Történelem

Drága Elza!

A Drága Elza! című, teljesen magyar készítésű filmet 2014-ben mutatták be. Hogy miért ilyen nagy szó ez annak több oka is van.

00.jpg

A magyar internetes filmblogok olyan mértékben szaporodtak el az utóbbi években, hogy csak nézek. Bár nem igazán értem kinek van szüksége rá, hogy pl. a Megint 48 óra című, csaknem negyedszázados, Eddie Murphy filmről kritikát olvasson, amikor egyetlen kattintásra megnézhet belőle részleteket a YouTube-on, vagy elolvashatja a rövid ismertetőket róla? Esetleg tájékozódhat az IMDB pontszáma alapján is. Azért vannak köztük hiánypótlóak is pl. a film noir rajongó filmes blog. Persze ez csak az én véleményem, lehet érte megkövezni.

Szóval nem akarom a kenyerüket elvenni a blogger kollégáknak, azonban a film, amit ma a figyelmetekbe ajánlanék történelmi. Méghozzá második világháborús és ízig vérig magyar. A történet is és a megvalósítás is. Szerencsére nem szerepel benne Kamarás Iván, sem Csányi Sándor vagy Dobó Kata (mondjuk ő annyira volt hiteles az 56-os felkelő lány szerepében pufajkában, mint Terry Black).

A filmet még 2008-ban kezdték el készíteni – függetlenként, teljesen magyar forrásból -, az „endivajna” képviselte magyar filmgyártás ménsztrímjétől (van egyáltalán olyan?) szerencsére távol. Hogy ezért maradt-e a film ilyen sokáig dobozban, azt nem tudom, de már 2012 telére ígérték a mozikba kerülését. Hogy miért nem láttuk még, az minimum elgondolkodtató.

A felesleges agyalás után röviden a film tartalma (egy nagyon kicsit spoileres, szóval óvatosan):

„1942 végét írunk. Ukrajna, keleti front. Itt szolgál Lombos honvéd (Makray Gábor), a hazájához hűséges katona, akinek friss házasként egyetlen vágya, viszontlátni ifjú feleségét. Egy adminisztrációs hiba miatt azonban lemarad a hazafelé tartó vonatról. Azt gondolja, rosszabb már nem jöhet, az igazi pokoljárás viszont csak akkor kezdődik…

A három nyelvet beszélő, művelt, fiatal tanár elkeseredetten teljesíti a kötelességét, ismét fegyvert ragad, és tovább menetel a keleti fronton. Egy támadás során megsebesül, és egy gödörben vészeli át az éjszakát az ellenséges vonalak mögött. Ekkor ismerkedik meg egy titokzatos öregemberrel (Varga Tamás), és ez a találkozás mindent megváltoztat.

Az öreg szavai megingatják a közlegény családjába és a hazájába vetett töretlen hitét. Hajnalban orosz katonák találnak rájuk. Lombos fogságba esik, majd az aknákat saját testükkel hatástalanító büntetőszázadba, a „taposók” közé kerül. Az öregember ezek után az ellenség sorai között is fel-feltűnik, árnyként jár-kel, és tanácsaival próbálja mindenáron életben tartani a fiatal katonát. Lombos közlegény célja ettől kezdve: megszökni, túlélni és hazajutni a családhoz…”

Szeretném remélni, hogy az alacsony költségvetése ellenére érdemes lesz elmenni a moziba Karácsony előtt és végre egy jó magyar háborús filmet láthatunk, amiből nem hiányoznak sem a látványos csatajelenetek, sem a mindent előremozgató történet. Szóval bízom benne, hogy jól szórakozunk majd.

A fiatal készítő gárdából kiemelkedik a rendező Füle Zoltán, aki már túl van első szárnypróbálgatásain (Szűzijáték és Star Wars rajongói filmek) és Papp Szabolcs maszkmester, aki fiatal kora ellenére azóta dolgozott már együtt Brad Pittel a World War Z-ben, Dwayne Johnsonnal a Herkules-ben, vagy a Borgiák-sorozatban Jeremy Irons-szal. Érdemes lesz figyelni a filmben elrejtett easter egg-jeit, mert elmondása szerint néhány katonának Harry Potteres villám alakú sebhelyet készített viccből.

Most pedig lássuk a végső trailert:

A főbb szerepekben: Makray Gábor, Bodor Géza, Varga Tamás és Ripli Zsuzsanna

Rendező: Füle Zoltán

Operatőr: Grátz Márk

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük