban népszerűtlen honvédelmi minisztert, Rokosszovszkij marsallt, aki Sztálin halála után már biztonságban térhetett vissza a Szovjetunióba mintegy ötszáz (!) tanácsadójával együtt.

 

1956.jpg

Az 1956-os történelmi beszéd, amelyben a hruscsovi enyhüléssel összhangban védelmébe vette a felkelő munkásokat, és elismerte a pártvezetés hibáit és a gazdasági nehézségeket

szabadnep.png

Olaj a tűzre. Gomulka teljes beszédét október 23.-án két teljes oldalon közölte a magyar Szabad Nép is. A budapestieknek nem kellett több, egyetértésük és szolidaritásuk jeléül az utcára vonultak a szimpátiatüntetésre

 

Bár felfedezhető a párhuzam Nagy Imre és Wladyslaw Gomulka élete és véleménye között, Gomulka mégis túl radikálisnak tartotta Nagy Imre azon törekvését, hogy a Varsói Szerződésből kilépjen, valamint hogy a szovjet csapatokat hazaküldje. Arra, hogy ténylegesen mennyire volt radikális ez a lépés, most nem térek ki, de tény, hogy Magyarországnak ekkor nem kellett különösebben tartania attól, hogy egy szomszéd nagyhatalom visszaveszi tőle a területeit. Ez a félelem viszont Lengyelországra és Gomulka politikájára rányomta bélyegét. Ezek ellenére a magyarországi szovjet invázió bejelentése után mégis ő volt az egyetlen, aki felemelte szavát a megszállás ellen. Úgy érvelt, hogy az ilyen problémákat fizikai erőszakkal és invázióval nem lehet megoldani. Ezek után még egyszer, a Nagy Imre per megindítása előtt megpróbált egyenesen Hruscsovnál közbenjárni Nagy védelmében – sikertelenül.

1101561210_400.jpg

Gomulka  a Time címlapján, 1956 december 10.

A forradalom leverése után hatalomra kerülő Kádár Jánostól Gomulka ígéretet kapott arra, hogy a per nem fog Nagy Imre halálos ítéletével végződni. Megelőlegezve a bizalmát, Gomulka elfogadta Kádár meghívását egy budapesti látogatásra. Azonban az 1958 májusában megtartott találkozó után röviddel kihirdették a halálos ítéletet. Gomulka

“…dührohamot kapott és tovább mélyült az ellenszenve Kádár iránt,”

akit gyilkosnak, árulónak és a szovjetek bábjának tartott. Az idő múlásával viszont – ahogy az 1956-ban is történt -, győzött a pragmatizmus és az államérdek, a kapcsolatok Gomulka és Kádár között konszolidálódtak, bár a lengyel vezető sokáig kerülte az alkalmakat, ahol Kádárral összefuthatott.

Gomulka és a reformizmus 1956-os szereplése egy kis optimizmust kölcsönzött a lengyeleknek, de a jelentős politikai változása reménye nem teljesülhetett be. A 60-as évekre Gomulka egyre jobban kiszolgálta a Szovjetuniót, és a „gomulkai enyhülés“ éveit felváltotta a kiábrándultság időszaka.

1969.jpg

A brezsnyevi pangás már Lengyelországra is átterjedt. 1969-re Gomulka visszavedlett szovjetbarát kommunistává. (Balról a harmadik Brezsnyev, mellette jobbról Gomulka a jobb szélen Wojciech Jaruzelski tábornok, aki egy évvel később részt vett Gomulka megbuktatásában, majd 1981-re miniszterelnök és pártfőtitkár lesz, a lengyel szükségállapotot is bevezeti a gazdasági nehézségek elleni tüntetések megfékezésére)

Maga Gomulka is egyre keményvonalasabb kommunistaként tűnt fel. Végül hatalmának végét az jelentette, amikor 1970-ben – éppen karácsony előtt – a rádióban személyesen általa bejelentett általános 20%-os áremelés után elrendelte a hadsereg bevetését a sztrájkoló munkások ellen Gdanskban és Gdyniában. A  negyven halálos áldozatot és ezer sebesültet eredményező mészárlás után szovjet hozzájárulással 1970-ben lemondatták. 1982-ben halt meg.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.