Történelem

Kémek, mint mi

Egy moszkvai követségi dolgozó saját fotói és lopott felvétele Sztálin temetési menetéről.

0-4.jpg

Martin Manhoff őrnagy helyettes katonai attaséként (és kémként) töltött el némi időt a Szovjetunióban (1952-54). Munkája során rengeteget utazott – már amennyit a szovjet hatóságok engedték – és sok olyan fotót is készített, ami nem túlzottan tetszhetett a helyi hatóságoknak és 1954-ben rövid úton ki is utasították a kommunista birodalomból.

Ezek közül kiemelkedik a Sztálin temetési menetéről – az akkori Kreml-közeli amerikai nagykövetség épületéből/-ről – készített fotósorozat és az egyetlen olyan filmfelvétel, amit független személy, azaz nem a szovjet propagandagépezet készített. Magánszemélyeknek és a külföldi sajtónak nem lehetett még fotózni sem a ceremónián.

Útja során járt északon Murmanszkban, Krímben a Fekete-tengernél és Ukrajna területén is. Számos tiltott felvételt is készített például a vonatablakból. Szovjet területen akkoriban külföldi turistának tilos volt például katonákat, katonai járműveket, eszközöket, tömeget, politikailag fontos épületeket, vasútállomásokat, általában a szegénységet, piacokat, üzleteket, de még templomokat is fotózni. A képek amiket ma láthattok, minden bizonnyal hozzájárultak az eltávolításához is.

További piros pont az elképesztően szép, színes képekért.

Lesifotók a nagykövetség ablakából:

0-3.jpg

0-7.jpg

0-8.jpg

0-1.jpg

0-2.jpg

0-5.jpg

0-6.jpg

0-9.jpg

990.jpg

Moszkvai járda. Akár a budapesti Nagykörút is lehetne…

 

1-40.jpg

Az Arbatszkaja téri mozi

 

1-8.jpg

A nagykövetséggel szembeni épület, sok tűzoltóautóval. Ebből a kapualjból lőtt rá egy férfi egy RPG rakétavetővel a követségi épületre 1995-ben…

 

1-9.jpg

1-10.jpg

A Vörös tér, még autókkal

 

1-11.jpg

A Tverszkaja utca

 

1-12.jpg

A Balsaja Nyikickaja utca a Kudrinszkaja tér felé

 

1-13.jpg

1-14.jpg

A Petrovszkij passzázs

 

1-15.jpg

1-16.jpg

1-17.jpg

991.jpg

Hentesüzlet a moszkvai Arbat városrészben

 

1-19.jpg

Az épülő Hotel Ukrajna Moszkvában

 

1-20.jpg

A Fővárosi Állatkert

 

1-23.jpg

Az egykori amerikai nagykövetség. Ebből az épületből készültek a felvételek Sztálin temetéséről

 

1-24.jpg

Szemben a nagykövetséggel

 

1-25.jpg

A Hotel Moszkva a Manyézs téren

 

1-27.jpg

A frissen elkészült moszkvai Állami Egyetem díszkivilágítása az avatási ünnepségen

Ünnepség a Manyézs téren:

1-37.jpg

1-28.jpg

1-29.jpg

1-30.jpg

1-31.jpg

Moszkva látképe

 

1-32.jpg

A Puskin tér

 

1-33.jpg

Víz- vagy limonádéárus a Puskin téren

 

1-34.jpg

A TASSZ a szovjet hírügynökség székháza

 

1-35.jpg

1-36.jpg

 

A Novoszpasszkij monostor:

1-18.jpg

1-22.jpg

1-26.jpg

Kijev eső után

 

1-21.jpg

A Moszkvától 70 km-re lévő Szergijev Poszad műemlékei a háttérben

 

993.jpg

Murmanszk

 

1-3.jpg

Murmanszk

 

1-38.jpg

Murmanszk, Leningrádszkaja utca

 

994.jpg

 

Pillanatképek a vonat ablakából:

1-1.jpg

1-2.jpg

992.jpg

 

Krím-félsziget, Jalta:

1-4.jpg

1-7.jpg

1-5.jpg

Jaltai piac

 

1-6.jpg

A Morszkaja utca, Leningrád

A képek folytatódnak! Az oldal frissítés alatt áll. A következő rész címe ‘A városi élet’ lesz. Érdemes lesz csekkolni április 6-tól.

via

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük