A kitelepítés

Tömeges kitelepítés a csernobili baleset után – 1986. április 27.

A modern társadalmakban komoly feladat a lakosság védelme az esetlegesen bekövetkező ipari vagy természeti katasztrófák következményeitől. A katasztrófavédelem eszköztárában a lakosság kitelepítése az utolsó védelmi eszköz, ami csak a legvégső esetben alkalmazható, ha más mód nincs a lakosság életének és egészségének megóvására. Épp ezért a katasztrófákat követő a kitelepítés ritka, de nem példátlan esemény a történelemben.

A Szovjetunió történetében a kitelepítéseknek hosszú története van, de ezek az események elsősorban a háborúhoz, illetve az önkényuralmi korszak erőszakos politikai intézkedéseihez kapcsolódnak. Ipari katasztrófához kapcsolódóan megemlíthető az 1957. szeptember 27-én, a Majak kombinátban bekövetkezett – Kistim-balesetként hírhedté vált – robbanás utáni tömeges kitelepítés, melynek során 80 négyzetkilométer terület 22 településéről 11 ezer embert telepítettek ki.

A technikatörténet legnagyobb, globális szintű környezeti hatásokkal járó ipari balesete 30 éve, 1986. április 26-án, moszkvai idő szerint 1.24-kor következett be az észak-ukrajnai Csernobili Atomerőműben.

Egy hiányosan előkészített és szabálytalanul végrehajtott üzemviteli kísérlet során, a kísérleti munkaterv és a reaktor üzemeltetési utasításának többszöri, szándékos megsértésének következményeként több robbanás következett be az erőmű 4. reaktorában. A másodikként, a reaktorzóna alsó harmadában bekövetkezett, kb. 39 t TNT-egyenértékű robbanás levegőbe röpítette a reaktor mintegy 3000 t tömegű felső biológiai pajzsát szerelvényeivel együtt. A reaktorzónából kirepült grafit moderátortömbök, illetve a fűtőelemek és roncsaik tízhektárnyi területen szóródtak szét. A szél a robbanásoktól és az épület összeomlásából felszálló porfelhőt az erőműtől nyugatra lévő fenyőerdő felé sodorta, ahol az nagy területen szétszóródott. A részben fedetlenül maradt reaktorroncsból felszálló forró gőz- és gázsugár a fűtőanyagból származó légnemű és illékony hasadványokat, és apró, porszerű törmeléket 700-1000 m magasságig dobta fel, ahol ezt a felhőt a kb. 5-10 m/s sebességű szél nyugat-északnyugati irányba fújta. Ehhez a felszálló légáramlathoz az égő épületrészek füstje szintén hozzákeveredett.

Pripjaty, az erőmű dolgozóinak alvóvárosa mintegy 2,5 km-nyire, északnyugatra helyezkedett el a katasztrófa epicentrumától. A szerencsés széljárás miatt a robbanásból származó szennyezések felhője a várostól délre haladt el, így a robbanás és közvetlen következményei a várost magát még nem érintették.

A szél iránya és erőssége 1986. IV. 26-27. (a nyilak hossza a szélerősséggel arányos. Zöld: a Délnyugati vasút Ovrucs-Csernyigov vonala a janovi állomással, kék: az R-2 országút Csernobil felé)

Az erőműben a baleset bekövetkezte után az elsődleges feladat a közvetlen kárelhárítás volt. A robbanást követő épülettüzek oltását a létesítményi tűzoltóság kezdte meg, hozzájuk csatlakoztak a pripjatyi városi tűzoltók, majd a feladat nagyságát látva ideirányították a csernobili, ivankovi és polesszkojei tűzoltókat is. A 4. reaktor sérülése ekkor még nem volt ismert a személyzet előtt, így a 4. blokk személyzete a reaktor leállításának és lehűtésének feladatával kezdett foglalkozni. Mindeközben többé-kevésbé spontán szerveződő mentőcsapatok próbálták meg az épületek romjai közül a túlélőket kimenteni. Ez – egy áldozat kivételével – sikerrel járt. A sérülteket a kivonult mentők a pripjatyi kórházba szállították. Az erőmű körüli súlyosan szennyezett területről a városba tartó mentőautók vitték az első szennyeződést a városba.

Az erőmű helyszínen tartózkodó rangidős vezetője A. Sz. Gyatlov helyettes főmérnök volt. A felderítő és mentőcsapatok tagjai sorra jelentették neki tapasztalataikat, többek között az épületben és a reaktorban esett károkról. Gyatlov a reaktor sérüléséről szóló információkat nem vette komolyan,

a kárjelentésekben szereplő tapasztalatokat a személyzet izgatottságának és hozzá nem értésének tulajdonította.

Az általa tapasztaltak alapján – a reaktor megtekintése nélkül – saját elméletet állított fel a katasztrófa okáról, és ezt a teóriát adta elő hivatalos jelentéseiben is. V. P. Brjuhanov, az erőmű igazgatója, hajnal 2 óra után érkezett a helyszínre. Gyatlov jelentéséből szerzett információk alapján értesítette a köztársasági és szövetségi főhatóságokat, illetve pártszerveket a balesetről. Dacára annak, hogy Brjuhanov végsőkig kitartott a téves feltételezések mellett, ő volt az, aki az erőmű vezetőiből, valamint a városi párt-, tanácsi és intézményvezetőkből alakult válságstáb első ülésén – még 26-án reggel nyolc óra körül – Pripjaty város kitelepítésre elsőként tett javaslatot.

1987 Az erőmű vezetői a vádlottak padján (balról jobbra: V. P. Brjuhanov igazgató, A. Sz. Gyatlov helyettes főmérnök, N. M. Fomin főmérnök) (sajtófotó)

Az igazgató telefonértesítését követően – a szombat hajnali időpont figyelembe vételével – kissé akadozva, de beindult a rendőrség, a polgári védelem, a hadsereg és az államhatalom gépezete. A helyi rendőrség lezárta a városba és az erőműbe vezető utakat, hogy a mentést végző járművek forgalma zavartalan legyen. A köztársasági felső vezetés képviselői közül legelsők között érkezett a városba G. V. Berdov rendőr-vezérőrnagy, az USZSZK rendőrségének főparancsnoka. Bár az erőmű vezetésétől nem kapott értékelhető információt a helyzet komolyságáról, a kórházba szállított tűzoltók és rendőrök nagy száma alapján felismerte az intézkedés szükségességét. Bár közvetlen intézkedési jogköre nem volt, utasítást adott a város kitelepítési terveinek elkészítésére, illetve javaslatot tett az ötvenezer lakosú város kitelepítéséhez szükséges szállítóeszközök összegyűjtésére. A hadsereg és a polgári védelem által a délelőtt során elvégzett felderítés és mérések alapján nyilvánvalóvá vált, hogy súlyos veszélyhelyzet alakult ki, amit a rendelkezésre álló erőkkel belátható időn belül kezelni nem lehet. Berdov javaslatának megfelelően, az ukrán miniszterelnök-helyettes délután három körül elrendelte a kitelepítéshez szükséges járművek kivezénylését. Nem kis feladat volt ez. A szükséges szállítókapacitás eléréséhez a huszonnyolcezer négyzetkilométernyi kijevi terület összes üzemképes autóbuszát igénybe kellett venni, beleértve a kijevi városi közlekedés autóbuszait is.

A baleset hírét össz-szövetségi szinten is nagyon komolyan vették. A rendkívüli eseményről a Szovjetunió kormánya kora reggel értesült. A veszélyhelyzet kezelésére kormánybizottság alakult, élére kormánybiztosként B. Je. Scserbina miniszterelnök-helyettest nevezték ki. Scserbina a baleset idején Orenburgban tartózkodott, onnan haladéktalanul Moszkvába, majd onnan összegyűlt stábjával együtt Kijevbe repült. A bizottság este hét óra körül ért Pripjatyba.

