Luxusautóval a világ körül 1. rész

“Ma végre újra Rollende Landstrasse mesél…” – Jtom

Két világutazót szeretnék bemutatni. A poszt eredeti címe Elfelejtett világutazók vagy valami hasonló lett volna, de végül mást választottam, mert nagyon bízom abban, hogy még nem múlt el az emléke a két csehszlovák újságírónak, akik egy luxusautóval körbeutazták a világot olyan korban, mikor ez még terepjáróval is nehéz volt. Ráadásul nem csak a technikai nehézségekkel kellett megküzdeniük, hanem a második világháborút követő zavaros politikai helyzettel is.

1.jpg

Ki ne szeretné körbeutazni a világot? Ez ma már könnyen megvalósítható, de a fiatalok akkor is erről álmodoztak, mikor ez nem volt mindennapos tevékenység. Két cseh mérnökhallgató, Miroslav Zikmund és Jirí Hanzelka 1938-ban megálmodta, aztán belefogtak a megvalósításba. Közbejött a második világháború, de még eközben is útitervet készítettek, klimatikus viszonyokat elemeztek, költségvetést készítettek, árfolyamokat számoltak. Mire véget ért a háború, olyan alaposan felkészültek, hogy a Tatra gyár nem tudott ellenállni a lelkesedésüknek, pedig kérésük nem kevés volt: adják nekik kölcsön gyár legnagyobb modelljét, a presztízsautónak számító Tatra 87 egyik példányát a Föld megkerüléséhez.

Az előkészületet nagyon komolyan vették. Az útiterv készítése közben megtanultak folyékonyan angolul, franciául, olaszul, oroszul, spanyolul, portugálul, arabul. De valószínűleg nem teljes a felsorolás, hiszen gondosan ügyeltek arra, hogy közvetlenül ismerjék meg a messzi tájak lakóit, ezért lehetőleg kerülték a tolmács segítségét.

Az autót megkapták, a gyár munkatársai pedig felkészítették őket minden várható technikai problémára. Profi szerelővé váltak, ami – mérnök létükre – nem volt nehéz, de az átlag autósnál sokkal jobban kellett ismerniük a járművüket, mert olyan vidékekre is tervezték utazást, ahol soha előttük nem járt autó. Alaposságuk végül sokszor megmentette az életüket, Dél-Amerikában még rugót is cseréltek a futóműben a Kordillerák egyik legveszélyesebb hágóján.

Zikmund és Hanzelka nem akart gyorsasági rekordot dönteni, több évet szántak rá életükből az útra. 1947. április 22-én indultak Prágából. Hazájuk utazó nagyköveteként léptek fel, Csehszlovákia hírét, fejlődést és technikáját vitték a nagyvilágba. Felszerelésüket csak csehszlovák termékekből állították össze, ami már önmagában mutatja a háború utáni ipar színvonalát, hiszen az autótól a golyóstollig ceruzáig minden hazai termék volt. Gondosan ügyeltek a megjelenésükre, ezért a csomagban volt öltöny nyakkendővel, és minden reggel megborotválkoztak az autóhoz csatlakoztatható villanyborotvájukkal. A nagyobb városokban üzleti tárgyalásokat kezdeményeztek a csehszlovák áruk terjesztése érdekében, még két afrikai királyhoz is bejutottak. Folyamatosan küldték haza beszámolóikat a rádiónak, filmet forgattak és mire végigmentek Afrikán, az útról szóló könyv kéziratát is befejezték. Ezért műszaki diplomájuk ellenére magukat következetesen újságíróknak nevezték.

Útjuk egybeesett a hidegháború kezdeti éveivel. Nem minden országban nézték jó szemmel, hogy két szocialista újságíró írogat róluk. Útjukat időnként titokzatos erők hátráltatták. Ezek kiléte soha nem derült ki, de gyakran céloztak rá írásaikban. Időnként a hátráltatás egészen szélsőséges volt. Líbiában, angol területen nekimentek egy határsorompó oszlopának, utána a fékvezetéken titokzatos vágást találtak. Panamában és Costa Ricában pedig letartóztatták őket.

Gyorsan szembesültek azzal, hogy más a térkép és más a valóság. Sokszor még csak térképen létező utak szerepeltek az útvonalban, de a létező kocsiút is inkább volt akadálypálya, mint közlekedésre alkalmas létesítmény. Dél-Amerikában azt hitték, hogy végigautózhatnak a büszkén hirdetett Panamericana autópályán, pedig az még csak Észak-Amerikában épült meg.

Utazásuk ma már történelem. Nemrég alakult az ENSZ, Európában még találkoztak hadifogoly németekkel, Afrikában pedig gyarmatok voltak. Dél-Afrikában még nem köszöntött be az apartheid, a kontinensek között pedig nem repülőgépek, hanem utasszállító hajók jártak. A világ épp átalakulóban volt két háború után és sokkal nagyobbnak tűntek a távolságok a kultúrák között, hiszen globalizáció hírből sem létezett még, bár a Coca-Cola már akkor is megjelent mindenhol.

