in

Német megszállók a Brit-szigeteken

Nem filmforgatás, párhuzamos világ vagy egy elképzelt, alternatív múlt. A Brit-szigeteken igenis volt német megszállás. A brit Csatorna-szigeteket Franciaországgal együtt 1940-ben foglalták el a németek és egészen 1945 májusáig megszállva tartották.

A Csatorna-szigetek (Channel Islands) a brit korona birtokai látótávolságban vannak a normandiai partoktól. Lényegében három nagyobb és kb. egy tucat kisebb, alig lakott, vagy teljesen lakatlan szigetből és szirtekből áll. A három nagyobb sziget Jersey, Guernsey és Alderney.

1940-re a németek franciaországi gyors előretörésével egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy hamarosan a legközelebbi brit területeket fenyegetik majd: a Csatorna-szigeteket. Egy gyors vita után a kormányzat úgy döntött, nem érdemes a túlságosan Normandia-közeli apró szigetek védelmébe energiát fektetni, ezért a katonai objektumok (repülőtér, raktárak) kiürítése mellett döntöttek, így védelem nélkül hagyva, mintegy nyílt városként várták a helyiek a megszállókat. A szigetlakók kb. egy harmada elhagyta a szigeteket és több száz gyereket is Angliába szállíttattak aggódó szüleik, de az élet lényegében folyt tovább egészen az első német katonák megérkeztéig.

De ha azt hisszük, hogy utána fenekestül felfordult az élet, tévedünk. A gyűlölt ellenségek majdnem teljes békességben éltek csaknem öt éven keresztül, amíg a megszállás tartott. A németek szinte mindent érintetlenül hagytak. Nem térítették át a szigetlakókat a jobb oldali közlekedésre, egyetlen vezetőt sem távolítottak el posztjáról, nem deportáltak egyetlen zsidót sem.

A bélyegeket, bankjegyeket felülnyomták a horogkereszttel, a rendőrség ugyanúgy folytatta dolgát és a RAF a Királyi Légierő irodájába a német Luftwaffe költözött. Még arra sem vették minden esetben a fáradtságot, hogy a táblákat lecseréljék.

A “Német Csatorna-szigetek” főparancsnoksága előtt posztoló rendőr nyitja a gépkocsi ajtaját a német tiszteknek
Németek bevonulási ünnepsége brit bobby-k biztosításával St. Peter Port-ban, Guernsey szigetén
Luftwaffe a RAF főhadiszállásán. A tábla maradt


Felülnyomott brit bélyegek. A német katonák ezt nyalhatták a borítékra ha hazaírtak

Brit rendőr készséggel tájékoztat egy német tisztet

Egy visszaemlékezés szerint:

“Működtek a boltok, a mozik, a színházak. A rendőrök ugyanabban az egyenruhában szolgáltak tovább másnaptól és a Német Birodalomtól kapták a fizetésüket egészen 1945 elejéig. Nem volt semmiféle ellenállás. A legtöbb, amiről tudok az egy öregasszony, aki az építkezéseken a kényszermunkásoknak rendszeresen élelmiszert dobott át a kerítésen. A megszállás évei alatt egyetlen puskalövést sem hallottam.”

De hát miféle kényszermunka? A brit lakosokat kényszerítették erre? Még véletlenül sem. A kelet-európai foglyokat (többnyire ukránokat), akik néhány ezres csapata már 1940 végén megérkezett. De hoztak zsidókat a megszállt francia területekről, Hollandiából, Belgiumból, marokkóiakat a kollaboráns Vichy Franciaországból és volt vagy félezer angolgyűlölő ír önkéntes is. A sziget védelmét megerősítendő bunkereket és légvédelmi állásokat építtettek velük. A csaknem 65 ezer darab akna telepítését is ők végezték el.

Hadifoglyokkal építtették az erődítményeket

A foglyokat teljesen izolálták a szigetlakóktól, így kevesen tudtak a rengeteg halottról, akik a táborban a kényszermunka következtében vesztették életüket, mintegy 700-an.

A sziget kiemelt stratégiai pontnak számított Hitlernek. A Führer meg volt győződve róla, hogy az angolok előbb-utóbb megkísérlik visszafoglalni, mert presztízskérdésnek tekintik, hogy németek brit földön vannak. Ez oly annyira nem így történt, hogy a szigetek megtámadása fel sem merült senkiben egészen a háború végéig.

Hogy volt-e valamilyen ellenállás a szigeteken? Aki életét vesztette akciója miatt az Mary Ozan, az Üdvhadsereg prédikátora, aki a szovjet foglyokkal szembeni embertelen bánásmódról panaszkodva zaklatta a német hatóságot. Őt letartóztatták és a szigetek börtönében halt meg 1943-ban. Többeket letartóztattak tiltott rádiózásért (1942-től tilos volt rádiót és fényképezőgépet birtokolni, ezeket be kellett szolgáltatni) és a folyamatosan növekvő élelmiszerhiány miatti bűncselekményekért is deportáltak a kontinensre embereket. A hajóközlekedést szigorították, ám így is több száz szigetlakó szökött szabad brit területre

1940. szeptemberében német mintára bevezetésre kerültek az antiszemita törvények. A zsidó tulajdonú üzleteket figyelmeztető felirattal látták el. Nagy ügybuzgóan angol nyelven is, ám ez a briteket nem zavarta a vásárlási szokásaikban, inkább a német helyőrség tagjai tartózkodtak az itteni vásárlásoktól. 18-an viseltek Dávid csillagot a ruházatukon, nekik a kijárásukat korlátozták.

Zsidó tulajdonú üzlet Jersey-n
Ellenállás. A kollaboráló britek házaira horogkereszteket pingáltak éjszaka. Ezekből aztán később annyira sok lett, hogy fel is hagytak vele…
Mr. Miller szállította az üzemanyagot a Messerschmittekbe
A német hadsereg egy üzletben motorkerékpárokat vásárolt!
Német katonák a buszpályaudvaron…
…és kimenőn, egy kis városnézésen

A D-napi partraszállás után a szigetlakók reménykedtek a gyors felszabadulásban, ám a szövetségesek még csak nem is fékeztek a szigetek kedvéért. 1944-re romlott a szigetek ellátása. A Nemzetközi Vöröskereszt élelmiszer-adományai nélkül már komoly baj lehetett volna. Ezzel együtt nőtt a bűnözés, a rendőrségnek sok dolga lett.

Sorban állás élelmiszerért Guernsey-n

A szigetlakókkal együtt kiéheztetett német katonák 1945. május 8-án közölték a lakossággal Németország kapitulációját és a megszállás végét. Másnap a két legnagyobb szigeten Jersey-n és Guernsey-n kikötött egy-egy brit romboló akiket fehér zászlóval fogadtak a németek. A legészakibb és legtávolabbi kis Alderney szigeten állomásozó néhány tucat német katona csak a győzelem napja után nyolc nappal tudta meg, hogy a Birodalom kapitulált, róluk teljesen megfeledkeztek – így meglehetősen késve – Európában csaknem utolsóként hagyták el állásaikat május 16-án.

[stextbox id=”black” bwidth=”2″ color=”FFFFFF” bcolor=”000000″ bgcolor=”000000″ bgcolorto=”4A4A4A” mleft=”3″ mright=”3″ mtop=”3″ mbottom=”3″]

Akik késve értesültek

A Csatorna-szigetek védőinél három kompánia adta meg magát később az európai háború vége után. A holland Texel-sziget védői akik nem is németek voltak, hanem grúzok(!) 12 nappal a VE-day után május 20-án, az U-977-es tengeralattjáró az argentin Mar del Platá-ban 101 nappal később augusztus 17-én, az elfelejtett, távoli északi Barents-tengeren – a Medve–szigeten – létesített német meteorológiai állomáson pedig csak szeptember 4-én, 119 nappal a győzelem napja után és két nappal a japán kapituláció után (!) tudták meg a háború végét. Az utóbbi helyen egy norvég halászhajó legénysége ordította ki a parttól nem messze sétáló németeknek, hogy már jó ideje hazamehettek volna.

A texel-szigeti grúzok
Az U-977 Argentínában. A legénység Amerikába távozott

[/stextbox]

 

A bevonuló brit csapatok semmilyen pusztítás nyomait nem találták. A szigetlakók villámgyorsan lecserélték a Hitler-portrékat és horogkereszteket, aztán minden folytatódott tovább, mintha mi sem történt volna…

A későbbiekben senkit sem vontak felelősségre kollaborálásért. Német-brit kapcsolatból, mintegy 800-900 gyermek is született. A deportáltak csaknem mindegyike visszatért Németországból a háború végeztével.

A rendíthetetlen angol bobby most a brit csapatok útját biztosítja

Mentés

Mentés

Mentés

Pontozd ezt a cikket!

0 pont
Upvote Downvote

Total votes: 0

Upvotes: 0

Upvotes percentage: 0.000000%

Downvotes: 0

Downvotes percentage: 0.000000%

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Sportképek I.

Párizs szaga