Rendőrök Pripjatyban április 26-án délelőtt, a filmen fehér folt a magas sugárzás jelenlétére utal. (forrás: Mihail Nazarenko: A felejthetetlen)

Ez idő alatt a polgári védelem, a hadsereg és a légierő kivezényelt alakulatai tényszerűen felmérték az erőmű és a város helyzetét. A kormánybizottság első ülésén a két legfontosabb kérdés az erőmű leállítása és a város kitelepítése volt. Az erőmű leállításáról azonnal döntés született. A város kitelepítése összetett kérdés volt. A Szovjetunióban pontos beavatkozási szintek voltak meghatározva, hogy egy adott terület lakossága mikor telepíthető ki, illetve mikor kell őket kitelepíteni. Pripjatyban a sugárzás mértéke az első beavatkozási szintet 26-án délután érte el. A bizottság mérlegelte a körülményeket: a kedvező széljárás bármikor megfordulhat, a sérült reaktorból kiáramló szennyezőanyagok kibocsátását viszont még nem sikerült megfékezni. A kormánybiztos elrendelte a kitelepítés végrehajtásának azonnali megkezdését. A kitelepítés tényleges megkezdéséről szóló döntés időpontjául április 27-én reggel 7 órát határozta meg.

„1225 darab autóbusz, valamint 360 tehergépkocsi…”

Miközben a bizottság a döntésről vitatkozott, a kitelepítéshez szükséges járművek már úton voltak Pripjaty felé, az elsők már meg is érkeztek Csernobilba. A döntés megszületése után azonnal rendelkeztek, hogy a megérkező járműveket állítsák menetoszlopba az R-2-es országúton, Pripjaty és Csernobil között. Impozáns járműoszlop alakult ki: 1225 darab autóbusz (ebből 114-ben elsősegélyhellyel), valamint 360 tehergépkocsi a nagyobb poggyászok szállítására. Szorosan egymás mögé állítva ez a járműmennyiség egy közel 16 km hosszú oszlopot jelentett. Menetben a járműoszlop közel 40 kilométer hosszúra nyúlt volna. A közúti járművek mellett a Délnyugati Vasút két, egyenként 1500 fő befogadóképességű dízel motorvonatot küldött Janov állomásra. A gépkocsioszlop összeállítása április 27-én hajnali 2 órára fejeződött be.

A kormánybizottság reggel hétkor kezdődő ülésének első döntése a kitelepítés elrendelése volt. A kitelepítés megkezdésének időpontját április 27-én kora délutánra tűzték ki. Az események innentől alaposan felgyorsultak.

HALLGASD MEG A KITELEPÍTÉSI FELHÍVÁS SZÖVEGÉT >>>>

10.00 – 12.00 A kormánybizottság vezetője eligazítást tart a városi párt- és tanácsi vezetőknek a kitelepítés lebonyolításáról.

12.00 A kitelepítés hivatalos bejelentése

12.20 A kitelepítési körzetek vezetői és helyetteseik eligazítása

13.00 A kitelepítést lebonyolító személyzet eligazítása

13.10 A városi tanács végrehajtó bizottsága rádióközleményben jelenti be a város kiürítését

13.50 A kitelepítés levezénylésére rendőrök érkeznek minden lakóházhoz, a lakosok a házak kapui előtt gyülekeznek.

14.00 A házakhoz kiálló autóbuszok elkezdik összegyűjteni az embereket.

14.00 – 16.30 A kiürítés gyakorlati végrehajtása. Az egyes gyűjtőpontokról tízperces időközökben 20 autóbuszból és öt tehergépkocsiból álló konvojok indulnak a városból az állami autófelügyelet járművei kíséretében.

16.30 A kitelepítés vége

18.20 Rendőrök járják végig az elhagyott épületeket. Az ellenőrzés során 20 embert találtak, akik megkíséreltek elbújni a kitelepítés elől, valamint az egyik házban egy azonosítatlan holttestet.

A kitelepítést követően csak a feladatukat teljesítő személyek maradtak a városban, vagyis az erőmű ügyeleti szolgálatát ellátó dolgozók és a városi közművek működtetéséhez szükséges minimális létszám. A kiürítéshez kirendelt járművek kapacitása elégséges volt, két és fél óra alatt 44 600 főt szállítottak el a városból, közöttük 17 000 gyereket. A kiürítés nyugodt légkörben, pánikmentesen zajlott le. A janovi állomásra kiállított két motorvonatot nem használták fel a kitelepítéshez, ezek mindmáig ott állnak az állomás mellett.

2011. A kitelepítéshez küldött motorvonat maradványa a janovi vasútállomáson – a fosztogatók után

A Kopacsi melletti, Csernobil-2 fedőnevű katonai objektum (a Duga-3 radarállomás) személyzetét, hozzátartozókkal együtt kb. 1500 főt, közvetlenül Pripjaty után, 27-én délután telepítették ki.

Az erőmű körüli térségben Pripjaty kitelepítését követően is egyre rosszabbodott a helyzet. A sérült reaktorból továbbra is folyamatosan áramlott ki a szennyezés. A környék lakosságának kitelepítését folytatni kellett. Május 3-án egy nap alatt 15 további környező településről (Leljov, Kopacsi, Csisztogalovka, Koksarovka, Zimoviscse, Krivaja Gora, Kosovka, Masevo, Parisev, Sztaroszelje, Krasznoje, Novosepelicsi, Uszov, Benyovka és Sztarosepelicsi) egy nap alatt tízezer embert telepítettek ki.

Az erőművet körülvevő terület radiológiai felmérése április 26-tól folyamatosan zajlott. Lassan kialakult a vidék szennyezettségi térképe, amelynek adatai alapján további kitelepítéseket rendeltek el. Május 3. és május 7. között 43 településről – köztük Csernobil városából – 28 500 főt telepítettek ki. Május közepéig további 2000 ember hagyta el az övezetet. A kitelepítést végrehajtó szervezetek ekkorra már komoly gyakorlatot szereztek, egy falu teljes kiürítése 4-8 órát vett igénybe.

Csernobil városát május 5-én telepítették ki. A családi házak nagy száma miatt a kitelepítések hagyományos gyakorlatát vetették be, a buszok itt nem a lakóházakhoz, hanem az előre kijelölt gyülekezési pontokhoz hajtottak, és ott vették fel a kitelepítésre váró embereket. A lakosság őszintén hitte, hogy rövid időn belül visszatérhetnek házaikba. A sietve összekapkodott pár személyes holmin kívül minden a házakban maradt. Sokan üzenetet hagytak a házaikban: bárki nyugodtan használhatja a házat, ha szüksége van rá, de kímélje meg a személyes holmikat. Ez lehetett az eredete a kiürített övezetben máig tartó szokásnak, hogy a lakott házakat jól látható felirattal jelölik meg: „itt lakik a ház gazdája”. Az így megjelölt házakat még a kilencvenes évek elejének zűrzavaros helyzetében is békén hagyták a környéken portyázó fosztogatók.

Lakott ház Csernobilban: „Itt él és dolgozik a ház gazdája” (© Natalija Mazur pripyat.com)

A falvakban élők közül messze nem mindenki vetette alá magát a kitelepítési kötelezettségnek. Kovsilovka lakosai testületileg megtagadták a falu elhagyását, csak gyermekeiket küldték el a zónán kívül lakó rokonokhoz. A kovsilovkaiak csak augusztus végén voltak hajlandóak elhagyni falujukat. Iljinci falu lakosságának egy része szabályszerűen eltűnt, mire a kitelepítő csapatok megérkeztek, majd távozásuk után rendben visszaköltöztek házaikba.

Iljinci falu lakói – no nem a kitelepítéskor, hanem 1993-ban, a zóna lakóinak szánt német segélyszállítmány érkezésekor (©Anatolij Beszegyin addyour.name)

A kiürített övezetben dolgozók számtalan esetben találkoztak emberekkel az elhagyott településeken, jóval a kitelepítés után is. Leginkább az öregek maradtak, akik számára a sugárzás láthatatlan veszélyénél sokkal veszélyesebbnek tűnt a megszokott környezet elhagyása. Csisztogalovka falu közvetlenül az erőműtől nyugatra feküdt, a legsúlyosabb szennyezettség pont e falu körül alakult ki. Május közepén egy öregembert találtak a faluban, aki háziállataival együtt háza pincéjében rejtőzött el, és ott várta a helyzet normalizálódását. A hatóságok a két legszennyezettebb falu, Kopacsi és Csisztogalovka teljes lebontásáról döntöttek. Mire a bontócsapatok megérkeztek Csisztogalovkára, az öregembernek nyoma veszett. Ma már ez a falu nem létezik. Helyére csak az egykori főtéren álló világháborús hősi emlékmű árva alumínium katonája emlékeztet.

СЛАВА ГЕРОЯМ! – ennyi maradt Csisztogalovkából (2007)

Az erőműbalesetet követően, gyakorlatilag három héten belül, kétezer-hatszáz négyzetkilométernyi területről 188 település összesen 116 000 lakosát telepítették ki. A kitelepítettek számára Kijevben 7000 lakást, a kijevi területen további 20 000 házas ingatlant biztosítottak. A kitelepítést a Szovjetunió saját katonai és polgári infrastruktúrájára támaszkodva, külső segítség nélkül hajtották végre. Így utólag, a történelmi tények ismeretében, ez elképesztő teljesítmény volt.

Az egyik – a kitelepített családoknak- újonnan épített település a kijevi körzetben

A szovjet híradó 1986. április 28-án este. Az első hivatalos híradás a balesetről, több mint egy nappal az evakuáció után

Június közepére gyakorlatilag kialakult a máig fennálló kiürített övezet területe. A mintegy kétezer-ötszáz négyzetkilométernyi területet kerítéssel vették körül és évekig őrizték. A területen belül, a május 3-ig kiürített területből lett az I. zóna, vagy közismertebb nevén a „tízkilométeres övezet”. Ezt külön kerítés zárta körül, és szigorúbb őrizet alá került. Ezen belül Pripjaty városa külön elzárt övezetnek minősült. A kitelepített lakosság azóta sem térhetett vissza régi lakóhelyére. Bár a lezárt övezetből kétezer négyzetkilométernyi terület ma már ismét alkalmas lenne emberi lakóhelynek, már nincs miért oda visszatérni. A Szovjetunió felbomlását követő zavaros időkben a zóna összes települését – a ténylegesen lakott házak, valamint a folyamatosan őrzött Pripjaty és Csernobil kivételével – szisztematikusan kifosztották.

Pripjaty, Sport utca, 1986. IV. 27. (forrás: Mihail Nazarenko: A feledhetetlen)

Pripjaty, Sport utca ugyanott, 2007. VII. 7.

A házakat lemosták, a szabad földfelületeken talajcserét hajtottak végre.

A két várost 1986 nyarán a lehetőségekhez mérten megtisztították a felületi szennyeződéstől. A házakat lemosták, a szabad földfelületeken talajcserét hajtottak végre. A kevésbé szennyezett Csernobil vált a mentesítési munkák, majd később a kitelepített övezet közigazgatásának központjává. Pripjatyban a volt tanácsház a kitelepített övezet, illetve az erőmű környéki mentesítési és karbantartási munkák adminisztratív központja lett.

A mosás és a talajcsere képei (pripyat-city.ru)

A várostól északra fekvő kertészetben növénybiológiai kutatóállomást alakítottak ki. A város uszodája 1997-ig szolgálta a környéken dolgozókat. A város halálát az erőműből a városba vezető távhővezeték lekapcsolása jelentette. A fűtés nélküli épületek állagromlása felgyorsult, ezzel egyidejűleg – a fiatal ukrán állam minden igyekezete ellenére – megjelentek a fosztogatók, a várost pár év leforgása alatt tökéletesen kifosztották. Pripjaty ma már üresen áll, csak érdeklődő katasztrófaturisták szervezett csoportjai keresik fel néha.

¿Qué tapas hay?

Felhasznált források:

Read, P. P.: Csernobil, uramisten mit tettünk!, Magyar Könyvklub, Budapest, 1997.

Mirnij, Sz. V.: Az élőerő – csernobili mesék, Új Palatinus Könyvesház Kft, Budapest, 2006.

Паскевич, С., – Вишневский, Д.: Чернобыль – Реальный мир, Издательство «Эксмо», Москва, 2010.

Izrael, Yu. A. et al.: Atlas of Caesium deposition on Europe after the Chernobyl accident, Office for Official Publications of the European Communities, Luxembourg, 1998.

Nem jelölt képek, gifek: pripjat-city.ru, Юрий Щербак, Мотыльки (2013) ukrán filmsorozat, Szabó Csaba

FILMAJÁNLÓ

A 2013-ban készült ukrán Мотыльки (Pillangók) című négy részes játékfilmet ajánlom azoknak, akik nem dokumentumfilmekből ismernék meg az akkor körülményeket. Nagyon látványos felvételekkel élhetjük át az egykori történéseket, plusz pont jár a készítőknek hogy csaknem minden fontos momentumot újraforgattak filmben. A bejegyzésünkben szereplő GIF-ek is ebből az alkotásból származnak.