Bauer Sándor önégetése – 1969

1969. január 23-án Bauer Sándor autószerelő-tanuló az emberi jogok eltiprása és a kommunista önkény ellen való tiltakozása jeléül, Budapesten a Nemzeti  Múzeum kertjében önégetéssel öngyilkosságot követett el.

01.jpg

MEGRÁZÓ KÉPEK ÉS FELVÉTELEK!

Bauer Sándor 1952-ben született a Budapesten. Kacsóh Pongrác úti lakásuk 1956-os szovjet tankok általi szétlövése a mindössze négy éves fiú emlékezetébe mélyen belevésődött. 14 évesen döbbent rá, hogy a tehetségnél többet ér egy párttitkár szava, amikor jó teljesítménye ellenére, helyette egy kádergyereket vettek fel a szegedi erdészeti iskolába. Édesapja ezután egy autószerelő ipari szakiskolába íratta be de itt Sándort osztálytársai különcnek tartották, mert rengeteget olvasott és érdeklődött a történelem iránt. Otthonuk pincéjében ifjúsági klubot szervezett, ahol merész kijelentéseket tett az elnyomó diktatúráról és ismerőseit fegyveres ellenállásra buzdította.

A cseh fiatal Jan Palach tette igen nagy hatást gyakorolt a fiatalemberre, akiben mindössze 17 éves korára megérett az elhatározás. Búcsúleveleket és végrendeletet hagyott hátra családjának, barátainak. Törölközőket csavart testére a ruhája alá, hogy azok kellőképp magukba szívhassák a benzint, majd telepakolt egy táskát üvegpalackokkal.

Villamossal bement a Kálvin térig, az embereket figyelte, hogy hol, mennyien járnak. Próbált fiatalokat keresni, hogy tette minél mélyebb nyomot hagyjon a szemtanúkban. Választása múzeumkertre esett, mert úgy gondolta, hogy a tanítás végeztével a hely – mint mindig, most is – tele lesz diákokkal, így sokan láthatják majd tettét.

Egy óra után néhány perccel a Nemzeti Múzeum kertjében tehát elővette a táskájába rejtett benzines palackokat, lelocsolta ruházatát, majd lángra lobbantotta magát. Miközben égett, két nemzeti színű zászlót lobogtatott. A hamarjában két-háromszáz főre duzzadt nézősereg nem tudta mire vélni a látványosságot, de aztán lassan tudatosult bennük, hogy itt nem valamilyen előadás, hanem szörnyűséges dolog történik csakúgy, mint négy napja Prágában. Egy orvostanhallgató, Bihari Imre volt az első aki a segítségére sietett és próbálta menteni a fiú életét. Ő így emlékezett:

02.jpg

Megégve, sokkos állapotban a Múzeumkertben

„Barátommal együtt odafutottunk, és mindketten levettük a kabátunkat, azzal igyekeztük eloltani a lángokat… Az illető fiatalember mindvégig eszméleténél volt, azt hallottam, hogy kérdéseket tettek fel neki, amelyekre rendre válaszolt. Többek között azt kérdezték tőle, miért tette, amire olyan választ adott, hogy „…hazaszeretetből”, „…tiltakozásból”. Arra a kérdésre, hogy mi ellen akar tiltakozni, kijelentette: „…az orosz megszállók ellen”. Azt is mondta, hogy „…a cseh testvér is megtette…”.”

JanPalach.jpg

Jan Palach

Jan Palach cseh egyetemista, aki 1969. január 16-án kisétált Prága főterére a Vencel térre és az ország védőszentjének, Szent Vencelnek a szobránál felgyújtotta magát, így tiltakozott a Varsói Szerződés megszálló csapatainak bevonulása, a prágai tavasz eltiprása ellen.

janpalach25b85d.jpg

Jan három nap múlva belehalt sérüléseibe. Temetésén az állambiztonsági szolgálat tiltása ellenére 800 ezren vettek részt.

Tettét a keleti blokk országaiban sokak követendő példának tartották, legalább 14 fiatal választotta az önkéntes tűzhalált a következő években.

A Központi Honvéd Kórház égési osztályára szállított Bauer Sándor a testfelületének 15%-20%-ára kiterjedő másod- és harmadfokú égési sérüléseket szenvedett. Rendőrök őrizték a kórtermét, hiszen világos volt az állambiztonsági szerveknek, hogy Jan Palach-éhoz hasonló szovjetellenes “provokáció” történt. Csak szüleinek és nagybátyjának engedték meg hogy látogassák. Súlyos állapota és fájdalmai ellenére még aznap kihallgatták, és elkobozták szüleinek és barátainak írt búcsúlevelét.

A sajtó a következőket írta az esetről: „Bauer Sándor 17 éves budapesti ipari tanuló, aki már 1967-ben, 15 éves korában sikertelen öngyilkosságot kísérelt meg, hétfőn a Nemzeti Múzeum kertjében ruháját leöntötte benzinnel, majd meggyújtotta, ily módon öngyilkosságot kísérelt meg. Súlyos égési sebekkel szállították kórházba, állapota válságos.”

02_2.jpg

Hivatalos letartóztatására csak két nappal később, január 22-én este hét órakor került sor. Részlet a letartóztatási jegyzőkönyvből:

„A rendelkezésre álló iratokból megállapítható, hogy a nevezett január 20-án 13.00 és 14.00 óra között a fővárosban, a Múzeumkertben magát benzinnel leöntötte, és felgyújtotta, hogy így önkényes tűzhalált haljon. Ezzel az volt a célja, hogy ily módon tiltakozzon a szovjet csapatok magyarországi tartózkodása ellen, illetve tiltakozásra másokat is felhívjon. Az eddigi meghallgatott tanúk vallomásából az is megállapítható, hogy a nevezett barátai és ismerősei körében a Magyarországon állomásozó szovjet csapatokra, továbbá a Magyar Szocialista Munkás Párt és a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormányra gyalázó kijelentéseket tett. Ezt a felfogását széles körben terjesztette.

Nevezett ügyében a fentiek szerint határoztam, mert szabadon hagyása esetén tartani lehetne attól, hogy az általa megkísérelt bűntettet végrehajtaná, vagy egészségi állapotában kárt tehetne, illetve szabadlábon hagyása a köznyugalmat zavarná. Továbbá alaposan tartani kell attól, hogy szabadlábon való hagyása esetén a még fel nem derített és ki nem hallgatott személyekkel összebeszélve a bűntett felderítését nehezítené.”

A jegyzőkönyvet aláírni már nem tudta, ezt helyette apja tette meg.

Bauer Sándor életét nem tudták megmenteni, másnap, január 23-án, az angyalföldi Honvéd Kórházban elhunyt.

Búcsúleveleiben barátjának, Sajbán Miklósnak így írt:

„…Prágában… tűzhalált választott egy fiatal, tiltakozásul Csehszlovákia orosz megszállása ellen…”.

Osztálytársának, Szilágyi Jánosnak ezeket a sorokat írta:

„…Azt üzenem, eszme nélkül nem él, csak létezik az ember… Tűzhalált halok, akár csak az a csehszlovák fiatal, aki 19–én gyújtotta fel magát, így tiltakozva az orosz megszállás ellen.”

Szüleinek is hagyott egy búcsúlevelet:

“…szeretnék élni, de most szénné égett holt testemre van szüksége a nemzetnek.”

Rákoskeresztúri új köztemetőben helyezték örök nyugalomra, szűk családi körben. Ahogy a fentebb olvasható újságkivágásból is látható, a pártállam által irányított  sajtó öngyilkosságnak próbálta beállítani a tettét. Még a temetés időpontját is a rendőrség határozta meg. 1969. január 28-án, reggel 9 óra. Bauer Sándor barátait, osztálytársait, tanárait nem értesítették a temetés időpontjáról, titoktartási nyilatkozatot írattak alá a szülőkkel, így a közvetlen hozzátartozókon kívül más nem is értesült haláláról és temetéséről.

Dr. Tihanyi Sándor rendőrezredes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság helyettese utasította a Fővárosi Temetkezési Intézet igazgatósági vezetőjét, hogy a Temetkezési Vállalat részéről megbízható személyek végezzék el a szertartást, valamint a rendőrség által előírt búcsúbeszéden kívül ne hangozzék el más. Természetesen a temetést operatív tisztek felügyelték.

A temetésre vonatkozó intézkedéseket a politikai rendőrség hét pontban dolgozta ki, ezekből az egyik a következő volt:

„Január 27-én, 11 órakor a szülőkkel megbeszélést tartottunk a körülmények tisztázása céljából. Amennyiben speciális kívánságuk, kérésük merülne fel, azt azzal a feltétellel fogadjuk el, hogy a temetés csak zárt, szűk körben történhet. Amennyiben a halott elhamvasztását kérnék, úgy ezt elősegítjük, miután a továbbiak szempontjából politikailag előnyös.”

05.jpg

Bauer Sándor tettét és halálának hírét csak 1969. február 5-én hozták nyilvánosságra. (Részletes összefoglaló jelentés az eset körülményeiről 1969. január 31-én készült.)

Később eljárást indítottak Bauer Sándor barátai, Berger István és Sabján Miklós ellen. A hónapokon át tartó vegzálás után 1969. március 17-én szüntették meg az eljárást. „Bejelentési kötelezettség elmulasztása” miatt mindkettőjüket figyelmeztetésben részesítették. A teljes ügyet érintő vizsgálat 1969. március 19-én került véglegesen lezárásra, de sírját még több éven keresztül figyelték, különösen az ünnepnapokon, évfordulókon. Fotókat készítettek a sírra virágot vivőkről és személyazonosságukat is felderítették.

Bauer Sándor 2001-ben emléktáblát kapott (most tekintsünk el attól hogy egy politikai párt az emléktáblán is reklámozza magát, ezért a jó szándék számomra erősen megkérdőjeleződik), 2011-ben utcát neveztek el róla a fővárosban, majd 2012-ben mellszobrot avattak tiszteletére.

04.jpg

03.jpg

Az önégetés, mint a szovjet megszállás elleni tiltakozási forma először még Jan Palach tette előtt, 1968-ban jelent meg. Varsóban százezer néző és magas rangú politikai személyek előtt az 59 éves, 4 gyermekes Ryszard Siwiec, lengyel tanár gyújtotta fel magát a csehszlovák eseményekre reagálva (amiben a szovjet mellett lengyel és magyar csapatok is részt vettek). A lengyel állambiztonsági szolgálat felvételét az eseményekről alább láthatjátok, Siwiec magnókazettán hagyott búcsúüzenetével kiegészítve. Három nap múlva halt bele az égési sérüléseibe.

06.jpg

Magnóüzetének szavai, melyben többször elcsuklik a sírástól hangja (a teljes felvétel nem hallható a videóban):

„Tizennégy millió csehet és szlovákot rohantak le azok a hadseregek, amelyek közel 300 millió embert képviseltek. A katonák egy csepp szégyenérzet nélkül hajtották végre egy kicsi, békeszerető és kiszolgáltatott ország megszállását, amely semmilyen katonai ellenállást nem tanúsított. Ennek a tettnek a szégyenletessége önmagáért beszél. Örök időkre történelmünk egyik legfeketébb foltja marad.“

siwiec.jpg

„Emberek, akikben még megvan az emberi érzés kis szikrája! Térjetek magatokhoz! Halljátok meg a kiáltásomat! Egy szürke, egyszerű ember kiáltását, a nemzet fiáét, aki a maga és idegenek szabadságát mindenek felett szerette, jobban, mint a saját életét! Térjetek magatokhoz! Még nem késő!“

Az alábbi listán néhány mártír nevét olvashatjátok, akik a tiltakozás eme különösen fájdalmas módját választották a szovjet megszállás ellen. Ki tudja hány nevet nem tudunk, mert sikeresen eltusolták az akkori szervek?

  • Pilsen, 1969. január 20. – Josef Hlavaty 25 éves üzemi munkás
  • Budapest, 1969. január 20. – Bauer Sándor 17 éves ipari tanuló
  • Znojmo, 1969. január 21. – Jozef Jaros 19 éves traktorista
  • Brno, 1969. január 22. – Miroslav Malinka 22 éves munkás
  • Léva, 1969. január 23. – Jan Gabor 22 éves munkanélküli
  • Pozsony, 1969. január 24. – Emanuel Sopko 23 éves mechanikus
  • Prága, 1969. január 24. – Blanka Nacházelová
  • Prága, 1969. február 25. – Jan Zajíc 19 éves tanuló
  • Prága, 1969. április 9. Jihlava, Evžen Plocek 40 éves technikus
  • Brassó 1970. február 13. – Moyses Márton 29 éves költő
  • Kaunas 1972. május 14. – Romas Kalanta 19 éves diák

 BÉKE PORAIKRA, TETTÜK NEM VOLT HIÁBAVALÓ.

 

[hirlevel]

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.