És most beszéljünk kicsit az autóról, mely négy és fél évig a járművük, otthonuk, túlélőeszközük és társuk volt. A Tatra 87-et 1937-ben mutatta be a gyár. Ekkor már volt tapasztalatuk az áramvonalas autók építésében, de a 87-est a két főtervező, Hans Ledwinka és Erich Überlacker kifejezetten a nagy sebességű, hosszú utazásokra optimalizálta, hiszen a szomszéd országban éppen kiépülőben volt korszerű autópálya-rendszer. Ezt nevezik előrelátó tervezésnek… Csak a történelmet nem látták előre: egy évvel később a Tatra 87 a német tisztek kedvenc járműve lett – hiszen gyorsan értek vele Prágából Berlinbe.

Nyolchengeres, 2968 köbcentiméter lökettérfogatú, léghűtésű V motor hajtotta, végsebessége 160 km/h volt. Illetve: még mindig, mert szerencsére sok működő példánya üzemel napjainkig. Nagy előny volt a sivatagban a léghűtés és a űz önhordó karosszéria teljesen sima alja, mely nem akadt bele semmibe. 75 lóerő bőven elég volt a világjáráshoz, mint kiderült, a farmotorral terhelt hátsó kerekek mindenhol elég tapadást biztosítottak a haladáshoz. Sőt, a féltengelyes hajtás miatt a hosszú autó szabad magassága nagyobb, mint a Jeep-é, mert az utóbbinál belóg középen a differenciálmű. Fogyasztása 13 liter volt 100 kilométeren, de ez csak jó úton volt reális, ezért Hanzelka és Zikmund 20 literrel számolt. A gyári 55 literes tartály mellé még kannákat is pakoltak, teljesen feltöltve összesen 207 liter benzinnel tudtak belekezdeni egy húzósabb szakaszba. A gyári csomagtartóban pótkerekek voltak, ezért személyes holmijuknak, ruháiknak egy hátsó ülésre illeszkedő hajóbőröndöt készítettek. A kocsin lényeges átalakítást nem végeztek, csak a hátsó ülés elé hegesztettek néhány fület a bőrönd rögzítéséhez.

Az eredeti terv egy Európa—Afrika—Amerika—Ausztrália—Ázsia—Európa útvonal volt, de Közép-Amerikából haza kellett térniük. Ekkor már az autó alkalmatlan volt a további utazásra, ráadásul Jirí Hanzelka kézfeje eltört, ezért orvosi kezelésre haza kellett utaznia. A Tatra és Miroslav Zikmund végül teherautón, hajón és vonaton tért haza Prágába 1950. november 1-én.

1.jpg

1. 1947. április 22: Indulás a prágai Autóklub elől.

2.jpg

2. Ez is a felkészülés része volt: fél oldalon sorolt védőoltások az igazoláson.

3.jpg

3. Marseille kikötője még tele volt háborús roncsokkal. Itt hajózták be a Tatrát Afrika felé.

4.jpg

4. 1947. május 8: Hanzelka és Zikmund Casablancában lépett Afrika földjére.

5.jpg

5. Fiat Topolino sofőrjének segítenek az Atlasz-hegység egyik hágóján.

6.jpg

6. 1947. május 28., Szirte, Algéria: A Tatra nem bírt megállni egy angol ellenőrzőpont előtt. A roncs átvizsgálása után a fékrendszerben több helyen vágásokat találtak.

7.jpg

7. Teherautóra rakták a Tatra 87-et, és így utaztak tovább Észak-Afrikán. A teherautó sofőrje egyszer megmentette az életüket, mert óvatlanul begyalogoltak egy sivatagi aknamezőre.

8.jpg

8. Az autót nem javították meg, mert sokkal kényelmesebb megoldás adódott. Alexandriában három Tatra 87 állt elvámolatlanul egy raktárban. A kiválasztott autó fekete színét átfényezték ezüstre, a rendszámtáblát átcsavarozták és máris folytathatták az utat. A roncsot az új autó ládájában visszaküldték Koprovnicébe. Ez a fotó az egyetlen fellelhető, amely a csereautót fekete állapotában mutatja.

9.jpg

9. Új autóval Keopsz (Kheopsz, Khufu, Kephrén) piramisa előtt.

10.jpg

10. A piramisok megmászása már akkor is tilos volt, ezért az éjjeliőrök kijátszásával, éjszaka jutottak fel. Ezen a képen Jirí Hanzelka forgat a reggeli fényben Keopsz piramisának tetején.

11.jpg

11. Nem hagyhatták ki Egyiptom legújabb csodáját: a szovjet segítséggel épült, nemrég elkészült Nílus-gátat Asszuánnál.

12.jpg

12. Az egyiptomi hatóságok nem engedték gyedül átkelni őket, mert korábban több utazó eltűnt a sivatagban. Kísérőik egy Forddal követték őket, csak a baj volt velük, mert az autójuk hűtővize gyakran felforrt. A Tatra léghűtése jelesre vizsgázott.

13.jpg

13. Azt hiszem, ez a kép mindent elmond az autó viszontagságairól. Nem épp a német autópálya, melyre tervezték.

14.jpg

14. A Tatra hátsó kerékburkolatát leszerelték a sivatagban a jobb hűtés miatt.

15.jpg

15.  Tatra és vasút. Ott még nem sejtették, milyen felemelő pillanatot szalasztottak el, mert csak később tudták meg, hogy a vasúti kocsik is csehszlovák gyártmányok voltak.

16.jpg

16. Táborverés Szudánban. Praktikusan kihasználták a Tatra lehetőségeit, a szúnyoghálót a zászlótartó rudak tartják. Rosszabb időben a lehajtható üléseken aludtak.

17.jpg

17. Addisz-Abebában fogadta őket I. Halié Szelasszié, Abesszínia császára, teljes nevén: ő császári felsége Hailé Szelasszié, Júda törzsének hódító oroszlánja, az etióp Királyok Királya és Isten választottja.

A fotón a szőrös kutyafenék nem véletlenül került oda. Ez a Királyok Királyának kedvenc japán pincsijének hátsó fele. A kutyának joga volt a császári ágyban aludni, és senki sem akadályozgatta meg semmilyen tevékenységében. Egy szolgának csak az volt a feladata, hogy törölgesse az előkelőségek cipőjét, mert még ők sem húzhatták el a lábukat a kutya elől.

18.jpg

18. Azt hitték, hogy Etiópiában jól haladnak, mert az olasz kiadású térképek jól kiépített úthálózatot jeleztek. Újabb térképek azóta nem készültek, és a helyszínen derült ki, hogy az utak még a háború alatt tönkrementek, mert az olasz megszállóknak csak a felépítésre volt idejük, a karbantartásra már nem. Etiópiának sem pénze, sem akarata nem volt az új utak építésére.

19.jpg

19. Valamikor itt híd volt.

20.jpg

20. Időnként ki kellett pakolni a csomagot, csak az üres autóval mertek átkelni a legrosszabb részeken meg a gyenge hidakon.

A következő részben megérkezünk hőseinkkel Szomáliába, kezdődik az igazi kaland, mert ez eddig csak gyenge bevezetés volt.

Képek forrása és a világjárók könyveinek, filmjeinek felsorolása a sorozat legvégén lesz. Vigyázat, hosszú utazás lesz!

 

[hirlevel]

3 thoughts on “Luxusautóval a világ körül 1. rész

  • 2018.04.26. at 20:33
    Permalink

    Nekem megvan az eredeti 2 kötetes könyv magyarul – szőrnyű, olvashatatlan fércmű. Nagyon sajnálom őket, mert tényleg történelmet csináltak és érdekfeszitő eseményeket, tarsadalmat láttak. Az egyik autójuk hamar tönkrement, később a pénzük is elfogyott, de folytatták az utukat. Az egyik brit autós újságban emlékszik vissza egy öreg angol, hogy szállást adott nekik Afrikában, segitett az autójukat rendbehozni (már akkor szűkölködtek anyagiakban), és igen fura figuráknak tartotta őket és az autójukat is. Sajnos hazatértek és a határon letartóztatták őket, később megjelent a könyvük teletűzdelve olvashatatlan kommunista propagandával. Kár értük.

    Reply
    • 2018.05.07. at 13:04
      Permalink

      Igen, de…

      A későbbi útjuk során, (1959) amikor egy T805-össel vágtak neki újra, (illetve folytatták félbehagyott útjukat) Kelet-Ázsia, Közel-Kelet, és a Szovjetunió…(Ausztrália is tervbe volt véve, de oda nem engedték be őket, politikai okokból…)
      A Szovjetunióról azonban igencsak kritikusan sikerült írniuk, emiatt komoly bajba kerültek otthon, csak a hírnevük védte meg őket. (Ez a könyvük egyébként csak 1990-ben jelenhetett meg) Mivel eléggé kiábrándultak a szovjet rendszerből, 1968-ban a “prágai tavasz” mellé álltak, a szovjet elnyomás ellen emeltek szót.
      Ezzel végleg betettek a karrierjüknek.

      Reply
  • 2018.05.25. at 21:54
    Permalink

    Nahát ! 🙂
    Emlékszem, volt egy fekete-fehér diafilm az ötvenes évek végén, hatvanas évek elején, ami róluk és az utazásról szólt. Még az itteni képek egy része is megtalálható volt benne, és persze a “kontyos kocsi” a Tátra is… A filmben is szó volt az Alexandriai kikőtő-beli elvámolatlan Tátrákról, de szerencsére nem volt benne semmiféle túlzó szocialista propaganda…
    Örülök, hogy egy pár pillanatra visszahozta a fiatalkoromat…:)))

    Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.