Történelem

Amit nem tudtál róluk…

Kevéssé ismert tények híres emberekről, történelmi személyiségekről, és Brekiről a békáról.

10.jpg

Akit mi Kleopátraként említünk, valójában a hetedik volt a sorban. VII. Kleopátraként uralkodott és apja a saját nagybátyja is volt egyben. Apja XII Ptolemaiosz, saját nővérét vette feleségül és tőle négy gyermeke is született.

01.jpg

Szaddam Husszeinnek volt egy saját kezűleg, a saját vérével írt Koránja. A művel másfél év alatt készült el. Hogy mi volt vele célja nem tudni.

02_al-capone.jpg

Al Capone a közismert gengszter legidősebb testvére James Vincenzo Capone rendőr volt. A szesztilalmisoknál dolgozott, igaz addigra már Richard James Hart néven. 16 évesen hagyta el a brooklyni szülői házat és Nebraskába költözött. Önkéntesként harcolt az első világháborúban. Egész életében keményen küzdött, hogy olasz származásának negatívumaitól megszabaduljon. Amikor a háborúból hazatért a szesztilalmisokhoz került, ahol – miközben öccse a szeszcsempészetből gazdagodott meg – csempészeken és zug-szeszfőzdéken ütött rajta. Tudtak egymásról, de sosem keresték a kapcsolatot. 60 évesen halt meg, öt évvel túlélve öccsét.

350x461px-LL-992bb3c6_hitler-Time-man-of-the-year.jpeg

Adolf Hitler német kancellárt 1939 januári számában 1938 év emberévé választotta a TIME magazin.

04 disney.jpg

Sok pletyka kering arról, hogy Walt Disney Kanadába szökött a behívó, vagy a sorkatonai szolgálat elől, ám ebből mindössze annyi igaz, hogy fegyver nélküli szolgálatra vonult be. A fenti képen épp egészségügyi szolgálatot lát el Franciaországban. A kocsi ponyvájára már fel is rajzolt egy vidám bakát.

05 Einstein.jpg

1952-ben, amikor meghalt Chaim Weizmann izraeli elnök, az izraeli kormány felkérte Einsteint, legyen ő a második elnökük. Ő ezt elutasította: „Mélyen meghatott az izraeli állam felkérése, azonban szomorú vagyok és szégyellem magam, de nem tudom ezt elfogadni.” Ő volt az egyedüli amerikai állampolgár, akinek valaha is pozíciót ajánlottak egy idegen állam vezetésében. 

06 breki.jpg

Brekit a békát a Muppet Showból ismerhetjük. Azonban kevesen tudják, hogy „pályafutása” a Sam and Friends nevű TV-műsorban kezdődött 1955-ben. A történet szerint Brekit (akinek neve eredetiben Kermit) színészi és rendezői „pályafutása jutalmául” nevezték ki a Muppet társulat élére, akikkel havonta jelentkező showműsorait 78 országban vetítették. Természetesen a figura több példányban létezett már élete során, de legelőször egy használt zöld télikabátból és két pingponglabdából készítették el a bábut. Neki is van csillaga Hollywoodban, így egyike azon 15 mesefilm karakternek, akik hasonlóval „büszkélkedhetnek”, pl. Miki egér, Tapsi Hapsi, Donald kacsa, Shrek vagy a Simpson család.

07 picasso.jpg

Pablo Picasso 1911-ben az évszázad bűnügyébe keveredett. A párizsi Louvre-ból ellopták a Mona Lisát és a gyanú valahogyan Guillaume Apollinaire-re a híres költőre terelődött. Őt napokig tartották vizsgálati fogságban, amit ő eléggé félvállról vett. Hogy ne unatkozzon egyedül a börtönben, barátja Picasso ellen vallott akinek – természetesen Apollinaire-rel együtt – semmi köze sem volt az esethez. Miután tisztázták magukat a vádak alól Picasso felelősségre vonta barátját tette miatt, aki csak annyit válaszolt, hogy nem akarta, hogy Picasso kimaradjon az évszázad bűnügyéből.

08.jpg

Charlie Chaplin koporsóját betonnal öntötték ki, miután 1978 februárjában egy lengyel és egy bolgár bűnöző ellopta a holttestet a svájci sírjából. 600 ezer dolláros váltságdíjat követeltek a testért, de végül több, mint 200 nyilvános telefonfülkének megfigyelése eredményeként sikerült elfogni őket.

09.jpg

IV. Jakab skót király mániákusan imádta a fogászatot. Saját magán is több beavatkozást végzett, de alattvalóit is ingyen kezelte. Többeknek fizetett is, hogy székébe üljenek. Érzéstelenítéssel, fogfúrással és töméssel kísérletezett.

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük