Történelem

Sport az ifjúság mámora

Szovjet sport és egészségmegőrzési plakátok az ötvenes évektől

00.jpg

A Szovjetunióban a hivatalos álláspont alapján az elhízás elleni küzdelem és a sport kiemelt fontosságú volt. Ennek több oka is volt. A dekadens, elkényelmesedő nyugat felett az elkövetkezendő konfliktusokban könnyebben kerekedhet felül egy sportos, szálkás emberanyagú hadsereg, a sport lefoglal és hát amúgy sem volt annyira mit enni, de ha mégis: a sorban állás is könnyebb egészséges szervezettel.

Félretéve a tréfát tényleg fontosnak tartották a testedzést, ennek folyománya volt a sok iskolai tornaóra és a rengeteg – főleg a hadsereg segítségével lehetővé – tett, egykor csak az elit számára elérhető sportok, mint pl. a vitorlázórepülés, az ejtőernyőzés vagy a síelés. Az átlag szovjet polgárnak remek kiugrási lehetőséget jelentett a sportsiker és lehetőségeihez képest a gyerekeit is igyekezett a sport felé terelni. A régi reflexekből adódóan a mai napig tetten érhető a „lakótelepi gimnasztika” is. Sok fiatal edzi testét, a közösségi tereken felállított fém eszközökön, akár egy ülőkéjét vesztett hintaállványon is.

02.jpg

A sport- egészség és szépség!

01.jpg

Étkezz módjával, rendszeresen, változatosan. Az elhízás egészségtelen.

03.jpg

Ha egészséges szeretnél lenni- Sportolj!

04.jpg

Elvtársak, sorakozó!

05.jpg

Mindenki síeljen!

06.jpg

Fiatalok, síeljetek!

07.jpg

Ifjúságot a stadionokba!

08.jpg

Szeretnél ilyet? – Akkor sportolj!

09.jpg

Nincs szebb öltözet, mint az egészséges, izmos,bronzos bőr. (V. Majakovszkij)

10.jpg

Dolgozz, építs és ne nyafogj! Új irányelvet követünk! Nem kell sportolónak lenned, de kötelességed sportolni.

11.jpg

Napfény, friss levegő és víz, ezek a legjobb egészségmegőrzők!

12.jpg

Sportparádé- A szovjet nép erejének és legyőzhetetlenségének demonstrálása.

13.jpg

Vasutasok! Csatlakozzatok  és sportoljatok a „Lokomotiv” egyesületnél.

14.jpg

Parasztok, sportoljatok!

15.jpg

Éljenek a szovjet sportolók!

16.jpg

A szovjet sportolók az országunk büszkeségei.

17.jpg

Diákolimpia a Szovjetunióban – Az erő és a szakértelem bemutatója.

18.jpg

Legyen az összes világrekord a miénk!

19.jpg

Sportolók! Törekedjetek új eredményekre a sportban!

20.jpg

Új győzelmeket a munkában és a sportban!

21.jpg

Szovjetunió – Sportnagyhatalom!

22.jpg

A sport a béke nagykövete.

Összeállította és fordította: Bakos Petra via

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük