• Történelem

    Londoni földalatti építése – 1861

    A túlzsúfolt viktoriánus város gondjait megoldandó a brit honatyák úgy döntöttek, megépítik a világ első földalatti vasútját. Az építkezés során három fontos vasúti csomópontot – Paddington Stationt, King’s Crosst és a Farringdon Streetet – kötöttek össze. Az építés az úgynevezett „cut & cover” technikával történt, vagyis az alagutakat nem fúrták, hanem a földbe ásták, majd befedték (csakúgy, mint az alig harmincöt évvel későbbi – a világon harmadikként megépített – budapesti földalatti vasút építésénél). A hat kilométeres alagútban gőzmozdony továbbította a szerelvényt, így a nem első osztályon, azaz nem zárt kocsiban utazók arcára könnyen koromréteg rakódott. Az első londoni utasok 1863. január 10-én próbálhatták ki először a világújdonságot. Az építkezés a…

  • Történelem

    Lakókocsik hőskora

    Mára néhány képet hoztam a lakókocsik, lakóautók és amúgy általában a kempingezés témaköréből, annak is a hőskorából, a huszadik század elejéről-közepéről. A gépesített kempingezés, mint amolyan úri hóbort a húszas-harmincas években kezdett terjedni a polgárosodó rétegekben, az európai kontinensen elsősorban Angliában, majd Németországban. A motorizáció elterjedésével a technikai megoldások is finomodtak és néhány vadhajtást is hoztak, ha szabad ezzel a képzavarral élnem.

  • Történelem

    Reklámhordozók… szó szerint

    „Kicsit a farsanghoz kanyarodunk vissza a mai poszttal, amit MadMary követett el. Bár az alábbi hölgyek igencsak be vannak öltözve, funkciójuk nem a farsangi szórakoztatás volt” – Jtom Ha bárki azt hinné, hogy az áruházakban termékmintát kóstoltató, reklámfigurának beöltözött lányok vagy az utcai szendvicsemberek a modern reklámipar találmányai, az bizony alaposan téved. Az Egyesült Államokban és Angliában az üzletek tulajdonosai már az 1800-as évek végétől kezdődően rájöttek, hogy nemcsak az újságok lapjain érdemes termékeiket népszerűsítő hirdetést feladniuk, hanem az utcai járókelők figyelmét közvetlenül is fel lehet hívni arra, hogy a közelben milyen pompás holmikat kínáló vállalkozás működik – mégpedig az utcán sétáló reklámemberekkel.