Házaspár autón, 1905-ben
Történelem

Ritka régi autós képek

Az amerikai Kalev Leetaru több millió történelmi képet töltött fel a Flickr képmegosztó portálra, melyek az Internet Archive által beszkennelt több millió könyvből származnak. Így abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy korábban szinte hozzáférhetetlen képek millióihoz férünk hozzá a fotelünkben ülve.

Ma régi autós képeket válogattunk össze, melyet kiegészítünk az eredeti könyvekben található magyarázatokkal is. Nagy valószínűséggel ezek a képek még az interneten is ritkaságnak számítanak, magyar nyelvű magyarázó szöveggel pedig ebben a bejegyzésben jelennek meg először.

Autós és autó 1906-ból

Mrs. H. H. Andrews Minneapolis-ból indulóban, hogy körbeautózza a közeli tavat. Az autó a leírás szerint fehér volt. (1906)

Régi virágszállító autó az 1900-as évekből

A chicagoi Schiller virágkötészet kiszállítást végző autója

Városnéző autó Edinburghban 1908-ban

A skóciai Edinburgh Corporation Tramways cég által működtett turistabusz 1918 nyarán. A járat a Princess Streetről indult, az Edinburgh Egyetemnél kialakított megállóból, s bejárta az összes olyan híresebb látványosságot, ahova a villamosokkal az emberek nem juthattak el. (1918)

Szénszállító autókEdinburghben a vasúti sztráj idején

Az előbb látható autó vagy társai, 1919. december 27-én. A vasúti sztrájk idején a turistabuszokat kivonták rendeltetésszerű használatukból, s szénszállító teherautókká alakították át őket. Az autók közvetlenül a szénbányából szállították a szenet a kívánt helyszínre. (1919)

VII. Eduárd autón ülve

VII. Eduárd brit uralkodó autón ülve (1902)

1900-as autó egy new yorki virágkötészetnél

Egy újabb virágkötészet autója, ezúttal New Yorkból. Max Schlinsf épp azt mutatta be 1915. január 4-én, hogy milyen könnyen el tudja látni New Yorkot és a távolabbi területeket a megbízható autójával. (1915)

Egy amerikai színésznő az elektromos autójában

Miss Maybelle Gorham, san francisco-i színésznő elektromos autójában. Ezt az autótípust broughhamnek nevezték, ami a csukott, kétüléses hintót jelentette eredetileg. Mivel az autók is átvették a hintók felépítményét, így az elnevezést is tovább használták.

A leírás szerint a színésznő kellemes kikapcsolódásnak találta a tökéletes minőségű utakon való autózást, a csodálatos, fákkal szegélyezett tájon haladva. (1912)

Emeletes busz 1908-ban

Emeletes busz Londonból, ahol a felső szinten szinte semmi, vagy egyáltalán semmi sem védte az utasokat az időjárás viszontagságaitól. A busz 7840 fontot (kb. 3556 kg-ot) nyomott, s 32 utas tudott szállítani. De hamarosan érkezett a busz új változata, melyen már akár 46 ember számára is elegendő hely volt. (1908)

Régi autó egy 1905-ös autós hirdetésből

Autó a The George N. Pierce Company, Buffalo, N.Y. 1905-ös hirdetéséből. Ahogy írták, a Pierce Suburban a Pierce Arrow elnevezésű autó továbbfejlesztett változata volt, négy hengerrel. A 28-32 lóerős változat 5000, a 40-45 lóerős változat 6250 dollárba került.

A hirdetésben nem felejtették el kiemelni, hogy a Pierce Suburban olyan túraautó, mellyel az amerikai férfiak hosszú mérföldeken át róhatják az utakat, kevesebb karbantartással, mint más modelleknél. Az autó kielégítette az átlagos amerikai sofőrök kettős igényét, mely szerint hosszú távú utakra is megbízható autót kaptak, miközben kényelmes maradt a városi közlekedésre is. (1905)

Tűzoltóautó Oregonban, 1902-ból

Teljes felszereltségű tűzoltóautó az Oregon állambeli Portlandben (1913)

Virágoskocsi hirdetés 1911-ből

Lester F. Benson virágkötészetének hirdetése a The Weekly Florists’ Review 1911. december 14-i számában. „Gyors, elégedettségre okot adó és stílusos kiszállítás.” (1911)

Tűzoltóautó 1913-ból

Tűzoltóbrigád 1913-ból

Tűzoltóbrigád a Minnesota állambeli Saint Paul városában. A képeken látható a parancsnok, a helyettesei és a vészhelyzetekben kivonuló osztag. (1908)

Régi mentőautó indulásra készen 1912-ben

A new orleans-i (Louisiana) Charity Hospital vadiúj autója 1913-ban.

1916-os teherautó

Teherautó hirdetés az Electric Railway Journal 1916. szeptember 30-i számából. Az új 1,5-2 tonnás White Truckot a clevelandi The White Company gyártotta, s a hirdetés szerint megtekinthető volt az American Electric Railway Association október 9 és 13 között megrendezett éves gyűlésén, Atlantic City-ben. (1916)

Házaspár autón, 1905-ben

20 lóerős két üléses kisautó egy 1910. májusi American Homes and Gardens című magazinban, az autó 750 dollárba került.

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük