Történelem

A Bútor Hadművelet – 1942-44

2004-ben egy koblenzi (Németország) szövetségi archívumban bukkantak rá egy kis albumra, benne 85 fotóval, fedelén a „Möbel Aktion” felirattal. Egy kis ideig eltartott, mire azonosították a fotók helyszínét, amely egy párizsi áruház volt, a Lévitan.

levitan-paris-nazi.jpg

A Lévitan a harmincas évektől egy bútorokra szakosodott zsidó tulajdonú üzlet volt, melyet Párizs megszállásakor a németek kisajátítottak.

1.jpg

11.jpg

A Lévitan amikor átvették a németek

levitan1.jpg

A Lévitan fénykorában. Hirdetés a harmincas évek közepéről.

1942. május 30-án a szövetségesek által kezdetét vette a náci Németország bombázása. A Führer elrendelte a bombatámadás által érintett családok kártalanítását. Ennek egyik oldalhajtása volt az M-Aktion (B-, azaz Bútor Hadművelet): a megszállt területek zsidó családjaitól rekvirált bútorok és használati tárgyak Német Birodalomba szállítása. Ennek koordinálására külön osztály létezett. Az elrabolt tárgyak összegyűjtésének színhelyéül Párizsban a Lévitán áruházat jelölték ki. A négyszintes épületbe elképesztő mennyiségben kezdték begyűjteni az árukat, amelyek között nem csak értékes dolgok voltak megtalálhatók, hanem teljesen hétköznapi használati tárgyak is, mint az étkészletek, játékok, lakásfelszerelési cikkek, kis- és nagybútorok.

Az épület három szintjén amolyan bemutatótermet rendeztek be, itt a Párizsban szolgáló német katonák, elsősorban tisztek vásárolhattak kedvükre. A legfelső emeleten a „dolgozók” hálótermei voltak kialakítva. Itt helyezték el azt a csaknem 795 zsidó „alkalmazottat” – többségében nőket és iparosokat -, akik a drancy-i gyűjtőgettóból helyeztek ide az „üzlet” működésének két éve alatt. A szakemberek között voltak órások, szűcsök, szabók, akik megjavították, kicsinosították az árukat.

A begyűjtés elképesztő sebességgel működött. Ez idő alatt a nyugati megszállt területeken 69.619 (ebből Párizsban ~38.000) lakás csaknem teljes bútorzatát (felszerelési tárgyastól) szállítottak a Birodalomba, ehhez 26.984 vasúti kocsit használtak fel. A bútorok és a külön kezelt értékes műtárgyak mellett 11.695.000 birodalmi márka értékű értékpapírt és csaknem 2.2 millió tonna papír-, textil- és fémhulladékot (!) is elszállítottak, ipari alapanyagként.

loadimg.jpg

levitan6.jpg

levitan5.jpg

loadimg-3.jpg

b_323-311-63.jpg

b_323-311-50.jpg

levitan31.jpg

levitan4.jpg

loadimg-6.jpg

loadimg-2.jpg

levitannazi4.jpg

b_323-311-66.jpg

Villanykörték próbája

levitan-nazi2.jpg

Az árukat zsidó iparosok javították, tisztították

levitan-nazi.jpg

Vásárlók az üzletben

Az épületben – az eredeti helyszínen – a BETC design- és reklámügynökség jóvoltából kiállítás tekinthető meg a megtalált fotókból. Címe: 85-87. Rue du Faubourg Saint-Martin, Párizs.

img_9779.jpg

via

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük