Vikingek támadásai az angolszász államok ellen (793-1085)

Az első támadások Anglia ellen (793-865)    
Angliában ekkor hét nagyobb (Kent, Essex, Wessex, Sussex, Mercia, Kelet-Anglia, Northumbria) és több kisebb királyság volt. Anglia és Skandinávia között már a 7.-8. században kimutathatóak a kapcsolatok.  Az Angolszász Krónikában az első utalás a vikingekre, már előrevetíti a következő két évszázad szörnyűségeit. 789-ben három skandinávokat szállító hajó kötött ki Portlandben, ahol a skandinávok megölték Brithric  király tiszttartóját, aki kereskedőknek nézte és a király székhelyére akarta kísérni őket.  792-ben Offa merciai királynak meg kell erősíteni a déli tengerpartot pontosan meg nem határozott pogány kalózok támadásai miatt.  793. június 8-án kirabolják Lindisfarne-t, 794-ben Jarrow-t támadják meg.  795-ben kirabolják a Iona szigetén lévő Szent Columba kolostort és az észak-ír Lambey-sziget településeit. 797-ben a skóciai Kintyre-t és a Man szigetet. 802-ben és 806-ban újra a ionai kolostort támadják meg.  835-ben a vikingek feldúlják a Temze torkolatában lévő Sheppey-szigetet. 842-ben Londonban, Canterburyben, Rochesterben sok embert lemészároltak  A 850-es év fordulatot jelent a portyák során, hiszen a vikingek először telelnek át Angliában a Temze egyik szigetén Thanet-en. Eddig a portyák évszakhoz kötöttek voltak, télre a vikingek visszatértek Skandináviába.  A „nagy hadsereg” 866-ban száll partra Észak-Angliában, ezzel lezárul az egyéni kalózportyák időszaka.

 Ezekre a portyákra jellemző, hogy kisebb egységekkel hajtották végre őket, elsődleges céljuk a zsákmányszerzés volt. A célpontok azok a helyek voltak, ahol az anyagi javak összpontosultak (kikötővárosok, kolostorok). Ezek a támadások elszigetelt, nemzetségfők és előkelők által szervezett kishatókörű rablóportyák voltak.  A támadásokhoz kihasználták mozgékony kis merülésű hajóikat, amikkel a folyókon be tudtak hajózni a szárazföld belsejébe, és időben visszavonulni a szervezett megtorlás elől.  Ezek az akciók szinte azonos forgatókönyv szerint játszódtak le. A sárkányhajók hirtelen felbukkantak, mielőtt még az ellenállást megszervezhették volna. Megöltek mindenkit, aki az útjukba került, a fiatal nőket megerőszakolták, elhurcolták, felpakoltak hajóikra minden értéket, majd elhajóztak. Az ilyen támadások ellen nem volt védekezés. A helyi lakosok minél kétségbeesettebben ellenálltak, a vikingek annál kegyetlenebbül léptek fel a támadásaik során. Tudunk olyan esetről, amikor szász parasztok lenyúzták egy elfogott viking „irháját” és trófeaként kiszögezték a templomkapura.  A vikingek a gerillaháború mesterei voltak. A folyókat használták természetes közlekedési útvonalnak, ha a hajóikat a folyó közepén lehorgonyozták, nem férhetett hozzájuk rajtuk kívül senki, hasonló megfontolásból választottak szigeteket támaszpontnak, táborhelynek. Ezekről a támaszpontokról indítottak élelemszerző, zsákmányszerző vállalkozásokat. A szárazföldön lóháton közlekedtek, lovakat általában a helyi lakosságtól szereztek. Ezek a kis létszámú nagyon mozgékony egységek portyáztak a környéken. Elkerülték a fallal körülvett városokat és a megerősített helyeket, kitértek a nagy összecsapások elől. Táboraikat őrszemek vigyázták, felderítőket alkalmaztak, nagyobb vállalkozásokat csak a helyzet pontos ismeretében vállaltak. Gyors visszavonulás esetén a hajóikra, vagy ha szárazföldön voltak, akkor lehetőleg erdőkbe húzódtak vissza. Jól használták ki a terepviszonyokat, mélyedések, dombok takarásában közelítették meg célpontjaikat, de szétszóródásnál és gyülekezésnél is figyelembe vették a terep adottságait. A csatáik helyszínét is nagy körültekintéssel választották ki, törekedtek olyan magaslatokat kiválasztani, ahol a nap a hátuk mögül sütött. Amikor már nagyobb egységekkel tevékenykednek, akkor is megőrzik seregük mozgékonyságát, és mindig építenek a meglepetés erejére. Hadműveleteik során az is segítette a vikingeket, hogy a keresztények Isten csapásának tekintették őket, akik a bűneik miatt jelentek meg. Ez a vikingek kegyetlen fellépésének volt köszönhető és annak, hogy támadásaik során nem kímélték az egyházi személyeket és az egyház tulajdonát képező területeket, épületeket (templomokat, kolostorokat) sem.  

A „nagy hadsereg” tevékenysége Angliában (866-900)
Angliában a 9. században kezdett felemelkedni a wessexi királyság. A 9. század közepére Wessex függőségbe vonja Essexet, Kelet-Angliát, Merciát, Northumbriát. Ebbe a politikai helyzetben a vikingek egyetlen komoly ellenfele Wessex.
A „nagy hadsereg” Észak-Angliában száll partra Halfdan, Ubbe és Erélytelen (Gyengecsontú) Ivar vezetésével.  866. november 1.-én a vikingek elfoglalják Yorkot, majd 867 és 875 között egész Northumbriát. Megalapítják a yorki dán fejedelemséget, aminek első uralkodója Halfdan. 869 és 870 között elfoglalják Kelet-Angliát.  871-ben megtámadják Wessexet, de 871. Január 8.-án Ashdownnál vereséget szenved Aethelred  királytól és testvérétől, Alfrédtól . Három hónap múlva Aethelred meghal, utódja Alfréd, aki békét köt a vikingekkel, így próbálva időt nyerni a védelem megszervezéséhez.  A vikingek figyelme ezután Mercia felé fordul, amit 874 és 877 között elfoglalnak. 875-ben a viking sereget kettéosztják. Az egyik seregrész Halfdan vezetésével észak felé vonul, ahol a piktekkel és a Strathclyde királysággal harcolnak. Halfdan 866-ban Northumnbria 877-ben pedig Mercia földjét osztja szét emberei között.  A másik seregrész Közép-Angliába vonul, ahol a szászok 876-ban legyőzik, de 878-ban sikeres támadást indít Wessex ellen, Alfréd király a sommerseti mocsarakba vonul vissza, ahonnan kis rajtaütéseket indít a vikingek ellen, majd miután sereget gyűjtött, ellentámadást indít, és Edingtonnál győzelmet arat a dánok felett.  Wedmoreban a viking sereg vezetője, Guthrum és Alfréd békét kötnek. Guthrum szétosztja Közép-Anglia földjeit emberei között. Wessexet a vikingek 879-től 885-ig békén is hagyják, de 885-ben Guthrum megtöri a békét és megtámadja Alfrédot. A békés hat év alatt Alfréd megerősítette Wessex védelmét. Állandó flottát hozott létre, ami a Royal Navy elődjének tekinthető, és kiépítette a szárazföldi védelmet is. Burh-öket, fallal megerősített helyeket épített, amik szolgálták a védelmet, de közigazgatási központok is voltak, és a korai angol városok elődjének tekinthetők. 886-ban Alfréd visszafoglalta Londont és megerősítették a wedmore-i békét. A nagy hadsereg egy része letelepszik a Danelag területén, a többi része átkel a kontinensre.  
A wedmore-i békével jött létre a Danelag (dán törvény), dán fennhatóság alatt álló terület. A Danelag központjai az öt borough: Lincoln, Stamford, Leichester, Notthingham, Derby. A vikingek ezen a területen megtartják saját szokásaikat, törvényeiket, nyelvüket. Szabad paraszti társadalmat alakítanak ki, az itt élő őslakosságot nem űzik el, és nem taszítják rabszolgasorba, legalább is nem utal erre semmi. A vikingek rá voltak utalva az itt lakókra. Az erőszakos földfoglalások ritkák voltak, a vezetők a még művelés alatt nem álló szabad földeket osztották szét embereik közt. A vikingek saját területi felosztásukat vezetik be ezen a területen, ez a wapentake.
892-ben a nagy hadsereg visszatér, de Alfréd védelmi intézkedéseinek köszönhetően nem érnek el komoly sikereket, és a sereg 896-ra felbomlik. 899-ben Alfréd meghal.

A Danelag visszahódítása (902-954)
Alfréd halála után fia Edward  lesz Wessex királya, aki a Danelag lassú felmorzsolásába kezd. 903-ban, 906-ban, 909-ben vikingek többször kitörnek a Danelag területéről.  Edward megerősíti Wessex védelmét. 902-ben Írországból norvégok érkeznek Nyugat-Northumbriába és Kelet-Anglia északnyugati részébe. 917-ben Edward szövetséget köt nővérével Mercia királynőjével. A dánok sorozatosan vereségeket szenvednek, és nem kapnak otthonról segítséget. 918-ra a Danelag Humber folyóig terjedő része wessexi kézre kerül, ugyanebben az évben meghal Edward nővére Aethelflaed, Edward Merciát Wessexhez csatolja. 920-ban a dublini Rögnvald elfoglalja Yorkot, ezzel a yorki dán királyság norvég kézre kerül. 924-ben meghal Edward.
Edward utódja Athlestan  927-ben meghódítja Northumbriát. 937-ben megtámadja őt a norvég Olaf, akit a Brunnanburhi csatában legyőz. 939-ben Athlestan meghal.
Utódja Edmund , de őt 945-ben megölik. Halála után Eadred uralkodik. Vérescsatabárdú Erik York királyának kiáltja ki magát, de Eadred 954-ben elűzi. Egy évvel később Eadred  meghal.

A második dán korszak (955-1042)
Néhány évig Angliát nem zaklatják a vikingek, mert Dániában belharcok dúlnak, ebből Hegyesszakállú Sven kerül ki győztesen,aki megerősíti dánia határait, majd megtámadja norvégiát.
Eadred utódja Eadwig , aki 959-ben meghal, utódja Edgar . Halála után hatalmi harc kezdődik, amiből Mártír Edward  kerül ki győztesen, de őt a testvéréhez, Aethelredhez  hű emberek meggyilkolják. Edward halála után Aethelredé lesz a trón, aki II. Aethelred néven uralkodik. II. Tanácstalan Aethelred uralkodása alatt a viking betörések újra megkezdődnek. 988-tól ezek a betörések egyre gyakoribbakká és erőteljesebbekké válnak.  991-ben a Skandináviában élő vikingek Rouenben szerződést kötnek a Normandiai normannokkal. A viking hajók előtt megnyitják a normandiai kikötőket. 994-ben Olaf Tryggvason  és Hegyesszakállú Sven  csapatai megostromolják Londont. Az ostrom sikertelen, ezért végigrabolják Anglia déli partjait. 1002. november 13.-án Szent Bricius napján Tanácstalan Aethelred parancsot ad az országában lévő összes dán meggyilkolására. A meggyilkolt dánok közt volt Hegyesszakállú Sven nővére. 1003-ban és 1004-ben büntetőhadjáratot indít Wessexbe és Kelet-Angliába. 1009-től Hosszú Thorkel vezeti a hadjáratokat, de ő később átáll a szászok oldalára. 1013-ban Sven személyesen vezet egy hadjáratot, ami sikeres, de Londont nem tudja elfoglalni, egyébként Londont Hosszú Thorkel védi. Sven elfoglalja Wessexet, ezután London megadja magát. Tanácstalan Aethelred Normandiába menekül. Sven, aki Anglia egyeduralkodója lett 1014. február 3.-án Gainsboroughban meghal.
Két fia volt: Harald , aki Dániában volt apja halálakor és ott vette át a hatalmat, és Knut, aki apjával volt Angliában és ott próbálja meg átvenni a hatalmat. Tanácstalan Aethelred és fia Vasbordájú Edmund  kiegyezik az angol nemességgel és visszatér Angliába. Knut elhagyja Angliát, hazatér Dániába, hogy segítséget kérjen testvérétől. 1015-ben Vasbordájú Edmund átveszi a hatalmat a Danelag felett. Knut visszatér a bátyjától kapott segítséggel. Wessexben sikeresen előrenyomul, Merciai Eadric a pártjára áll és Mercián keresztülhaladva sikereket ér el Northumbriában. Knut a Danelaggal nem bocsátkozott harcba még egy darabig, mert az túl erős volt. Knut megostromolja Londont, de a várost nem sikerül bevenni. 1016-ban II Tanácstalan Aethelred meghal, őt fia Vasbordájú Edmund követi a trónon. Knut az oxfordi csatában vereséget szenved, de 1916 októberében döntő győzelmet arat Ashingdownnál Edmund felett, aki kénytelen békét kötni. A Severn folyó egyik szigetén békét kötnek: Edmund megkapja Wessexet, Knut pedig a fennmaradó területeket és Londont. 1016. november 30.-án Edmund meghal, Knut lesz Anglia ura. Az ország egyes tartományainak élére saját embereit állítja. Northumbriát Eric jarl, Merciát Eadric (Edricet később Knut ösztönzésére meggyilkolják), Kelet-Angliát Hosszú Thorkel kapja, Knut maga pedig Wessexet irányítja. Később Wessexet és Merciát több jarl között osztja fel. Testvére halála után megszerzi a dán trónt, majd elfoglalja Norvégiát. Angliát a szász törvények szelemében irányítja, és nagyban támaszkodik a szászokra az állam irányításában. 1035-ben meghal.
Halála után megkezdődik a harc a trónért. 1037-ben Knut egyik fia Nyúllábú Harald  lett a király, őt testvére Hardaknut  követte a trónon. 1042-ben bekövetkezett halálával véget ért a dán uralom Angliában.
 
Az utolsó viking hadjáratok Anglia ellen (1042-1085)
A dán uralom végével nem szakadtak meg a vikingek támadásai. Hardaknutot Hitvalló Edward  követte a trónon. Edward 1066-ban meghalt, utódja a Godwin-házból való Harald  lett. Az 1060-as években két nagy hadjárat is lezajlott: 1066-ban Fattyú Vilmos (a későbbi Hódító Vilmos)  megállapodott Keménykezű Harald  norvég királlyal, hogy Vilmos délről, Harald pedig északról indít támadást Anglia ellen. Keménykezű Harald partraszállást hajt végre Észak-Angliában, majd elfoglalja Yorkot 1066. szeptember 20.-én Fulfordnál győzelmet arat, de 25.-én serege döntő vereséget szenved Stamford Bridgenél. Nem sokkal később Vilmos partraszáll Dél-Angliában és megveri Harald Godwint, aki a csatában meghal. 1069-ben Sven Estridsen  dán király küldi a flottáját Észak-Angliába, és egy év múlva személyesen is csatlakozik a sereghez. Fattyú Vilmossal békét köt és visszatér Dániába. II Szent Knut  tervez még támadást Anglia ellen 1085-ben, flottáját egybegyűjti, de Dániában lázadás tör ki, amiben a királyt megölik.
Ezzel végleg lezárult az angol történelem egy szakasza, innentől kezdve Angliát már nem fenyegeti veszély Skandináviából.

A vikingek fegyverei, a viking hadsereg és harcosok
A vikingek sokszor a vízről támadtak a szárazföldre, kihasználták hajóik kis merülését, gyorsaságát. A szárazföldön lóval közlekedtek, kedvenc állatuk is a ló volt, a lószerszámokat díszítették nemesfém berakásokkal. A vikingekre jellemző, hogy eszközeik nagyon egyszerűek, célszerűek, mégis szinte túldíszítettek.
