A hitleri Német Birodalom végóráiban több „csodafegyverről” pletykáltak a civilek csakúgy, mint a katonák. Legtöbbjük egy új, elképesztő erejű fegyvertől várták a már-már elvesztettnek látszó háború megfordításának lehetőségét.
A V-1 sugárhajtóműves pilóta nélküli repülőgép (Fieseler Fi-103) – ami tulajdonképpen egy korai robotrepülőnek tekinthető – nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Ahogy az egyre kilátástalanabb háború végefelé bevetett V-1, úgy a V-2 (ejtsd: fau kettő) sem új fejlesztés volt, hanem egy a húszas évek óta tartó folyamatos munka eredménye.
A közvélemény Wernher von Braunt tartja a rakétatechnika atyjának, ám neki is volt mestere. Hermann Oberth erdélyi születésű szász fizikus, aki a német Űrhajózási Társaság, Verein für Raumschiffahrt (VfR) egyik alapítójaként az ifjú von Braunnal számtalan kísérletet hajtott végre, elsőként a társaság székhelyén Breslauban (ma Wróclaw, Lengyelország), majd később Berlinben.
Oberth már nagyon korán kidolgozta a többlépcsős rakéta elvét, de ebben az időben még ennek megvalósításához nem voltak meg a technikai feltételek, így az aerodinamika mellett a hajtóanyag tökéletesítésén dolgoztak a legtöbbet. Az etanol vizes oldata és az elégésekor hozzáadott folyékony oxigén együttese hozta a várt legjobb eredményt.
[stextbox id=”grey” bwidth=”2″ color=”FFFFFF” bcolor=”000000″ bgcolor=”000000″ bgcolorto=”525252″]
Oberth anyai nagyapja az a szászsebesi születésű Friedrich Kasser (1818-1893) szocialista érzelmű orvos, költő, polihisztor volt, aki 1869 nyarán, mint a tudomány és technika híve és elkötelezettje kijelentette hogy
„100 év múlva emberek repülnek a Holdra. Unokáink még élni fognak akkor.”
Éppen száz évvel ezután Krasser unokája, Hermann Oberth tiszteletbeli meghívottként jelen volt Cape Canaveralon az Apollo-11 holdraszállásakor.[/stextbox]
A versailles-i békeszerződésben a vesztes Németország haderejének méretét maximalizálták, így a németek a hadieszközök fejlesztésében látták a hadseregük ütőképességének fenntarthatóságát a kevesebb katonai létszám mellett. A német rakétafejlesztés ekkor vett nagy lendületet és 1932-től a hadsereg, a Reichswehr pénzelte a kutatásokat. 1934-ben von Braun és csapata még civilként tartott rakétabemutatót az akkor még friss Führer és kancellár, Adolf Hitler előtt, aki látva az eredményeket besorozta őket a hadseregbe és munkájukat katonai programmá emelte ki. Az ekkor bemutatott rakéta (az A2 azaz Aggregat 2) nyolc évnyi továbbfejlesztése volt az A4 (Aggregat 4) jelzésű rakéta, ami aztán további évek munkáját követően a V-2 azaz kettes számú megtorlófegyver nevet kapta. Ez a rakéta 1942-ben jutott el az indításig. Az első két felbocsátás sikertelen volt, majd 1942. október 3-án a harmadik indítás végre meghozta az eredményt. Sikerült elérni a 193 kilométeres hatótávot, 80 kilométeres csúcsmagassággal.
1943 elején a meghódított lengyel területeken Krakkótól mintegy 80 kilométerre keletre telepített bliznai rakétaközpont közelében a lengyel ellenállás észlelte a kísérleti repüléseket és jelentette a brit titkosszolgálatnak. Ezután az angolok hamarosan megkezdték a peenemünde-i létesítmények bombázását tudván, hogy ott zajlanak a fejlesztések. Ez valamelyest időben visszavetette a munkát, ami 1944-45-re életmentőnek bizonyult, hiszen ez az elvesztett fél-, háromnegyed év később civilek ezreinek élet mentette meg.
Az első harci bevetése a Goebbels propagandaminiszter által V-2-nek keresztelt rakétának a háború szempontjából nagyon későn, 1944. szeptember 2-án került sor angliai célponttal. A fegyver műszaki paraméterei lenyűgözőek voltak:
[stextbox id=”info” color=”000000″ bcolor=”000000″ bgcolor=”EBEBEB” bgcolorto=”B3B3B3″]
- Magassága: 14,30 m
- Fesztávolsága: 3,56 m (a vezérsíkoknál)
- Hajtómű: alkohol és folyékony oxigén hajtóanyagú rakétamotor; max. 250 kN tolóerő
- Tömege: 12,9 tonna (harckészen)
- Robbanótöltet: 0,975 tonna
- Maximális terhelhetősége: 1 tonna
- Maximális hatótávolsága (1 tonna teherrel): 320 km
- Maximális sebessége: 5630 km/h
[/stextbox]
A fenti impozáns számokból is látható, hogy a tömeggyártásához iszonyatos mennyiségű nyersanyagra volt szükség. A munkát igyekeztek rabszolgákkal elvégeztetni. A türingiai Nordhausenben – kimondottan erre a célra épített – földalatti gyárban szó szerint halálra dolgoztatták a foglyokat. A V-2 rakéták miatt mintegy 10.500 internált halt meg a föld alatt, majd’ mindegyikük végkimerüléstől, alultápláltságtól és az ebből adódó szövődményektől.
A háború hátralévő nyolc hónapja során összesen 3.172 dokumentált rakétaindítást végzett a német hadsereg, főként belgiumi és angliai célokra, ám csak 1100 érte el célját. Sok rakéta műszaki hiba miatt repülés közben felrobbant vagy a tengerbe zuhant. Ezt a hibát a fegyver alkalmazásának vége felé sikerült kiküszöbölni a mérnököknek. Mennyire volt pontos a V-2?
A kezdetleges irányítórendszernek köszönhetően a rakéta maximális hatótávolságában a találati hiba 17 km-es volt, azaz 50%-os eséllyel találta el a célpont 17 kilométeres körzetét. Így nagy kiterjedésű városok ellen volt igazán hatékony fegyver, precíziós bombázásra még nagyon közelről sem volt alkalmas. Közelebbi célpontoknál a találati pontosság egyenes arányosan nőhetett. A hajtóanyaga maximum 210 másodpercig égett, ezalatt kellett a rakétának elérnie azt a magasságot, ahonnét szabadeséssel giroszkópjai által irányítva eshetett célpontjára. Hajtóműveinek időbeni leállításáról egy kezdetleges elektrolit alapú analóg számítógép gondoskodott. A legutolsó példányoknál kísérleteztek rádió távirányítással, de ez csak kísérleti fázisban maradt. Amennyiben sikerült volna ezt megoldani, a bomba képes lett volna 1 kilométeres pontosságot elérni.
A V–2 okozta robbanásokban 2.754 ember halt meg és mintegy 6500-an sérültek meg. Így az összes indított rakéta mindegyikére 0,86 haláleset jutott. Ha a célba érkezett V-2-ket nézzünk, akkor ez az arány valamivel meghaladja a két főt.
Úgy gondolnánk, hogy a legtöbb rakétát Londonra, de legalábbis az Egyesült Királyságra lőtték ki, ám ez nem így van. Az alábbi statisztikából látszik, hogy a partraszállók utánpótlási vonalait, de legfőképpen a belga Antwerpent (itt volt a szövetségesek fő kikötője) érte a legtöbb találat, az összes kilőtt V-2 50 százaléka. A rakéta hajtómű nélkül, halálos csendben érkezett, kizárva minden óvintézkedési lehetőséget, vagy felkészülési időt.
[stextbox id=”alert” bwidth=”5″ color=”FFFFFF” bcolor=”9E0404″ bgcolor=”9E0404″ bgcolorto=”C40D00″]
Melyik várost mennyi V-2 rakétatalálat érte?
- Belgium: 1664
- Antwerpen 1610 (≈ a teljes mennyiség 50%-a)
- Liege 27
- Hasselt 13
- Tournai 9
- Mons 3
- Diest 2
- Anglia: 1402
- London 1358 (≈ a teljes mennyiség 40%-a)
- Norwich/Ipswich 44
- Franciaország: 76
- Lille 25
- Párizs 22
- Tourcoing 19
- Arras 6
- Cambrai 4
- Hollandia: 19
- Maastricht 19
- Németország: 11
- Remagen 11
A legtöbb áldozatot követelő V-2 találat is a belgiumi Antwerpenhez kötődik. 1944. december 16-án délután 3:20-kor, alig negyed órával korábban Hollandiából a SS Werfer-Abteilung 500 által mobil kilövőállásról indított rakétája telibe találja a Cinema Rex mozit, mintegy 1100 emberrel a nézőterén, Gary Cooper „Az igazi férfi” című filmje vetítésének huszadik percében. 567-en halnak meg, köztük 296 brit és amerikai katona. Ezután az amerikai hadsereg rendelete szerint egy időben nem lehetett jelen ötven katonánál több egy helyen.
[/stextbox]
A Hitler által szorgalmazott fix telepítésű indítóhelyeket a szövetségesek gyors előrenyomulásával felváltották a mobil indítóállások. A rakétát speciális teherautón szállították, és 90 perc alatt képesek voltak rakétát kilőni, majd 30 perc alatt távozni a helyszínről, így légicsapástól nem kellett tartaniuk. Ezzel a módszerrel napi tíz V-2-t indítottak 1944 szeptembere és 1945 márciusa között.
Az utolsó két V–2-t 1945. március 27-én indították Hollandiából, brit és belgiumi célpontokra, további mintegy 200 civil áldozatot könyvelve el.
Wernher von Braun az amerikaiknak dolgozott a háború vége után. Az ő és a többi német elfogott rakétatechnikus nevéhez fűződik a modern rakéta kifejlesztése. A szovjetek is találtak V-2 rakétaalkatrészeket és ők is felhasználták azokat és a fellelt dokumentációkat a Szovjetunió első ballisztikus rakétájának az R-1-esnek a kifejlesztéséhez.
Hermann Oberth a későbbiekben is dolgozott együtt volt tanítványával von Braun-nal az Egyesült Államokban 1954-től 1962-ig, bár főleg űröltözékekkel és űrtávcső világűrbe juttatásával foglalkozott.
A rakéta, amely nem mentette meg a náci Németországot a pusztulástól, a fejlesztésekor szerzett tapasztalatok révén valamelyest az emberiség javát szolgálhattata.
