Kis óceánjáró-történelem
„Walter Sobchak a Techstory blogról vendégszerzőként érkezett hozzánk és a jövőben számíthattok írásaira, sőt közös cikk is készül hamarosan, a témát már megbeszéltük. Lássuk hát az első írást, ami mi másról szólhatna, mint a hajózásról. Szerzőtársunk a tőle megszokott dagályos stílust levetkőzve mutatja be az óceánjárókat 1818-tól napjainkig. :)” – Jtom
1818 – Az SS Savannah, az első olyan transzatlanti vitorlás, amely gőzgépet is használt az átkeléshez. Természetesen ő még nem volt képes végig gőzhajtással átszelni az óceánt; a mindössze 90 lóerős gőzgép 4 csomós sebességgel tudta hajtani a hajót, maximum másfél napig (általában csak szélcsendes időben használták).
Az SS Savannah alig 30 méter hosszú volt – akkora, mint egy BKV-hajó – a szénkészletek és a gépek így is majdnem az egész rakteret elfoglalták. Ha teljesen kihasználták a gőzgép adta előnyöket, 5 hét alatt tudott átkelni az Atlanti-óceánon. Mivel azonban ekkor még nem volt gazdaságos, 1820-ban kiszerelték belőle a gőzgépet.
A transzatlanti gőzhajózás egyik úttörőjének számító hajó nem volt hosszú életű; 1821-ben zátonyra futott, és szét kellett bontani. Nevét 140 évvel később az NS Savannah, a világ első atommeghajtású kereskedelmi hajója örökölte.
1886 – Az SS Great Eastern pályafutásának végén, mozgó reklámfelületként Liverpoolban. A Great Eastern a leghatalmasabb óceánjáró volt a világon, és egyike azon keveseknek, amelyek egész életükben birtokolták ezt a címet.
Az 1858-ban elkészült gőzös-vitorlás oly mértékben megelőzte a kor hajóit (mind méretben, mind fejlettségben), hogy több mint 40 évig meg sem kíséreltek nagyobb hajót építeni. Pályafutását rengeteg szerencsétlenség kísérte, gyakorlatilag az összes üzemeltetője bukott rajta. A kép készülte után három évvel vitték el lebontani, szétszedése 200 ember másfél évi munkájába került.
1907 – Korabeli reklámplakát az újonnan elkészült RMS Mauretania teljesítményéről. A 78 ezer lóerős hajót 780 darab 100 lóerős versenyautó próbálja visszatartani. Elkészültekor a Mauratania volt a legerősebb hajó a világon, teljesítményének és sebességének (testvérhajóján, a Lusitanián kívül) nem volt párja.
Több mint 20 évig kellett várni, amíg a sokkal modernebb SS Bremen el tudta hódítani tőle a leggyorsabb Atlanti-átkelésért járó Kék Szalagot.
1907 – Az SS Principessa Jolanda olasz óceánjáró balesete a vízre bocsátáskor. A furcsa szerencsétlenség a nem megfelelően megtervezett vízre bocsátás miatt következett be.
A hajót teljesen felszerelve bocsátották vízre (általában csak a hajótestet építik meg), azonban elfelejtették ballaszttal leterhelni, ezért a súlypontja túl magasra került. Amikor elérte a vizet, egyszerűen felborult. A „halva született” hajót nem hozták rendbe, ott helyben bontották le.
A Jolanda testvérhajója, a Principessa Mafalda sem volt szerencsés hajó. 1927-ben Brazília partjainál elsüllyedt, mert a jobb hajócsavarjának letört az egyik lapátja, és a kiegyensúlyozottságát elvesztett csavar szétverte a tatrész lemezelését. A kevés használható mentőcsónakban a legénység egy része elmenekült, a legközelebbi hajók pedig az egymásnak ellentmondó segélykérések miatt nem indultak a Mafalda megmentésére. Az utasok közül sokat cápák faltak fel.
1911 – Az RMS Olympic először érkezik New Yorkba. A képen érdekes esemény zajlik: a hatalmas hajó fordulás közben hozzáér a mólóhoz, amely éppen végigkarcolja a festését. Látszik is, hogy az utasok és a parton állók figyelik az incidenst.
Az apró balesetet a hajó akkori kapitányának, E. J. Smithnek szokták felróni (ő lett később a Titanic kapitánya is), sokszor ebből levezetve, hogy alkalmatlan volt a posztjára, valójában azonban itt nem ő, hanem az Olympic vontatóhajói hibáztak (egy kicsit). Ez a hiba azonban valamelyest érthető; azelőtt senki nem találkozott New Yorkban ekkora hajóval.
1911 – Az SS Kaiser Franz Joseph I osztrák-magyar óceánjáró. Az 1911-ben elkészült, 12 500 bruttóregisztertonnás, 145 méteres hajó volt a legnagyobb, amely valaha osztrák-magyar lobogó alatt hajózott. Főként Trieszt és Buenos Aires, valamint New York között közlekedett (palermói és algíri megállásokkal), kivándorlókat szállított Amerikába.
Az I. világháborúban kórházhajóként és csapatszállítóként szolgált. Az 1919-es saint-germaini béke természetesen véget vetett az osztrák-magyar óceánjárók történetének, a hajót át kellett adni Olaszországnak. A Franz Joseph ezután Presidente Wilson, majd Marco Polo néven szolgált tovább.
1944-ben La Spezia kikötőjében a Wehrmacht elsüllyesztette, maradványait 1949/50-ben bontották szét. A Franz Joseph tervezett testvérhajója, a 3000 BRT-val nagyobb SS Kaiserin Elisabeth félkészen állt a sólyán, amikor kitört a háború; sohasem készült el.
1912 – A Titanicról készült utolsó ismert fénykép. Készítette Francis Browne atya 1912. április 11-én 14 óra 40 perckor, az írországi Queenstownban (ma Cobh). A hajót ekkor látták utoljára a szárazföldről. Egyes elméletek szerint nem ez az utolsó fénykép a hajóról, hanem ez, de nehéz megállapítani, melyik készült később.
1914 – Az SS Imperator német óceánjáró orrát díszítő sas, már szárnyak nélkül. Az új hajó ennek a szobornak köszönhetően hódíthatta el a leghosszabb óceánjárónak járó címet; ami amúgy nem számít, mert a méretversenyben a tonnatartalom (térfogat) a lényeg, de a németek ebben is meg akarták verni a briteket – az Imperator enélkül 25-30 centivel rövidebb lett volna, mint az éppen akkor elkészült Aquitania.
A hajót üzemeltető HAPAG jelképének számító szobor karmai között tartja a földgolyót, amin a „Mein Feld ist die Welt” felirat olvasható (jelentése durva fordításban: „Otthonom a nagyvilág” vagy „Terepem a nagyvilág”)).
Az egyik úton a nagy hullámzásban azonban a sas elveszítette a szárnyait. Az incidens után nem állították helyre, egy aranyozott domborművel helyettesítették (ekkor már nem kellett aggódni az elsőség miatt, ugyanis 1914-ben a testvérhajó SS Vaterland vette át a címet). Az Imperatort a háború után Anglia elrekvirálta Németországtól, a Lusitania elsüllyesztése miatt. 1938-as kivonásáig RMS Berengaria néven a Cunardnál szolgált.
1914 – Képeslap az RMS Britannicról, a Titanic fiatalabb testvérhajójáról. A fénykép nem valódi állapotot ábrázol, a Britannic soha nem közlekedett ezzel a festéssel; elkészülte után azonnal kórházhajóvá alakították át.
A Britannic részt vett az I. világháborúban, de 1916 novemberében Görögország partjainál aknára futott, és 55 perc alatt elsüllyedt (30 áldozat volt). Mióta a Costa Concordiát kiemelték, újra ő a legnagyobb személyhajó, amely a tenger fenekén nyugszik.
1914 – A HMS Campania repülőgép-anyahajó. A Campania eredetileg 1893-ban épült óceánjáró volt, az őt üzemeltető Cunard 1914-ben selejtezte (így nézett ki). A brit haditengerészet – amely egyébként az építésébe is az üzemeltetésébe is komoly összegekkel szállt be – átvette a hajót, és átalakította repülőgépek fogadására.
Az átépítés után elég furcsa kinézete lett a világ egykori leggyorsabb hajójának; az első kémény útjában volt a felszállópályának, ezért „középen kettészedték”. A Campania a világháború utolsó napjaiban (1918. november 5.) süllyedt el a skóciai Forth-öbölben, egy nagy viharban.
1917 – A halifaxi robbanás gombafelhője. 1917. december 6-án a kanadai Halifax kikötőjében a norvég SS Imo teher-utasszállító hajó összeütközött a francia SS Mont Blanc teherhajóval, amelynek a rakománya kizárólag igen veszélyes robbanóanyagokból állt: összesen több ezer tonna lőgyapot, benzol, TNT és pikrinsav volt a raktérben.
Az ütközés során a Mont Blanc kigyulladt, majd nem sokkal később felrobbant. A bekövetkező robbanás ereje (trotil-egyenértéke) a becslések szerint elérte a 3 kilotonnát; ez volt az atomfegyverek bevetése előtti legerősebb mesterséges detonáció. A keletkező lökéshullám letarolta egész Halifaxet, több mint 2000-en haltak meg. A Mont Blanc gyakorlatilag „semmivé lett” a balesetben, horgonyának egy darabját 4 kilométerre találták meg.
1918 – A Carpathia utolsó pillanatai. A leginkább a Titanic utasainak kimentéséről ismert hajót az I. világháború végén, 1918. július 17-én torpedózta meg az U-55-ös német tengeralattjáró a brit Scilly-szigetek közelében. A három torpedó becsapódásakor 5-en meghaltak a gépházban, egyébként mindenki túlélte a katasztrófát.
A Carpathiát csak 2000-ben találták meg, 15 évvel a Titanic után, 600 méteres mélységben fekszik.
1922 – Az RMS Aquitania brit négykéményes olajat „tankol” New Yorkban. A hajóknál az olajtüzelés a háború után néhány év alatt kiszorította a hagyományos széntüzelést. A könnyebb tárolás és feltöltés, az egy nagyságrenddel kisebb szükséges személyzet és persze a magasabb energiatartalom jelentette előnyöknek köszönhetően a 20-as évek közepére az összes nagy óceánjárót átalakították, az újak pedig már mind olajtüzeléssel épültek.
Noha az olajnak tisztán műszaki és üzleti szempontból gyakorlatilag csak előnyei voltak, makrogazdaságilag már nem volt ilyen rózsás a helyzet. A szénben gazdag, de olajban szegény Nagy-Britanniában képzetlen, sokszor írni-olvasni sem tudó szénrakodók, fűtők, szénbányászok, illetve szénszállítmányozásban dolgozó munkások százezrei kerültek utcára; egyes vélemények szerint az 1929-es válságban számottevő szerepe volt a (hadi)hajók olajtüzelésre való átállásának is.
1929 – Heinkel He 12 típusú hidroplán hagyja el az SS Bremen német óceánjáró fedélzetét 1929-ben. A repülőgépet pneumatikus katapult segítségével indították, postát, majd a később rendszeresített Junkers Ju 46 típusú gép utasokat is szállított. Általában egy-másfél nappal a megérkezés előtt indították útnak a gépet, amely néhány óra múlva meg is érkezett a célállomásra.
Ezzel a németek a világ leggyorsabb postaszolgálatát tudhatták magukénak. Később a Bremen testvérhajója, az SS Europa is kapott fedélzeti katapultot. A transzatlanti zeppelin-járatok bevezetése után, 1936-ban megszüntették ezt a szolgáltatást.
A Brement a II. világháborúban csapatszállítóként tervezték használni, de nem sokkal a Barbarossa-hadművelet előtt (valószínűleg szándékos gyújtogatás miatt) leégett, és le kellett bontani.
1929 – a készülő RMS Empress of Britain kanadai(-brit) óceánjáró a skóciai Clydebankben, a John Brown hajógyárban. A 30-as évek végéig az Empress biztosította a leggyorsabb menetrend szerinti átkelési lehetőséget Európa és Kanada között. Ugyan ekkor már nem számított különösebben nagy vagy gyors hajónak (bár kicsinek és lassúnak sem), a háromkéményes gőzöst nagyon kedvelték.
Sajnos nem sokkal élte túl a II. világháború kezdetét. 1940 októberében megtámadta egy német Focke-Wulf Fw 200-as felderítő-bombázó repülőgép, és súlyos sérüléseket okozott neki; a hajót vontatókötélre kellett venni.
Az Empress ugyan nem süllyedt el, de a 4 csomóval vontatott gőzöst ezután (egy másik felderítő repülőgép jelentése nyomán) az arra járó U-32-es német tengeralattjáró is megtámadta, és 2 torpedótalálattal a tenger fenekére küldte. Az U-32-est két nappal később két brit romboló mélyvízi bombákkal elsüllyesztette.
1932 – Dieselpunk óceánjáró-terv. Az áramvonalas hajó (tervezője szerint) több mint 550 méter hosszú lett volna, 4-5-ször akkora, mint a kor leghatalmasabb hajói. A futurisztikus óceánjárót nagyteljesítményű dízelmotorok hajtották volna (ekkoriban a dízelmotor még nem volt jellemző nagy hajókban).
A fedélzeten összesen 2000 utasnak jutott volna hely (ez a méretekhez képest nagyon kevés), akik a legnagyobb luxusban utazhattak. A terv egyes részeit ugyan átvették néhány kirándulóhajó tervezésénél, de természetesen a hatalmas hajóból nem lett semmi.
1933 – Munkások dolgoznak a Queen Mary egyik gőzturbináján az építés során. Az új Cunard-gőzös négy gőzturbinájának összteljesítménye meghaladta a 160 ezer lóerőt, amellyel a hajó 32 csomó sebességet is el tudott érni (de volt példa 34-re is). A QM és a francia Normandie egészen a háború kitöréséig versenyeztek egymással a Kék Szalagért.
1934 – a parton állók százainak szeme láttára az előző nap kiégett Morro Castle amerikai óceánjáró partra sodródik a New Jersey-beli Asbury Park strandján, 1934. szeptember 9-én. A hajó utasokat szállított Havanna és New York között (az egy évvel korábban véget ért szesztilalom idején az ún. „booze cruise”-okra, azaz „piatúrákra” utaztak vele az amerikaiak), amikor tűz ütött ki a fedélzeten.
Hamarosan kiderült, hogy a tűzoltó-berendezés nem elég nagy teljesítményű a tűz oltásához, ráadásul a hajó éppen egy óriási viharban haladt, és a nagy szél pillanatok alatt felkorbácsolta a lángokat, ráadásul megnehezítette a mentést is. A fedélzeten utazó több mint 500 emberből 137-en haltak meg.
A hajótest fél évig maradt a parton, igazi látványosság lett belőle. A tragédia nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ma a tengerjáró hajókon nem alkalmaznak fa díszítéseket és borítást.
1936 – Hol hajó állt, most roncshalom. A Mauretania bontása a skóciai Rosyth-ban. Az elöregedett hajónak a Queen Mary üzembe helyezése adta fel az utolsó kenetet.
1934-ben kivonták a forgalomból, 1935-ben érkezett meg a hajótemetőbe, ahol először a felépítményt és a hajótest felső részét bontották le, majd a maradékot (a képen) elvontatták a végső szétvágáshoz. A hajó bontásával 1936 végén végeztek. Ekkor már tervezés alatt állt a második Mauretania, amely 1938-ban készült el.
1940 – A vadonatúj Queen Elizabeth szürke háborús álcafestésben a Clyde-folyón. A háború súlyosbodása miatt a hajót nem vetették alá a szokásos próbáknak, elkészülése után azonnal Southamptonba indult.
A kikötővárost azonban pont akkor bombázta a Luftwaffe, ezért a QE-t a legnagyobb titokban Amerikába irányították, ahol találkozott a Queen Maryvel és a Normandie-val. A QE 1946-ig viselte ezt a színt (a tengeralattjáró-veszély miatt az ablakai is le voltak festve), ezért a „Grey Ghost”, azaz „Szürke Szellem” becenevet kapta.
1940 – A híres együttállás, a világ három legnagyobb hajója a New York-i kikötőben. A képen balról jobbra haladva az SS Normandie, a Queen Mary és a Queen Elizabeth látható. A hajókat később csapatszállítónak alakították át.
Egy olyan világméretű konfliktusban, mint a II. világháború, három ekkora hajó felbecsülhetetlen értéket képviselt. A két Queen és a Normandie összesen akár 50 ezer embert is el tudott szállítani két héten belül a világ bármelyik kikötőjébe, ráadásul óriási sebességük miatt nemhogy a tengeralattjárók, de a torpedók sem tudták utolérni őket.
Nem véletlenül mondta Churchill 1945-ben, hogy a háborút a Queen Mary és a Queen Elizabeth nyerte meg. A kép által megörökített együttállás csak néhány hétig volt látható, az alkalom soha nem ismétlődött meg.
1942 – A Normandie (már USS Lafayette néven) felborulva New Yorkban, 1942 telén. A hajót a Pearl Harbor elleni támadás után elkezdték átalakítani csapatszállítóvá, azonban a munkálatok során egy lángvágóból kipattanó szikrák meggyújtották a halomba rakott mentőmellényeket, és tűz ütött ki a fedélzeten.
A lángok igen gyorsan terjedtek, és hamarosan elborították a fedélzetek nagy részét. A helyzetet rontotta, hogy a Normandie tűzoltótömlői nem passzoltak az amerikai tűzcsapokhoz. A tűzoltóhajókról rálocsolt 6000 tonna víztől a Normandie végül felborult (majdnem agyonnyomott egy másik hajót).
A háború alatt a helyreállítása szóba sem jöhetett, nem volt elég pénz, anyag és ember erre a feladatra. Végül 1943-ban felállították, és – bár szóba került a rendbehozatala is – 1946-ban elvitték szétbontani. A tűzoltás körüli botrányok miatt a hajó balesetével kapcsolatban összeesküvés-elméletek is napvilágot láttak.
1944 – Az SS Rex olasz óceánjáró lebombázása. Az 1932-ben elkészült, egykor a világ leggyorsabbjának számító hajót Jugoszlávia partjainál, a Koperi-öbölben támadták meg a brit légierő Bristol Beaufighter vadászgépei. A Rex összesen 123 közvetlen rakétatalálatot kapott. A kigyulladt és felborult hajót a brit és a dél-afrikai légierő egy második hullámban is megtámadta; ezt már nem bírta ki, és elsüllyedt a sekély vízben.
A könnyen hozzáférhető hajóroncsra az 50-es években gyakran rájártak a fémtolvajok, a 270 méteres óriást gúnyosan „Szlovénia legnagyobb vasércbányájának” nevezték. Ami megmaradt, azt 1954-ben bontották szét végleg.
1945 – Az SS Virginian négykéményes, felrobbantása előtt. A kép kakukktojás. Ki tudja megmondani, miért? 🙂
1956 – Az Andrea Doria végórái. Az olasz óceánjáróba az USA partjaitól nem messze ütközött bele a svéd MS Stockholm; szinte derékszögben találta el az Andrea Doriát, jégtörő orra mélyen behatolt a hajótestbe. Csodával határos, hogy „csak” 46-an haltak meg a balesetben (az 1700-ból).
Miután mindenkit kimentettek, a Stockholm – amely súlyosan, de nem végzetesen sérült – „kitolatott” a lyukból, az Andrea Doria 11 órán belül felborult és elsüllyedt. Az Andrea személyzetének egyik tagja (akinek a kabinja pont az ütközés helyénél volt) megmagyarázhatatlan módon az ágyából átrepült a Stockholm fedélzetére, és kisebb sérülésekkel megúszta a balesetet.
A Stockholm egyébként ma is megvan, Azores néven hajózik, hamarosan 70 éves lesz.
1974 – A Queen Elizabeth roncsa Hongkongban. A kép a James Bond – Az aranypisztolyos férfi c. filmből származik. Miután 1968-ban kivonták a forgalomból, a hajót egy kínai üzletember, C. Y. Tung vette meg, aki azt tervezte, hogy úszó egyetemmé alakítja.
A QE megkapta a Seawise University nevet (ez egy szójáték a tulajdonos nevével – „C.Y.’s” – és az angol „Seawise” = tengeri szóval, amelyek kiejtve ugyanúgy hangzanak). 1972. január 9-én azonban az átalakítási munkálatok közben kigyulladt, és a helyszínre érkező tűzoltóhajók segítsége ellenére sem sikerült eloltani. A hajó félig felborulva leült a kikötő aljára.
A roncsot 1974-75-ben bontották el. A helyet, ahol elsüllyedt, azóta feltöltötték, ma már szárazföld található ott. A hajó tűzesetével kapcsolatban szintén szárnyra kapott egy összeesküvés-elmélet, amely kínai kommunista csoportokat sejt a szerencsétlenség mögött.
2003 – A Queen Mary 2 építése Franciaországban. A 2004-ben átadott hajó jelenleg az egyetlen aktív szolgálatban levő óceánjáró. 2006-ig, a Freedom of the Seas kirándulóhajó átadásáig a világ legnagyobb hajója címet is tartotta, ma már csak az óceánjáró kategóriában az övé az elsőség. A QM 2 gépei nagyon különlegesek, a dízel-elektromos meghajtást gázturbinák egészítik ki (utóbbiak csak nagy sebességnél dolgoznak).
2005 – Az SS America maradványai. Az 1939-ben megépült amerikai óceánjárót 1983-ban vonták ki a forgalomból, és a görögországi Pireusz kikötőjében tárolták (a neve ekkor már American Star volt). 1994-ben Thaiföldre akarták vontatni, ahol a tervek szerint úszó luxusszállodává alakították volna át. Útban odafelé azonban elszakadtak a vontatókötelek, és az America elszabadult.
A rajta utazó személyzetet helikopterrel sikerült kimenteni, a gazdátlanul sodródó hajó pedig másnap zátonyra futott a Kanári-szigeteken. Ekkor kezdődött meg az egykori óceánjáró 20 éves látványos pusztulása. A hajótest nem sokáig maradt egyben; két nappal később kettétört.
A tatrész 1996-ban összeomlott, az orr-rész azonban még sokáig egyben maradt. 2005-ben aztán az orr bal oldala is összeroskadt, és a hajó kezdett beleborulni a tengerbe. 2007-ben teljesen összedőlt az America, maradványai napjainkban már csak apálykor látszanak ki a vízből. (a roncs helye Google Mapsen)
2007 – A Queen Elizabeth 2 útban új rendeltetési helyére, a dubaji Palm Jumeirah pálmaszigetre. Felette az Emirates légitársaság új Airbus A380-asa. A hajót úszó szállodaként akarták hasznosítani, de a 2008-as válság meghiúsította a terveket. Az QE2 sorsa jelenleg kétséges, több ajánlat is érkezett rá, az egyik egy kínai hajóbontótól. A legutóbbi információk szerint a dubaji Port Rashid kikötőben áll.
2012 – Az SS United States napjainkban Philadelphiában. Az 1952-ben megépült (egy kép a fénykorából), és a mai napig a világ leggyorsabb és legerősebb óceánjárójának számító, „Big U” becenevű hajó sorsa nagyon bizonytalan, jelenlegi helyzetét a mi Szőke Tisza gőzhajónk néhány évvel ezelőtti kálváriájához lehet hasonlítani.
A United Statest 2011-ben vásárolták meg rendbehozatali céllal, de kiderült, hogy még állóhajóként való felújítása is százmilliós nagyságrendű összeget emésztene fel (persze dollárban). A hajó álltában is közel egymillió dollárba kerül évente, ezt az összeget adományokból és berendezési tárgyak eladásából teremtik elő.
2014 – Hármas Cunard-együttállás 2014. május 9-én. Középen az RMS Queen Mary 2 óceánjáró, tőle (neki) balra a Queen Elizabeth, jobbra pedig a Queen Victoria kirándulóhajók. A három óriás együtt hajózott Lisszabonból Southamptonba a QM 2 tízéves évfordulója alkalmából.
Ugyanezen a napon fektették le a – jelenleg még név nélküli – harmadik Oasis-osztályú kirándulóhajó gerincét Franciaországban, amely a világ legnagyobb személyhajója lesz, ha 2016 tavaszán elkészül.
Remélem, mindenkinek tetszett az összeállítás! 🙂 Amennyiben szeretnétek, lehet még ilyen!
walter sobchak
