Aki elvesztette a Szent Koronát

Gondolom, mindenki által jól ismert történelmi évszám 1301, amikor III. Andrással kihalt az Árpád dinasztia Magyarországon. Ez természetesen nem azt jelentette, hogy szegről-végről nem maradtak még leszármazottaik. Az elkövetkezendő években e rokonok közül néhányan harcot vívtak a megüresedett magyar trónért, hiszen a vérségi kötelék által jogot formáltak a koronára. Az Árpád-uralkodók leányaikat általában más európai dinasztiákba házasították be, ezáltal a rokoni kapcsolatok igen szerteágazóak lettek.

A trónkövetelők közül (Bajor Ottó, Cseh Vencel, Nápolyi Károly Róbert) most Bajor Ottó személyét emeljük ki, mivel vele esett meg az a vicces történet, hogy a nagy zűrzavar közepette véletlenül elhagyta a Szent Koronát. Hogy miért is uralkodott ekkor káosz hazánkban? A történészek ezt a pár évet interregnumként, vagyis király nélküli időszakaként jelölik meg a magyar történelemnek. Ez nem teljesen helytálló, hiszen soha nem volt az országnak ennyi megkoronázott uralkodója. (Itt most ne kelljen kitérnünk a törvényesség kérdésére, arra, hogy kit-milyen koronával koronáztak meg.)

Szóval, eléggé fura helyzet állt elő, amikor egyszerre többen nevezték magukat felkent királynak.  Ottó,  Wittelsbach Henrik alsó-bajorországi herceg és IV. Béla lányának, Erzsébetnek volt a fia, tehát Árpád vére csörgedezett az ereiben. A koronát cseh Venceltől kapta meg, aki lemondott 1305-ben a trónigényéről, mivel a pápa nem támogatta és magyar segítői sem akadtak. Közben az édesapja is meghalt, így megelégedett a cseh és a lengyel királyi címmel. Ottó Magyarország felé vette az irányt, hogy törvényesen megkoronáztathassa magát. Ekkor esett meg az a felettébb érdekes eset, amelyet a Képes Krónika így rögzített:

„Amikor…Ottó herceg Magyarországra hozta a Szent Koronát, ellenségeitől való féltében, esztergályos mesterséggel egy csobolyóba rejtette. Amikor csöndes éjszakán embereivel az országúton lovagolt, ahol igen sok utas járt, a szíj, amellyel a csobolyó borosedény módjára a nyeregkápára volt kötözve, véletlenül eloldozódott, leesett, hogy észre sem vették. Amikor azután kivilágosodott és látták, hogy nincs meg a drága kincs, nagyon megijedtek. Gyorsan nyargaltak visszafelé, amennyire csak tőlük tellett: hát a koronát a sok járókelő közt megtalálták a földön az országút közepén. Nem vette föl senki.”

(A szövegben említett csobolyó főleg mezei munkások által használt víztároló edény volt. Manapság talán a kulacs elődjének tekinthetjük. Rengeteg fajtája terjedt el. Csobánként is ismert.)

Bajor Ottó (Kép forrása: Wikipédia)

Ottó tervét a későbbiekben sem kísérte túl sok szerencse.  Bár 1305-ben a veszprémi és a csanádi püspökök Székesfehérvárott királlyá koronázták, hatalmát mégsem tudta fenntartani.  Annyit ért el csupán, hogy bevonulhatott Budára, ám 1306-ban a nem igazán barátságos környezetnek is köszönhetően, távozott. Besztercére ment, ahol az erdélyi szászok támogatását élvezte, de 1307-ben Kán László erdélyi vajda elfogta és elragadta tőle a koronázási jelvényeket. Hosszú úton végül sikerült hazatérnie, de a királyi címről nem volt hajlandó lemondani. Élete végéig magyar királynak vallotta magát, csak éppen hatalma nem volt. Végül a tartományurak legyőzésével Károly Róbert lett a törvényes uralkodó.

Kiemelt kép forrása: Wikipédia

Megjegyzés: ebben a zűrzavaros korszakban játszódik Rónaszegi Miklós A Rettenetes Kartal című könyve. A könyv két folytatással is rendelkezik, Kartal kalandos esküvője illetve Kartal visszatér címen.