Történelem

Arcade csodaország – 1968

A Kansas City-béli Wonderland játékterem a negyvenes évek közepétől 1982-ig várta a játszani vágyókat. Az arcade (árkád) műfaj mint olyan, az ilyen termeknek köszönhette nevét, amiknek sajátos hangulatát a korombeliek még megtapasztalhatták, főleg ha jártak a hetvenes-nyolcvanas évek NSZK-jában, vagy az akkori USA-ban.

arcade-6.jpg

A műfaj játéktermei az ötvenes-hatvanas-hetvenes években élték virágkorukat az Államokban. A számítógépes videojátékok előtti mechanikus és elektronikus gépek rendkívül kedveltek voltak a fiatalabb korosztály köreiben.

A teremben rendszerezve elhelyezett játékgépek mellett egyéb szolgáltatásokat is igénybe vehettek a betérők. Lehetett enni, inni, de igazolványkép-készítési és laminálási lehetőség is volt, ezek természetesen mind automatákkal. Saját lemezt is készíthettek itt, hangjukat rögzítve a jövendőbeli Elvis-ek.

A Kansas City-i Wonderland „legbájosabb” története azé a 13 éves kamaszé. aki 1948-ban álarcban kirabolta az üzletet. Zsákmányát – a 150 dollár értékű negyeddollárost – hamar visszaszerezte a rendőrség, hiszen az általa a közeli üzletekben vásárolt holmikat és a taxit is 25 centesekkel fizette ki az ifjú gengszter.

Most 1968-os évből láthatunk fantasztikusan szép, hiánypótló színes képeket a Wonderlandból, az Amerikai Nemzeti Archívum jóvoltából.

arcade-1.jpg

arcade-2.jpg

Hot-dog, hamburger, fánk, üdítő

arcade-3.jpg

Fotóautomaták. Az a kicsi bélyeget árult.

arcade-4.jpg

Névjegykártya és fotólamináló a flippersor elején

arcade-5.jpg

Jó lenne tudni mit lehetett csinálni a bal oldali számozott kabinokban

arcade-7.jpg

Flipperek és pattogatott kukorica automata.

arcade-8.jpg

A szabályok: „Tilos a szabad játékok továbbértékesítése. Ne rongáld a gépeket. Szabad játékért nincs visszatérítés. Flipperezni csak 16 éve felettieknek lehet. A csúcsdöntésért semmilyen díj nem jár”.

arcade-9.jpg

Véletlen generátoros jövendőmondó, szerelem-mérő és a többiek. Nézzétek a gépágyút a jobb oldalon!

arcade-10.jpg

Ügyességi játékok: labdadobó és teke, díjakért. Arra bicóra biztosan sokan vágytak.

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük