Történelem

Az 53 310 761. számú közlegény

Elvis Presley, az addigra már sikeres előadó – aki botrányos színpadi mozgásaival sokakat megbotránkoztatott – 1957 januárjában jelent meg előzetes egészségügyi vizsgálaton a memphis-i Kenedy Veterans katonai kórházban.

Elvis Presley Joins the Army in 1958 (2).jpg

A szokásos procedúrákon keresztül menve 1-A minősítést kapott, azaz megfelelt, kiváló egészségi állapotban és jó kondícióban találtatott. 1958 márciusában kapta meg a behívót.

A sereg által felkínált lehetőséget, miszerint amolyan kirakatkatonaként szolgálati ideje alatt a toborzóirodákat járja – visszautasította, az volt a terve, hogy valódi G.I-ként szolgálja le a kiszabott idejét. Az egyetlen kedvezmény amit kért mindössze annyi volt hogy néhány nappal később vonulhasson be, szerette volna ugyanis befejezni éppen készülő filmjét. A sorozóbizottság eleget tett kérésének, így elkészülhetett a King Creol című film.

Az alapkiképzést a Fort Chaffeban kapta meg, azután a texasi Fort Hoodban tízhetes harckocsizó kiképzésen esett át utána a Német Szövetségi Köztársaságba telepített 3. páncélozott hadosztálynál szolgált Friedbergben.

1960. februárjában, őrmesterként szerelt le.

Az alábbi képek a memphis-i sorozáson és Fort Chaffeban készültek.

Elvis Presley Joins the Army in 1958 (1).jpg

Elvis Presley Joins the Army in 1958 (5).jpg

Elvis Presley Joins the Army in 1958 (8).jpg

Elvis Presley Joins the Army in 1958 (3).jpg

Elvis Presley Joins the Army in 1958 (4).jpg

Elvis Presley Joins the Army in 1958 (6).jpg

Elvis Presley Joins the Army in 1958 (7).jpg

Elvis Presley Joins the Army in 1958 (9).jpg

Elvis Presley Joins the Army in 1958 (10).jpg

Képek: Don Cravens/The LIFE Images Collection/Getty Images

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük