Történelem

Kocsisnők Párizsban

Az 1900-as évek elején az emancipáció csírái már kezdtek előbújni az európai társadalmakban. A szüfrazsettmozgalmak – főleg Angliában – kezdték elérni csúcspontjukat, amikor már erőszakos akciókkal hívták fel magukra a figyelmet, rongáltak, gyújtogattak, sőt életüket áldozták a női egyenjogúságért.

Párizsban nem voltak ilyen atrocitások, de a nők ott is kezdtek beszivárogni az addig kizárólag férfiak által uralt munkakörökbe.

00.jpg

Ilyen volt például az utcai konflis-hajtó. Ezek a kocsik akkoriban a mai taxiknak feleltek meg, szabályos taxaméterrel felszerelve, százával járták a nagyváros útjait. 1900-ban született rendelet engedélyezte a nők hivatásos kocsihajtását a fővárosban, azonban csak 1906-ban jelentkezett az első három hölgy az addig férfiaknak fenntartott néhány hónapos tanfolyamra. A tanfolyamon a hajtás és a lovak szakszerű ellátása mellett, alapvető állatorvosi ismereteket is szereztek és Párizs valamennyi negyedével megismerkedtek, utcanevek százait memorizálták. Az első hölgyek 1907 februárjában ültek a bakra.

1907 nyarára már 40 nő dolgozott taxisként, köztük három arisztokrata is, ők valószínűleg „lóbolondok” voltak. Mindhárman hamar lemorzsolódtak. Lütgen grófnő családja nyomására hagyta ott hajtást, a másik arisztokrata hölgy megörökölte ősei jussát és más elfoglaltságai miatt hagyott fel a taxizással, a harmadiknak vőlegénye ragaszkodott a felmondáshoz. A következő évre mindössze 20-an maradtak a hölgyek az utcákon, akik közül néhányan az autótaxik megjelenése után átpártoltak a pöfögő járművekhez.

Most bepillanthatunk az életükbe, több mint két tucat, korabeli képeslap segítségével.

01.jpg

02.jpg

03.jpg

04.jpg

05.jpg

06.jpg

07.jpg

08.jpg

09.jpg

10.jpg

11.jpg

12.jpg

13.jpg

14.jpg

15.jpg

16.jpg

17.jpg

18.jpg

19.jpg

20.jpg

21.jpg

22.jpg

23.jpg

24.jpg

25.jpg

27.jpg

28.jpg

rajz.jpg

Korabeli vicclap karikatúra: „Ha kedvem van egy kis női társasághoz, 40 sous-ért bérelek egyet egy órára.” Kb. 60 dollárcent mai árakon.

Vajon valóban vörös volt a munkaruhájuk a hajtóknak – ami nem igazán praktikus -, vagy csak a rajzoló színezte pirosra?

26.jpg

Már több a lóerő…

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük