Történelem

Cirkusz!

Az 1875-ben alapított Barnum and Bailey cirkusz a legnagyobbak közé tartozott a maga korában az Államokban.

6554392891_aa7349344e_b.jpg

Később, 1919-ben a Ringling Bros-szal egyesülve a XX. század elejére a világ legnagyobb társulatává nőtte ki magát. Állandó előadásai Bostonban voltak, ahol nemcsak egy cirkuszsátorban tartották előadásaikat. A „cirkuszvárosban” – nem túlzás így nevezni – egy óriási fedett hippodrom mellett több nagy sátor és számtalan kisebb helyezkedett el, amiben – a kornak megfelelően – freak-showk (szörny- és torszülött kiállítások), illuzionisták egyéni bemutatói, különböző tematikus múzeumok, valamint az állatok ketrecei és az artisták lakókocsijai helyezkedtek el. Hogy fogalmat tudjunk alkotni a méretekről: 1898-ban (tehát az egyesülés előtt 20 évvel) 25 elefánt, 135 ló, 1100 egyéb állat, emellett 1250 artista és 180 vasúti kocsi állt az igazgatók rendelkezésére. Természetesen rengeteget turnéztak, nemcsak az amerikai kontinensen, hanem Európában is.

90.jpg

92.jpg

95.jpg

91.jpg

96.jpg

Lentini a háromlábú ember, a legkisebb és a legnagyobb, valamint Harold Lloyd a Barnumban.

97_congress-freaks-1924-ringling-brothers.jpg

Freak-show

94.jpg

Az amerikai cirkusztörténelem legnagyobb tragédiája is a Barnum nevéhez fűződik. 169-en haltak meg egy tűzben 1944-ben.

93.jpg

Most a Barnum and Bailey korai, 1800-as évek végi plakátjaiból válogattam, amikről látszik az előadások munumentalitása és a társulat, valamint a hippodrom méreteire is lehet következtetni.

6554390941_cc9e0bc715_b.jpg

6554391609_6723c2abb0_b.jpg

6554391035_33ba0ea3d3_b.jpg

6554391185_c5bdd2e8ef_b.jpg

6554391359_695aea6f2c_b.jpg

6554391429_e24e1ed69a_b.jpg

6554391531_45b1a1f7b1_b.jpg

6554391763_6d16bb67a4_b.jpg

6554391851_96dc96c735_b.jpg

6554391931_f31a8b2495_b.jpg

6554392045_6f689fcf3d_b.jpg

6554392117_472cb8438d_b.jpg

6554392239_384784854b_b.jpg

6554392337_ccceaa9bda_b.jpg

6554392605_ec7837b058_b.jpg

6554392795_1e58dc32f1_b.jpg

6554392993_f8c86d9ea7_b.jpg

6554393069_17598992c1_b.jpg

6554393201_2d64ec9983_b.jpg

6554393279_f9d4267e4d_b.jpg

6554393359_11e75435a3_b.jpg

6554393521_875b3c7f4a_b.jpg

6554393613_a4e8ec8478_b.jpg

6554393737_b87b1e6781_b.jpg

barnumbailey_wizardprinceofarabia_100.jpg

6554394091_5115da026e_b.jpg

6554393919_f2d42e79a9_b.jpg

6554394201_9e60d6a5a0_b.jpg

Az utolsó két plakáton látható egy magyar név Kiralfy Imréé, aki történelmi performanszaival hatalmas népszerűségre tett szert. Bővebben róla:

ITT és ITT

Köszönet a Boston Public Library-nek

 

[hirlevel]

 

Kapcsolódó linkek:

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük