Szluck, Fehérorosz Szovjet Szocialista Köztársaság, 1967. október 10-12.
Azt tudjuk, hogy a Szovjetunióban nem létezett nyílt elégedetlenség, sem sztrájkok, sem rendszerellenes tüntetések, felkelések, zavargások. Hivatalosan persze nem. A valóság természetesen más volt. Több mint két tucat eset fordult elő a kommunista birodalomban, amit magától értetődően titkoltak el a világ és a lakosság elől.
A sztálini évek elmúlta után sok esetben voltak zavargások, spontán tüntetések, de komoly ellenállásokkal is szembetalálták magukat a belügyi szervek vagy a kivezényelt katonaság. Említhetnénk az 1956-os novorosszijszki esetet, a hruscsovi elhibázott reformoktól elégedetlen krasznodariak zavargását (1961), a 26 halottal végződött novocserkasszki villamosmozdonygyár dolgozóinak sztrájkját követő mészárlást (1962), vagy a 11 (más források szerint 16) halálos áldozattal járt építőmunkások felkelését a kazahsztáni Temirtauban (1959), ahol a főkolomposokat az ítélőszék golyó általi halálra ítélte.
Mégis, ma egy másik – nem kevésbé érdekes – esettel foglalkozom, azon egyszerű oknál fogva, hogy erről aránylag jó minőségű fotók találhatók (hacsak néhány is). Mint látni fogjuk ez ügyben sem fukarkodtak a halálos ítéletek meghozatalával.
Halott a parkban
1967. április 9-e reggelén Szluck város egyik parkjának szökőkútjában egy holttestet találtak a munkába igyekvők. A rendőrség hamarosan megállapította, hogy a szerencsétlenül járt férfi neve Alekszander Nyikolajev, és a helyi építőipari vállalat kőművese volt. A tanúkeresés és az elhunyt előző estéjének rekonstruálása során megállapították, hogy a férfit utoljára a 28 éves Gennagyij Gapanovics – a városi tanács kulturális osztályának vezetője – és unokatestvére, a 25 éves Leonyid Szitkó látta életben, amikor is Nyikolajev felcsöngetett hozzájuk (Gapanovics lakásába), hogy régi sérelmeit számon kérje Gapanovicson, Állításuk szerint Gapanovics lelökdöste a lépcsőházba az ittas sértettet, aki néhány pofon és gyomros elcsattanása után távozott. Az elhunyt szervezetében valóban rengeteg alkoholt találtak, bár gyomorfekélye miatt nem ihatott volna. Vérző gyomorsebe és az ütések hatására veszthette eszméletét és eshetett a szökőkútba.
A szlucki Kultúra park. Itt állt az ominózus szökőkút (Google Street view)
Káros szóbeszédek
A rendőrség őrizetbe vette Gapanovicsot és Szitkót, és az ügy bírósági szakaszba lépett. A tárgyalást közel fél évvel későbbre október 10-re tűzték ki. Addigra a városban rengeteg pletyka keringett az esetről. Az egyik szerint a két férfi szülei a második világháború alatt is ellenségek voltak. Az áldozat apja partizánként tevékenykedett, a vádlotté pedig a német megszállókkal kollaboráló rendőrtiszt volt, aki hivatalból üldözte a partizánokat (az egész Szovjetunióban itt volt a legerősebb a partizántevékenység a háború alatt). További adalékként hozzátették, hogy az áldozat bátyja is kétes körülmények között lelte halálát kizuhanva egy minszki kollégium felsőbb emeletéről évekkel korábban, és tudni vélték Gapanovics – a kommunista bíróság által – eltussolt érintettségét. Későbbiekben megállapították, hogy ezek a rosszindulatú pletykák minden alapot nélkülöznek, és nincs közük a valósághoz.
Ám ezt a tárgyalásra váró tömeg még nem tudhatta. Bőszen várták a gyilkossággal vádolt Gapanovics ügyének lefolyását, előre hergelve a közvéleményt a részrehajló kommunista bíróságról, amely úgyis megvédi majd a bűnös elvtársát.
Tömegek a bíróság előtt
A tárgyalás október 10-től 12-ig, három napig tartott. A város kis, kétszintes faépítésű törvényszékének emeletén, egy kisebb teremben, ahová csak kevesek fértek be. Az utcán ácsorgó, napról napra duzzadó tömeghez, csak másod-, harmadkézből eljutó hírek túlzóak és szenzácíóhajhászok voltak. Az első napon a mintegy 65-70 kint várakozó kérte a tárgyalás nagyobb helyiségbe áthelyezését, ám ezt Galina Alekszejeva bírónő nem látta szükségesnek, ezzel is erősítve a lakosokban az eltussolás érzését. Ha ezt a kérést teljesítik, és a tárgyalást a több mint ötszáz főt befogadó tanácsházára helyezte volna át, talán másként alakulnak az események. Kérték legalább hangosbeszélők épület elé kihelyezését, de ezt sem teljesítette az ítélőszék. Az első tárgyalási napon az áldozat apját kivezettették a teremből, ezen a tömeg felháborodott.
Második nap (október 11.) 12 órára már ezer fő gyűlt a bíróság köré, az első tárgyalási nap (hamis) híreitől felbőszülve meggátolták, hogy Gapanovics felesége bejusson és férje mellett tanúskodjon. Elhangzottak az első bekiabálások: „Kommunista gyilkos!” és „Adjátok ki nekünk!”.
A helyzet a harmadik napra eszkalálódott. Október 12-én reggel mintegy háromezer fő gyűlt össze a bíróság környékén, és olaj volt a tűzre Gapanovics érkezése a rabszállítóval. A tömeg megdöbbenve konstatálta, hogy nem egy elhanyagolt rabruhás elítélt szállt ki a kocsiból, hanem egy frissen borotvált, sötét öltönyös elvtárs. Ezzel bizonyítottnak látták a feltételezésüket, miszerint a rendszer védi az emberét, és az ítélet bagatell lesz. 15 órakor, amikor a vádlottat megpróbálták kivezetni az épületből, a tömeg feldühödve támadni kezdett.
Egyesek botokat és kerítésléceket ragadtak, mások macskakövekkel kezdték dobálni az autókat és az épületet. Galina Alekszejeva bírónő erősítést kért Minszkből.
Rendőrkordon és halál
Rövid időn belül mintegy 350 rendfenntartó érkezett a Fehérorosz Szövetségi Köztársaság fővárosából, Minszkből, és kordon alá vonták az épület környékét. Esteledett, de a tömeg továbbra sem hagyta, hogy a vádlottak elhagyják az épületet, és a rendőrkordont áttöréssel fenyegették. A belügyisek könnygázt vetettek be, Belorusszia történetében először, 1945 óta. A csőcselék ekkor rátámadt a rendőrökre, akikről hamar kiderült, hogy fegyvertelenek. Negyvenketten sérültek meg, közülük heten súlyosan. A rendbontók ekkor már benzines palackokat gyártottak, ezekből a hangadók egyike Iván Popov és a mindössze 17 éves Nyikolaj Grinyuk a bíróság épületére dobtak, ami – fából lévén – gyorsan lángra kapott. Az emeleti terem ablakán bedobott palack eltalálta a bírónőt, Galina Alekszejevát, akinek haja és ruházata azonnal meggyulladt és a helyszínen belehalt égési sérüléseibe. Két rendőr is meghalt, egyikük – Sztanyiszlav Tatur főhadnagy – az égő épületből kiugorva lelte halálát, egy másik kijutott, de a kórházba szállítás közben életét vesztette. A hisztérikus tömeg nem engedte a közelbe a tűzoltóautót, így az épület porig égett. Röviddel később a városi tűzoltóparancsnok késztette jobb belátásra az eseményektől addigra jórészt megrémült tömeget, akik elhagyták a helyszínt.
Súlyos ítéletek
Az események másnapján a várost ellepték a moszkvai „vendégek”. A KGB és a MOOP (Közrendvédelmi Minisztérium) emberei érkeztek „rendet tenni”. Miután meggyőződtek a nyugalom helyreállításáról, haladéktalanul megkezdték a bűnösök kézre kerítését. Mintegy hetven embert vettek őrizetbe és szállítottak Minszkbe.
Nem lennénk a Szovjetunióban, ha nem születtek volna példát statuáló ítéletek az ügyben, melynek tárgyalását Minszkben a Belorusz Kommunista Párt Központi Bizottsága bevonásával tárgyaltak, és amelyben a helyi pártvezetők próbálták a kialakult helyzetért a belügyi szerveket okolni.
Egy lap a vádiratból, az őrizetbe vettek listája
1968. február 2-án kezdődtek a tárgyalások, amelyekben példás ítéleteket hoztak. Az elsőrendű vádlottakat Iván Popovot és az akkorra már nagykorúvá vált Nyikoláj Grinyukot golyó általi halálra, két másik vádlottat 15 évre, ötöt 10, egyet 9, hármat pedig 7 évre. Közülük hárman fiatalkorúak voltak.
Mi lett Gapanoviccsal? 8 évet kapott halált okozó testi sértés miatt, amit az orsai börtönben töltött le. Szabadulása után nem ment vissza Szluckba, attól mintegy száz kilométerre lévő Baranovicsibe költözött, ott is halt meg 2006-ban.
[hirlevel]
