Történelem

Hitler guminője – avagy a Borghild projekt (18+!)

A szexualitásnak, a meztelen test bemutatásának, az árja testkultúra részeként mindig is volt helye a Birodalomban. A tökéletes állampolgárok létrehozásának tervéhez – akik majdan benépesítik a meghódított végtelen keleti területeket – nem lehetett a női és férfi test látványát szemérmesen eltakarni.

316.jpg

Freikörperkultur Németországban

A XIX. század végére visszanyúló freikörperkultur (FKK, avagy meztelen test kultúra) már Heinrich Pudor könyvében a Nacktende Mensch-ben (1893) és a három részes Nacktkultur-ban (1906) megjelenik. Ezek szabadon hozzáférhető művek voltak, melyeket bárki megvásárolhatott.

Ezeken a műveken kívül később is megjelentek a test szépségét méltató könyvek, például a lenti galériában látható Schönheit des Leibes (1938). Vagy Gerhard Riebicke munkái, aki a kor legnagyobb német aktfotósa.

1920-ban kialakították az északi-tengeri Sylt-szigeten a világ első naturista strandját, ahová 1925-től már tízezrek jártak nyaranta.

Fasizmus előretörésével sem szorult háttérbe az FKK a Birodalomban. A meztelenség természetessége tetten érhető volt a nácik által támogatott művészetben csakúgy, mint a Hitlerjugendben.

Nudizmus a háború után

Ahogy a második világháború szele elült, az NSZK-ban, de legfőképp a keleti országrészben hódított tovább a nudizmus. Az NDK-ban Rügen szigetén már az ötvenes években kialakítottak FKK kempinget Ahrenshoop-ban.

A nyolcvanas években már 12 nudista strand üzemelt Rügenen, több, mint 10 kilométeres parthosszon.

ddr.jpg

Ernst Horst keletnémet szociológus 1970-ben megjelent könyvében a „Die Nackten und die Tobenden“-ben foglalja össze a már 1949-től kibontakozott FKK mozgalmat. A keleti blokkban egyetlenként nudista lapok is megjelentek az NDK-ban. A legnépszerűbb, a Sonnenfreunde ami 1949-től jelenik meg.

És ha a jelenleg legismertebb egykori NDK-s naturista hölgyet keressük az egyesült Németországban, akkor tudnunk kell, hogy az illető nem más, mint...

merkel-nude.jpg

...Angela Merkel

65e27-nude-naktkultur-fkk-javelinthrower-wiemarculture-deutschlandunddieostmark-thirdreich.jpg

b8577-nakedhitleryouthboysshowering-nackthitlerjugendjungenduschen-rasse-nordicism-aryan-occulthistoryofthethirdreich-petercrawford.jpg

Hitlerjugend tábor a Nordsee-nél

0edaa-nackthitlerjugend-germany-1930-occulthistorythirdreich-deutschla.jpg

Az eredeti nudistaszövetségeket a náci szervezetekbe tömörítették és Németország résztvevőket küldött az első meztelen olimpiai játékokra Svájcba, Thielle-be 1939 augusztusában.

Különböző német naturista magazinok borítói 1926-tól, a galériában

Egyrészről a fent említett nagyravágyó birodalombenépesítő tervek mellett kívánatos volt a meztelen testkultúra léte és támogatása a Birodalom felső vezetése részéről, másrészről azonban volt az egésznek egy nagy hátránya. Valami, ami békeidőben – a propaganda által harsogott erkölcsi tartással – kontrollálható volt, az az 1939-től kezdődő tevőleges hódító tervek megindításával – azaz a háború kitörésével – már egyre nehezebben volt kivitelezhető.

 

A nemi betegségek

Ugorjunk kicsit vissza az időben. Az első világháború hatalmas emberveszteségei és a harctéri sérülések mellett sajnos a nemi betegségek (és azok szövődményei) is egyre nagyobb fejfájást okoztak a hadviselő feleknek. Pontos kimutatások persze nem nagyon léteznek mennyi német, brit, vagy orosz katona szenvedett például szifiliszben az első világháborúban, de egy igen alapos kanadai tanulmány azért rávilágít a nagyságrendekre.

Kanada 418,606 katonát küldött Európába az első világháborúban. A háború végén, egészen pontosan 1919. augusztus 31-ig lezárt egészségügyi jelentésben a következőket olvashatjuk:

Halottak száma: 56,638 fő, harctéri sérültek összesen: 144,606 fő. Aztán a tanulmány az orvosilag ellátottakat két csoportba osztva taglalja, a harctéri sérülteken kívül az egyéb betegségek miatt kezelteket is számba veszi.

Van itt minden a skarláttól a reumatikus betegségeken át mumpsz-ig és influenzáig. Nemi betegségek is.

A teljes Európába áthajózott katonai létszámból 66,083 fő jelentkezett nemi betegségekkel a tábori orvosnál. Ebből bizonyíthatóan 18,612 esetnél állapítottak meg szifiliszt. A betegség természetéből kifolyólag nem tudhatjuk hányan maradtak csak hordozók az elsődleges tünetek múlásával (azaz nem jelentkeztek orvosi kezelésre).

És ne feledjük, ez csak Kanada hadereje. Német katona 13 millió volt a harctéren. A teljes harcoló létszám a háború időtartama alatt kb. 65,5 millió fő. Ha a kanadai kb. 4,5 %-os átlagnál maradunk, akkor vélhetően a háborúban ~2,95 millióan lettek szifiliszesek, hogy többi betegségről most ne is beszéljünk.

A szifilisz valódi népbetegséggé vált. Mivel Hitler is részt vett a Nagy Háborúban, tudta, mire számíthat ha megindítja csapatait. Még könyvében a Mein Kampf-ban is ír a szifilisz veszélyeiről.

 

Hitler és a szifilisz

Adolf-Hitler-Nazi-War-leader-of-Germany.jpg

2007 óta pszichiáterek egy csoportja azt állítja, a kezeletlen szifilisz okozta Hitler mentális és magatartásbeli zavarait és a zsidók elleni őrjöngő gyűlöletet váltott ki a náci vezérből.
Többen feltételezték korábban is, hogy Hitlernek szifilisze volt. A náci vezető személyes orvosának, Theo Morrellnek a naplója árulkodik a betegségről. A jelentős orvosi és politikai bizonyítékok ellenére ezt a teóriát soha nem vizsgálták meg alaposabban.
Beszámolók szerint Hitlernek még 1908-ban, Bécsben volt viszonya egy zsidó prostituálttal. A szifiliszről is pontosan tudjuk, hogy az egyik fontos téma volt a náci vezető számára, hiszen 13 oldalt szánt neki a Mein Kampfban.

 

Hogy Hitler szifiliszes volt-e, vagy sem, valószínűleg már sohasem tudjuk meg biztosan. Ám amit tudunk az az, hogy fontosnak tartotta katonái ilyetén forma egészségét.

Mint a haditechnikában Németország az egészségügyben is az élen akart maradni és ha a nemi betegségeket is vissza tudják szorítani a harcoló alakulatoknál az hozzávetőlegesen 4-15 %-kal több hadra fogható katonát jelenthet az évekig tartó háborúban.

A másik ok, amiért meg akarták óvni a katonákat az idegenbéli nemi aktusoktól az ideológiai kérdés volt. Egyszerűen a német faj védelme, hogy „idegen, fertőzött női nyájjal” párosodjanak.

Ennek eredményeként jött létre a Borghild projekt.

clip_image002411.jpg

Hogy kinek az ötlete volt, a hordozható ginoid (nőnemű szexbaba), csak találgathatjuk. A legvalószínűbb azonban, hogy a Deutsches Hygiene-Museum kutatóitól származik a „harctéri higiénia bábu” ötlete. Az intézet a náci-éra alatt meglehetősen kétes hírnévre tett szert. Lelkesen asszisztáltak a faji ideológiához és falai között végezték a hírhedt erőszakos sterilizációs programokat is, melyben több tízezer (más források szerint több, mint százezer) fajilag nem tiszta, cigány, fogyatékos, vagy homoszexuális sterilizálását végezték el.

406700.jpg

Tehát a higiéniai intézet kutatói – élükön Franz Tschakert-tel a rendkívül tehetséges preparátorral és technikussal – a nemi betegségek elkerülésére és hogy a „fajok ne keveredjenek”, a német katonáknak guminőket akartak kifejleszteni, amelyeket először a keleti fronton vetettek volna be. Három alapvető dolognak kellett megfeleljen a baba:

– A mesterséges bőrnek/húsnak realisztikus tapintásúnak kellett lennie.

– Hordozható legyen (az átlagkatona magával vihesse).

– Az a bizonyos testnyílás zavarba ejtően élethű legyen.

Tehát a fej, a mellek és a genitália speciális anyagból készültek volna, többi testrészeket (végtagok, has, hát) felfújhatóra tervezték. Így mindhárom kritériumnak megfelelt volna.

N09710-471x600.jpg

Magas rangú német politikusok és katonai vezetők 1935-ben a higiéniai intézetben Tschakert munkáját nézik

A baba esetében rögtön már a tervezésnél meg kellett válaszolni egy fontos kérdést. Ki legyen a modell? Lehet-e találni olyan nőt, akire egyaránt felizgul minden katona?  Heinrich Himmler SS-vezető ötlete alapján először a svéd színésznő, Kristina Söderbaum lett volna az „embernagyságú gumibaba” modellje.

Az SS dán orvosa, Olen Hannussen – aki projektben aktívan részt vett -, azonban a szőke, „árja verzió” mellett egy barna modellt is javasolt. Erre teljesen véletlenül a Szabadkán született, Nagy Katót (Käthe von Nagy) szemelték ki. Ő azonban nemet mondott, nem adta az arcát a tervhez.

182429.jpg

3166292182_f3be5a8a73.jpg

A szexbabák kiszemelt modelljei

Nagy Kató

WP_Käthe_von_Nagy.jpg

A nemesi családból származó Nagy Kató, színésznő, táncosnő és énekesnő volt, aki Bécsben végezte felső tanulmányait. Apja a bankár finanszírozta, hogy a gazdag úrilányok életstílusát élhesse. Tanult vívni, lovagolni stb. Ezután Budapestre utazott és kisebb cikkeket írt társasági lapoknak. Beiratkozott egy színitanodába hogy színész- és énekesnőként folytassa karrierjét, de hogy apjának megfeleljen, hazautazott és néhány évet tisztviselői munkával töltött bankjukban, közben novellákat írogatott.

Úgy érezte többre hivatott, ezért 1926-ban Berlinbe utazik, hogy színésznői karrierjét kiteljesítse. Korda Sándor több filmet is forgat vele, de Katónak még arra is marad ideje, hogy a Pesti Hírlapnak tudósítson, elsősorban a berlini színházi és filméletről.

Népszerűsége csúcsán - 1927 és 39 között - 44 fimben szerepelt, cigarettakártyákon milliós példányban jelenik meg arca a német férfiak örömére. A nemzetiszocialistákkal való szimpatizálását sem rejti véka alá, több Szovjetunió-ellenes kampányfilmben is szerepel.

A háború végén az Egyesült Államokba távozott, ahol továbbra is játszott, énekelt. 1973-ban halt meg Kaliforniában.

 

Ezért aztán Dr. Hannussen javaslatára végül rövid haja lett a guminőnek, amelyet Borghildnak neveztek el, és három méretben – 168, 176 és 182 centis kivitelben – adták le rá a megrendelést. Az IG Farben vegyipari konszern – amelynek leányvállalata a gázkamrákban használt Zyklon-B-t is kifejlesztette – ígérete szerint olyan polimert állított elő, amely minél élethűbbé tette volna a guminő testét, főleg ami a „leglényegesebb” testrészét jelenti. További vegyszereket ajánlottak a baba tisztán tartásához. Gondolom ez ugyancsak a „leglényegesebb” testrésszel kapcsolatos.

A projekt 1940 végén kezdődött és már 1941 októberére Franz Tschakert előállt az első prototípussal. Még ebben az évben megtartották a bemutatót az SS-tisztek előtt, ami állítólag annyira jól sikerült, hogy Himmler azonnal rendelt ötven babát (vajon kinek?).

wpid-1287030790image_web.jpg

Tschakert munkában

borghild_doll_fembot.jpg

 Körülbelül így nézhetett ki Borghild, mint egy mai próbababa

Az ezt követő háborús nehézségek azonban éket vertek a teljes megvalósítás, addig remekül pörgő kereke elé. A Szovjetunióban elszenvedett vereségek, a nyersanyaghiány: egyik sem kedvezett a projektnek. De talán a fő ok a penicillin használata. 1942-ben kezeltek először sikeresen emberi beteget penicillinnel és a háború második felére a szifilisz kezelhető lett a „csodaszerrel”.

A tervek végül Franz Tschakert irodájában várták meg 1945 februárjában Drezda bombázását. A babák további sorsa ismeretlen.

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük