A hadjáratokban a franciák voltak mindig a meghatározóak, az utolsó keresztes hadjáratokban a franciák mellett a németek játszottak még fontos szerepet. Az angolok szerepe e két nemzet részvételéhez képest nem volt meghatározó. Az angol nemesekből álló csapategységekre jellemző volt, hogy egy gróf vagy egy püspök vezetése alatt indultak el. Az alacsonyabb származású keresztesek vezetői sokszor saját köreikből kerültek ki és saját karizmájuknak köszönhették vezető pozíciójukat. Az angolok a harmadik keresztes hadjáratot kivéve csak kisebb csapatokkal vettek részt a Szentföldért vívott harcban, a harmadik keresztes hadjáratban Oroszlánszívű Richárd már Anglia királyaként volt az angol csapatok élén.
Az angolok az első és a második keresztes hadjáratban
Az első keresztes hadjárat vezetője IV. Rajmund, Szent Egyed grófja, a toulouse-i gróf volt, a keresztesek mellé Adhemar du Puy-t nevezték ki II. Orbán pápa legátusának a hadjárat egyházi vezetőjének.
Ebben a hadjáratban az angolok csak kis létszámban vettek részt Normandiai Róbert vezetése alatt. Normandiai Róbert I (Hódító) Vilmos fia és II (Rufus) Vilmos angol király testvére volt . Csapatának létszáma igen nagy volt, hiszen több hölgy is kísérte, de mindössze ezer lovasa lehetett. Hatszázötven lovast ő maga tudott kiállítani Normanndiából és többen csatlakoztak hozzá Bretagnéból, Skóciából és Angliából. Csak egyetlen résztvevő angol nemes neve ismert, ő Gauder Rudolf Norfolk grófja volt, aki száműzetésben élt anyja birtokán Bretagnéban.
A csapat Pontarlierből indult útnak az Alpokon keresztül Itáliába 1096-ban. A téli viharoktól tartva a telet inkább Calabriában töltötték. A következő év áprilisában indultak tovább Konstantinápolyba, ahol két hetet töltöttek. Miután elhagyták Konstantinápolyt, csatlakoztak a Nikaiat ostromló keresztes sereghez, végül a város a bizánciaknak adta meg magát, így a keresztesek csalódottan vonultak tovább. Róbert végig a keresztesek derékhadával maradt, jelen volt az összes fontos csatánál és ostromnál. Az 1097. június 31.-ei dorülaioni csatában a sereg balszárnyán harcolt, Antiochia ostrománál is fontos szerepet töltött be és végül 1099-ben ott volt a Jeruzsálemet elfoglaló keresztesek között. A jeruzsálemi királyi címért folyó harcban Gottfriedet támogatta. Az Aszkalon melletti ütközetben, ahol a keresztesek Al-Afdal egyiptomi vezír csapatait verték meg, még kitartott mellette de Aszkalon ostroma közben többen is ellentétbe kerültek Gottfrieddel, köztük volt Róbert, aki a többiekkel együtt felhagyott az ostrommal és hazatért.
Az első keresztes hadjárat után megindult az emberek folyamatos keletre vándorlása, akik kis csapatokban érkeztek a Szentföldre. 1106-ban érkezett egy ilyen, angolokból, dánokból és flamandokból álló alakulat Palesztinába. Ezek tagjai jórészt egyszerű emberek voltak, akik Szent Bernát prédikációinak hatására jutottak el keletre.
A második keresztes hadjárat idején 1147-ben indult el egy angolokból, frízekből és flamandokból álló csapat Angliából a Szentföldre. A hajójuk Portugália partjainál viharba került, így kénytelenek voltak kikötni. Portugália grófja, Alfonz-Henrik, Oportó püspökének a segítségével rábírta őket, hogy csatlakozzanak hozzá Lisszabon ostromához. Szinte azonnal beleegyeztek, kivéve az angolokat, akik Jeruzsálembe akartak menni. Végül parancsnokuknak, a suffolki Henry Glanvillenek sikerült rábírnia őket a maradásra. Lisszabon elfoglalása után a csapat egy része letelepedett Portugáliában, a többiek pedig továbbmentek a Szentföldre, ahol nagy segítséget nem jelentettek a csapat kis létszáma miatt.
A harmadik keresztes hadjárat
A harmadik keresztes hadjáratban volt a legnagyobb angol részvétel. 1187-ben a pápa, VIII. Gergely felszólította az egymással hadban álló európai uralkodókat, hogy kössenek békét és indítsanak csapatokat a Szentföld elfoglalására. A felhívásnak először Richárd, Poitou grófja tett eleget. Apja, II Henrik angol király tudta nélkül vette fel a keresztet, aki ellenezte ezt a döntését, bár később Henrik is csatlakozott fiához. Mellettük még Fülöp Ágost francia uralkodó csatlakozott a hadjárathoz. Az indulást 1190-re tervezték, de 1189. Július 6-án meghalt Henrik, így Richárd már Anglia királyaként vágott neki a hadjáratnak.
Az angol csapatban volt Baldwin, Canterbury érseke háromezer walesi lovaggal, akit később egy Szaladin tábora elleni kitörés során ölnek meg. Londonból is indult egy csapat, amely tett egy kis kitérőt Portugáliába, ahol Sancho portugál királynak segített elfoglalni Silves várát .
Magának Richárdnak sem volt eseménytelen az útja, először Krétán volt kénytelen kikötni, majd egyik hajóját Rhodosz felé sodorta a szél. Egyik hajója Ciprusnál elsüllyedt. Ciprus önjelölt uralkodója Izsák Dukász Komnénosz elfogta és bebörtönözte a hajótörött kereszteseket. Richárd végül egy Akkonból érkezett flotta segítségével elfoglalta a szigetet. Kis létszámú helyőrséget hagyott a szigeten, a sziget irányítását pedig kettő angol bíróra bízta. A templomosok rendjébe felvették egyik barátját, Robert de Sablét, akit nemsokára nagymesterükké választottak. Robert de Sable első dolga volt a templomos rend nagymestereként, hogy megvette 100,000 besantért Ciprust Richárdtól.
Richárd 1191. április 20.-án hajózott be Akkonba. A keresztesek ekkor már régóta ostromolták Akkont, amit Szaladin nem tudott felmenteni. Az Akkon köré vont keresztes blokád olyan erős és jól szervezett volt, hogy megakadályozta a muzulmánokat abban, hogy utánpótlást vigyenek be a városba. A muzulmán krónikák szerint néhány embernek sikerült csellel bejutni a várba, például egy muzulmán hajó legénysége keresztesnek adva ki magát jutott egyik éjjel be a városba, ahol kitörő örömmel fogadták őket, hiszen már éhínség pusztított Akkonban. Egy muzulmán, akit Isszának hívtak minden éjjel pénzt és üzeneteket vitt be úszva a városba, egyik éjjel a keresztesek megölték, de a pénz és az üzenetek így is eljutottak a városba, mert a holttestet a víz ott sodorta partra. Ezekhez hasonló cseleket nem lehetett gyakran végrehajtani, Akkon utánpótlás nélkül maradt és 1191. július 12.-én megadta magát . A keresztesek táborában volt Lipót osztrák herceg és Fülöp Ágost francia király is, akik kitűzték lobogójukat Richárd zászlaja mellé. Az angol katonák Lipót zászlóját letépték, és a várárokba dobták. Lipót ez után a sértés után hazatért, de ezt soha nem feledte el Richárdnak. Lipót után nem sokkal Fülöp Ágost is hazatért. A keresztesek az Akkonban ejtett foglyokat kivégezték, a kivégzést Richárd személyesen irányította.
Ezután a szárazföld belseje felé haladtak tovább, Szaladin katonáival többször is összecsaptak, ezekből a csatákból a keresztesek kerültek ki győztesen. Talán ennek hatására küldte el Szaladin testvérét Al-Adelt újra tárgyalni Richárddal a békéről. A tárgyalások eredménytelenek voltak, mert mindketten olyan feltételekhez ragaszkodnak, amit a másik nem fogadhat el. Hogy feltételeinek nyomatékot adjon Richárd többször is megközelítette Jeruzsálemet, de egyszer sem támadta meg. Richárd 1192 első négy hónapjában megerősítette Aszkalon várát. A jeruzsálemi királyi címért Montferrati Konrád és Lusignan-i Guido között folyt ádáz harc. Richárd ebben a harcba Guido pártján állt, a harcot végül lezárta, hogy Konrádot az aszaszinok meggyilkolták, ellenfelei Richárdot vádolták a gyilkosság kitervelésével. Mindeközben Cipruson lázadás tört, amit végül levertek és így az visszakerült Richárd kezébe, aki 60,000 besantért eladta Guidonak. Richárd elfoglalta az Aszkalontól délre fekvő Daron várát. Éppen Akkonban tartózkodott, amikor Szaladin megtámadta Jaffát. Richárd a várost sikeresen felmentette. Richárd nyugtalanító híreket kapott otthonról, ezért szeretett volna hazatérni. Békét kötött Szaladinnal: a keresztesek lerombolják Aszkalon várát, ezért cserébe megkapják az Antiochiától Jaffáig terjedő partszakaszt. A megállapodás szerint mindkét fél szabad átvonulást biztosít mind a keresztények, mind a muzulmánok számára, a keresztény szent helyek szabadon látogathatóak lettek. Richárd katonái közül többen is elzarándokoltak fegyvertelenül Jeruzsálembe .
A szentföldi helyzet rendezése után Richárd elindult haza. Hazaútja sem volt eseménytelen, hiszen egy tengeri vihar miatt kénytelen volt kikötni Korfun, ahol a bizánciak túszul ejtették. Egy Velencébe induló kalózhajóra templomosnak álcázva jutott fel néhány társával együtt. Az Adriai-tenger északi részén hajótörést szenvedtek. Zarándoknak álcázva próbált átjutni az Alpokon, de Bécs közelében felismerték és Lipót osztrák herceghez vitték, aki dürnsteini várába záratta, majd átadta VI Henrik német-római császárnak. Henrik hűbéri esküt és 150,000 márkás váltságdíjat kért Richárdtól a szabadon bocsátásáért cserébe. Richárd végül 1194-ben szabadult miután letette a hűbéri esküt, és Anglia kifizette majdnem az egész váltságdíjat .
Richárd miután hazatért, rebellis vazallusaival és Fülöp Ágosttal harcolt. 1099-ben halt meg egy várostrom közben.
Richárd évszázadokon át a lovagság mintaképe volt, bár már a kortársaitól is érte bírálat. Az egyik kortársak által felhozott hibája, hogy falta a nőket, még halálos ágyához is vitetett néhányat, ezzel kapcsolatban érdekes, hogy 1948-tól elterjedt egy olyan nézet, hogy Richárd homoszexuális volt. A kortársak által felemlegetett másik hibája a vakmerősége volt, még a muzulmán krónikások is megjegyezték, hogy egy ilyen formátumú személyiségnek nem lenne szabad csatákban kockáztatni az életét. A történelem bírálata vele szemben az szokott lenni, hogy külhoni kalandjai akadályozták Anglia kormányzását, bár ekkor Anglia volt a legbékésebb birtoka.
Angolok az utolsó keresztes hadjáratokban
Az ötödik keresztes hadjárat alatt két francia nemes Lusignani Hugó, La Marche grófja és Hervé, Nevers grófja tárgyalt a genovaiakkal egy angolokból és franciákból álló csapat Szentföldre szállításáról. Az angolok közt ott volt Chester, Arundel, Derby, Winchester grófja is. A kis csapat csatlakozott a Damiettat ostromló keresztes hadhoz. A várost 1219. November 5.-én egy keddi napon vették be, de a hadjárat kudarcba fulladása után 1221-ben kénytelenek voltak feladni .
1227-ben egy csapat francia és angol keresztes indult el a Szentföldre az exeteri és a winchesteri püspök vezetése alatt. Csatlakoztak II (Stauf) Frigyes keresztes seregéhez és ott voltak, amikor bevonult Jeruzsálembe, amit Al-Kamiltól hosszú tárgyalások után szerzett meg, a keresztény és a muzulmán világ rosszallását egyaránt kiváltotta ez az egyezmény. Amikor Frigyes bevonult a Szent Városba a lovagrendek nem tartottak vele, az egyházat is csak Frigyes saját papjai és két barátja Péter winchesteri és Vilmos exeteri püspök képviselte .
Az angolok legközelebb IX (Szent) Lajos Damietta elleni hadjáratában vettek részt, ahol a Manszúrába induló keresztes hadak elővédjét alkotta egy angol csapat Salisbury grófjának vezetésével. Az elővédben az angolok mellet még templomos lovagok és franciák voltak Robert de Artois, Lajos testvére, vezetésével. A csapat a király parancsa ellenére rátámadt a muzulmánokra, akik Manszúrába menekültek a keresztesek követték őket, de Manszúra szűk utcáin a muzulmánok legyőzték őket. A csatában meghalt Salisbury grófja valamint Robert de Artois is, a templomosok közül csupán ketten élték túl a csatát.
1268-ban IX Lajos újra felvette a keresztet és megtámadta Tuniszt, de 1270-ben a hadjárat közben meghalt. Angliai Edward csatlakozni akart a hadjárathoz, de addigra Lajos testvére Anjou Károly békét kötött a tuniszi uralkodóval. Edwarddal volt Cornwalli Henrik, Cornwalli Róbert római király fia is, aki Itáliába ment ezután. Anjou Károly kíséretében volt Guy és Simon de Montfort, Simonnak Leicester earljének két fia. Guy a San Silvestro templomban imádkozó Cornwalli Henriket meggyilkolta . Angliai Edward továbbment a Szentföldre, de seregének kis létszáma miatt nem tudott döntő módon beleavatkozni a küzdelembe, hiszen ez a kis létszámú sereg csak néhány portyára lett volna elegendő. Megpróbáltak segítséget kérni a ciprusi királytól és az angoloktól is, de jelentős segítség sehonnan sem érkezett.
Gyakorlatilag ezzel lezárult a Szentföldre vezetett hadjáratok kora. Az Egyiptomban hatalomra jutó mamelukok kiszorították a kereszteseket a Szentföldről. Hiába kértek segítséget, Európában megszűnt a keresztes hadjáratok iránti lelkesedés. Az egyetlen uralkodó, aki hajlandó lett volna egy újabb hadjárat indítására I. Edward angol király volt, de ő le volt foglalva Wales és Skócia meghódításával.
