Belfast. Gyermekkoromban a hírekben sokszor hallottam ezt a nevet és akkor még nem tudtam, hogy nemcsak ez a város, de a mára kettészakított szigetország lakói évszázadok óta vívják harcukat megszállóik ellen.
.jpeg)
A szembenállás gyökere
1536-ban VIII. Henrik szakít a pápával – aki nem nézte jó szemmel a király állandóan lefejeztetett feleségeit – és megalapítja az anglikán egyházat. Míg az angolok, walesiek, és később a skótok is, átvették a protestáns vallást, addig az írek megmaradtak katolikusnak. Ez a tény meghatározó volt az ír történelem további alakulásában.
1541-ben az ír parlament elfogadta, 1542-ben pedig törvénybe iktatta a királyi címről szóló törvényt (Crown of Ireland Act, 1542). VIII. Henrik így elődeivel ellentétben nem Írország lordja, hanem annak királya lett. Az ország meghódítását tehát gyakorlatilag innen számíthatjuk. ettől kezdve a katolikusok kiszorítása a döntéshozatalból évszázadokon át folyamatosan zajlott.
Famine, a nagy éhínség
1845-ben észlelték először a szigeten azt a burgonyakórt (Phytophthora infestans), amely attól kezdve minden évben elpusztította az ország burgonyatermését – elrothasztotta még lábon. Mivel a burgonya volt az ír parasztság fő tápláléka, és takarmányként is használták, élelem nélkül maradtak. Az angol és a protestáns ír földesurak (katolikusok csak 5%-át birtokolták a földnek Írországban addigra már), kihasználva a szegénységet, elűzték a fizetni képtelen családokat földjeikről, házaikat leromboltatták, hogy nagyobb legelőkhöz jussanak.
Éhező család a burgonyavész idején Galwayben
Ír emigránsok érkezése a new york-i Ellis szigetre a bevándorlási ellenőrzőpontra
1841-ben Írország lakosainak száma 8 175 000 volt. Jelenleg az ír szigeten kb. 6 720 000 ember él. 1846-tól kezdődően több mint egymillió ember éhen halt, további félmillió pedig – legyengült szervezete miatt – valamilyen betegség áldozata lett. Több millióan Amerikába, Angliába, Ausztráliába vagy a világ más tájaira emigráltak az éhínség elől, és ott kolóniákat létesítettek. A legtöbben úgy gondolják, Anglia tehetett volna az éhínség és a kivándorlások ellen, ám szándékosan nem cselekedett.
Függetlenségi törekvések
A szigeten a 19. században kezdődött meg a komolyan vehető függetlenségi törekvés.
IRB: 1858-ban alakult meg az Ír Köztársasági Testvériség (Irish Republican Brotherhood, más néven Fenians, azaz feniánusok), azzal a céllal, hogy ha kell, erőszakkal is kivívja az ír függetlenséget. Az Amerikába emigrált írek támogatták őket, így volt is némi esélyük elérni céljukat. 1867-ben kirobbantottak egy felkelést, amit az angolok levertek.
Sinn Féin: 1900-ban az IRB elkezdett újjászerveződni, majd 1905-ben megalakult a leghatározottabban angolellenes párt, a Sinn Féin (Mi Magunk), melynek vezetője a dublini Arthur Griffith volt. Griffith a Magyarország feltámadása (The Resurrection of Hungary) című könyvében fejtette ki elveit az ország függetlenségét illetően, példaértékűnek tartván az 1867-es osztrák-magyar kiegyezést.
Eközben a parlamentben éles és végeláthatatlan viták folytak Írország függetlenségéről – mivel a protestánsok ki akartak maradni minden, az íreket érintő rendeletből, továbbra is angol kormányt akartak.
1913-ban létrejött az Ulsteri Önkéntes Erők (Ulster Volunteer Force), egy rendkívül agresszív katolikusellenes félkatonai szervezet, amely ellen a rendőrség nem tette meg a megfelelő lépéseket, így a katolikusok is megalakították a maguk félkatonai szervezetét, az Ír Önkéntes Erők-et (Irish Volunteer Force). A képen jobbra dublini Sinn Féin tagok.
1916-ban, amikor felismerték, hogy az első világháború még évekig eltarthat, és Angliának nincs ideje rájuk figyelni, az IRB és az IVF felkelést szerveztek. Patrick Pearse vezetésével április 4-én megszállták Dublin néhány stratégiai pontját, majd a Főposta előtt felolvasták az Írországot független köztársasággá nyilvánító kiáltványt, és felhúzták az ír zászlót. Az angolok leverték a felkelést, és 15 vezetőjét kivégezték.
A Sinn Féint hibáztatják a felkelésért, holott az IRB állt az egésznek a hátterében. Ám éppen ennek a hamis vádnak köszönhetően a Sinn Féin Írország legnépszerűbb pártja lett. 1917-ben Éamon de Valerát bízták meg a párt vezetésével. A félig ír, félig spanyol de Valera a Húsvéti felkelés egyik vezetője volt, ám nem végezhették ki, mivel amerikai állampolgársággal rendelkezett. Elhatározta, hogy saját kormányt alakítanak, visszautasította a választások útján nyert westminsteri helyeket, és elkezdi a húsvéti felkeléskor függetlennek nyilvánított Írország kormányzását.
_after_the_1916_Easter_Rising.JPG)
1916-os Húsvéti felkelés
Az illegális parlament neve Dail Eireann (a mai, hivatalos parlamentet is így hívják) lett, és 1919. január 21-én tartotta első ülését.
IRA: Ekkor az angol kormány letartóztatta az illegális ír kormány tagjait, erre válaszul megalakult az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA- Irish Republican Army), akik különböző gerillaakciókkal próbálták lehetetlenné tenni az angol kormány munkáját. 1920-ban, Michael Collins vezetésével, a gerillaháború egyre nagyobb méreteket öltött.
November 21-én az IRA tagjai lelőttek tizenegy brit katonát. Válaszul az angol katonák benyomultak egy dublini „gaelic football” ír futball mérkőzésre, és tüzet nyitottak az ártatlan szurkolókra. Ez az esemény az első Véres Vasárnap (Bloody Sunday) néven elhíresült tragédiák közül. Az IRA válasza nem késett sokat, tíz nappal később megöltek tizenhét brit katonát.
.jpeg)
Brit katona őrségben egy homokzsákokból épített őrhely előtt az Orange Day-en Belfastban. Ez az esemény, amelyen a protestánsok vallási jelképeikkel az utcára vonulnak, rendszeresen erőszakba torkollottak. (Fotó Central Press/Getty Images). 1920.
.jpeg)
Protestánsok Orange Day menete a Shaftesbury téren Belfastban. (Fotó Topical Press Agency/Getty Images). 1920. július.
.jpeg)
Belfasti rendőrök járőröznek az utcákon a munkanélküliek és a rendőrség között lezajlott összecsapások után, aminek egy halálos áldozata és 46 sérültje volt. (Fotó: Topical Press Agency/Getty Images). 1932. október 12.
.jpeg)
.jpeg)
.jpeg)
Brit Északír Rendőrség (RUC) járőrözik az Orange Day felvonulás után kitört zavargások idején a belfasti York Street-en (Fotó: Fox Photos/Getty Images). 1935. június 22.
1921-ben az angol kormány tűzszünetet kért, és tárgyalni hívta a Sinn Féint valamint az IRA-t. Az egyezség ami garantálta Írország függetlenségét 1949-ig teljesen létrejött, de az északi országrész, belfasti székhellyel továbbra is a Brit birodalom része maradt.
Az IRA radikális szárnya Észak-Írországban folytatta a függetlenségi törekvéseket. Az erőszakhullám az ötvenes évektől a kétezredik évig változó intenzitású, de folyamatos volt.
.jpeg)
Orange Day felvonulás 1951-ben. (Fotó: Fox Photos/Getty Images).
.jpeg)
Bombatámasás egy Bogside negyedben lévő lakóházban Belfastban. (Fotó: Jones/Evening Standard/Getty Images). 1969. augusztus 13.
.jpeg)
Két fiatal lány mászik át az útzár alatt a Falls Road-on, Belfastban. A Falls Road nyugat-belfast fontos főközlekedési utcája, amely sokszor volt összecsapások színhelye. (Fotó: Evening Standard/Getty Images). 1969. augusztus 16.
.jpeg)
Öt katolikus halt meg, hatvanan sérültek meg és tucatnyi ház semmisült meg a kijárási tilalom ellen tiltakozók és a fegyveres brit katonák között a Falls Road térségében lezajlott összecsapásokban, Belfastban. (Fotó: Evening Standard/Getty Images). 1969. augusztus 16.
.jpeg)
.jpeg)
.jpeg)
A Falls Road-i összecsapások után brit katona állít meg egy gyermekével a szögesdrót akadályon átkelni szándékozó férfit. Belfast. (Fotó: James Jackson/Getty Images). 1969. augusztus
.jpeg)
.jpeg)
.jpeg)
.jpeg)
Tüntetők a Leeson Street-en a Falls Road térségben. Belfast. (Fotó: Malcolm Stroud/Express/Getty Images). 1970. július
.jpeg)
.jpeg)
Pihenő brit katonák 1970. július
.jpeg)
Brit katonák a Falls Road-i iskolánál. (Fotó: Malcolm Stroud/Express/Getty Images). 1970. július
.jpeg)
Brit katonák védekező állásban a Falls Road-on. (Fotó: Wesley/Keystone/Getty Images). 1970. július 4.
.jpeg)
Falls Road-i asszonyok élő lánccal tiltakoznak a napok óta tartó erőszak ellen. (Fotó: Malcolm Stroud/Express/Getty Images). 1970. július 3.
.jpeg)
.jpeg)
.jpeg)
Gyerekek cukkolják a brit katonai járőrt. Belfast. (Fotó: Malcolm Stroud/Express/Getty Images). 1970. július
.jpeg)
A britek északír politikája ellen tüntetők (Fotó: Michael Stroud/Express/Getty Images). 1970. július 10.
.jpeg)
1971. (Fotó: Keystone/Getty Images).
.jpeg)
Brit katona Belfastban. (Fotó: John Minihan/Evening Standard/Getty Images). 1971. március 24.
.jpeg)
Belfasti nő teával kínálja a brit katonai posztot. (Fotó: Chris Ware/Keystone Features/Getty Images). 1971. április 20.
.jpeg)
Gyanús civil motozása (Fotó: Keystone/Getty Images). 1971. augusztus 12.
.jpeg)
Autóba rejtett pokolgépet robbantanak fel brit katonák. (Fotó: Keystone/Getty Images). 1971. november 17.
.jpeg)
Gyógyszertári lövöldözésben megsérült civil nő. (Fotó: Keystone/Getty Images). 1971. november 28.
.jpeg)
Gyerekek mulatságosnak találják, hogy brit katonák motozzák meg őket. (Fotó: Keystone/Getty Images). 1971. december 7.
.jpeg)
Brit katonák járőröznek az egyik IRA által meghirdetett tűzszünet idején a Lisbon Street-en. (Fotó: Evening Standard/Getty Images). 1972.
.jpeg)
Tűzoltó lát el egy IRA által végrehajtott autóba rejtett pokolgépes merényletben megsérült civilt a Donegal Street-en. A detonációban hatan haltak meg, további 146-an megsebesültek. (Fotó: Keystone/Getty Images). 1972
.jpeg)
Felkelők teherautót borítanak fel barikádnak. Az erőszak akkor lángolt fel ismét, amikor az IRA egyik fogva tartott vezetője, az ír parlament tagja a britek börtönében belehalt az éhségsztrájkba. 1981. május 6. (Fotó: Getty Images)
Az IRA és a brit rendfenntartók közti hosszú harc eredményeként 1973 és 1980 között 1398 ember veszti életét bombamerénylet, taposóakna vagy golyó által.
Az IRA-s foglyok a Maze börtönben kerültek, ahol a „soronkívüli” kategóriába tartoztak. 1976-ban az angolok eltörlik ezt a kategóriát, az IRA-s foglyok többé nem számítanak politikai fogolynak, a gyilkosokéval megegyező elbánásban részesülnek.
A hírre több IRA-s fogoly visszautasította a rabruha használatát, pokrócot borítottak magukra, nem tisztálkodtak, nem borotválkoztak, sőt cellájuk falára vizeltek. 1980-ban foglyok egy csoportja éhségsztrájkba kezdett, a „soronkívüli” jogok visszaszerzéséért.
A sztrájk lezárult, amikor ígéretet kaptak követeléseik teljesítésére, ám 1981 márciusában Bobby Sands vezetésével újraindult, miután kiderült, hogy az ígéretet nem tartják meg. Az akkori brit miniszterelnök, Margaret Thatcher a ‘Vaslady’ süket maradt a foglyok követeléseire, és Bobby Sands kilenc társával együtt éhenhalt.
.jpeg)
Gyerekek elvonják a katona figyelmét és a hátsó fiú a leütését imitálja. (Fotó: Getty Image)
.jpeg)
.jpeg)
Brit katona engedi egy kisgyereknek, hogy belenézzen a fegyver távcsövébe. (Fotó: Central Press/Getty Images). 1981. május 13.
Az éhen halt Bobby Sands és kilenc társa haláláért 1984. október 12-én az IRA bombamerényletet hajtott végre a brightoni Grand Hotel ellen, mialatt Thatcher és pártja megbeszélést tart az épületben. Öt ember meghalt, sokan megsebesültek, a szálloda egy része ledőlt, Thatcher is csak óriási szerencsével maradt életben.
Ezt követően az angol kormány megpróbált megegyezésre jutni Észak-Írországgal, többek között beleszólást biztosít neki az észak-ír politikába. Ezt sem Észak-Írországban sem Írországban nem nézték túl jó szemmel. A merényletek folytatódtak, megtorlás megtorlást követ, egészen a kilencvenes évek közepéig.
1993-ban az események minden résztvevője úgy gondolta, hogy ideje tárgyalóasztalhoz ülni. Az ún. Downing Street-i nyilatkozatban Anglia kijelentette, hogy nincs semmilyen „saját stratégiai vagy gazdasági” célja Észak-Írországgal, és kilátásba helyezte egy egyesült Írország létrehozását, amennyiben ez a döntés a többség döntését képviselné. Ez a kijelentés feldühítette az Ulsteri Unionistákat (UUP), akik azzal vádolták a brit kormányt, hogy eladja Észak-Írországot a Sinn Féinnek. A mérsékelt politikai pártok viszont örömmel fogadták a kormány kijelentését, mindkét oldalon.
Később a brit kormány pontosított, és fegyverletételhez kötötte a tárgyalások elkezdését. Bill Clinton amerikai elnök is bekapcsolódott a békekampányba, és megkérte az IRA-t, hogy hirdessen végleges tűzszünetet. 1994. augusztus 31-én az IRA ezt meg is tette, és bár nem mondta ki, hogy az végleges lenne, kihirdette a „katonai tevékenységek teljes leállítását”. Október 13-án az észak-ír protestáns félkatonai ernyőszervezet, a CLMC (az UVF-et és az UDA-t képviselő Combined Loyalist Military Command) is hasonlóképpen tett.
A brit kormány tárgyalási időpontokat egyeztetett a Sinn Féinnel, melynek vezetőjét, Gerry Adams-et a Fehér Házba is meghívták Szent Patrik-napra. A tárgyalások el is kezdődtek 1995-ben, ám sem a Sinn Féint, sem az észak-ír lojalistákat nem engedték a tárgyalóasztalhoz. John Major brit miniszterelnök ezt azzal magyarázta, hogy a szervezeteknek be kell szolgáltatniuk fegyvereiket, ahhoz, hogy a brit kormány komolyan vegye a végleges tűzszünetet.
Az IRA dühös válasza: a fegyverek beszolgáltatása nem kezdődhet meg addig, amíg a tárgyalások eredményei nem tisztázódnak, a tűzszünetnek vége! 60 másodperccel a bejelentés után bomba robban Londonban, több millió font kárt és két emberéletet követelve.
1997-ben az új brit miniszterelnök, Tony Blair, bejelentette, hogy a tárgyalások elkezdődnek, a Sinn Féinnel vagy nélküle. A Sinn Féin ekkorra már túlságosan össze van fonódva a tűzszünetet felmondó IRA-val, így nem ülhet tárgyalóasztalhoz. Amikor az IRA látta, hogy Blair komolyan beszélt, és a tárgyalások tényleg elkezdődnek a Sinn Féin nélkül, tűzszünetet hirdetett, hogy az mégis részt vehessen rajtuk.
1998. április 10-én hajnali 5 órakor megállapodás született, amelyet a Nagypénteki egyezmény (Good Friday Agreement) szentesített.
1998. A Nagypénteki egyezmény aláírói
Ez azonban nem jelentette az erőszak végét: az egyezményt ellenző, magát Igazi IRA-nak nevező szakadár csoport (Real IRA) bombamerényletekbe kezdett.
1998. Omagh. A képen látható Vauxhall Cavalier 136 kilogramm robbanóanyagot tartalmaz és három perccel később felrobban. A fotót készítő spanyol család szerencsésen túléli a robbanást. A képen szereplők nem mindegyike ilyen szerencsés.
A detonációban huszonkilencen haltak meg, kétszázhúszan megsérültek.
A Real IRA autóba rejtett pokolgépe elképesztő pusztítást végez.
Az áldozatok fotója
Ezzel az akciójával a Real IRA osztatlan megvetést szerzett. Mindkét szemben álló fél elítélte az akciót, később a szervezet is bocsánatot kért az áldozatok családjaitól.
Az 1999 decemberében létrejött észak-ír kormányban Sinn Féin-tagok is voltak. 2000-ben, majd 2001-ben újra, Anglia felfüggesztette az észak-ír parlamentet, mivel az IRA nem hajlandó letenni a fegyvert. 2001 októberében az IRA elkezdte a fegyverek beszolgáltatását, 2002-ben viszont több incidens arra engedett következtetni, hogy az nem volt teljes, ezért újra felfüggesztették az észak-ír kormányt, melynek státusza jelenleg is függőben van.
Írország gazdasági helyzete az 1990-as évektől rohamosan fejlődik. A munkanélküliség eltűnőben van, az életszínvonal egyre magasabb. Az idegenforgalom a növekvő kelta-divatnak köszönhetően soha nem látott méreteket öltött. Ma Európa fejlett országai között is az egyik leggyorsabban fejlődő ország. Talán a gazdasági sikerek idővel feledtetik a vallási ellentéteket és beköszönthet végre a béke időszaka.
(Fotók: Getty Images, The Guardian, Telegraph. Forrás: Wikipedia)
