„Új sorozatunk az automobil történetéről szól, sok képpel, kevés szöveggel. Hogy miért az amerikai autókéról? Nos, ez az a fogyasztói társadalom, ami rengeteg „barlangrajzot” – már ha élhetek ezzel a képzavarral – hagyott ránk e téren. Már az a tálalás, ahogy az autóipar kínálta a portékáját sokat elmond az adott korszakról és az amúgy a gépkocsik iránt kevés érdeklődést mutatók számára is érdekes lehet.” – Sam. Joe
Ford 1926
Ebben az évben Richard E. Byrd admirális és Floyd Bennett azt állítja, hogy repülőgépükkel átrepültek az Északi Sark felett – egy később előkerülő napló szerint ez nem történt meg. Ellenben Roald Amundsen a Norge léghajó fedélzetén valóban véghezvitte ezt a tettet. A Fox levédeti a Movietone hangosfilm rendszert, a Warner testvérek pedig bemutatják az első, Vitaphone rendszerű hangosfilmjüket, főszerepben John Barrymore-al, aki amúgy Drew Barrymore nagypapája. Al Capone a hatalma csúcsán van és elkészülnek azok az utak, melyekből rövidesen összeáll a híressé vált Route 66.
A Ford T modell gyártásának utolsó előtti, tizennyolcadik (!) éve. Az egykor úttörő dizájn ekkorra alaposan megfáradt. A Henry Ford egészen elképesztő módon ragaszkodik hihetetlenül sikeres gyermekéhez. Egészen konkrétan olyanokat mond, hogy „már minden megvan benne, amit egy autós valaha is el fog várni egy autótól”, meg „minek tökéletesíteni, amikor már eleve tökéletes”. Eleve mindig lábrázása volt attól, hogy bármit is változtassanak az autón, akár olyan, több mint indokolt dologban is, hogy a Bádog Böske hajlamos volt hegyes terepen zabálni a fékeket. Én már azon is csodálkozom, hogy egyáltalán az elektromos önindító mint feláras extra bevezetésébe belement, holott ezt a T utolsó éveire a vásárlóközönség mint alapvető szükségletet tartotta számon és nem mint luxust, mint akkor amikor az 1912-ben először megjelent a Cadillacnél. A konkurencia nem hogy beérte, de addigra már sok területen le is előzte a Fordot – leszámítva az árat, abban változatlanul verhetetlen.
Az 1926-os Ford katalógus bizonyítékul szolgál, hogy a népszerű legendával szemben a Ford T nem csak feketében létezett – bár valóban volt egy hosszú időszak, amikor csak feketében kínálta a gyár.
Chevrolet 1927
1927 volt az az év, amikor a Ford gyárai hat hónapra leálltak (!) hogy átálljanak a Ford T modellről a Ford A modell gyártására – ez utóbbiról majd a sorozatban később. (Persze ezt nem úgy kell érteni, hogy fél évig zárva voltak a Ford kereskedések.)
A General Motors bolond lett volna nem kihasználni az adandó alkalmat. Ekkorra időzítették a Capitol AA nevű járművük bevezetését, amit ugyanarra a piaci szegmensre pozicionáltak, mint a T modellt. Az időzítést inkább gondolom tudatosnak, mintsem szerencsés véletlennek – kötve hiszem, hogy akkoriban sikeresen lehetett volna titkokat őrizni az iparágon belül.
A Capitol AA kiviteltől függően 525-745 dollárba került és így 160-200 dollárral többe, mint a T modell, de lényegesen többet is kínált. Egyrészt a megjelenése sokkal „frissebb” és divatosabb volt, mint az addigra ásítóan unalmas T-jé. Másrészt komfortosabb és műszakilag fejlettebb is volt. Háromsebességes váltója volt, a négyhengeres blokkja cirka 27 lóerőt adott le, szemben a Bádog Böske kétfokozatú váltójával és 20 lóerejével. Olaj- és légszűrő is került belé.
Az amerikai autósok szerették a Capitol AA-t, élvezettel fedezték fel, hogy több komfortot és nagyobb teljesítményt nyújt, mint a T modell, mi több ez is jó minőségű és tartós. Ez az autó lett az első, amelyiknek sikerült letaszítani a trónjáról a Ford T-t. 1927-től, a Capitol AA bevezetésétől datálódik az, hogy az amerikai autók piacán a Ford és a Chevrolet lesz a két nagy rivális.
Sajnos a Capitol AA katalógusom nem teljes, az összesen nyolc különböző karosszériaváltozatból mindössze négyet vonultat fel – pontosabban csak ezek az oldalak vannak meg belőle.
A bevezető kép Heather Stinnett munkája.
A sorozat előző része itt olvasható, a következő részét pedig itt találjátok.
