A pisai ferde torony rekonstrukciós munkái
A fehér márványból készült harangtorony első szintjének építése 1173. augusztus 9-én kezdődött, Toszkána jólétének és katonai sikereinek korszakában. Miután a harmadik emelet is megépült 1178-ban, a torony a talaj gyengesége miatt süllyedni kezdett.
1920 körül, a torony mellett már akkor is valamilyen munka folyt
A Katedrális és a torony 1880 körül
Építése száz évig szünetelt, mivel a pisaiak folyton hadban álltak Genovával, Luccával és Firenzével. Ezalatt az idő alatt a talaj némiképpen tömörödött. 1272-ben az építkezés újraindult. További négy emeletet építettek rá, olyan szögben, hogy kiegyensúlyozza az alsó szintek elhajlását. Az utolsó emeletet 1372-ben fejezték be, és ekkor állították fel a harangokat is. A lassú dőlés az évszázadok alatt folytatódott.
1838-ban Alessandro Della Gherardesca építész kiásatott egy utat a torony körül, hogy a torony alapja ismét láthatóvá váljon; ez ismét növelte az elhajlást. Benito Mussolini elrendelte, hogy a tornyot ki kell egyenesíteni, ezért betont öntöttek az alapozásába. A szakszerűtlen tervezés és kivitelezés miatt a torony tovább süllyedt a lágy talajba.
A második világháború alatt az amerikai hadsereg hadászati okokból majdnem minden pisai tornyot lerombolt. Tervezték a ferde torony felrobbantását is, de egy az utolsó pillanatban érkezett parancs megelőzte a rombolást.
1964-ben az olasz kormány segítséget kért, hogy megelőzzék a torony leomlását. Egy nemzetközi csoport (mérnökök, matematikusok és történészek) állt össze, hogy megbeszéljék a stabilizálás módszereit. A mérések eredményei azt mutatták, hogy különleges figyelemmel és gondossággal kell eljárniuk a szakembereknek. A dőléstől ugyanis olyan feszültségek keletkeztek az épületben, amelyek még csillapított talajmozgás esetén is a torony leomlását okozhatták volna.
Húsz évnyi mérnöki tervezőmunka után, 1990 januárjában a tornyot lezárták a nagyközönség elől. Biztonsági okokból azért a torony körüli házakat kiürítették. A torony harangjait elszállították és a harmadik szintről kábelekkel „lehorgonyozták” az építményt.
A tartókábelek önmagukban is elképesztő súlyúak, méterenként kb. 55 kilogrammosak voltak. Így a tartószerkezetet üzembe helyezve eltávolíthatták azt a 900 tonna ólmot, amit a helyreállítás kezdetén (1970) állítottak az épület mellé, hogy azonnali ellenszerként megállítsák a veszélyes mértékben felgyorsult dőlést.
Ekkor jött képbe a kulcsszerepet játszó londoni Imperial College of Science professzora, John Burland által kidolgozott talajeltávolító fúrási technika. A képen jobbra a talajfúrási teszteket láthatjuk egy „dummy” toronnyal. A munkák eredménye az volt, hogy ugyan korlátozott számban, de újra látogathatták turisták a már egy évtizede zárva tartott tornyot. A brit talajmechanikai kutató annak a 14 fős bizottságnak a tagjaként dolgozta ki eljárását, amelyet az olasz kormány állított fel 1990-ben a híres toszkán épület megmentésére.
A megoldás során a torony északi oldalán hat méter mélységig fúrtak le úgy, hogy az eredeti alapozást nem sértették meg. A furatokon keresztül nagyjából 30 tonna üledékes talajt távolítottak el, majd egy méternyit felemelték a fúróeszközt. Ezt követően hagyták, hogy a torony – az alatta lévő laza szerkezetű talaj saját mozgása miatt kialakult üreg hatására – elkezdhessen fokozatosan visszamozdulni függőleges irányba. Ez a lassú folyamat azóta is tart.
A képeken a fúrási munkák és az épület belső állványzata látható
A következő lépés az épület alapos megtisztítása volt. A nagynyomású vizes mosás után, mikrovéséses, majd lézeres tisztításnak vetették alá a 600 és 800 éves köveket.
Vizes tisztítás
Mikrovéséses tisztítás
Lézeres tisztítás
A képen egy oszlopköz már megtisztítva. Látványos a különbség.
Tizenegy évnyi restaurálás után 2001. december 15-én a tornyot ismét megnyitották a látogatók számára. A nyilatkozatok szerint a torony 4,4 centimétert mozdult vissza és további legalább 300 évig stabil marad.
[hirlevel]
