Mindennapok

A szövegírás pszichére gyakorolt hatása

Valaki csak tinédzserkorában, van, aki folyamatosan; valaki inkább eseményeket rendszerez kronologikusan, van, aki pedig egy napló oldalain fejezi ki szinte költőien érzelmeit és gondolatait; végül pedig lehet, hogy valaki terápiás célból használja. De valójában mindannyiunkban pszichénkre ható terápiás folyamat megy végbe. Kutatások eredményei bizonyítják, hogy a szövegírás számos pszichológiai előnnyel rendelkezik, segíti a mentális és a lelki egyensúly fenntartását.

A szövegírás tudatosítja a minket ért ingereket

Hányszor tapasztaljuk azt, hogy egy szigorúan beosztott nap után, mely során megannyi információ ér bennünket, nehezen visszaidézhető néhány esemény, összefolynak a történések? Lejegyezve a legfontosabbakat, és persze azt, hogy ez milyen érzéseket váltott ki belőlünk, könnyíthet leterheltségünkön – kiírtuk magunkból.

Lehet, hogy nem is sejtjük, de egy első benyomás rögzítésével, lehet, hogy egy olyan emberről számolunk be, aki később hosszú éveken át az életünk része lesz. Egy ehhez hasonló értékes leírást visszaolvasni évekkel később talán még erősebben visszahozza az emlékeket, mint egy jól sikerült fénykép egy szép pillanatról. Ez a visszaolvasás segíthet átértékelni az életünk kiemelt (vagy csak akkor különlegesnek gondolt) eseményeit, más szemszögből nézni a ránk hatást gyakorló embereket, ezeknek következtében pedig mi is fejlődünk.

A szövegírás hatékony feszültség levezető eszköz

Előfordul, hogy senki nincs a közelünkben senki, akivel meg mernénk vagy meg akarnánk osztani a bennünk kavargó gondolatokat, érzéseket. De még ha olyan szerencsések is vagyunk, hogy van körülöttünk ilyen megbízható ember, akkor sem biztos, hogy a bennünk lévő feszültség teljesen feloldódik. Ugyanis az, hogy írásba öntjük érzéseinket és gondolatainkat, erős önszembesítésre kényszerít. Újraolvasva a leírtakat, másképpen rendszerezzük a történteket, megértünk különböző összefüggéseket. A megértés pedig segíti az elfogadást – egyre kevésbé megterhelő lesz gondolni egy felkavaró élményre.

Mivel időt igényel írott szövegünk megfogalmazása –  még akkor is nyilvánvalóan többet, mint egy érzelmi kitörés valamelyik szerettünknek, hogyha egyszerűen fogalmazunk – ezáltal érzelmi távolságot teremtünk a problémával szemben. Ez kizárólagos feltétele a sikeres problémamegoldásnak. De lássuk be, még ha pozitív élmények leírásáról is van szó – segíthet kilépni a rózsaszín ködből, és objektívabban szemlélni a dolgokat, elkerülve az esetleges későbbi csalódást.

Az írás agyunk több területét veszi igénybe egyszerre, a  rendszeres szövegírással javul a verbális kifejezőkészség, ezáltal közvetetten a közönség előtti megnyilvánulás. A pszichén túl, hosszútávon a testi egészségük is javult egyes kutatásban résztvevő személyeknek, akik egy bizonyos perióduson át naponta 15-30 percet írtak legmélyebb érzéseikről.

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük