Történelem

Ritkán látható focivébé történelem

„Félkarú világbajnok? Gól Sztálingrádért? Meghalni egy öngól miatt? Mikor találták ki a sárga lapot? Melyik vébét nézték sokan lenémított készüléken? Ezekre az igencsak érdekes kérdésekre kaphatunk választ ma – az önmagát baranyai sport megszállottnak aposztrofáló – Falcao12 posztjából.

Régóta szerettem volna valakit, aki sporttörténelemről ír a blogon. Ezért kapóra jött Falcao12 ajánlata, hogy szívesen írna a labdarúgó világbajnokságok történetéből néhány érdekességet, amolyan csemegéket. Ma debütáló írását olvashatjátok tehát és ígérete szerint a jövőben más sportágakból is fog ide illő témájú sztorikat szállítani, természetesen szigorúan képekkel. :)” – JTom

Kezdésként rögtön egy csodálatos animáció a világbajnokságok labdáiról, egészen a kezdetek igazi kézzel varrott bőr labdáitól a mai modern, műanyag. tokéletesen gömbölyű mérnöki csodákig.

Rimet.jpg

Jules Rimet – francia sportvezető, ő szervezte az első világbajnokságot és róla nevezték el később az átadott kupát is.

1930.jpg

1930. Uruguayban rendezik az első világbajnokságot. Az esemény azért jött létre, mert az 1932-es Los Angeles-i olimpia versenysportágai közé nem vették be a labdarúgást, mert nem volt elég népszerű az USA-ban.

Európából senki nem jelentkezett, mert drága és hosszú volt az út Uruguayba (csak hajóval lehetett odajutni), de végül kb. 60 nappal a VB kezdete előtt Románia, Jugoszlávia, Franciaország és Belgium vállalta a részvételt. A képen a bolíviai csapat tiszteleg a rendező és későbbi győztes Uruguaynak.

 

Vblabda1930.jpg

1930. Az első vb-döntő egyik labdája.

Az akkori megegyezés szerint az egyik félidőt az egyik csapat, a másikat a másik csapat által választott labdával játszották. Az első félidőt az argentinok labdájával játszották és 2-1-re ők vezettek. Aztán jött az uruguay-i és végül 4-2-re ők nyertek, talán a labdacserének is köszönhetően….

Castro2.jpg

1930. Hector Castro, az Uruguay félkarú zsenije, korának egyik legnagyobb játékosa.

Gyerekkorában egy elektromos fűrész vágta le a jobb kézfejét. Érdekes megfigyelni a játékosok lábfején és bokáján keresztültekert fűzőt és a kapus sapkáját.

1938.jpg

1938. Franciaország. A – talán méltatlanul elfeledett – 1938-as vb-n ezüstérmet szerző magyar válogatott egy felkészülési mérkőzésen. Aztán később volt még egy ezüst, ami sokkal fájdalmasabb volt.

Maracana.jpg
1950. Brazília. A döntő mérkőzést (az akkori lebonyolítás miatt nem nevezhetjük döntőnek) a Maracana-stadionban hivatalosan 174 (más források szerint több mint 200) ezer ember zsúfolódott össze – ez azóta is rekord.

Az 1954-es magyar ezüstről – előzményeiről és utóhatásairól is – egy későbbi cikkben olvashattok majd!

Puskas.jpg
Puskás Ferenc cipője. A Puskás-relikviákat a Felcsúti Puskás akadémián állították ki.

1966hurst.jpg

1966. Anglia. Geoff Hurst emeli magasba Anglia mindmáig egyetlen Rimet Kupáját. Alf Ramsey, az angolok szövetségi kapitánya nemesi címet kapott a brit uralkodótól a tornagyőzelemért.

Bahramov.jpg

1966. Geoff Hurst vitatott gólját a döntőben az NSZK ellen a játékvezető hosszas tanácskozás után a partjelző Tofik Bahramovra hagyatkozva adta meg. Az azerbajdzsáni születésű Bahramovrol később stadiont neveztek el Bakuban és szobrot is kapott. Rossz nyelvek szerint a halálos ágyán megkérdeztek tőle, hogy miért adta meg a gólt, egy szó volt a válasza: Sztálingrádért.

Ken Aston.jpg
1970. Mexikó. Itt volt először sárga és piros lap a világbajnokságon, amiknek az ötlete a közlekedési lámpák színeiből származik. A képen a kitaláló, Ken Aston a játékvezető és egy korábbi -1962-es – összecsapás – a santiagói csata – ahol Olaszország csapata találkozott Chilével. A mérkőzésen a játékosok sokkal inkább egymás, mint a labda rugdosásával voltak elfoglalva.

Garrincha.jpg

Garrincha (Madárka), akit Brazíliában jobban szerettek mint Pelét.

A válogatottal 1958-ban és 1962-ben világbajnok Az egyik lába 6 centivel volt hosszabb, mint a másik, ráadásul a jobb lába egy fél X volt, a bal pedig egy fél O. Tehát egyszerre volt x-lábú és o-lábú is. 1983-ban halt meg -mindössze 49 évesen -, tulajdonképpen halálra itta magát.

Pele.jpg
Pelé, eredeti nevén Edson Arantes do Nascimento – a világ valaha volt egyik legjobb játékosa és az általa tökéletesített ollózó rúgás.

Pelerimet.jpg
Az eredeti Rimet kupa

Brazília 1970-es mexikói világbajnokságon aratta a harmadik vb-sikerét, ezért megkapta a trófeát, melyet a dél-amerikai ország labdarúgó-szövetségének székházában őrizték 1983-ig. Harmincegy évvel ezelőtt azonban ismeretlen tettesek ellopták, azóta sem került elő.

Rimetbeckenbauer.jpg

Az új Rimet kupa – a jelenlegi mindössze 43 éves- 1971-ben egy olasz szobrász, Silvio Gazzaniga készítette 18 karátos aranyból és először a német válogatott csapatkapitánya Franz Beckenbauer emelhette magasba 1974-ben.

Cruyff.jpg

1974. NSZK. Futball és pénz: A Puma által támogatott Johann Cruyffnak megengedte a szövetség, hogy a társaitól eltérő mezben játsszon. A többiek az Adidas háromcsíkos szerelését hordták, Cruyff ugyanolyat, csak 2 csíkkal.

1982. Spanyolország. Paolo Rossi a bajnok olasz válogatott és a torna gólkirálya…

…és Dino Zoff, aki a VB-k történetében a legidősebb világbajnok. 1982-ben 40 éves volt.

Maradona.jpg

1986. Mexikó. „Isten keze”

Maga az elkövető, a nyolcvanas évek egyik meghatározó világklasszisa, Diego Maradona mondta ezt, amikor arról kérdezték, hogy is volt a képen látható, kézzel szerzett, de megadott gól.

„Isten keze” az eredeti felvételen

Hunmohacs (1).jpg

1986. Mexikó – A magyar futball Mohácsa. Megsemmisítő 6-0 Szovjetuniótól. A képen a magyar válogatott – a már akkor is népszerű – Panini matricaalbumban. Csapatunk azóta sem jutott ki semmilyen felnőtt világeseményre.

Escobar.jpg

1994. USA. A kolumbiai Andrés Escobar, aki öngólt rúgott a világbajnokságon.

A végzetes öngól

Gyilkosa 12 lövéssel ölte meg és minden lövésnél gólt kiáltott. A focistát imádták Kolumbiában az emberek, temetésén 120 ezren voltak és később szobrot is kapott.

Milla.jpg

1994. Roger Milla, a legidősebb gólszerző, 42 éves és 39 napos 1994-ben, amikor gólt rúg az oroszoknak. A képen egy másik rekorderrel, a mérkőzésen 5 gólt szerző Oleg Szalenkoval látható.

1998. Franciaország. A 23 éves David Beckham nem bír az idegeivel és kiállíttatja magát, ezzel tulajdonképpen kiejti Angliát. „Back Home” – szóviccel jelent meg több angliai lap is az eset másnapján…

Beckham.jpg

…valamint a Daily Mirror egy „10 hős oroszlán és egy hülyegyerek” szalagcímet is megengedi magának.

Lizarazu.jpg

2002. Dél-Korea és Japán. Bixente Lizarazu – Franciaországban született baszk nemzetiségű futballista, nevének helyes ejtése „Visente”. Egyedülálló a labdarúgás történelmében azzal, hogy egyszerre volt a világbajnoki, az Európa-bajnoki, német bajnoki cím, a Konföderációs-kupa, a Bajnokok Ligája valamint a világkupa védője. Egy időben tehát 6 címet védett, közte a legfontosabb válogatott- és klubtrófeákat.

További érdekesség vele kapcsolatban, hogy fiatalon Björn Borg-rajongóként kisebb helyi teniszversenyeket nyert, majd némi pelota-kitérőt követően inkább a futball felé irányult figyelme. Az ütőket jobb kézzel fogta, de a labdát már ballal rúgta.

A seregszemlét nem mellesleg Brazília nyerte, 100%-os teljesítménnyel, a döntőben a németek ellen 2-0-ra győzve. A kép mar a párizsi ünnepléskor készült.

Zidane.jpg

2006. Németország. Mi más is szerepelhetne ebből az évből, mint a híres Zidane-Materazzi összecsapás. A döntőben a francia Zinedine Zidane a 110. percben mellkason fejelte az olasz Materazzit. Elizondo (a bíró) nem látta az esetet, a partjelzők sem, csak a tartalék játékvezető, aki tájékoztatta a mérkőzésvezetőt. Zidane-t élete utolsó mérkőzésén (a vb után visszavonult, ezt előre be is jelentette) kiállították. Érdekesség, hogy éppen a döntő két góljának a szerzője akadt össze egymással, hiszen Zidane góljával szerzett vezetést Franciaország és ezt egyenlítette ki egy fejessel az olasz hátvéd.

Később sokféle történet keringett arról, hogy miért is gurult el Zidane gyógyszere, de végül Materazzi bevallotta, hogy a francia futballista nővérét hozta szoba többször is azon az estén. Ebből a fejelésből indult útnak a internetes mémek hódítása, talán soha ennyi variáció nem készült, mint erre a témára.

NZ.jpg

2010. Ez volt az első eset, amikor a világbajnokságot az afrikai kontinensen rendezték, Dél Afrikában. Sokaknak egyből beugrik a népi hangszer, a vuvuzela által keltett borzasztó ricsaj, ami miatt sokan lenémítva nézték a közvetítéseket.

Az összesítésben 22. helyen végző Új-Zéland válogatottja volt az egyetlen csapat, amely veretlenül zárta a világbajnokságot (mindhárom mérkőzésük döntetlen lett, de például Olaszország ellen vezettek is).  A kép a Paraguay elleni meccs előtt készült.

És a végére agy aktualitás:

MON.jpg

2014. Brazília. A kolumbiai veterán kapus, Faryd Mondragón a brazíliai labdarúgó-világbajnokságon a tornák történetének legidősebb játékosaként lépett pályára a Japán ellen 4-1-re megnyert csoportmeccs hajrájában. Ezzel (43 év, 3 nap) a kameruni „Milla apó”, Roger Milla rekordját döntötte meg.

És hogy ki lesz az idei világbajnok? Holnap megtudjuk.

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük