Magyar lányok anno

XX. század

1938. Magyar néptáncbemutató egy belga fotósorozat kedvéért. Sajnos az esemény apropója ismeretlen, de van, amit felismerek a képen.

1938. Magyar néptáncbemutató Antwerpenben, Belgium. Ezek a magyar lányok....jpg

Ezek a magyar lányok…

A képen a rimóci Gyöngyösbokréta csoport tagjai láthatók. Ez a mozgalom a XX. század derekán, a II. világháborúig működött, Paulini Béla vezetésével. Vidéki csoportok táncoltak Budapesten, Szent István hetében.

A rimóciak 1934 és 38 között táncoltak a mozgalom keretei között Budapesten, a Városi Színházban,  viszont nem voltak külföldön. A részletes történet alapján Antwerpenben egyik csoport sem szerepelt. Az idősek emlékezetében viszont él, hogy 1938-ban külföldiek fotózták őket.

Bugyit sem Rimócon, s szerintem más falvakban sem viseltek a hölgyek. Az is köztudomású, hogy a mozgalomnak hatása volt a bugyik elterjedésére, mert Paulini előírta a bugyik viselését a színházi szabályok miatt, mert az első 5 sorban „minden” látszott. A teljes történet megjelent a Bokrétások Lapjában:

„Az újfajta „fékető” Rimócról emlékeztetnek:

A Városi színház kivilágított színpadán vagyunk. Éppen elrendezem a „karéjt” s kezdjük a próbát. Paulini Béla persze lent gubbaszt a sötét nézőtéren.

* * * * *

Kövess minket Facebookon!



* * * * *

Ahogy az első táncos jelenetünk véget ér – sarkantyús legényeim ugyancsak megforgatták piroscsizmás párjaikat – a sötét mezőből csak elém világlik Paulini feje. Merthogy én ebből az emberből csak a fejet látom mindig. Azt a különleges fejet, amit egyébként az örökké szájában füstölgő büdös kis pipával együtt meg kellene mintázni egy akkora darab kőből, mint maga a városi színház… (Fele is megfelel. A szerk.)

Feljön, laposan mosolyog a bajusz alatt, amint karonfog és félrevon. — Baj van, — mondja. — Ugyan mi? — Muszáj nekik bugyit!! — ? – ? — Okvetlenül. — De otthon sem viselnek effélét. Mondtam, hogy tiszta etnográfiát hozok. S neked ez baj? — Nem, nem, de hát mikor forognak, tudod… hogy is mondjam… itt az első öt sor ülés kicsit mélyen van, és mi a szigorú etnográfia… és itt-ott majd felnevetnek, nem kedvelném és különösen mélyen van a zenekar… — Csupa irigység — tréfálkozom.

De ö csak előtornász egy gyűrött húsz-pengőst. —Végy nekik egy-egy bugyit valahol. Mikor aztán egy közeli áruházban megvásároltam a nyolc darab fényes táncnadrágot, visszamentem s felvittem szépeimet egy öltözőbe. (Hiába itt most én vagyok az édesapjuk is, meg az édesanyjuk is.)

Tréfásan közlöm velük, hogy most mindenki kap egy újfajta „fékötőt”. No, van kacagás, mikor ráeszmélnek, hogy micsoda is az az újfajta „fékötő”. Magyarázom aztán nagy szorgosan, hogy miképpen kell a gummiját széjjelhúzni, meg miegymás. Aztán kiosztom.

Forgatják, kuncognak, míg végre az egyik huncutszemű piroscsizmás a szemembe hunyorít: — De igazgató úr, melyik ennek az eleje, meg a hátulja? Azt a kacagást, csak úgy dűltek egymásra. De aztán csak megtalálták elejét is, hátulját is. Radványi Lajos, Rimóc”

Köszönet bombarde32-nek az infoért!

Köszönjük, ha megosztod a bejegyzést!

Hozzászólások

A hozzászólásokhoz nem szükséges regisztráció, de a hozzászólások minden esetben csak kézi moderálás után jelennek meg.

Felhívjuk a kedves látogatók figyelmét, hogy a hozzászólók által írt hozzászólások nem feltétlenül tükrözik az oldal szerkesztőinek véleményét, azokért felelősséget nem vállalunk. A nem megfelelő hozzászólásokat töröljük!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címed nem lesz közzétéve.

*