A dogmatikai vitákra jellemző ezekben a korai századokban, hogy a Bibliát nem a teológia meghatározására, hanem megerősítésére használják. E mellett a nem bibliai eredetű terminusok válnak kulcsszavakká ezekben a vitákban.
A vitás kérdések megoldását nehezítik a vezető püspökségek közti kibékíthetetlen ellentétek. Ezek a viták a birodalom egységét veszélyeztetik, és ez arra kényszeríti a császárokat, hogy beavatkozzanak a vitákba és megpróbálják visszaállítani az egységes keresztény vallást a birodalomban.
A viták megoldására a zsinatokon történtek kísérletek, mivel az egyetemes zsinat az egyik legfőbb hatalom az egyházban. A vitákban vesztes irányzatokat a birodalom határvidékére száműzték. A viták két téma körül alakultak ki: Jézus miként volt ember és isten is, miként volt maga Isten. A másik vitatéma pedig a Szentháromság tana volt.
Arianizmus
Az ősegyház a keresztséget az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében adta ki és ez nehezen volt összeegyeztethető a judaizmusból átvett szigorú monoteisztikus gondolkozásmóddal.
A teológiai gondolkodás a második századtól vált általánossá és a század végén a misztérium felé fordult. A harmadik század teológusai a Fiút az Atya alá rendelték (subordinatio), egyedül Sabellius jelentett kivételt, aki szerint az Atya, a Fiú és a Szentlélek Isten különböző megjelenési formái.
A negyedik században Areiosz, egy alexandriai pap elkezdte hirdetni tanait, amik szerint csak az Atya az Isten. A Fiú az isteni tulajdonságok egyikének sincs birtokában (halhatatlanság, abszolút uralom, tökéletes bölcsesség, tökéletes jóság, tökéletes tisztaság). Jézus az Atya teremtménye (az időt nem számítva már minden dolog előtt létezett), nem ismerte tökéletesen az Atyát és nem osztozott annak isteni létében, de elég fényben és bölcsességben részesült ahhoz, hogy az Atyát kinyilatkoztassa.
Areiosz 318 körül vitába került Alexandrosszal Alexandria püspökével. Areioszt egy helyi zsinaton kiközösítették, de az ügyet nem volt könnyű lezárni, mert Areiosznak igen befolyásos támogatói akadtak, közülük a legjelentősebb Euszebiosz Nikomedia püspöke.
324-ben Constantinus Ossius cordobai püspököt küldi Alexandriába a vitás felek kibékítésére, de a békítési kísérlet sikertelen.
325-re Nikaia-ba Constantinus egyetemes zsinatot hív össze. A zsinat 325 május 20-tól 325 július 25-ig tartott és körülbelül 220 résztvevője volt. A zsinaton hosszas viták után az Athanasziosz, Euszthatiosz és Marcellus által képviselt ortodox párt került fölénybe. Areiosz tanait külön jegyzékben ítélték el és 325 június 19-én egy új hitvallást fogadtak el.
Az új hitvallás szerint az Atya és a Fiú egylényegű (uszia, substantia) és azokat, akik ezt nem ismerik el, kizárják az egyházból. Areioszt és a hitvallást alá nem író két püspököt száműzték. Egyiptom, Líbia és Teba valamennyi metropolitáját és püspökét az alexandriai püspök hatáskörébe rendelik. A zsinati döntéseit Constantinus életében nyíltan nem merték támadni.
Az ariánusoknak fontos győzelmet jelentett, hogy Euszthatioszt sikerült eltávolítani és az, hogy Athanaszioszt száműzték (összesen ötször száműzték). Az ortodox párt két legjelentősebb alakjának eltávolítása után az ariánusoknak sikerül elérni a 342-es sardika-i zsinaton, hogy megfogalmazzanak egy olyan hitvallást, amely szerint a Fiú mindenben hasonló, hasonló lényegű az Atyához.
A 359-es szeleukeia-i zsinaton pedig nyíltan ariánus hitvallást fogalmaznak meg: az Atya és a Fiú hasonlóak egymáshoz. Az arianizmus irányzatait még a nyíltan ariánus Valens császárnak sem sikerült összefognia, ennek hatására ez az irányzat hanyatlásnak indul és széttöredezik.
Gratianus (375-383) császár és Damasus pápa békepolitikájának köszönhetően elindul az „új-nikaiai” mozgalom, aminek három nagy alakja Nagy Szent Vazul, Nazianzoszi Szent Gergely, Nüsziai Szent Gergely. Tisztázzák a teológiai félreértéseket és megfogalmazzák, hogy Krisztusban egy lényeg, de három személy volt. Nagy Theodosziosz (378-395) császár új zsinatot akart összehívni, hogy megerősítse a békét, feloldja a feszültségeket és kimondja a Szentlélek istenségét, ugyanis az ariánusok szerint a Szentlélek a Fiú teremtménye.
A 381-es konstantinápolyi zsinaton megfogalmazott hitvallás eleje megegyezett a nikaiai hitvallással, de kimondta a szentlélek istenségét. A zsinat döntése szerint a konstantinápolyi püspök a keleti egyház feje és rangban a pápa után következik, de ezt a döntést a nyugati egyház nem ismeri el.
Nesztorianizmus
A keleti egyházban a két legjelentősebb teológiai iskola az alexandriai és az antiokhiai iskola. Az alexandriai iskolából a monofizitizmus az antiokhiai iskolából pedig a nesztorianizmus fejlodött ki. A nesztoriánusok és a monofiziták közti vitákat az iskolák közti ellentétek is tovább szították.
Az antiokhiai Nesztoriosz megfogalmazása szerint Mária nem istenszülő (theotokosz), csak krisztusszülő (chrisztotokosz). Ez sértette az egyre jobban terjedő Mária kultuszt. Ezt kihasználva 429-ben Kürillosz alexandriai pátriárka elítéli ezeket a tanokat és Coelestus (422-432) pápához fordul segítségért. 430-ban a római zsinat felszólítja Nesztorioszt tanai visszavonására, de ő erre nem hajlandó, ezért a viták tovább folynak.
A vita lezárására II. Theodosziosz (408-450) összehívja 431-ben az efezusi egyetemes zsinatot, amit Nesztoriosz és Kürillosz híveinek intrikái és összecsapásai jellemeznek. Végül Nesztoriosz ellen hat kánont hoznak és száműzik Egyiptomba és kiközösítik Joannész antiokhiai pátriárkát. A nesztoriánusok nagy része megtartja pozícióit, sőt kelet felé még missziós tevékenységet is folytatnak. 433-ban Kürillosz és a mérsékelt antiokhiaiak kidolgoznak egy kompromisszumos hitvallást.
Monofizitizmus
Euthükész szerint Jézusban az emberi és az isteni természet egybeolvad és az isteni természet felszívja az emberi természetet, így Jézusban csak az isteni természet volt jelen. Ez a tan a monofizitizmus (természet, phüszisz, natura) lényege, alapja. Ez a tan csökkenti Krisztus emberségét, ami a megváltás feltétele.
448-ban a konstantinápolyi zsinat Euthükészt elítéli, de Dioszkorosz alexandriai pátriárka nyomására Efezusban zsinatot hívnak össze, ahol kikényszerítik Euthükész rehabilitálását. Ez volt a 449-es efezusi rablózsinat. Leó pápa többször is kéri új zsinat összehívását, de a császár ezt mindig visszautasítja. Végül Markianosz (450-457) császár 451-re Khalkedónba hív össze zsinatot.
A zsinaton Dioszkoroszt megfosztják tisztségétol és az antiokhiai iskola két korábban elitélt vezetőjét rehabilitálják. Új hitvallást fogalmaznak meg: Jézus Krisztusban a két természet nem összevegyülve, változatlanul, nem megosztva vagy szétválasztva van jelen. A két természet jellegzetessége megmarad de egy személlyé, létezővé kapcsolódik össze. A pápai legátusok tiltakozása ellenére Konstantinápoly Rómával azonos jogokat kap.
A monofizitizmust nem lehetett egy zsinati döntéssel megszüntetni, mert Egyiptomban és környékén nagyon mélyen gyökerezett. A császárok megpróbáltak kiegyezni a monofizitákkal és ezért különböző engedményeket adtak nekik. 482-ben Zénón (474-475; 476-491) császár uralkodása alatt állította össze Akakiosz konstantinápolyi pátriárka a Hénotikon-t, amely az álláspontok egységesítését célzó hitvallástervezet volt és ennek a kötelezové tétele vezetett a Rómával való elso szakadáshoz (Akakiosz-féle skizma 484-519).
Jusztinianosz (527-565) császár, akinek felesége Theodora titokban a monofizitákkal rokonszenvezett, a látszólag lojális Vigiliust juttatta a pápa székbe, azt remélve, hogy ezzel kiküszöbölheti a nyugat ellenállását a monofizitákhoz való közeledése miatt, de végül Vigilius a khalkédóni hitvallás hívének bizonyult.
A császár ekkor az antiokhiai iskolára mért csapással próbált közeledni a monofizitákhoz. Jusztinianosz császári ediktumban elitélte 1. Mopszvesztiai Theodorosz személyét és írásait, 2. Küroszi Theodorétosz írásait, amit az efezusi zsinat és Kürillosz ellen adott ki, 3.Edesszai Ibas levelét melyben Theodoroszt védte Kürillosszal szemben. Az 553-as II. konstantinápolyi zsinaton Jusztinianoszhoz hasonlóan elitélték a „három fejezetet”, de a pápa csak egy évvel később csatlakozott a zsinati döntéshez, ami által a zsinat elnyerte az egyetemes elismerést.
Monotheletizmus
Valamivel később újabb kísérlet a monofiziták és a birodalmi egyház összebékítésére a montheletizmus (akarat, thelém). Sergius (610-638) konstantinápolyi pátriárka dolgozta ki a monotheletizmust, ami Jézus Krisztus istenemberi cselekvésének egységéből kiindulva, csak egy természetes istenemberi energiát és egy istenemberi akaratot feltételezett.
Ezt a 638-as birodalmi törvény az Ekthészisz (magyarázat) kötelezővé tette a birodalom keleti felében, mivel Honoriusz pápa ehhez hozzájárulását adta. Márton (649-655) pápa ez ellen tiltakozott, de őt felségsértéssel vádolták meg és száműzték. Végül III. Constantinus (668-685) és Agathon (678-681) pápa összehívta 680-ban a III. konstantinápolyi zsinatot. A zsinaton 681-ben elítélték a monotheletizmust és az itt kihirdetett hitvallás szerint Jézus Krisztusban két természetes akarat és két természetes akarattevékenység van jelen.
Írta: dumbee
Bibliográfia
- A kereszténység története, Lilliput Könyvkiadó, 1996
- Hubert Jedin: A zsinatok története, Ecclesia, 1998
- John Meyendorff: Birodalmi egység és keresztény szakadások, Bizantinológiai Intézeti Alapítvány, 2001
