Filmhíradó-részlet a második világháborúból. Budapest az ostromlott város, a nyilas-hungarista hatalomátvétel után. Egy reverendás férfi pisztollyal az oldalán parancsokat osztogat. Ki volt ez az ember?
A valóság borzasztóbb, mint amit el tudnánk képzelni.
A képen látható férfi Kun András, kiugrott minorita szerzetes. Kevesek kezéhez tapad annyi vér Budapest végóráiban, a nyilas ámokfutás időszakában, mint az övéhez. Tartsatok velem, ha kíváncsiak vagytok rá, hogy mi is történt!
Minorita
Kun András előéletéről viszonylag keveset tudunk. Annyi biztos, hogy 1911. november 8-án született Nyírbátorban
Kun Károly és Vasas Mária harmadik gyermekeként. Szüleik mindhárom fiút vallásos szellemben nevelték. Gimnáziumi tanulmányát és a kötelező katonai szolgálatát követően 1934-ben vagy 1935-ben bátyjával, Kun Lajossal együtt Rómában kezdte meg bölcsészeti, teológiai egyetemi tanulmányait.
Szélsőjobboldali ideológiák iránti fogékonysága hamar megmutatkozott, már az 1930-as évek elején élénk érdeklődést mutatott az eszme iránt. Több éves kint tartózkodása a fasiszta Olaszországban még inkább megerősítette benne a szélsőjobboldal iránti elköteleződését. Rómában olvasta a Mein Kampf-ot is. A későbbiekben úgy nyilatkozott a könyvről, hogy annak „mondanivalója és eszmerendszere teljes mértékben meggyőzte.”
A Rómában szerzett ideológiai tapasztalatok következtében immár egész világképét és szemléletmódját a szélsőjobboldali ideológiák határozták meg. Teológiai tanulmányait követően – 1941-ben – 30 évesen szentelték pappá, majd minorita szerzetesként a – második bécsi döntés nyomán Magyarországhoz visszacsatolt – kézdivásárhelyi minorita
rendházhoz került.
Aztán valami történt. Hogy pontosan mi arról csak találgathatunk. Mert szerzetesi léte csupán két évig tartott. 1943. december 1-jén saját elhatározásából kérte a rendház elhagyását, hogy a Szentszéktől kérelmezhesse a világi státuszba való visszatérését. Ennek elintézése miatt a minorita rend magyarországi tartományfőnöke, dr. Péchy Alán engedélyezte számára, hogy fél évig a kolostoron kívül tartózkodjon. Azonban ez idő alatt állapotát tekintve továbbra is szerzetes maradt, és szerzetesi fogadalmai kötelezték. A rendház és a papi hivatás elhagyásának okát talán összeférhetetlen természete táján kell keresnünk, hiszen két éves pályafutása során két súlyos büntetést is kapott ez okból.
Sodródás
Annyi biztos, hogy Budapestre áttelepült szüleihez költözött a Váci út 16. szám alá. Itt – amíg világi státuszba helyezése elintéződik – megélhetési okokból álláslehetőséget kért az esztergomi egyházmegye területén. Gyóntatási lehetőségeit azonban a püspök vizsgálódása húzta keresztbe, aki előző szolgálati helyéről kért információt a minorita előéletéről. Az innét érkező levél, miszerint a minorita tartományfőnök nem támogatta, hogy az esztergomi főegyházmegye területén gyóntatási joghatóságot kapjon. Ez komoly kihatással volt Kun András egyházi alkalmazására és megítélésére, mivel nem kapott egyházi joghatóságot. Így arra kényszerült, hogy összehúzva a nadrágszíjat szerény anyagi lehetőségeit is olasz és latin nyelvből valamint hegedűoktatással adott magánórákból finanszírozza.
Néhány héttel később, már 1944. januárjában járunk, amikor a tétlenségbe süllyedő Kun András botrányt okoz egy szórakozóhelyen. Az intézkedni hívott rendőr – papi mivoltára tekintettel – nem vezeti elő, de a szabály szerint feljelenti. A bíróság elé kerülő ügyben megállapítást nyert hogy Kun nyilvános helyen ittas állapotban botrányt okozott, ezért a bíró 30 pengő pénzbüntetésre vagy 6 napi elzárásra ítélte. Ennek végrehajtását azonban egy évi próbaidőre felfüggesztették ismét papi voltára való tekintettel. Érzékelhető tehát, hogy más elbírálásban részesült reverendája miatt, sőt a vádlott elérte, hogy a bíróság az egyházi hatóságokat ne értesítse.
Nyilas
Kun András márciusban belép a Nyilaskeresztes Pártba – pedig az egyházi személyeknek tilos volt – és kihallgatást kér és kap Szálasi Ferenctől. Szálasi örül az egyházi „támogatásnak” és kifejti a párt nézeteit klerikális kérdésekben.
Ezután nem mondható aktívnak a pártbéli részvétele, a nyilas hatalomátvételig eltelt hónapokban mindössze néhány alkalommal látogatott nyilas pártrendezvényre. Év közben két jelentőséggel bíró dolog történt még vele. Szegedről megérkezett az újabb fél évre szóló kolostoron kívüli tartózkodást engedélyező irat, valamint az hogy Váci úti lakásukat nyáron bombatalálat érte és így szerény hajlékukat egy kitelepített zsidó családtól elkobzott Városmajor utcai luxusingatlanra cserélték fel. Ez a tény önmagában is elég volt, hogy Kun András életét végérvényesen megváltoztassa.
A lakásban ébredt rá testközelből, hogy amíg ők nélkülöztek addig egyes zsidók milyen jól éltek. Valamint a ház közvetlen szomszédságában állt a XII. kerületi nyilas pártház.
Szálasi Ferenc „nemzetvezető” a puccs másnapján a német ejtőernyősök által őrzött kormányzói palotába érkezik
Az októberi nyilas puccsal és hatalomátvétellel egyidőben kapcsolódott be a pártszervezet munkájába. A Városmajorban fegyvereket osztott a nyilas pártszolgálatosoknak. Ez alkalommal, ahogy fogalmazott: „…a nagyobb propaganda szempontjából papi ruhába öltözködtem, karomra nyilas karszalagot, derekamra pedig pisztolyt öltöttem…” A nyilas hatalomátvételről készült hungarista híradóban is megjelenik Kun András akinek propagandaértékét Szálasiék hamar felismerték. Hamar a habitusának megfelelő vezető szerephez juttatták, a XII. kerület megtorlás vezető helyettese lett.
Korabeli nyilas híradófelvétel:
https://www.youtube.com/watch?v=RJHaprZr4Eg
Kun páter 02:45-től
Bár az egyházi felettesei és a szabályok ezt tiltották, Kun páter rendszeresen tartott buzdító beszédeket (rádióbeszédeket is) és templomi prédikációkat a budai oldal templomaiban. Beszédei erősen antiszemiták és antibolsevisták voltak, hangsúlyozta, hogy a végsőkig ki kell tartani, a szovjetek ellen harcolni kell, mert a győzelem élet-halál kérdése. Gyakorlatilag teljesen a Nyilaskeresztes Párt szócsöve volt.
[stextbox id=’black’]
Kun András beszéde a csendőrség és a nyilas pártszolgálatosok előtt:
„Kedves testvérek! Olvasmányaimban elmerülve a következő megragadó példázatot találtam. Kinn az erdőben egy szederbokor indájában játszódott le a következő eset. Arrafelé szállt egy méhecske, amelyet minden bizonnyal az inda mögött lévő jázminvirág illata vonzott, ámde mielőtt a célját elérte volna a méhecske, a szederbokor levelei között egy pókhálóban foglyul esett. A méhecske először nem tudta, hogy mi a baja, csak azon gondolkodott, hogyan veszthette el szabadságát és mi az, ami fogva tartja. És amikor tágra meresztette szemét és körülnézett, látta, hogy nyakán, fején, potrohán, mindenütt fényes ezüst szálak húzódnak végig. És amint így tűnődött és vizsgálgatta fogságának okát, akkor a szederbokor egyik levele alatt megpillantotta legádázabb ellenségét, a pókot. A pók is észrevette, hogy kivel áll szemben. Tudta, hogy nem jó közelébe férkőzni. Ezért nagyon óvatosan elkezdett közelebb jutni. Amikor szemtől-szembe voltak, a pók ránevetett és megszólította: Mit félsz, hiszen látom, hogy rabságban vagy, és én a te szabadításodra jöttem. Ahhoz azonban, hogy kiszabadítsalak, előbb feltétlenül szükséges, hogy behunyd a szemed. A méhecske hitt, behunyta a szemét. Ekkor a pók közelebb futott hozzá és még inkább befonta hálójába, míg végre a méhecske teljesen mozdulatlan maradt. Ekkor a pók, most már biztos tudatában annak, hogy a méhecske nem árthat neki, megragadta zsákmányát és levitte a levelek alá: Így ni, most már biztos helyen vagy. A nap heve sem száríthatja ki testedet. Nekem csak egyre van szükségem, hogy szívhassam a véredet, hiszen én csak a véredet akarom. Vér, vér, vér kell nekem.
Testvérek, ebből a példából láthatjuk a magyar nemzet sorsát. Magyar hazánkat és népünket gúzsba kötötték, pókhálót fontak köréje, és rabságba döntötték a magyar népet. Kik az ellenségek, akik rabságba döntötték a népet, ha nem a nemzetközi zsidóság és a nemzetközi zsidóság szolgálatában álló többi eszme, a marxizmus és a különböző szociális elméletek, de legelsősorban a kommunizmus. Látjuk-e, hogy a zsidók mindenütt ott vannak, és a nemzetköziség az internacionalizmus meghirdetésével és szolgálatában megértést kérnek mindenki részéről a maguk számára. Ámde látjuk, hogy csakis a keresztény nép kiszipolyozására törekszenek.
Testvérek! A zsidók és a többi plutokraták, akik megsuhogtatták a bankós kötegeiket és sápadt aranyukat és igába vonják a munkásságot, ugyanakkor kiszipolyozzák őket, és a vesztükre törnek. Amikor a munkásság rájön arra, hogy kik az ő valódi ellenségei és le akarja magáról rázni az igát, a jármot, és betörnek az ő vastag szőnyegekkel borított szobáikba, akkor forradalmat kiáltanak és külföldre menekülnek, és onnan pénzükkel háborút szítanak és fegyvert gyártanak. Testvérek, így tört ki a mostani háború is, amelyben vérzik a magyar haza, vérzenek testvéreink, gyermekeink és atyáink. Éppen ezért most, amikor az áruló Horthy-féle klikk letette a fegyvert, hogy meghódoljon az ellenség előtt, akkor elveszítette a nemzetet, mert az ellenség le fog igázni bennünket, és jaj lesz annak, aki az ellenség bakancsának taposása alá kerül. Testvérek, felhívlak benneteket, fogjunk össze, védjük meg a hazát, utolsó csepp vérünkkel is, és tudjuk meg, hogy kik a mi valódi ellenségeink, harcoljunk ellenük, törjük le őket megalkuvás nélkül. Ne legyünk gyengeszívűek, fel testvérek a harcra, mert győzelemre visz bennünket a nyilaskereszt.”
[/stextbox]
Rémtettek
A későbbi szakirodalomban Kun András a nyilas korszak rettegett személyeként jelenik meg, aki „Krisztus szent nevében!” tüzet vezényelt a budapesti zsidóságra. Hogy ez igaz-e, arra nincs egyértelmű bizonyíték, hiszen ez a félmondat csak a háború után a későbbiekben jelent meg először. Annyi azonban biztos, hogy Kun András számtalan rendkívül kegyetlen bűncselekményt követett el, vagy adott utasítást ezekre, sok esetben végignézve azokat az általa vezetett XII. kerületi nyilas csoport élén.
November ötödikén személyes vezetésével megrohanták a Szent Katalin leánynevelő intézet épületében működő hadijellegű varróüzemet, majd a zsidó munkásnőket azonnal útnak akarták indítani a gyűjtőhelyekre. Az akciót a Nunciatúra nyomására kiérkező hadügyminisztériumi tiszt állította le, hadiérdekekre hivatkozva.
Gyakran végeztek feljelentésre történő házkutatásokat és előállításokat, s ilyenkor az igazoltatást követően egyszerűen ellopták a lakásokban fellelt értékeket és a baloldalinak minősített vagy zsidó származású lakókat különböző jogcímen bevitték a pártházba, ahol verésnek, válogatott kegyetlenkedéseknek vetették alá, több ízben megölték. A nyilas pártszolgálatosok a védett házakat sem kímélték. 1945. január 2-án és 3-án Kun András társaival körülbelül 700 embert kísért be az Andrássy út 47. szám alá a Paulay Ede utca egyik védett házából, akiket később a Duna parton kivégeztek. Ez alkalommal Kun András csak a bekísérésben és előállításban vett részt. A legtöbb esetben a pártházba bekísért és előállított személyeket Kun András és a többi pártszolgálatos válogatott kínzásokkal bántalmazta, gyötörte. A tanúk visszaemlékezése alapján a verések és a bántalmazások után többeket Kun András végzett ki a nyilas pártház udvarán. Három olyan esetéről is rendelkezünk információval, amikor a pártházba bekísért személyeket a Duna parton kivégezték. 1944 decemberében és 1945 januárjában ezeknek az akcióknak a során az ő irányításával megközelítőleg 280 személyt lőttek a Dunába a pártszolgálatosok.
Későbbi rémtetteiről a tanúk elbeszélése alapján szerzett tudomást később az ország.
1945. január 12-én a XII. kerületi nyilascsoport tagjai Kun András minorita szerzetes vezetésével megtámadják a Maros utca 16. szám alatti zsidó kórházat, ahol körülbelül 90 embert gyilkolnak meg. A másnapi kivégzésekkel együtt az áldozatok száma nagyjából százra emelkedett.
[stextbox id=’info’ color=’ffffff’ bgcolor=’4d4d4d’ bgcolorto=’000000′]
1944-45 fordulóján mintegy száz beteg, orvos és ápoló húzta meg magát a Budai Chevra Kadisa (hitközségi jótékonysági és temetkezési szervezet) Maros utca 16. szám alatt lévő kórházában. Az intézményt a Nemzetközi Vöröskereszt védte, ám ez legkevésbé sem csillapította a XII. kerületi nyilasok gyilkos indulatait, akik január 12-én délelőtt Kun András minorita szerzetes vezetésével betörtek az épületbe. A bent lévőket a hallba terelték, levetkőztették és letérdeltették. Egy 90 körüli idős asszony nem hallotta jól az utasításokat, őt a hajánál fogva rántották a földre. Miután kifosztották az áldozatokat, kettesével kivitték a zsidókat az udvarra és a pöcegödör mellett végeztek velük. Körülbelül 90 embert lőttek le, Hárman el tudták hitetni a támadókkal hogy keresztények, ők életben maradtak.
Néhány zsidót (közük a kórház ápolónőit) a Németvölgyi út 5 szám alatti nyilasházba hurcoltak. Egyes források szerint elfogtak egy fiatal nyilast is, aki megpróbálta elrejteni a nővéreket. Másnap, január 13-án Kun András mindnyájukat megbotoztatta, majd kenetteljes hangon az ápolónőktől az iránt érdeklődött, hogy szüzek-e. Két lány jelentkezett, őket Kun egy véres gumibottal deflorálta. A fájdalomtól és iszonyattól az egyik szerencsétlen maga alá vizelt, ezt a másik lánynak kellett felnyalnia. Ezek után a nyilas fiú következett, akinek nemi szervét Kun állítólag az asztalhoz szegezte. A zsidókat később kivégezték. Az elnéptelenedett kórházba ezalatt a nyilasok családjai költöztek. Mikor elhelyezkednek új „otthonaikban”, az udvaron még ott hevertek az előző nap legyilkolt zsidók holttestei.
Források: Stern Jenőné tanúvallomása a Nyilas és Náci Rémtettek Kivizsgálásra Alakult Bizottság előtt. 1945. április 13. Magyar Országos Levéltár I sorozat, 13. tekercs, 34. tétel, Csonka 2012; Rab 2008a; Rab 2008b.
konfliktuskutato.hu
[/stextbox]
A gyilkos páternak köze volt még az Alma utcai zsidó szeretetotthon lakóinak lemészárlásához is. Tudtával és parancsára 1945. január 19-én a XII. kerületi nyilascsoport tagjai lemészárolják az Alma utcai zsidó idősotthon 10 alkalmazottját és 61 lakóját.
Korábban már kétszer, 1944. november 4-én és 11-én is embereivel megrohanta az Alma utcai ortodox zsidó szeretetházat ám az akciót a rendőrség és a Nemzetközi Vöröskereszt ekkor még meg tudta akadályozni. Ezután a jobb állapotban lévő öregek elmenekültek. Ám ahogyan teltek a hetek, a közrend egyre inkább felbomlott és a nyilasok élet-halál urai lettek. Kun András és emberei nem felejtettek. Újra terítékre került a korábbi gyilkosságok szomszédságában lévő öregotthon.
[stextbox id=’info’ color=’ffffff’ bgcolor=’4d4d4d’ bgcolorto=’000000′]
Az Alma és a Városmajor utcák sarkán álló ortodox zsidó idősotthon lakóit először 1944. november 4-én, majd 11-én akarták elhurcolni a nyilasok. Ezt első alkalommal a rendőrség, másodszor pedig Friedrich Born, a Nemzetközi Vöröskereszt fődelegátusa akadályozta meg. A XII. kerületi nyilascsoport 1945. január 12-én lemészárolta a Maros utca kórház betegeit és dolgozóit, 14-én pedig végzett a Bíró Dániel Gyógyintézet bentlakóival. Az intézettől alig ötven méterre álló Alma utcai idősotthonban élők láthatták-hallhatták a tömeggyilkosságot és a felgyújtott holtestekből és épületből felcsapó lángokat. Nem volt kétséges: ők következnek. Január 19-én egy keresztény alkalmazott segítségét kérve átment a szemben lévő iskolában létesített honvédkórház parancsnokához. A tiszt azonban megtagadta a védelmet. Erre az otthon vezetése szélnek eresztette az ápoltakat, de a 70-80 éves emberek nagy része nem mert vagy nem tudott nekiindulni az ostromsújtotta város életveszélyes utcáinak. Négyen mégis elhagyták az intézményt. Az esti órákban aztán megérkeztek a nyilasok. A zsidókat (tíz alkalmazottat és 61 ápoltat) áthajtották a Szamos és Városmajor utcák sarkára. A járóképteleneket hordszéken vitették le. Itt gépfegyverrel és kézigránáttal kivégezték őket, majd felgyújtották a holttesteket. A legidősebb áldozat a 86 éves Záhrer Zsigmondné volt.
Források: Káldor Illés tanúvallomása a Nyilas és Náci Rémtettek Kivizsgálásra Alakult Bizottság előtt. 1945. április 9. és az Alma utcai áldozatokat névsora. 1945. Magyar Országos Levéltár, I sorozat, 13. tekercs, 34. tétel; Frojimovics-Komoróczy-Pusztai-Strbik 1995, 599-600. o.
konfliktuskutato.hu
[/stextbox]
Öntörvényű akcióit még maguk a nyilasok is megsokallották(!) ezért január tizennyolcadika környékén rendőrjárőrt vezényeltek az elfogására a Németvölgyi útra. Kun elfogatta, véresre verette, majd visszaküldte a rendőröket. Ezután tíz rendőrt vezényeltek ellene, de Kun ezeket is elfogatta, parancsnokukat véresre verette és a pincébe záratta. Végül hatvan rendőr zárta körül a villát, majd ultimátumot intéztek a bentiekhez: ha nem adják ki Kunt és néhány társát tíz percen belül, gépfegyveres támadást indítanak a villa elfoglalására. A bentiek teljesítették az ultimátum feltételét és kiadták őket, ezzel Kun három hónapos ámokfutása véget ért.
A vádak ellene: 1945. január 18-án Mindák Rezső orvos-alezredest súlyosan megverte, valamint később letartóztatott és a pártházban súlyosan bántalmazott egy rendőrtiszti szakaszt. 1945. január 19-én letartóztatták, majd e cselekményei és huszonhétrendbeli (!) gyilkosság miatt a Nemzeti Számonkérő Szék halálra ítélte. A kivégzéstől Szálasi Ferenc mentette meg, aki rádiótáviratban 15 év fegyházbüntetésre módosította az ítéletet. A börtönből feltehetően a szovjet csapatok szabadították ki. A következő hónapokban nyoma veszett. Valószínűsíthetően román állampolgárnak adta ki magát (beszélt románul is) és a Budapest ostromában részt vevő román csapatokkal Aradra távozott. Innét Olaszországba szándékozott szökni de a határ magyar oldalán 1945. augusztus 3-án a dombegyházi határőrség elfogta.
Augusztus 30-án szállították Budapestre.
Itt fokozott sajtófigyelem övezte perének előkészítését és népbírósági tárgyalását. Azonnal elkezdték kihallgatását, a tanúk és bizonyítékok felkutatását. A nyomozati szakasz mindössze hat napig tartott, a rendőrségnek összesen öt (!) tanúvallomást sikerült felvenni, ugyanis az igazságügy-miniszter utasítására szeptember 6-án be kellett fejezni (!) a nyomozást. A vádiratot a népügyészség szeptember 10-ére készítette el, melyet két nappal később, szeptember 12-én átadtak a Markó utcai népügyészség fogházában előzetes letartóztatásban lévő Kun Andrásnak. A népügyészség mint háborús bűnöst vádolta meg. A vádirat a rendőrségen tett vallomások alapján részletesen ismertette azokat az előállításokat, pártházbeli bántalmazásokat, kegyetlenkedéseket, perverz aktusokat, kivégzéseket, melyeket Kun András saját kezűleg vagy társaival együtt elkövetett. Összességében több száz személy meggyilkolásával, illetve abban való közreműködéssel vádolták meg. A vádirat kiemelte, hogy kisebb fajsúlyú bűncselekményei – például a rablások – nem szerepelnek a vádiratban, mivel ezek eltörpülnek többi bűntette mellett.
A Népbíróság akkoriban futószalagon dolgozott elképesztően rövid határidőket szabtak a nyomozásra, ami a háború vége után néhány hónappal erőforrások, technikai eszközök, telefon stb. híján nem volt könnyű feladat és biztos nem nélkülözte a hibákat. A hibákat amik emberéletekbe kerülhettek. Függetlenül attól hogy Kun és a hozzá hasonló vádlottak bűnösek voltak-e vagy sem (esetleg kisebb ügyekben igen, de a nagyobbakban nem) a nyomozási szakasz rövidsége miatt akadhattak visszásságok. De a háború borzalmaitól éppen megszabadult emberek kivégzett nyilasokat, keretlegényeket és háborús bűnösöket akartak és meg kellett hogy kapják őket, már csak a köznyugalom megtartása miatt is. Kun András nem fogadhatott ügyvédet, meg kellett elégednie a Népbíróság által kirendelt védővel és részére tanúkat sem idézhetett be(!).
A Kun András elleni vádirat is nyúlfarknyi volt.
[stextbox id=’black’]
Kun András elleni vádirat:
1945. Nü. 9531/1
Rendőrségi szám 15908/1945 pr.
A Budapesti Népbíróság elnökének,
A nyomozás iratait a következő vádirattal küldöm át.
1945. évi szept. 7. napja óta előzetes letartóztatásban lévő páter Kun András, született 1911. november 8. Nyírbátor, budapesti, Városmajor utca 33. szám alatti lakos terheltet
az Nbr. 11. §. 5. pontjába ütköző háborús bűntett elkövetésével vádolom azért, mert a terhelt a rosszemlékű nyilas korszak legborzasztóbb, legvéreskezűbb egyéne volt.
1944. évi december hó 15-én a Városmajor utca 32. szám alatti nyilasház mosókonyhájában, ahol 25 ember volt véresre verve, bejött a terhelt és társai. Ezeket a szerencsétlen embereket a terhelt és társai meztelenre vetkőztették, a nőket is, annak dacára, hogy a sok veréstől már véresek voltak, újból ütlegelni kezdték őket egyenként és csoportosan. Éjjel 2 órakor, amikor már mindannyiukból ömlött a vér, megparancsolták, hogy mosakodjanak meg, mert elviszik őket a gettóba. Kettesével felküldték őket az előcsarnokba, összeszíjazták őket és útnak indították. A csoport 52 emberből állott, amikor a Duna partra értek, ezt a csoportot kivégezték, és egy ember menekült meg az egész csoportból az, aki szem és fültanúja volt, hogy a veréseket és az 51 ártatlan ember kivégzésére a parancsot a terhelt adta.
1944. decemberben több felfegyverzett nyilas megjelent dr. Morelli József lakásán, többi között a terhelt is, a nevezettet körülfogták és a lakásban, amit csak lehetett, mindent összepakoltak és dr. Morelli József fiát, feleségét és egy háztartási alkalmazottat elvittek. A másik csoport, melynek tagja a terhelt, Megadja Ferenc és másik két fegyveres nyilas volt, dr. Morelli Józsefet autón a lakására vitték és miután mindenéből kifosztották, agyba-főbe verték, autóra tették és bevitték a Városmajor u. 37. szám alatti nyilasházba. Itt 15 napig tartották a nevezettet és szem- és fültanúja volt annak, hogy a terhelt volt a legkegyetlenebb a kegyetlenek között.
1945. január 12-én délelőtt 11 órakor kb. 20-30 fős felfegyverzett nyilas a Krisztina körút 81. sz. házba behatoltak és „partizánokat” és a század civilben bujkáló parancsnokát, Ákossy Lajos zászlóst keresték. Nevezettet először gumibottal összeverték és meg sem hallgatva védekezését, a ház lakóinak szeme láttára, kiket az udvarra vezényeltek, a terhelt 5 revolverlövéssel agyonlőtte. Ugyanekkor agyonlőtték a szolgálatvezető Juhász Rezső szakaszvezetőt is. A terhelt volt a nyilaskülönítmény parancsnoka és nem csak a fenti kivégzéseket rendelte el, hanem az óvóhelyről ugyanekkor felhozatta a gyerekeket és anyákat és a szemük láttára lövette agyon és végeztette ki Ákossy Lajost és Juhász Rezsőt. Ugyanekkor a gyerekeknek almát osztogatott és azt mondogatta, hogy „látjátok a pap bácsi nem csak ölni tud, hanem adni is tud!” Juhász Rezsőre az egyik nyilas pártszolgálatos lőtt rá, aki azonban nem halt meg, mire a terhelt egy másik pártszolgálatosnak kiadta a parancsot, hogy „taposd szét a fejét”, ezen műveletben egy harmadik pártszolgálatos Juhász Rezsőt agyonlőtte.
Terhelt 1945. január elején közelebbről meg nem nevezett napon Mindák Rezső orvos alezredest több ízben véresre verte, és halálra ítélte, a halálos ítéletet azonban nem tudta végrehajtani, mert a Számonkérő Szék vezetője közbelépett és Mindák életét megmentette.
Terhelt, aki egyébként a XII. kerületi nyilaspárt megtorlás helyettes vezetője volt, majdnem minden akcióban benne volt, ami a kerületben lejátszódott. Terhelt vezette azt a nagyszabású razziát a Nagyatádi Szabó utca és a Paulay Ede utca környékén, amelynek 700 szerencsétlen zsidó előállítása és kivégzése volt az eredménye. Ugyancsak a terhelt nevéhez fűződik a Maros utcai kórház betegeinek, ugyancsak a Városmajor utcai kórház betegeinek kivégzése. E két helyen a terhelt betegeket, aggokat, nőket, csecsemőket és az ápolószemélyzetet kímélet és válogatás nélkül ölte és ölette meg.
Terheltnek a Városmajor utcai kivégzésekkel kapcsolatban egy olyan szörnyűséges esetét is a vád tárgyává kell tenni, ami magában az egész nyilasrendszerben és sötétemlékű idejében is egyedülálló volt a maga nemében. Egy nyilas pártszolgálatos a Városmajor utcai kórház egyik ápolónőjét meg akarta menteni, amiről a terhelt tudomást szerzett. A pártszolgálatost elfogatta, a pártban maga elé vezettette és a pártszolgálatosok és mások jelenlétében a szerencsétlen ember nemi szervét saját kezűleg szegezte oda az asztalhoz, és addig verte ezt a szerencsétlen embert, amíg ott a helyszínen agyon nem verte.
Egy másik alkalommal egy csomó elfogott zsidó között fiatal leánykák is voltak, és amikor a terhelt azt kérdezte, hogy van e köztetek szűzleány, a két szerencsétlen lányka, azt hívén, hogy emberrel van dolguk, és ha jelentkeznek és megmondják, hogy ők még ártatlanok, megmentik az életüket. Jelentkeztek, aminek az lett az eredménye, hogy a terhelt odarendelt maga mellé 3 pártszolgálatost, egyikkel a szerencsétlen leányok fejét, másikkal két lábát fogatta le, széjjelfeszítette és mindenkinek a szeme láttára a nála lévő vértől csepegő gumibottal deflorálta a szerencsétlen leánykákat.
Végeredményben a terhelt lelkén szárad több száz ártatlan ember élete és vére, akiket a terhelt részben saját kezűleg végzett ki, részben a vezetése alatt álló bandával együttesen végzett ki, de az kétségtelen tény, hogy aki a terhelt keze közé került, az egyben az életével is leszámolt, ugyanis a terhelt keze közül senki sem jutott ki élve.
A vád tekintetében a tárgyalásra az Nbr. 20.§. és a Bp. 16.§. 1. bekezdése értelmében a budapesti népbíróság bír hatáskörrel és illetékességgel. Indítványozom a terhelt előzetes letartóztatásának fenntartását.
A megidézendők jegyzékét a vádiratom végén közlöm.
Indoklás:
Terhelt a vádbeli cselekmények elkövetését elismerte. Beismerte azt, hogy 500 ember életének vére tapad a kezéhez. Beismerte azt, hogy vezetője és irányítója volt annak a terrorszervezetnek, melynek célja embertömegek kiirtása volt. Terhelt, aki vérgőzös agyával már nem elégedett meg a zsidók kiirtásával, hanem elvakultságában odáig ment, hogy mindenkit, aki a közelébe került, és aki vele összeköttetésbe került, kiirtani igyekezett. Így akadt össze egy rendőrcsoporttal, és az ezekkel szemben elkövetett atrocitások eredményeként még a nyilasok is megsokallták a terhelt tevékenységét, és a terheltet kötél általi halálra ítélték. Szálasi Ferenc azonban terheltnek megkegyelmezett.
Nem nézte el a vádhatóság, hogy a terhelt nemcsak embereket, ártatlan embereket gyilkolt vadul, kegyetlen, mindenre és mindenkire való tekintet nélkül, hanem az áldozatokat és másokat, akit ért és ahol csak tehette, kirabolta. Nem kerülte el a vádhatóság figyelmét az a körülmény, hogy a terhelt volt a nemzetvezető Szálasi Ferenc által kinevezett ideológiai vezetője a nyilas katonaság, csendőrség és fegyveres pártszolgálatnak, valamint, hogy a terhelt volt az, aki pap létére a rádióban állandó uszító beszédeket tartott, de megállapította a vádhatóság azt is, hogy a terhelt már ebben az időben az egyház kötelékéből ki volt taszítva, és ebben az időben illetéktelenül és jogtalanul viselte a reverendát és használta a papi címet. Nem emel a vádhatóság sem az elkövetett rablások, sem az egyéb, a terhelt által ehelyütt a per tárgyává nem tett, bűncselekmények tömege miatt, mert a vád tárgyává tett cselekmények mellett a terhelt egyéb tevékenysége eltörpül és számba sem vehető.
Az előzetes letartóztatás további fenntartását azért indítványozom, mert elrendelésének okai tovább is fennállanak.
Budapest, 1945. szeptember 10.
dr. Ferenczi Tibor népügyész
[/stextbox]
A népbírósági tárgyalás 1945. szeptember 19-én 9 órakor kezdődött meg a Budapesti Büntetőtörvényszék Markó utcai épületében. Az ügyet jellemző gyorsaságot legszemléletesebben az mutatja, hogy a tárgyalás, az ítélethirdetés és a kivégzés egy napon zajlott le.
A tárgyalás reggelén a törvényszék bejáratánál kettőzött őrszemek vigyáztak a rendre, és igyekeztek kordában tartani a tömeget, mivel rengetegen voltak kíváncsiak a tárgyalásra. A nyilvános népbírósági tárgyalásra azonban csak az a kétszáz ember juthatott be, akik már korábban megvásárolták jegyeiket. Fél 9-re zsúfolásig megtelt a tárgyalóterem, és amikor 9 óra után megbilincselve bevezették Kun Andrást, a rendőröknek kordont kellett köré vonniuk, hogy megvédjék a tömeg dühkitöréseitől és a lincseléstől. Ez a felfokozott hangulat a tárgyalás egészét jellemezte, a hallgatóság sok esetben zajongással, bekiabálással zavarta meg a tárgyalást.
Kun András tagadta a gyilkosságokat: „A vádat megértettem és beismerem, hogy emberek előállításában, azok megverésében, értéktárgyak elkobzásában részt vettem, a háború folytatása érdekében beszédeket tartottam, azonban emberek meggyilkolásában, illetőleg velük szemben űzött perverz aktusokban nem vettem részt, így ezekben nem érzem magam bűnösnek.”
A tanúk kihallgatásával véget ért a bizonyítási eljárás. Ezt követően Matiszfalvy István népügyész és Ortutay Gyula politikai ügyész megtartotta a vádbeszédeket, melyekben mindketten halálbüntetés kiszabását kérték. Kun András az utolsó szó jogán kegyelemért folyamodott, hivatkozott papi voltára és arra, hogy hivatalból kirendelt védője a védelmét nem tudta alaposan előkészíteni.
A népbíróság délután három órakor kihirdetett ítéletében háborús bűntett miatt kötél általi halálra ítélte Kun Andrást. A következő pontokban találták bűnösnek: tagja volt a Nyilaskeresztes Pártnak, a nyilas hatalomátvételben fontos szerepet játszott, és nyilas érzelmű propagandabeszédeket tartott. Aktívan bekapcsolódott a XII. kerületi nyilas pártház működésébe, ahol súlyos bántalmazásokat, kínzásokat hajtott végre. Több alkalommal részt vett razziákban, több száz üldözött személy pártházba való bekísérésében, akiknek meggyilkolásához ily módon hozzájárult. Emellett több alkalommal jelen volt és tevőlegesen is részt vett kivégzésekben. Bizonyítást nyert, hogy a Maros utcai kórházban több pártszolgálatossal együtt 80-100 embert végeztek ki. Súlyosbító tényezőnek tekintették Kun András pap és szerzetes mivoltát, valamint, hogy előkelő pozíciót töltött be a Nyilaskeresztes Pártban, és nagy tekintélynek örvendett a XII. kerületi pártszolgálatosok között. Lényeges, hogy az ítéletben már nem jelent meg a városmajori és más kórházak elleni akció, mivel akkor nem volt kellően bizonyítható, hogy azoknál is jelen lett volna. A halálbüntetéshez azonban így is elegendő bizonyíték, terhelő vallomás gyűlt össze ellene.
[stextbox id=’black’]
Kun András ellen meghozott ítélet:
„A budapesti népbíróság
Nb. X. 2583/1945/
A magyar Nép nevében!
A népbíróság az alulírott napon tartott főtárgyalás alapján meghozta a következő ítéletet:
A népbíróság Kun András vádlottat, aki 1945. szept. 7-e óta előzetes letartóztatásban van, 33 éves, nőtlen, Nyírbátoron született, budapesti lakos, magyar állampolgár, állítása szerint vagyontalan, katona volt, mint karpaszományos tizedes, római kat. vallású, szerzetes, bűnösnek mondja ki az 1440/1945. M.E. sz. rendeletének a 81/1945. M.E. sz. rendelet 11. §. 5. pontja helyébe lépett 6.§5. pontjában meghatározott háborús bűntettben.
A népbíróság ezért Kun András vádlottat az 1440/1945. M.E. sz. rendelet 7.§ alapján, a 2. §. 1. bekezdés alkalmazásával kötél általi halálra mint főbüntetésre, s ezenfelül az 1440/1945.M.E. sz. rendelet 1. §a és a Btk. 57.§. alapján politikai jogainak gyakorlásának 10 évi felfüggesztésére mint mellékbüntetésre ítéli.
A bűnügyi eljárás költsége a vádlottat terheli.
A népbíróság az ítéletet jogerőre emelkedése után a budapesti népügyészségnek, az Országos Bűnügyi Nyilvántartó Hivatalnak, Budapest székesfőváros polgármesterének, központi lakáshivatalának és a magyar államrendőrség budapesti főkapitánysága politikai rendészeti osztályának kiadni elrendeli.
Indokolás:
A népbíróság a főtárgyalás adatai alapján a következő tényállást állapította meg.
a) A vádlott 1944 tavaszán, a német megszállás után belépett a nyilaskeresztes pártba, majd 1944. okt. 15-ét megelőző mintegy két héten át a Pasaréti úton adminisztratív téren közreműködött a hatalom átvételére irányuló nyilaskeresztes szervező munkában. Okt. 15-én pedig papi ruhája fölé csatolt pisztollyal autók leállításában is részt vett. November hónapban Vajna Gábor megbízásából Budapesten a katonaság és a rendőrség számára ideológiai előadásokat tartott. Ugyancsak november hótól kezdve járt be a vádlott rendszeresen a Városmajor utca 37. szám alatti nyilaskeresztes pártházba is. Mindezeket a főtárgyaláson a vádlott maga beismerte.
b) 1944. december közepén a Városmajor utcai nyilas pártházban, különösen annak mosókonyhájában a pártszolgálatosok, köztük maga a vádlott is, mintegy 20-25 meztelenre vetkőztetett, üldözött személyt annyira összevertek, hogy közülük többen véresen összeestek. A bántalmazások irányításának vezetője Megadja Ferenc mellett a vádlott volt. E bántalmazások végeztével Megadja Ferencnek a vádlott jelenlétében kiadott rendelkezésére a pártszolgálatosok éjnek idején mintegy 50 embert kettesével csuklójuknál összekötözve ruha nélküli állapotban vagy legfeljebb minimális ruházatban a Duna partra kísérték, és ott azokat lőfegyverrel kivégezték.
Kornitzer Simon még a lövések előtt kötelékétől megszabadult s a Dunába ugorván, onnan sértetlenül kimászott. Az ő meggyőző vallomása szolgált a szóban lévő tényállás megállapításának alapjául. Bár maga a vádlott is beismert annyit, hogy egy durva személy uralma alá kerülvén, több ízben valóban maga is személyesen részt vett üldözött személyeknek súlyos bántalmazásában.
c) ugyancsak 1944. december hó közepén történt, hogy a vádlott nyilaskeresztes pártszolgálatosokkal házkutatásra jelent meg dr. Morelli József fiának Ferenc körúti lakásán. A vádlott a nyilaskeresztesekkel együtt a 60 éves dr. Morelli Józsefet, fiát, annak feleségét össze-vissza verték, majd a nevezetteket egy ideig a pártházban fogva tartották. E tényállás részlet megállapításának alapjául a vádlottnak és dr. Morelli József tanúnak lényegileg egyező vallomása szolgált.
d) a vádlott saját beismerése alapján állapíthatók meg tényként a következők:
1945 januárjában a vádlott a nyilaskeresztes pártszolgálatosokkal a Krisztina körút 81. sz. házban jelent meg, ahol házkutatást tartottak. Egy Szabó nevű nyilas az udvaron ütlegelni kezdett egy férfit, akit egy szökött zászlósnak mondott. A vádlott az ütlegeléshez maga is csatlakozott s ekkor egy másik nyilas a közelben agyonlőtt egy másik ismeretlen személyt. A vádlott ezzel szemben semmiféle rosszallást nem nyilvánított, sőt a jelenlétében történt ezután, hogy a Szabó nevű nyilas az általa szökött zászlósnak mondott férfit is agyonlőtte. Bernáth József tanúnak a Csehszlovákiában tartózkodó Obláth Imrétől szerzett értesülésen alapuló vallomása szerint az agyonlőtt két férfi egy Ákossy nevű zászlós és egy szolgálatvezető őrmester lett volna.
e) a vádlott saját beismerése alapján állapítható meg tényként az is, hogy a vádlott 1945. januárjában negyedmagával egy Mindák Rezső nevű orvos alezredest is gumibottal összeverte, ahol csak érte.
f) 1944. utolsó napjaiban a XII. kerületi nyilas pártszervezet az Andrássy út 47. szám alá költözött. A vádlott saját beismerése szerint részt vett azokban az innen kiinduló pártszolgálatos akciókban, melynek eredményeként a Nagyatádi és a Paulay utcákból mintegy 300 üldözött személyt kísértek be a pártházba. Ezeket a bekísérteket azután Fehérhegyi Katalin, Bokor Dénes volt titkárnőjének tanúvallomása szerint 50-es csoportokban a Duna parton kivégezték.
1945 januárjában a XII. kerületi pártszervezet ismét Budára a Németvölgyi útra költözött. Innen részt vett a vádlott saját beismerése szerint a Maros utcai kórház kiürítésében, amikor is a helyszínen a nyilas pártszolgálatosok a vádlott jelenlétében mintegy 80-100 üldözött embert végeztek ki.
Sőt Stern Jenőné szül. Márk Izabella szemtanú vallomása alapján a népbíróság tényként látta megállapíthatónak azt is, hogy a kivégzésekben maga a vádlott is részt vett, amennyiben géppisztollyal maga is tüzelt a kivégzettekre.
Müller Károly szemtanú vallomása alapján tényként állapíthatók meg végül a következők: a Maros utcai kórházból 5 ápolónőt hoztak be a Németvölgyi úti nyilasházba, és egy fiatal nyilaskeresztes fiút, aki állítólag zsidók bujtatásában segédkezett. A vádlott az ápolónők közül a kérdésére szűzként jelentkező két fiatal nőt lefogatta, s őket gumibotjával, s őket gumibotjával deflorálta, a nyilas fiúnak hímvesszőjét pedig az íróasztalhoz szegezte.
Bár a vád tárgyává téve nincs, azonban mégis a fentebb megállapítottak megerősítésére alkalmas az a Müller Károly tanúvallomásában foglalt tényadat, mely szerint a vádlott a Németvölgyi úti nyilasházban is egy alkalommal személyesen, géppisztollyal részt vett ismeretlen foglyok kivégzésén, amikor is géppisztolyára azt a megjegyzést tette, hogy az „jól dolgozott”.
g) A b) és f) alatt tárgyalt Duna parti kivégzésekre ugyan az utasítást nem a vádlott adta, s nincs adat arra sem, hogy a vádlott a kivégzéseknél maga is tettesként szerepelt volna. De mert a vádlottnak a közreműködés mellett a nyilas pártházba a Nagyatádi és Paulay utcákból tömegesen bekísért zsidó személyek sorsa az összeszedések célja felől az akkori nyilas módszerek ismeretében semmi kétsége nem lehetett, saját cselekménye, mellyel e személyek összefogásában és bekísérésében közreműködött, akként jelentkezik, mint amellyel e személyek törvénytelen kivégzését előmozdította. Vagyis a kivégzéseknek maga is a részese volt. A Városmajor utcában pedig a vádlott ily értelmű részessége abban észlelhető, hogy a Duna parton kivégzettek előzetes megkínzásában részt vett, s a kikísérésre irányuló rendelkezés kiadásakor is jelen volt, miáltal a kivégzések végrehajtását illetően nyilván szándékerősítőleg hatott.
Ugyanilyen szándékerősítés nyilvánult meg a d) alatt megállapítottakkal kapcsolatban is, amennyiben a vádlottnak, mint papi személynek jelenlétében a két kivégzés a vádlott minden tiltakozása és elítélő megnyilvánulása nélkül egyáltalában, hozzá nem is egy időben, hanem egymást követően megtörténhetett.
Hogy a vádlottnak a fentiekben megállapított további ténykedése ugyancsak emberek törvénytelen kivégzésében, megkínzásában való részességként, ill. tettességként minősítendő, külön indokolást nem igényel.
Kiemelendő azonban a vádlott részességének fokozott súlya a Fehérhegyi Katalin tanú vallomása alapján megállapítható, de egyébként is valószínű ténykörülménynél fogva, mely szerint a vádlott a XII. kerületben a megtorlás vezetőjének helyettese volt, s hogy mint ilyen, és mint pap is a pártszolgálatosok előtt nagy tekintélynek örvendett. El nem képzelhető, hogy a gyakran papi ruhában ténykedő vádlottnak ne vezető jellegű szerep jutott volna, amikor papi volta minden kétséget kizárólag az elkövetett cselekmények erkölcsi igazolása érdekében való felhasználáshoz kínálkozott.
Mindezeknél fogva a népbíróság a vádlott bűnösségét a váddal egyezően megállapította, dacára annak, hogy a vádbeli tényállás teljes egészében, nevezetesen a fentebb megállapítottakon túlmenően egyes részeiben bizonyítást nem nyert.
h) A büntetés kiszabásánál a Népbíróság súlyosító körülményként mérlegelte, hogy a vádlott, mint pap a reá nézve fokozottabb mértékben kötelező vallás-erkölcsi szabályok megcsúfolásával cselekedett, s hogy cselekményét alacsonyabb erkölcsi ítélőképességgel rendelkező személyek magatartását, erkölcsi állásfoglalását nem kétségesen különös mértékben hátrányosan befolyásolhatták. Nagymérvű súlyosbító körülmény az áldozatok nagy száma, úgyszintén az is, hogy a vádlottnak az okt. 15-i események közül is jelentős szerepe volt. Enyhítő körülményt ezzel szemben a népbíróság egyáltalán nem talált, s így egyedül a halálbüntetés volt olyannak tekinthető, amely a cselekmény tárgyi súlyával és a vádlott arányi bűnösségének fokával arányban áll.
A védelem bizonyításkiegészítési indítványa, mely szerint a vádlott jelen sem lett volna a szökött zászlósnak mondott személy lelövésénél, a vádlott saját főtárgyalásán tett vallomásával ellenkezik. Ami pedig a név szerint meg nem nevezett pártszolgálatosok arra vonatkozóan indítványozott tanúkihallgatását illeti, hogy a vádlott maga nem lőtt senkire, az ezzel ellentétes pozitív tartalmú bizonyítékok alapján megállapított tényállás megdöntésére alkalmasnak semmiként sem mutatkozik.
Budapest, 1945. évi szeptember hó 19.
Dr. Jankó Péter tanácsvezető bíró
Dr. Szentirmay Tibor, Sebes Sándor, Dán Dezső, Havas Ernő, Barnaki Ferenc, Forray József népbírák
Ez az ítélet jogerős és végrehajtható.
[/stextbox]
A halálbüntetést alig egy órával később, még aznap délután 16 óra 5 perckor a törvényszéki fogház Alkotmány utcai udvarán több száz főnyi tömeg előtt végrehajtották. Utolsó szava jó nyilasként a „Kitartás!” volt.
Direkt a végére fűzök ide egy másik elképesztő történetet. Talán emlékeztek, hogy a nyilas hatalomátvétel után Kun András lett a XII. kerületi nyilas pártszervezet megtorlásvezető-helyettese. Ideje szólni pár szót a vezetőről, Megadja Ferencről. Róla éppen elég annyit tudni, amit a Wikipédia szócikk felhoz, mert elég alapos, semmi lényeges információt nem hagy ki és kellően tömör, hogy még ezt is elolvassátok e hosszúra sikerült cikk végén:
[stextbox id=’info’ color=’ffffff’ bgcolor=’4d4a4a’ bgcolorto=’000000′]
Megadja érdektelen előéletéről nem érdemes sokat tudni. A nyilas mozgalomba 1944 tavaszától kapcsolódik be. Gyorsan emelkedik a hierarchiában először kitelepítési kormánybiztos, majd a rettegett Városmajor utca 37. szám alatti pártházban „védelem- és megtorlásvezető”. Év végén, amikor szorult Buda körül a szovjet ostromgyűrű, a Hűség Házaként ismert az Andrássy út 60. szám alá vonul vissza és lesz az intézmény parancsnokhelyettese. (Kun András innentől teljhatalmúvá válik a Városmajorban – Jtom) Január 13-án innen is elmenekül.
A XII. kerületben a „zsidótlanítás” felelőseként vált hírhedté, ami a gyakorlatban a zsidó származású polgárok felkutatását, kifosztását, kínzásukat, a nők megbecstelenítését és meggyilkolásukat jelentette. Saját, későbbi vallomása szerint mintegy 10-12 ilyen beavatkozáson vett részt személyesen. 1944. december 24-én másokkal együtt egy kilencéves kisfiút, (Hutiray Tamás) is meggyilkol. Tevőleges köze volt Márffy Ödön festőművész feleségének halálához is. A nyilas ház pincéjében véghezvitt kegyetlenkedésekben fontos szerepet kapott az alkohol, a különböző kínzó eszközök és a teátrális gesztusok, köztük a zenekíséret. Megadja nyilas ténykedése 1945. február 12-ig tartott.
Ezt követően szovjet fogságba esett. Sikeres szökése után elhagyja Budapestet és vidéken húzza meg magát Kovács Sándor álnéven. Egészen 1952-ig Algyőn tartózkodik, itt készíti elő a szökését Jugoszláviába, a határátlépést azonban a „zöld ÁVÓ” meghiúsítja, Megadját őrizetbe veszik.
A fogoly vizsgálata során az ÁVH tisztje megállapítja, hogy: „Igen értelmes, jó beszélőtehetségű, iskolai végzettségénél sokkal képzettebb. Jó szónoki tehetséggel és szervezőkészséggel rendelkezik”. Vértes János államvédelmi őrnagy világossá teszi, hogy Megadját nem fogják átadni az igazságszolgáltatásnak, hanem megismert bűnei alapján ügynökként az állampárt szolgálatába kívánják állítani. Az általa elmondottak alapján kellő mértékben zsarolhatóvá válik, a halálbüntetést a hálózati munka elvállalásával kerüli el, 1952. október 20-án szervezik be Szegeden. A valós életrajzi elemeket fikcióval vegyítve elkészítik ügynöki legendáját és az akkor ellenséges Jugoszláviába küldik Szlavkó fedőnéven azzal a céllal, hogy beépüljön a jugoszláv államvédelmi szerv, az UDB állományába.
Küldetésnek megfelelően, Térvár térségében 1952. október 30-án lépi át a határt. A jugoszláv hatóságok azonnal letartóztatják. Kihallgatásakor a hatóságok számára gyanússá válik, ezért Péterváradon bebörtönözik és hat hónapig sötétzárkában tartják. Egy elfogott, Magyarországra igyekvő határsértő vallomása szerint Megadja 1953. június 9-én a Pétervárad melletti Kamenicára került és ott dolgoztatták az UDB felügyelete alatt. Néhány hét múlva azonban társaival együtt vonaton a horvátországi Gerovóba szállították. Ekkor már társai előtt is beszélt arról, hogy nyugatra kíván szökni. Ennek helyéről és módjáról nincs információ, csak annyi tudható, hogy 1954 októberében illegális úton, sikeresen eljutott Olaszországba és egy trieszti táborba került.
Az ÁVH ekkor egykori algyői élettársát (akit az ÁVH fogva tartott) konspirált levél elküldésére kényszeríti, de érzelmeire hatva sem sikerül haza csábítani. Megadja ekkor már értesült arról, hogy élettársát hosszú ideje nem látták Algyőn. Nem sokkal később az ÁVH előtt az is világossá vált, hogy bár „Szlavkó” nem lett áruló, kizárólag saját túlélésére koncentrált, és ezt a nyugaton élő nyilas emigráció tagjaival való kapcsolatfelvételen keresztül vélte elérni. Ügynöki feladataival nem különösebben törődött.
Életének további alakulásáról nincsenek pontos információk, a belügyi szervek ismeretei szerint Megadja 1968-ban már Ausztráliában élt. Egy 1970 őszén kelt ügynöki jelentés szerint Sidney-ben lakik és aktív kapcsolatot tart fenn az ott működő nyilas szórvány szervezetek tagjaival. Egy hungarista forrás közlése alapján buxtoni tanyáján halt meg 1980. április 4-én.
[/stextbox]
Források: Wikipédia, Csonka Laura írása a Múlt és Jövő oldalain, konfliktuskutato.hu
