Borisz Jelcin 1989-ben nem hivatalos látogatásra az Egyesült Államokba utazott. A látogatása során semmilyen komoly politikai eseményen sem vett részt, nem tárgyalt az akkori elnökkel, nem vett részt semmilyen megemlékezésen, ünnepségen, vagy avatáson. Amerikai részről akkor talán még senki sem sejtette, hogy ő lesz az új – már nem kommunista, a felbomló Szovjetunió után születő – ország erős embere.
Amiért mégis érdekes ez az utazás számunkra az az, hogy Jelcin a Lyndon B. Johnson űrközpont megtekintése során egy átlagos szupermarketbe is ellátogatott.
Az üzlet előtt nem állt sorban senki, ahogyan annak ellenkezőjét megszokhatta Moszkvában. A boltba lépve azonnal feltűnt neki a világosság, a rengeteg fény, ami nem volt jellemző a szovjet üzletekre. A sok virágdekorációra azt hitte eladók, amikor mondták hogy nem, csak hitetlenkedve ingatta a fejét. A boltvezető és egy fiatal eladónő kalauzolta őket az üzletben. A fiatal hölgy megemlítette, hogy a boltban több, mint harmincezerféle árucikk kapható. Jelcin megkérdezte tolmácsát, biztosan jól értette-e a számot.
A szupermarketben alig tudta leplezni csodálkozását és örömét, mint egy gyerek. A jégkrémeknél, a zöldségeknél és a tejtermékes polcoknál tíz perceket is elácsorgott.
Kijelentette, hogy ez az árubőség elképzelhetetlen a Szovjetunióban és még Gorbacsov sincs így ellátva, ahogy ez a bolt.
A tésztákat is hosszú ideig nézegette, amikor feltűnt egy férfi, aki az előrerendelt tortájáért jött. A tortán kis hokijátékosok voltak, mindezért néhány dollárt fizetett. Jelcin végignézte az eseményt.
Lev Szuhanov, aki Jelcin kísérője volt, így ír: Láttam rajta, hogy ekkor jutott arra a felismerésre, hogy a Szovjetunióban hiába folytatjuk a megkezdett munkát, rossz irányba haladunk és sosem juthatunk el erre a gazdasági színvonalra. Vannak, akiket egy-egy külföldi út megvisel, mert hazatérve szegényes országukba, látván az éles kontrasztot, az áruhiányt, a sorban állást elkeserítőnek és kilátástalannak gondolják a későbbiekben az életüket. Jelcinben ez néhány óra alatt lejátszódott. Később a hotelben teljesen a látottak hatása alatt volt. Csak ült és a fejét lógatta.
„Ne feledjük, ekkor még nem volt alkoholista. Józan gondolkodású volt, ez még az az életerős, karizmatikus Borisz Jelcin, aki néhány évvel később, a moszkvai Fehér Ház ostromakor egy tankra felpattanva szólt az emberekhez.”
Még sosem látott vonalkód-leolvasó pénztárgépet, ezt hosszú percekig tanulmányozta, látszott, próbálja megfejteni, hogy működik. A bankkártyás fizetés is kedvére való látnivaló volt.
A vásárlók közül találomra szóba elegyedett egy bevásárlását intéző háziasszonnyal, aki kisgyermekével érkezett.
Megkérdezte tőle, hogy milyen sűrűn és mennyiért vásárol. „Minden szombaton” – mondta a hölgy, aki egy tömött kocsit tolt. „Akkor biztosan nagy a család” – felelte Borisz Nyikolájevics. „Csak hárman vagyunk” – válaszolta a nő, mire Jelcin láthatóan meglepődött. Kiderült, hogy a család heti 170 dollárért vásárol és 3600-ból él, tehát – a tömött kocsi ellenére – jövedelmének csak körülbelül öt százalékát költi élelmiszerre. Ez a Szovjetunióban ennek a többszöröse volt és micsoda különbség ami a választékot és a minőséget illeti.
A kijáratnál a boltvezető egy ajándékot nyújtott át neki, amiben a Jelcin által tüzetesen megvizsgált áruk voltak, nejlonszatyrokba pakolva, ahogyan mindenki más vásárolná az üzletben…
És hogy milyen volt ezidőtájt egy szovjet üzlet? Ilyen:
Fotók: Houston Chronicle
