Ezúttal egy rövid, térben és időben egyaránt zajló, igen tanulságos utazásra szeretnénk meghívni a kedves olvasókat.
1722-őt írunk, pontosan húsvétvasárnap van. Holland felfedezők vagyunk a Jakob Roggeveen kapitány által irányított hatalmas Afrikaansche Gelainek nevezett hajón. Dél-Amerika partjaitól kb. 3600 km-re vagyunk a Csendes-Óceánon. Szép, tiszta az idő, délután öt óra körül jár. Minden annyira nyugodt, csak a tenger morajlása hallatszik. Majd hirtelen valaki felkiált: „Sziget a láthatáron!” A kormányos értetlenkedve nézi az elénk táruló földdarabot és így szól: „Ez lehetetlen! Ez nincs is a térképen!”
Az esemény a hajónaplónkba így került bele:
„délután a De Afrikaansche Galei, amely eddig előrehaladt” – ugyanis három hajó volt -, „ellenszélnek fordult és … őrsége jelt adott, hogy föld van a láthatáron … egy lapos sziget, amelynek a Paasch Eyland (Húsvét-sziget) nevet adtuk, mert húsvét napján fedeztük fel.”
Másnap igen viharosra fordult az idő. A legénység a szigetről füstöt látott felszállni, ami egyértelmű jele volt annak, hogy itt bizony emberek laknak. Ezután a hajóhoz egy rozoga kenun egy bennszülött érkezett.
„Meglehetősen mezítelen volt, olyannyira, hogy azt, amit az illendőség nem is enged néven nevezni, egyáltalán semmi sem takarta. A szegény ördög nagyon boldognak tűnt, amikor meglátott bennünket, és igen nagyon csodálta hajónk felépítését.”
Másnap a hollandok is látogatást tettek a szigeten, ahol ámulatba ejtette őket a rengeteg, álló kőszobor és sehogy sem értették, hogyan is képesek ezek az egyszerű emberek ilyen csodás alkotásokat elkészíteni.
Tudományos körökben még mindig folyik a vita, hogy a hollandok lehettek -e az első európaiak, akik felfedezték a szigetet. Mivel a sziget a külvilágtól teljesen elzárt (a legközelebbi szárazföld 1900 km-re van, Pitcairn-szigetek), ezért nem nehéz elképzelnünk, hogy korábban nem jártak itt más emberek.
Az az egy bizonyos, hogy a 18. században felfedezett (vagy újra felfedezett?) sziget lakóinak már nem túl sok köze volt az egykori szobor készítőkhöz. Egy saját balgasága miatt letűnt civilizáció végjátékakor érkeztek meg a hollandok. Ahogy a kapitány is feljegyezte a szigetről:
„Teljesen kopár, lerí róla a szegénység és a sivárság.”
Azt is feljegyezte, hogy a szigeten egyetlen fát sem lehetett látni, ami nagyon érdekes volt.
Egy tragédia is történt ekkor: Egy holland hajós lelőtt egy bennszülöttet, mert azt hitte, hogy kövekkel meg akarja őt támadni. Ekkor hatalmas lövöldözés kezdődött, 10-12 őslakó halt meg. A többiek elmenekültek, majd később ajándékokkal visszatértek, hogy az idegeneket kiengeszteljék.
Most ugorjunk egy kicsit az időben…
A folyamatos elnéptelenedést jól szemlélteti, az 50 évvel később ide látogató James Cook kapitány feljegyzése is. 700 rosszul táplált, ínségben szenvedő bennszülöttet talált. Valószínűsítette, hogy közben vulkánkitörés is történt, mivel a szobrok megrongálódtak. Érdekességnek írta le, hogy az őslakók már nem is törődtek a helyreállítással.
Ha kíváncsiak vagytok a még virágzó szigeti kultúrára, pörgessük vissza képzeletben az idő kerekét.
Az első telepesek valamikor Kr.u. 400 körül érkeztek a szigetre. Ők hatalmas kenukon eveztek ide Kelet-Polinéziából. Egy bizonyos rapa nui nyelvet beszéltek, ami a polinéz nyelvekhez tartozik.
A sziget a 12. században élte a virágkorát. Rengeteg fa borította, lakossága gyorsan növekedett. (A sziget közepén álló mocsárban lévő pollenek vizsgálata során jutottak arra a döbbenetes felfedezésre, hogy a szigetet valamikor dús erdő fedte be.)
Ekkor a partvonal mellett szobrok, ún. moaik százai álltak. Ezek közel 10 méter magasak is lehettek és egyetlen vulkanikus kőzetből faragták ki őket a sziget bányájában. Itt ma is sok megkezdett moai pihen. Orruk, fülük hatalmas volt, a kezük pedig szorosan a testükhöz simult.
Megfigyelhető, hogy csillagászati pontossággal állították be őket. A szobrokat a 10. század körül kezdték felállítani. Mai napig tart a vita, hogy milyen céllal is készültek. Itt néhány lehetséges magyarázatot gyűjtöttünk össze:
- királyaik, vezetőik tiszteletére állították
- a szobrok isteneket ábrázolnak
- olyan férfiakat ábrázolnak, akik kiérdemelték, hogy megörökítsék őket- egyesek szerint viszont némelyik női vonásokkal rendelkezik
- tenger felőli támadások miatt egyfajta védelmi rendszerként szolgáltak
- lehet, hogy csak művészetkedvelők voltak és több csoport vetélkedett, ki tud nagyobb moait felállítani
- egy legenda szerint a szobrok éjjel körüljárták a szigetet és ezzel a védelmét biztosították
Azonban az előrelátás hiánya a vesztüket okozta.
A hatalmas moaik felállításához rengeteg fára volt szükség. Pollenelemzésekkel rájöttek a tudósok, hogy a szigeten egy különösen erős fa volt őshonos, amely akár 90 tonnás súlyt is elbírt a törzsével. Ennek a kövek szállításánál, a szobrok felállításánál nagy szerepe volt. Elsősorban görgőket készítettek belőle.
A korai időszakban még az őslakosok nagyon jól éltek. Banán, burgonya, cukornád, tárógyökér termett. Igazi éden lehetett… Aztán valamikor 800 körül az ökológiai egyensúly felbomlott. Sokkal több fát vágtak ki, mint ami természetesen visszanő.
Régebben még delfinekre is vadásztak, amelyekhez jó minőségű fa kenukra volt szükség. Ahogy fogyott a fa, fogyott a kenu is, és így a delfin hús is. Az utolsó moait 1500 körül faragták. Így vált az egykori paradicsom a holland kapitány által is leírt kopár földdé.
Tanulság: Érdemes egy pillantást vetni ezekre a komor, rezdületlenül álló szobrokra, mert a szemükből kiolvasható egy letűnt civilizáció figyelmeztető története: A természettel okosan kell együtt élni.