Fő fegyverük a kard volt, a kardot rendkívüli módon tiszteleték, sokszor neveket adtak neki.  A vikingek a széles pengéjű kétélű kardot használták általában. A Skandináviában készült pengék nem a legjobb minőségűek voltak, ezért a vikingek a pengéket a frankoktól szerezték be, akik a kor legjobb pengéit készítették. A kard többi részét Skandináviában készítették, és különböző berakásokkal díszítették.
Másik fontos fegyverük a bárd, aminek két alaptípusa volt: a skeggöx, a szakállas bárd és a széles szimmetrikus sarkú bárd, ami 1000 körül vált népszerűvé.
A dárda is széles körben elterjedt volt, de mára csak dárdahegyek maradtak fenn. Az íjat és a nyilat is használták, ezekből is csak a nyílhegyek maradtak meg, de azt találtak női sírokban is.  
A viking harcosok kapcsán érdemes megemlíteni a berszerker őrületet. A szó jelentése ing nélküli vagy medveinges. A kutatók nem tudták pontosan meghatározni mi is lehet ez. Van olyan nézet, hogy kivételes testi erejük és vadságuk alapján különleges egységekbe szervezett pszihopaták. Másik nézet szerint sötétben bujkáló csavargó csőcselék, akik rablásból, emberölésből élnek és a társadalomból kiközösítettek, vagy ezt az őrületet mesterségesen érték el a légyölő galóca fogyasztásával, ami a muscarin nevű idegmérget tartalmazza és hatására kábult állapot, jön létre, ami hasonló az LSD által előidézett állapothoz.
A viking seregeket az egyszerű portyák során nemzetségfők és más előkelők vezették, ezek a rajtaütések 3-30 hajó közötti létszámmal történtek, tehát maximum 1000 fős lehetett egy-egy nagyobb sereg. A 860-as évektől indultak el a tudatos területfoglaló hadjáratok, ezek vezetője egy-egy királyként tisztelt személy volt (Halfdan, Guthrum). Ezek a hadjáratok a források leírása szerint 200-300 hajóval mentek végbe, tehát a legnagyobb viking hadseregekben 6000-7000 fő szolgált. Ezek a seregek tartós szárazföldi hadműveletekre rendezkedtek be, ezért már lovakat is vittek magukkal.  
A seregek parancsnoki rendszere eltért egymástól. A Loire mentén tevékenykedő sereg tagjai azt állították, hogy nincs vezetőjük, a Spanyolországba betörő vikingek sorshúzással választottak maguknak vezért. A viking seregekben a vezetők parancsát általában pontosan teljesítették és igen szigorú fegyelem uralkodott.
A viking hadseregek tagjai egy-egy hadjárat alatt sem zárkóztak el a civil élettől és sokszor a meghódított területeken élőkkel alapítottak családot. A családtagjaikat általában egy-egy megerősített helyen hagyták a háború idejére. A viking seregek tagja állandóan cserélődtek, kaptak utánpótlást Skandináviából és a különböző seregek között is cserélődtek az emberek.  
A vikingek erődjei belföldi célokat is szolgáltak és ezek jelentették egy-egy nagyobb hadjárat kiindulópontját. A dán csapatok többsége az ország lakóiból állt, mert a királyaik az általános hadkötelezettség egy fajtájára kötelezték őket. A szabad birtokos parasztok egy része köteles volt katonai szolgálatot teljesíteni, a hajókat a parasztok által beszolgáltatott terményekből állították ki. A dán királyok a 12. századtól például rendszeresen alkalmaztak svéd zsoldosokat, ilyen zsoldos egységek valószínűleg már korábban is megjelentek. Valószínűleg külföldi hatásra kezdett kialakulni egy állandó jó szervezett hadsereg. A kalóz vikingekből, pedig nagy harcértékű katonák váltak