Történelem

Heti összefoglaló

Megkezdődött a nyári szünetünk első hete, amikor is naponta reggel 8 órakor új bejegyzéssel jelentkezünk. Ma a heti összefoglaló első részét olvashatjátok, ahol a megfelelő cikkre a cikk címére, vagy a képre kattintva juthattok el.

Fraxinetum

Beatj bemutatkozó posztjában a Fraxinetumról írt, azaz hogyan tudott egy maroknyi arab megtelepedni Ibériában, majd onnan rabló hadjáratokat indítva eljutni egészen Svájcig?

Hollywood – a szimbólum, ahogy nem ismerjük

A Hollywood felirat mindenkinek ismerős lehet, azonban azt már kevesen tudják, hogy a jelképet az évek során sokan átalakították. Volt, aki így akart üzenni, volt, aki csak trollkodott. A képes beszámoló több esetet is felelevenít.

Magyar időutazás

A bejegyzéseink közül a legjobban azok kedveltek, melyek egy-egy helyszin régen és most állapotát mutatják be. A következő bejegyzésben megint nagyon sok magyar helyszínt sikerült feldolgozni.

Kommunista prototípusok

A velünk élő szocializmus nem lehetett volna teljes a keleti blokk autói nélkül. Természetesen ezekben az autógyárakban is készültek olyan prototípusok, melyek később nem kerültek forgalomba. A bejegyzésünkben végig nézzük a szocialista autómárkákat, s azok prototípusait.

Rekviem az eltűnt városért

A csehországi Most városa alatt szénmezőt találtak, ezért a 750 éves városnak pusztulnia kellett. 1982-ben lerombolták, s nekiálltak a szénvagyon kitermelésének. A cikkben videós-képes beszámolót találtok.

Arnold Blaise elképesztő világa

Arnold Blaise egy egészen különleges világot teremtett, ahol a képein a valóság és a képzelet keveredik, különös módon. A bejegyzésünkben számos képet emeltünk ki a sok kiváló alkotás közül.

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük