Történelem

Hitler és Napóleon inváziója South Parkban

Bármelyik bulvárlap szerkesztője elégedetten csettintene a fenti cím hallatán, de akármilyen hihetetlen is az eset, megtörtént 1940-ben…

south-park_1.jpg

South Park létező település, Pittsburghtől délre található és természetesen semmi köze a rajzfilmsorozathoz. Az itt található ranch-on Napoleon és Hitler a két fiatal bölény folyamatosan rivalizált egymással. Egy hideg éjszaka, 1940. január 20-án, komolyan összecsaptak és ennek eredményeként kitörték a karám oldalát. Kiszabadultak és elkószáltak a környéken. A helyiek értesítették a rendőrséget, akik először egy, majd – látván a hatalmas állatokat – öt autóval próbálták terelgetni a két tonnás monstrumokat. Napoleon hajlott a jó szóra és megindult a karám felé, ám Hitler – makacs állat lévén 🙂 – nem volt hajlandó visszatérni, tovább állt és egy iskola udvarán sétálgatott.

Az időközben megérkező vadőr és a tulajdonos a rendőrökkel együtt az autókat V-alakba állítva próbálkoztak meg a tereléssel. Egy darabig jól is haladt az akció, már majdnem elérték a karámot, amikor Hitler dacosan visszafordult, fejét leszegte és megindult az egyik autó felé. Aztán az utolsó pillanatban meggondolva magát a közeli erdőbe rohant.

Ide már nem tudták követni az autók. A rendőrök a tulajdonossal és a vadőrrel együtt arra az álláspontra jutottak, hogy Hitlernek mennie kell. Az élők sorából. A sűrűsödő sötétben a vadőr egy puskával fejbe lőtte a nyomorultat, aki a hóba roskadt.

Eközben Napoleon egykedvűen rágcsálta a vacsorát és elégedetten konstatálta, hogy nem kell már senkivel sem osztoznia a karámon.

01.jpg

02.jpg

03.jpg

A The Pittsburgh Press nyomán

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük