A „Világ Első Cyber Sitcomja” – 1995

windows_95_friends.jpg

Egy 1995-ös interjúban Steve Jobs azt nyilatkozta, hogy „Az egyetlen probléma a Microsofttal, hogy nincs ízlésük. Abszolút nincs ízlésük. (…) Nincsenek eredeti ötleteik és nem hoznak kultúrát a termékeikbe.” Amikor először botlottam bele ebbe a Windows 95 népszerűsítő videóba, azonnal Jobs szavai jutottak eszembe.

1994 szeptember 22-én mutatta be az NBC az első epizódját a Jóbarátok sitcom sorozatnak (sitcom: situation comedy, azaz helyzetkomikumra épülő komédia). Azt gondolom, hogy teljesen felesleges bemutatni a szériát bárkinek is.

Az 1980-as évek informatikai hirdetéseit felvonultató post juttatta eszembe, hogy a hihetetlenül gyorsan népszerűvé váló sorozat két sztárját, a Jóbarátok előtt jobbára ismeretlen Jennifer Anistont és Matthew Perryt szerződtette a Microsoft arra a feladatra, hogy népszerűsítsék a Windows 95-öt. Kimondva nyilván sehol sincs, de az „áthallás” – akár szó szerint is, ha odafigyelünk a zenére – egyértelmű a sorozat és a promóciós videó közt.

Az eredményt, amit a szoftveróriás maga nevez a „Világ Első Cyber Sitcomjának”, igazi szörnyszülött lett. A most, húsz évvel később is határozottan vicces sorozat utánérzése feszengősen esetlen és még viccből sem merném viccesnek nevezni. A karácsonyra, a nagyitól kapott rénszarvasos pulcsit viselni lehet hasonló érzés, mint a műben szerepelni, de – Prokopp Dórát idézve – nyilván „létezik az az összeg, amiért korpásodott a hajuk.”

Nem kockáztatnánk meg a mű beágyazását, teljes hosszában fellelhető a YouTube-on. Nagyon gonosz dolog itt a poszt végén azt kérdezni, hogy ki, hány percig bírta nézni?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.