bento doboz és uzsonnás doboz
Mindennapok

A japán bento rövid története

A bento doboz a japán konyhaművészet egyik alapvető felszerelése, melynek története közel másfél évezredre nyúlik vissza. A japán földművesek, utazók és vadászok már az ötödik század tájékán kisebb ételtároló táskákba, illetve dobozokba csomagolták az otthon elkészített élelmet. A menü általában rizsgolyókat, halakat, és némi zöldségköretet tartalmazott. Az ételtárolók ötletét az akkoriban használatban levő, többrekeszes vetőmagdobozkák adhatták. Az ilyen szállító eszközök később a Távol-Kelet más országaiban is elterjedtek, nagyjából megegyező kialakítással, az ételek viszont követték az adott kultúra sajátosságait. Japánban a dobozokat az 1600-as évektől a mesterek a megrendelő kívánsága szerint, színes motívumokkal díszítették, a felületüket pedig lakkozni kezdték.

Érdekesség, hogy a szigetországban a bento kifejezés sokáig nem a doboz, hanem a benne tárolt ételek elnevezésére szolgált. A bento évszázadokon keresztül a társadalmi összejövetelek, fesztiválok és ünnepek egyik kedvenc finomsága volt, még a színházi előadások szünetei közben is szívesen fogyasztották. A bentot gyakorlatilag bármiből el lehetett készíteni, ami éppen fellelhető volt otthon, az alapanyagok közül egyedül csak a rizs volt megszabva. Némely bento típust savanyított zöldségekkel és gyümölcsökkel tettek még ízletesebbé.

Az ételt a 19. és 20. század fordulóján már állomásokon kezdték el árulni, majd az iskolákban is egyre nagyobb teret hódított magának. A gazdagabb szülők higiénikusan tisztítható alumínium dobozokat vásároltak a gyermekeiknek és törekedtek egészséges finomságokkal megörvendeztetni őket. A szegényebb csemeték dobozaiba ugyanakkor kevésbé változatos bentok kerültek. A II. világháború után az iskolai ebédprogram kiépítésével a különbségek elhalványodtak, a japán fiatalok státusztól függetlenül ugyanazt az ételt kapták. Ezzel párhuzamosan a bento valamelyest háttérbe szorult és a gasztronómia iránt érdeklődők csak az 1980-as években fedezték fel újra a benne rejlő lehetőségeket.

leo és barátai bento doboz
ezt a bento dobozt kaptuk

Napjainkban a bento dobozok olyan többszintes és többrekeszes tárolókat jelentenek, amelyekben a főételeken túl a köreteknek, valamint a rágcsálnivalóknak is bőven akad hely. A kialakításnak köszönhetően szinte bármilyen finomság szállítható bennük, legyen szó szendvicsről, salátáról, vagy húsos fogásról.

Hogyan jutottunk hozzá a saját bento dobozunkhoz?

Az első osztályos kisfiunk számára kerestünk megoldást a tízóraik és uzsonnák környezetbarát csomagolására. Bár jelenleg nincs iskola, sokat kirándulunk a természetben, így mindenképpen szükségét láttuk egy jó minőségű doboz beszerzésének. Az uzsonnasdoboz.hu weboldal azért nyerte el a tetszésünket, mert a náluk megvásárolható termékek kivétel nélkül megfelelnek az élelmiszerbiztonsági elvárásoknak. Mivel a dobozok, kulacsok és kiegészítők nem tartalmaznak az egészségre káros vegyi anyagokat, ezért a gyerekek is bátran használhatják őket.

A kisfiunk kérésére a Leo és barátai bento doboz mellett tettük le a voksunkat, melyhez megegyező mintájú uzsonnás táskát választottunk. A termékek szállítása rendkívül gyors és precíz volt, néhány napon belül minden megérkezett hozzák. A doboz a tapasztalataink alapján tökéletesen megfelel a webshopban feltüntetett leírásnak, az étel szépen elrendezve tárolható benne, a gumigyűrű pedig nem engedi, hogy bármi kiboruljon. Külön pozitívum, hogy  a hulladékmentes élet jegyében, az uzsonnának szánt harapnivalókat nem kell eldobható nejlon zacskókba, vagy fóliákba csomagolnunk. A dobozhoz egy külön étkészlet tartozik, ami a felső rekeszben higiénikusan szállítható.

leo és barátai uzsonnás doboz
az uzsonnás doboz is megérkezett

Az uzsonnás táska még inkább megkönnyíti a dolgunkat, a doboz mellé még egy kulacs is könnyedén elfér benne. A szalvétákat és nedves törlőkendőt szintén ebben szoktuk tárolni. A belső borítása thermo béléssel lett ellátva, ami azt jelenti, hogy télen melegíti, nyáron pedig hűti az ételeket. Ha kedvetek van, látogassatok el a weboldalra és válasszatok magatoknak a remek termékek közül!

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük