Történelem

Kihalt autómárkák 3 – BORGWARD

Akit a BMW tett lapátra?

1960_borgward-isabella_04.jpg

A szegény családból származó Karl Friedrich Wilhelm BORGWARD ifjúkora óta az autógyártásra készült. Az első vh. után már gépészként a Bremer Reifenindustrie GmbH-nál helyezkedett el, amely a brémai Hansa-Lloyd autógyárnak szállított alkatrészeket. Szorgalmával hamar a húsz fős kisvállalkozás részvényese, majd tulajdonosa lett.

CWB.jpg

Karl Friedrich Wilhelm BORGWARD az ötvenes években

Ám BORGWARD nem érte be ennyivel, ő autót akart gyártani! Sokáig kereste a lehetőségeket, miként szállhatna be saját gyártmánnyal az autópiacba; ez a lehetőség végül 1921-ben jött el, amikor bemutatta egyhengeres kétütemű, 2 lóerős motorral szerelt háromkerekű kisáruszállító triciklijét. Sokan gúnyolták ezt a motorizált áruszállítót, kis teljesítményű motorja után pedig a Blitzkarren („Villámtaliga”) csúfnevet kapta. Mindezek ellenére a kocsit az iparosok vették, mint a cukrot, és BORGWARD komoly haszonra tett szert. 1928-ban megvette a Louis Gartner részvénytársaságot, amely autókarosszériákat készített. Ugyanebben az évben jelent meg a 11 tonnás BORGWARD Superior teherautó, a továbbfejlesztett Blitzkarren pedig Goliath Pionier néven került forgalomba; ez utóbbinak nemsokára készült személyszállító változata is.

1924 Borgward Blitzkarren.jpg

1924. Blitzkarren

1932 Goliath Pionier.jpg

1932. Goliath Pioneer

Időközben nagyon súlyos anyagi helyzetbe került az a Hansa-Lloyd, amelynek BORGWARD-ék annak idején hűtőket gyártottak, s amelynek épületei az immár Goliath Werke Borgward & Co. névre hallgató vállalat tőszomszédságában álltak. 1929-ben a Hansa-Lloydot birtokló bankok eladásra kínálták fel részesedésüket a cégnél, amire BORGWARD azonnal lecsapott. 150 ezer Birodalmi Márkáért döntő többséget szereztek a vállalatnál, 1931-ben pedig teljesen átvették azt.

Így egy valóságos birodalom jött létre Hansa-Lloyd Goliath Werke BORGWARD & Trecklenborg néven, amely mintegy 8000 embert foglalkoztatott. Ennek a cégnek a modellkínálata gyakorlatilag a teljes piacot lefedte: a Goliath kicsi, olcsó, míg a Hansa az újonnan kifejlesztett felülvezérelt 1100-as és 1700-as típusokkal közepes méretű típusokat, illetve később nagy, 3.5 literes kocsikat gyártott. BORGWARD néven teherautók készültek, például a Goliath-tal közösen gyártott FW200-as háromkerekű, amely jóval elegánsabb kivitelű a Blitzkarrenhez képest.

Ekkor azonban BORGWARD néven már tervbe volt véve egy luxuskocsi is. Valóságos csodának számított a gazdasági válsággal és inflációval sújtott Németországban BORGWARD és Trecklenborg cégének virágzása. Pedig valóban ez volt a helyzet; a modellpaletta teljes átalakításával, új motorok kifejlesztésével és fa helyett acélkarosszéria alkalmazásával sikerült a haldokló Hansa-Lloyd céget Hansa néven újra nyereségessé tenni; olyannyira, hogy 1937-ben egy új, 223 ezer négyzetméteres alapterületű üzemcsarnokot kellett felhúzni.

Az új üzem messze kiemelkedett a kor többi autógyártóihoz képest: nem volt sem zsúfolt, sem piszkos, a gyárépület körül pedig végig füvesítették a területet, olyan volt, akár egy mai autógyár. Ekkoriban kezdték el alkalmazottai tisztelettel BORGWARD-ot „a Főnök” néven emlegetni. Egy nézeteltérés miatt Trecklenborg 1937-ben kilépett a cégtől, így BORGWARD most már minden téren saját elképzeléseit valósíthatta meg. 1938-ban végre egy igazi autó mutatkozott be a nevén: a nagykategóriás BORGWARD 2000/2300, amely limuzin és kabrió karosszériákkal került forgalomba.

001_-Borgward_Logo.jpg

1935_Hansa_1700_Sport.jpg

1935. Hansa 1700 Sport

1937 Borgward Hansa 1100.jpg

1937. Hansa 1100

1937 Borgward Hansa 1100_2.jpg

1937. Hansa 1100

1937_Borgward Hansa 1100 Cabrio.JPG

1937. Hansa 1100 Cabrio

1938_Borgward_FW_200.jpg

1938. FW200

1939 Borgward Hansa 2300.jpg

1939. Hansa 2300

1937-től a háború szele már érezhető Németországban. Az elképesztő tempóban fegyverkező katonaság a mintaüzemet is kinézte magának. A náci vezetés egyre inkább a befolyása alá vonta a politikához mit sem értő BORGWARD-ot; Hitler háborús gazdasági vezetővé nevezte ki őt. A gyártmánysor is egyre inkább a háborús előkészületekre állt át: előtérbe kerültek a katonai teherautók, az elektromos kisteherautók, féllánctalpasok, (Sdkfz 251), harckocsik (Panzer Ausf. IV) és más hasonló járművek.

1940 Borgward Einheits Lkw 2_5.jpg

1940. Borgward tehergk.

1940 Borgward Hansa 2400.jpg

1940. Hansa 2400

1940 Borgward Kfz62.jpg

1940. Borgward 62 tgk.

1940_SdKfz_251.jpg

1940. Sdkfz. 251.

1941_Panzer_IV,_Ausf._F-1.jpg

1941. Panzer IV. F1-kivitel

1941haghalbkette3.jpg

1941. Féllánctalpas tgk.

A második világháború után komoly árat kellett fizetnie ezért a ballépésért: üzemének több mint kétharmadát porig bombázták a szövetségesek, 8000 munkásából mindössze 400 maradt. Őt magát a nácikhoz fűződő kapcsolata miatt letartóztatták, s csak 1948 engedték szabadon.

BORGWARD pedig 1949-ben, 59 éves fejjel szinte a semmiből mindent újrakezdett. Először újjáépíttette brémai gyárát, majd megkezdte a BORGWARD, Lloyd és Goliath modellek új generációjának kifejlesztését.

Az első eredmény az 1949-es BORGWARD Hansa 1500 volt. A kocsi felülvezérelt, 52 lovas négyhengerese a háború előtti Hansa 1100/1700 Konsul típusok motorjának továbbfejlesztése volt. Már magában az OHC elrendezés is technikai kuriózum volt akkoriban, ám ami igazából kivételessé tette az autót, az az önhordó pontonkarosszéria volt.

A markáns rombusz-emblémával ellátott BORGWARD Hansa 1500 volt ez első háború utáni német autó – a nagyok, mint az Opel, vagy a Ford, csupán régi modelljeik felújított változatait kínálták. A kocsi hamar népszerűvé vált, és kijöttek nagyobb, 1.8 literes 60 lóerős benzines, és szintén 1.8 literes 42 lovas dízel változatai is.

A BORGWARD Hansa 1500 képezte a cég sportprogramjának alapjait. 1950-ben mutatták be az 1.5 literes motor 100 lóerősre tuningolt változatát, amelynek teljesítményét 1954-ben az először a Goliath-nál alkalmazott benzinbefecskendező segítségével 115, majd 135 lóerőre növelték. 1953-ban a dízel változattal döntöttek meg számos E-osztályos rekordot. Ugyanabban az évben indítottak egy speciálisan felkészített Hansa 1500-ast a Le Mans-i 24 óráson.

Bár a BORGWARD korlátozott pénzügyi lehetőségei miatt mindig is hátránnyal indult az autósportban, mégis sikerült többször is diadalmaskodnia: első hely az Avuson, 198 km/h-s rekord és első hely a Grenzlandringen, kategóriagyőzelem az 1956-os Mille Miglián, első hely a Nürnburgring Eifel futamán, második hely az 1957-es Hegyiverseny bajnokságban – elég tiszteletet parancsoló teljesítmények. A félelmetes Carrera Pan Americana versenyen a BORGWARD autója jó ideig a Porsche előtt haladt, ám végül egy baleset miatt elúszott az első hely.

1952-ben a nagykategóriában, a Mercedes vetélytársának szánták a Hansa 2400-as típusjelű pontonkarosszériás, vagy még elegánsabb Pullmann kivitelű limuzint; ám a 2.4 literes 82 lóerős hathengeressel, és a Hansamatic névre keresztelt automataváltóval szerelt kocsi a kezdeti lelkesedés ellenére kevéssé váltotta csak be a hozzá fűzött reményeket.

1952_Borgward_Hansa_1500Kabrio.jpg

1952. Hansa 1500 Kabrio

1952_Borgward_Hansa_1500Kombi.jpg

1952. Hansa 1500 Kombi

1952_Borgward_Hansa_1800_1.jpg

1952. Hansa 1800

1952_Borgward_Hansa_1800_2.jpg

1952. Hansa 1800

1952_Borgward_Hansa_1800_3.jpg

1952. Hansa 1800

1952_Borgward_Hansa_2400.jpg

1952. Hansa 2400

1952_Borgward_Hansa_2400_2.jpg

1952. Hansa 2400

1954 Borgward Sport Coupé_01.jpg

1954. Sportcoupe

1954 Borgward Sport Coupé_02.jpg

1954. Sportcoupe

1958_Borgward_2400,.jpg

1958. Borgward 2400

Annál inkább bejött azonban az 1954 nyarán bemutatott Isabella. A kocsi eredetileg a Hansa 1500 továbbfejlesztése volt, ám jó ideig együtt szerepeltek a kínálatban. Az Isabella név – a legenda szerint – szintén BORGWARD temperamentumos természetére vezethető vissza.

Az autó fejlesztésének vége még mindig nem találtak nevet az új modellnek. BORGWARD-ot egyik munkatársa sürgetni kezdte, hogy valamit mondani kéne már a részletekről kérdező újságíróknak. BORGWARD így morogta le az illetőt: „Felőlem akár hívhatják Izabellának is!”. Így lett ez a BORGWARD legismertebb típusának neve.

Az Isabella számtalan karosszériaformában létezett; kapható volt kétajtós szedán, kombi, exportra szánt pick-up, kabrió és 1957-től kupé változatban is. Az utóbbi szépségével még mindig képes könnyeket csalni a német oldtimer-rajongók szemébe; s bár az ízlés abszolút szubjektív dolog, nehéz lenne vitatni, hogy a korszak egyik legszebb autója volt.

1960_borgward-isabella_01.JPG

1960. Isabella

1960_borgward-isabella_01_1.jpg

1960. Isabella

1960_borgward-isabella_02.jpg

1960. Isabella Kombi

1960_borgward-isabella_02_1.jpg

1960. Isabella Kombi

1960_borgward-isabella_03.jpg

1960. Isabella Coupe

1960_borgward-isabella_04.jpg

1960. Isabella Kabrio

1960_borgward-isabella_06.jpg

1960. Isabella Pickup (USA)

Az Isabella bemutatásakor még minden rendben volt Karl BORGWARD cégénél; autói százezres nagyságrendben készültek, tevékenységi körét ki akarta terjeszteni többek között helikoptergyártásra (ezt a neves repülőmérnök, Focke tervezte), és 1954-ben Argentínában megalakult a cég első külföldi leányvállalata BORGWARD Argentinia S. A. Industrial (Dinborg) néven a Rastrojero nevű kisteherautó építésére. Emellett saját fémfeldolgozó üzemet létesítettek, hogy függetlenné válhassanak a beszállítóktól.

1967 Borgward Rastrojero.jpg

1967. Argentín Rastrojero

1967 Borgward Rastrojero_2.jpg

1967. Argentín Rastrojero

kolibri.jpg

Borgward Kolibri helikopter prototípus

Az ötvenes évek végére azonban megváltozott a helyzet. Az egyre nagyobb konkurencia miatt jelentősen visszaesett az export, ami pedig a cég bevételeinek majdnem kétharmadát jelentette. Ráadásul az egyre gazdagabb német vásárlóközönség már nem volt fogékony a Goliath és Lloyd féle kisautók nyújtotta olcsóságra. Válaszul BORGWARD bemutatta az Opel Rekordhoz feltűnően hasonlító, négyhengeres 38 lóerős boxermotorral szerelt Lloyd Arabellát, amelyet nemsokára már saját nevén forgalmazott.

1961_arabella.jpg

1961. Arabella (Opel koppintás?)

1961_arabella2.jpg

1961. Arabella

Ám az autó bevezetésekor súlyos minőségi problémákkal küzdött, s bár ezeket a gyermekbetegségeket viszonylag hamar orvosolták, a vevők nem igazán szavaztak bizalmat az Arabellának. Hasonlóképp nem sikerült vásárlókat megnyerni az 1960-ban bemutatott a 2.3 literes 100 lovas hathengeressel szerelt P100-as luxuskocsival, amelynek kifejlesztése pedig kemény márkamilliókba került (pl.: az autóban úttörő módon a Citroenéhez hasonló légrugózás volt).

1963_borgward-p100.jpg

1963. P100, aminek kifejlesztésébe beleroppant a cég

1963_borgward-p100_2.JPG

1963. P100

Werk-in-Sebaldsbrueck-1024x768.jpg

A Borgward gyáróriás 1960-ban

Bár Karl BORGWARD cégcsoportja a maga 20 ezer fő alkalmazottjával nagyvállalatnak számított, igazából mégiscsak egy magánvállalkozás volt, és nem kelhetett versenyre az igazi gigászok által támogatott Opellal, vagy Forddal. 1960 végére elfogyott BORGWARD pénze, és a – valószínűleg a konkurencia által erősen befolyásolt – bankok sem voltak hajlandó további hiteleket nyújtani, sőt, addigi kintlévőségeiket is kezdték visszakövetelni.

Werk-in-Sebaldsbrueck-1.jpg

Az üzem dolgozói izgatottan olvassák az üzemi lapot. A gyár bizonytalan helyzete köztudott volt.

1961-ben végleg összeomlott a cég; a BORGWARD, Goliath és Lloyd üzemeket bezárták, 28.500 dolgozót eresztettek szélnek; megsemmisült az összes tervbe vett prototípus, köztük Focke helikoptere is. A gyártóeszközök egy része Mexikóba került, ahol a FANASA (Fabrica Nacional de Automóviles S. A.) egészen 1970-ig készítette a nagy P100-as limuzint, míg a teherautókat a Spanyol BORGWARD-Iso gyártotta még egy rövid ideig.

Karl BORGWARD-ot rettenetesen megviselte, hogy immár másodszor – és véglegesen – összeomlott az életműve. Egészségi állapota megromlott, és 1963. július 28-án 73 évesen szívinfarktusban elhunyt. Sokan a mai napig összeesküvés-elméletet hirdetnek, mely szerint a BORGWARD céget aljas eszközökkel a vetélytársak vitték csődbe. Közülük is a BMW, amely bizonyíthatóan köthető a BORGWARD elleni pénzügyi machinációkhoz. Az igazság valószinűleg már soha nem fog kiderülni, s Karl BORGWARD remek autói ma már csak az oldtimer katalógusok lapjain szerepelnek, a rajongók emlékezetében és a gyűjtők garázsában léteznek.

(Szöveg forrás: autohistory.blog)

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük