-
Fraxinetum
Az iszlám vallás kialakulása, majd azt követő gyors terjeszkedése szinte példa nélküli a történelemben. A kereszténységnek több száz évébe került, hogy elterjedjen a Római Birodalom területén és úgymond „meghódítsa” azt, de az iszlám számára csak évtizedek kellettek és máris az Atlanti-óceán partjától az Indus folyóig húzódó területet mondhatott a „magáénak”. De nem volt elég az Arab-félsziget, majd onnan kiindulva Észak-Afrika, a Közel-Kelet térsége, a terjeszkedés nem torpant meg. Arab terjeszkedés Európában Az arabok elérték Európa határait, és két irányból is végzetes csapás mérésére tettek kísérletet. Keleten Bizánc állt az arab seregek útjába. A Római Birodalom örököse összeszedve szinte minden erőtartalékát, kreativitását, több támadási hullám, több kísérlet eredményes visszaverésével, ha nagy…