in

Százéves oldalak – 1917. január

Most induló sorozatomban visszatekintünk a száz évvel ezelőtti – elsősorban magyar, vagy magyarországi – eseményekre és ehhez a korabeli Vasárnapi Ujságot hívjuk majd segítségül.

Lássuk is mindjárt mi foglalkoztatta honfitársainkat 1917 első hónapjában. A néhány héttel korábban 86 évesen elhunyt uralkodó, I. Ferenc József bécsi temetése és az új, fiatal király koronázása a legnagyobb szenzáció a magyar sajtóban.

Nálunk IV. Károly néven követi a trónon a 68 évig uralkodott agg császárt a 29 éves, fiatal trónörökös, kinek az Osztrák Császárságban I. Károly a neve. Akkor még senki sem sejthette, milyen rövid életű lesz uralkodása és hat év múlva már – két sikertelen hatalomátvétel után – száműzetésében Madeirán spanyolnáthában meghal. A Nagy Háború, amibe Ferenc József rángatta bele Magyarországot már nagyban dúl. Kevés család húzta ki idáig valamelyik tagjának elvesztése nélkül a háborút. A helyzet nem éppen rózsás, a központi hatalmak (Németország, az Osztrák-Magyar monarchia, az Oszmán birodalom és Bulgária) kétfrontos harcot vívnak az antant országai ellen.

 

I. Ferenc József császár halott

A temetés képei még 1916 decemberéből:

A menet élén az új király és Zita királyné, köztük az a “kislány” pedig nem más, mint Habsburg Ottó trónörökös

Magyar huszárok Bécsben

Ferenc József ravatala a Burgban

 

A herceghalmi vasúti szerencsétlenség

A császár temetésén résztvevők egyik vonata hazafelé tartva Herceghalomnál a gráci személyvonattal ütközik és bekövetkezik a magyar vasút történetének legtöbb halálos áldozattal járó eseménye. 72 halott és 180 sérült. A szerencsétlenség képei:

Az áldozatok között volt Thallóczy Lajos, történész, akadémikus, az akkor megszállt Szerbia kormányzója

 

IV. Károly koronázása:


[stextbox id=”black” color=”6E6E6E” bgcolor=”FFFFFF” bgcolorto=”FFFFFF”]A koronázási szertartás részletes leírása az újság tudósítója által

“Deczember 30-án reggel már a korai órákban gyülekezett a közönség a Várhegyre vezető feljárókon ; mindenki sietett, hogy helyét elfoglalja a tribünökön, a házak ablakaiban, az utcza gyalogjáróján. Az országgyűlés és is már korán reggel tartotta együttes ülését s a parlamentből indult el a Mátyás-templomba. A főrendek és képviselők érkeztekor már a Szent Háromság téren gyülekeztek a vármegyék és városok s különböző más testületek küldöttei, mind díszruhában. Ezalatt a Várból is megindult a koronázó menet : elől egy huszárszázad, aztán sorban : a főváros küldöttsége, az udvartartás urai s a zászlós urak és palotahölgyek, majd gróf Tisza István miniszterelnök S utána a király és királyné a kis trónörökössel.

A ragyogó díszkocsikban felvonuló menet a Szent György-utczán, Dísztéren, Tárnok-utczán és a Szent Háromság utczán át vonult a Mátyás-templom elé. Ágyú- dörgés és a főváros összes templomi harangjainak zúgása közben vonult be a királyi pár a templomba, a hol akkor már, kiki a maga helyén, összegyűltek az országgyűlés tagjai, a vármegyék és városok küldöttségei lobogóikkal, a királyi család tagjai, a szövetséges és a semleges államok képviselői s mindazok, a kiknek a szertartásban funkcziójuk van. A főpapsága főbejáratnál várta a királyt. A loretói kápolnából ekkor vitték a koronázási jelvényeket az erre hivatott zászlós urak a szentélybe. Erre megkezdődött a koroná­zás tulajdonképeni szertartása.

Két segédkező püspök a királyt az oltárnál várakozó herczegprimás elé vezette. A király letérdelt és az evangéliumot megcsókolva letette az igazsá­gosság és béke esküjét. A herczegprimás szintén letérdelt és a Mindszentek litániáját imádkozta. Litánia végével fölemelkedett a király és két, püspök kíséretében a sekrestyébe vonult, hol a fölkenéshez megtette előkészületeit, letette kalpagját, mentéjét és kardját. Visszatért kíséretével s az oltár legfelső lépcsőfokára elhelyezett párnán térdre ereszkedett. Ekkor a herczegprimás a szertartásmester által aranvtálczán odanyújtott szent olajjal a király Őfelségének jobb’kézcsuklóját, jobb karcsuklóját, majd vállközét, imádkozva megkente. A király a szent kenet letörlése végett azzal a kísérettel, a melylyel jött, ismét a sekrestyébe vonult, a honnan kíséretével visszatérvén, a szentély előtt felállított trónhoz visszament és ott térdeplőjére létérdek, a két segédkező püspök pedig Szent István palástját odahozva, a magyar királyi főudvarmester és a magyar királyi főkamarásmester segítségével reá adta, majd mind a négyen helyeikre mentek. A herczegprimás harsona és dobszó mellett megkezdte a szent misét, majd a segédkező papsággal a főoltárhoz ment és az annak közepén felállított faldistoriumra ült és a szertartásmester által neki átnyújtott Szent István kardját kivonta. A király szintén a főoltárhoz járult s ott a legfelső lépcsőfokra helyezett párnára letérdelt, fejét a herczegprimás felé meghajtva s tőle jobbkézzel átvette Szent István kivont kardját. Ez alkalommal a herczegprimás a következő szavakat mondja: «Accipe gladium de altari sumptun». Majd a herczegprimás a kardot visszavette, a szertartásmester segítségével hüvelyébe rejtette és azzal a királyt körülövezte e szavakkal: «Accingere gladio». A király pedig a templomi gyülekezet felé fordult, kivonta a kardot s megtévén a szokásos kereszt vágásokat, egyet előre, egyet jobbra s egyet balra, hüvelyébe rejtette azt, mire odakinn megdördült az ágyú és a sortűz. Ezután gróf Tisza István, mint a nádor helyettese föllépett az oltárra, megfogta a szent koronát s a herczegprimás segítségével a király fejére tette.

A többi érsek és püspök a szentséges korona felé nyújtották ki kezüket — áldást mondva. Ezután ugyancsak a herczegprimás e szavakkal : «Accipe virgam virtutis» átnyújtotta a királynak a jogart és az országalmát s a két segédkező püspök, a magyar királyi főudvarmester és a magyar királyi főkamarásmester segítségével leoldta Szent István kardját a király oldaláról, a melyet az egyik segédkező püspök az oltárra visszahelyez, mire megdördült a második üdvlövés. Időközben a tizenegy zászlóvivő, a koroná­zási jelvényeket vivő országzászlósok, a magyar királyi főajtónállómester, a magyar királyi hirnök, a püspök az apostoli kereszttel, a magyar királyi főlovászmester helyettese az ország kardjával, a két darabont-testőrkapitány és a főhadsegéd a szentély evangéliumi oldalán fel­ állított trón körül helyezkedtek el és ekkor a király, a nádor helyetti se és a herczegprimás, — a kalocsai érsek, a másik segédkező püspök, a magyar királyi főudvarmester, a magyar királyi főkamarásmester és a magyar királyi testőrkapitány, valamint a segédkező papság kísé­retében, — az evangéliumi oldalon felállított trónhoz vezették s beiktatták. A herczegprimás a királytól jobbra, a kalocsai érsek balra, a nádor helyettese lent a trónnal szemben, a szűkebb kiséret többi tagjai pedig a másik trón előtt foglalták el helyüket. — Éljen a király! — kiáltotta Tisza István nádorhelyettes és az egész templom zúgott az éjjentől.

[…]Ennek végeztével a király kivonult a templomból s fölment a Szent Háromság-téren az ott álló Szent Háromság-szobor előtt fölállított emelvényre, a koronával a fején. Átvette az ezüstkeresztet s elkezdődött az eskü szertartása. Gróf Tisza István átadta a herczegprimásnak az eskü szövegét, mire a primás hangosan olvasta s a király pedig utána mondta.

Eskütétel

Tizenkét óra volt, a közönség zúgva éljenzett, a honvédzenekar a magyar himnuszt játszotta, a melyet a küldöttségek s a tribünökön gyülekező közönség állva énekelt. A király e szertartás után rövid időre visszavonult a templomba, majd ismét kilépve szürke lóra ült s fején a koronával, vállán Szent István palástjával s a menet, olyan sorrendben, a hogy reggel érkezett, elindult a Tárnok-utczán és Dísztéren át a Szent György térre. Itt a király föllovagolt a tér közepén hagyományos módon fölépített dombra és megtette a négy kardvágást a világ négy tája felé.

