• Mindennapok

    Angol szövegírás

    Az angol szövegírás olyan szolgáltatás, amit Magyarországon csak nagyon kevés szövegíró ügynökség vállal. Ennek két oka van: egyrészt kevés az olyan szövegíró, aki tud angolul, másrészt a fordítók nem írnak szövegeket. A két szakma metszete az a kevés szakember, aki angol cikkek, angol nyelvű weboldal tartalmak elkészítését vállalja.

  • Történelem

    Bankolás egykor és ma – az online személyi kölcsön a jövő? (x)

    A bankok kialakulásáig hosszú és rögös út vezetett. Mióta az emberiség pénzt használt a fizetésre, minden uralkodó vagy állam saját pénzt akart veretni. Nem volt tehát egyszerű dolga az embereknek, amikor összegyűltek, s kereskedni akartak egymással. A megoldást a pénzváltók jelentették, akik a nagyobb vásárokon, városokban kiültek a padjukra, s a különféle pénzérméket átváltották a megfelelő érmékre. Maga a bank szó is a padról kapta a nevét, s olasz közvetítéssel érkezett a magyar nyelvbe. Közben a megjelentek az első, kezdetleges bankok. A 12. századi olasz városokban olyan szinten állt a kereskedelem, hogy nagy mennyiségű készpénzről kellett gondoskodni. Ennek városok közötti mozgatása életveszélyes vállalkozás volt, így a kialakultak olyan szolgáltatók, akik…

  • Történelem

    Ausztrália 1880-1890

    Most a legkorábban készült fotókat láthatjátok Sydneyből. Utcajelenetek, életképek a hirtelen megnőtt városból. 1861-ben 56 ezren éltek Sydneyben, a képek készültekor pedig már körülbelül háromszázezren.

  • Napi érdekes

    Napi érdekes – 167

    1916. decembere. Zsidó német katonák ünneplik a hanukát a harctér közelében az első világháborúban 1880. Vándorcirkusz érkezik az Orosz Birodalom friss tartományába, az üzbég Szamarkand városába    1920. Színes bőrű katona a lengyel hadseregben a lengyel-szovjet háború idején   1923. Pierre Labric újságíró biciklizik lefelé az Eiffel-toronyból   1933. Malcolm Campbell és Bluebird nevű járműve Daytona Beachen, amivel a 438 km/h-s szárazföldi sebességi rekordot beállította a boneville-i tó medrében   1943. Iskola Sztálingrádban az ostrom után   1944. Luftwaffe ászok Hitlernél kitüntetési ceremónia után a Berghofban. A képen látható pilóták akkori összteljesítménye több mint 1600 légi győzelem volt!   1954. Dél-afrikai gyémántbánya fekete dolgozója a röntgen mögött. Minden műszak végén átvilágították, nehogy…

  • Napi érdekes

    Napi érdekes – 162

    1972. Tankolás az ÁFOR kútnál. A kép a Faluszéli házak című film forgatásakor készült. Forrás: FORTEPAN   1880. Argentína legdélebbi Tűzföld (Tierra del Fuego) területén a kolonizáció idején teljesen kiirtották az őslakosokat. A selknam és yamana törzset gyakorlatilag az utolsó emberig elpusztították „vadászat” közben   1881. Henry L. Abbot fényképész pillanatfelvétele egy felrobbantott fejű öszvérről   1886. A fehér Santiago McKinn az apacsok között. A 11 éves fiú családját megölték az indiánok, de a fiút befogadták   1905. Villamos a prágai Károly-hídon. A vonal 1908-ig szolgált   1939. Villamos motorvonat Hollandiában, az amszterdami pályaudvaron   1940. A világ legnagyobb működőképes írógépe a New York-i világkiállításon   1943. Lengyel menekültek Iránban.…

  • Mindennapok

    A webshop szövegírás kialakulása

    Ez a cikk egy nem egy szokásos történelmi témájú cikk lesz, hanem technológiatörténetről szól, azon belül is a 21. század egyik fontos tudományáról, a keresőoptimalizálásról. A webshopok ma már mindenhol ott vannak, így az egyre telítődő piacon nehéz megtalálni azt a réspiacot, ahol még esély van a belépéshez. A már régóta meglévő szereplők sokkal erősebb SEO pozíciókkal rendelkeznek, így az új versenytársaknak minden tudásukat be kell vetniük a sikerért. Webshop SEO, webshop keresőoptimalizálás, webshop szövegírás Egy új webshopba kétféleképpen lehet forgalmat terelni: Google vagy Facebook hirdetésekkel: ezek egyre drágábbak, ráadásul a hirdetési keret kimerülésével azonnal leáll a látogatók érkezése a webshopba Keresőoptimalizálással: ez egy lassabb folyamat, de a rá elköltött…

  • Napi érdekes

    Napi érdekes – 180

    1884. A greenwichi királyi csillagvizsgáló Angliában. Közepén megy át a greenwichi délkör – a 0 fok hosszúsági kör -, ami az időzóna-számítás alapja   1900. Indiánok, cowboyok és grúzok. Ismeretlen helyszín. Jó lenne tudni, mi volt az apropó…   1915. július 24. A felborult Eastland utasszállító Chicago belvárosában. A hajó éppen készült elhagyni a kikötőt, amikor bekövetkezett a baleset. 844 utas esett csapdába az alsóbb fedélzeteken és lelte halálát alig 8 méterre a parttól!   1921. Arábiai Lawrence Ammanban   1935. Nagykanizsa, irredenta emlékmű építése. A városi mérnöki hivatal által elkészített eredeti nagyságú deszkamodell. A szobrot később a kommunista évek alatt ledöntötték, de olyan nehéznek bizonyult, hogy elszállítás helyett egyszerűen a helyszínen elásták. A bloggazda…