Mi kell ma a programozás tanulás elkezdéséhez?
Egyre népszerűbbek ma a programozói képzések, más több cég is kínál hasonló tanfolyamot magyar nyelven. Ezeket nézve, felmerül bennünk a kérdés, mi szükséges ma a programozás tanulás elkezdéséhez?
A jó hír az, hogy egy középkategóriás számítógép, és jó adag elkötelezettség az, amire mindenképpen szükség lesz. A programozás megismerése nem egyik napról a másikra történik, és nagyon sok lemondás vezet odáig, míg az első soroktól egy működő programig jutunk.
Viszont mindenképpen megéri, a programozói készségeket és a kitartást a cégek is értékelik, hiszen ha valaki, akkor ők pontosan tudják, mennyi munka van a fejlesztővé válás mögött. És ezek még csak az első lépések, hiszen junior programozóként elhelyezkedve kezdődik még csak az igazi tanulás, amikor minden nap valós körülmények között jutunk újabb információmorzsákhoz. Az évek során pedig eljutunk oda, hogy előbb önállóan tudunk dolgozni, később pedig már mások munkáját is felügyelhetjük.
Az olyan online Java tanfolyamok, mint a StudiCore, kiválók az angolul még nem értők számára, hiszen a képzések magyar nyelven folynak, A választható mentor is magyarul segíti az előre haladásunkat, és elakadás során nem kell mindjárt az első napokban az interneten kutatnunk. Az angol tudás azonban szükséges lesz később is, így amint lehet, érdemes megismerkednünk ezzel a nyelvvel is. Az internet programozói fórumai és közösségei angolul kommunikálnak, így az életünk során mindenképpen eljön az a pont, amikor már angolul találunk segítséget.
A programozás tanulás tehát egy hobbi, egy életcél és egy élethosszig tartó tanulási folyamat is egyben, a jutalom pedig az, hogy beléphetünk a programozók saját közösségébe. Ez az a hely, ahol hozzánk hasonlók között dolgozhatunk, legyen szó akár a valós életről, akár a virtuális térről. Itt eltűnnek a különbségek, senki sem nézi, hogyan nézünk ki, egyedül az számít, hogy milyen programkódot tudunk megalkotni.
A ViktorJava.com bloggere folyamatosan tudósít erről a világról, érdemes nyomon követni a weboldalát, és a Facebook oldalát is:
- Weboldal: ViktorJava.com
- Facebook: Programozó leszek