Kardvágás a világ négy égtája felé a koronázási dombon

A kardvágás után bevonult a Várpalotába, a hol még a koronázási ebéd ősi szertartása várta az e czélra előkészített teremben, a hol összegyűltek a királyi család tagjai, az udvari funkczionáriusok, zászlós urak, a koronaőrök és a melléjük rendelt királyi biztosok. A terem egyik páholyában ült Ferdinánd bolgár czár, mint a királyi család vendége. A szimbolikus jelentőségű ebéd az ősi módon folyt le. A tulajdonképeni koronázás szertartása ezzel véget ért. Délután még az e czélra kiküldött országos küldöttség átadta a koronázási ajándékot a királynak és királynénak. Estére a királyi család elutazott családi otthonába, Togerbach-Reichenauba.”[/stextbox]

 

Az új király gyermek- és ifjúkora:

Károly Habsburg Ottó főherceg elsőszülött fiaként látta meg a napvilágot. Anyja a kicsapongó életmódot folytató apjától távol tartva a fiú nevelésére helyezte a hangsúlyt. Nem magánúton, hanem nyilvános iskolában, a katolikus bécsi bencés gimnáziumban végezte tanulmányait és az érettségit is itt készült letenni amit maga a császár akadályozott meg, mondván hogy méltatlan egy főúrhoz a nyilvános megmérettetés. 1906-tól Prágában jog- és államtudományt, valamint közgazdaságtant tanult. Tudott-e királyunk magyarul? Olvassátok el az “Ujság czikkében”, néhány igen meghökkentő részlettel:

[stextbox id=”black” color=”6E6E6E” bgcolor=”FFFFFF” bgcolorto=”FFFFFF”]”A kik a fiatal királyunkkal már trónörökös korában érintkeztek, jóleső örömmel állapították meg, hogy a magyar korona várományosa hibátlanul és tökéletesen beszéli nyelvét annak az országnak, a melynek egykor Isten kegyelméből koronás királya lesz. A kiejtése nem volt idegenszerű, látszott, hogy régebben és alaposan tanították őt meg magyarra és természetesen az volt az első kérdés: ki volt a fenséges úr magyar oktatója, ki és mikor gondoskodott arról, hogy a magyar királyi családnak ez a fiatal és rendkívül rokonszenves tagja magyarul tudjon beszélni. A rejtélyt hamar megfejtették, most pedig egy szokatlan hangú legfelsőbb királyi kézirat emlékezett meg a felség magyar tanítójáról: Tormássy Arthur soproni katholikus hitoktatóról, a ki kilenez esztendőt töltött a király közvetlen környezetében és kilenez esztendős korától tizennyolc éves koráig adott magyar leckét IV. Károly királynak. Tormássy Arthur, a ki régi és híres nyitramegyei nemesi családból származik, édesatyja révén került a felség mellé. Ottó királyi berezeg 1896-ben és 1896-ban Sopronban szolgált, parancsnoka volt a kilenczes huszároknak. Abban az időben pódafályi Póda Endre pápai praelátus ajánlatára a soproni katholikus népiskola igazgatóját, Tormássy Jánost vették, a kis királyi berezeg melle tanítónak. Tormássy János azonban lV. Károlyt sohasem tanította magyarra, ő csak az elemi tárgyakat tanította a Pejacsevics grófok kastélyában, a hol a királyi herczeg lakott. Az ő feladata volt: írásra, olvasásra, számolásra oktatni a kis herczeget, a kit akkor még nem akartak az elemi iskola tárgyain kivül egyébre is tanítani. Később Ottó királyi berezeg elkerült Sopronból, Bécsbe költözött szó esett arról, hogy az öreg Tormássy is kövesse az udvart. A Sopronban rendkívül népszerű és jó magyar ember hírében álló öreg úr erre már nem vállalkozott, hanem maga helyett a fiát, Arthurt ajánlotta, a ki ugyanekkor tette le az érettségit és jogra készült. Ottó főherczeg, a ki Tormássy Jánost nagyon megszerette, alkalmasint azért, hogy a fiú neveltetésével járó gondoktól megszabadítsa az apát, elfogadta az ajánlatot. Az első magyar leczkét IV. Károly király 1896 szeptember hó 28-án vette és ettől az időtől kezdve 1905 közepéig Tormássy Arthur állandóan mellette volt. A magyar tanítás sohasem szakadt félbe. […] A király rendkívül nagy szeretettel tanult meg magyarul.

A magyar óra mindennap szerepelt az órarenden, eltérően a többi tantárgytól és az egyéb nyelvektől, a melyekre hetenkint csak háromszor került a sor. Diner (ebéd – Jtom) után minden nap kötelező séta volt, délután kettőtől négyig, ezeken a sétákon Tormássy is részt vett és ilyenkor mindig magyarul beszélt a kis főherczeg de nemcsak Tormássyval, hanem nevelése intézőjével Wallis gróffal is, a ki csak törve beszélte a magyar nyelvet, mert csak rövidebb ideig szolgált a kilenczes huszároknál. […] Tankönyvül Jókainak egy munkáját használta fel, de nem jutott el a legújabb kor históriájáig, a történelem tanítása az új kor végén abba maradt. A magyar tanító gondoskodott arról is, bogy a felség egyéb vonatkozásaiban megismerkedjék a legújabb magyar korral is.

A tanítás utolsó esztendeiben nagy élvezettel olvasott már eredetiben magyar könyveket, legjobban Petőfit szerette […az ifjú] IV. Károly egy alkalommal kívülről tanulta meg a Nemzeti Dalt és kipirult arczczal szavalta el annak strófáit az Augarten-palotában Tormássy Arthur előtt. (Ez elképesztő! Gondoljunk bele: ellenük lázítottak Petőfi sorai és a Habsburgok elleni harcban mennyi magyar pusztult el! – Jtom).

Tormássy 1905-ben hagyta el az Augartent, akkor, a mikor a felség a bécsi Schotten-gimnáziumban letette az érettségit és nagykorú lett. Abban az időben — a mint ezt Tormássy Arthur e sorok írójának maga is mondotta — IV. Károly éppen olyan hibátlanul beszélte a magyar nyelvet, mint a németet és azokat a leveleket, a melyeket később intézett magyar tanítójához, kizárólag magyar nyelven írta meg. Az összeköttetést Tormássyval egészen a legutóbbi időkig fenntartotta és még trónralépése előtt egy hónappal is sajátkezüleg aláírt táviratot küldött a soproni plébániára.”[/stextbox]

 

Az ifjú Károly által saját kezűleg készített fotó magyar kirándulásán:

 

Csapataink harcban állnak

A magyarokkal erősített császári hadsereg az olasz fronton már túl van számos ütközeten és 9 csatán az Isonzónál. A románok az antant által nekik ígért területekért (Erdély) augusztus végén belépnek a háborúba és hadat üzennek a Monarchiának. Csapatai a Kárpátok felől azonnal magyar területre lépnek. A keleti fronton honvédeink a mai Ukrajna területén Volhíniában harcolnak.

Csapataink a Karszt-fennsíkon (a mai Szlovénia területe). A kép előterében balra tart Conrad von Hötzendorf  az Osztrák–Magyar Monarchia haderejének vezérkari főnöke

Magyar katonák a volhíniai mocsárban

Temetés Volhíniában – Muzsnai Nagy Endre rajza

Román hadifoglyok Erdélyben

Új technika a harctéren a megfigyelőballon


  Magyar géppuskások a román fronton

 

A halálozási rovat a Hősi halottainkkal bővült:

REKLÁM! Ahogy egy magára valamennyire adó mai újságban mindig találunk hirdetést, így már akkoriban is szokás volt hirdetni a nagy példányszámú hetilapban. A háborús 1917-es évre megszaporodtak a halottakkal és a rokkantakkal foglalkozó cégek reklámjai, de nekem személyes kedvencem a fogsorokat vásároló cég, akik zálogcédulákat is vettek! Talán Moldovánál olvastam, hogy valaki olyan szegény volt, hogy a zálogcédulái is zálogban voltak. Ezek szerint ez nem is olyan elképzelhetetlen…

[stextbox id=”info” bwidth=”2″ color=”000000″ bcolor=”000000″ bgcolor=”FFFFFF” bgcolorto=”FFFFFF”]

Vasárnapi Ujság

A Vasárnapi Ujság 1854 és 1921 között megjelenő képes, ismeretterjesztő hetilap. Olyan magyar néplap volt, amelynek célja a nemzeti szellem ápolása, a magyar nyelvművelés, és mindenféle közhasznú ismeretek közreadása. A rendkívül sikeres hetilap írói között a korszak legnépszerűbb tollforgatói, kiemelkedő magyar tudósai szerepeltek. A lapot Heckenast Gusztáv – mint kiadó-tulajdonos – 1854 márciusában indította el és olyan neves munkatársai és szerzői voltak mint Jókai Mór, Gyulai Pál, Arany János, Tompa Mihály, Szemere Miklós, Vajda János, Rómer Flóris, Vámbéry Ármin, Zilahy Károly vagy Herman Ottó.[/stextbox]

 

Tartsatok velem a jövő hónapban is egy újabb időutazásra 1917 februárjába!

Pontozd ezt a cikket!

0 pont
Upvote Downvote

Total votes: 0

Upvotes: 0

Upvotes percentage: 0.000000%

Downvotes: 0

Downvotes percentage: 0.000000%

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Henri de Toulouse-Lautrec idősebb korában

Egy francia festőről mintázták Tyrion Lannister alakját?

Budapest Főváros Tanácsának 7/1984 számú rendelete