Különös tekintettel a jelenlegi első számú közellenségre, a mexikóiakra
A bevándorlás kérdése mint olyan, Európában csaknem két éve reflektorfényben van az – elsősorban arab és fekete-afrikai országokból érkező migránsok nagy száma miatt. De mi a helyzet ma és mi volt az elmúlt kb. 165 évben az Egyesült Államokban?
A mai posztban nem lesznek ritkán látható, régi fotók (vagyis de, hiszen ismerhettek… :)). Statisztikai adatok viszont szép számmal. Tudom, a száraz számok világa nem sokakat vonz, de mégis arra kérlek benneteket maradjatok velem, mert érdekes és elgondolkodtató számokat mutatok ígérem. Egyúttal itt kérek elnézést az aktuálpolitikai kezdésért, hiszen ez egy történelmi oldal vagy mifene, de azért majd lesz benne nyomokban történelem is ;).
Mielőtt még bármit is írnék leszögezem: nem vagyok liberális. Én sem szeretném, ha szülőhazámban tömegével jelennének meg idegenek, csakúgy mint nyilvánosan csókolózó melegek, vagy hupikék, repülő tumixgépek. Miért? Egyszerűen mert csak. Nem itt a helyük. Ahogyan egy buszon sincs antigravitációs nokedli, vagy egy óvodában Michelin-csillagos malomkerék. Nem tartozik oda.
Az USA jelenlegi agyalágyult elnöke, a buta, de legalább ezzel egyenesen arányosan arrogáns Donald Trump első intézkedése a mexikói bevándorlás megakadályozására tett ígéretek. A déli határon létesítendő fal – amit a mexikóiak fizetnének ki végső soron -, valamint a nagy amerikai cégek hazarendelése a déli szomszédból. Azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy mennyire jellemzi az országot és ezzel együtt választópolgárainak szellemi képességeit, hogy sikerült egy acsarkodó barmot az országuk élére megválasztani. Persze húzhatnánk párhuzamot más közép-kelet európai országokkal és még csak azt sem mondhatom, hogy jobb lett volna a másik jelöltre szavazni szóval hogy volt-e egyáltalán normálisnak mondható alternatíva, de ezzel már túl messzire kanyarodnék a mai bejegyzés eredeti témájától.
Most már joggal kérdezhetitek, hogy mi a fenére fogok kilyukadni és lesz-e valami lényege ennek a posztnak, szóval haladjunk…
Nem tudom egyet lehet-e érteni az új elnökkel (attól még hogy hülye, lehet igaza), így nézzünk néhány számot. Lássuk ténylegesen mennyien vannak az ország területén a mexikóiak!
Az USA-ban valamivel több, mint 324 millióan élnek. A mexikóiak száma a mai Egyesült Államok lakosságában 34,6 millió volt 2013-ban. Hú, ez soknak hangzik, több mint 10%! Még akkor is, ha ebből 23,1 millió már az Államokban született?
Ez persze attól függ mennyire határolódnak el a helyiektől. Mennyire élik saját életüket, saját kultúrájukat, mennyire gettósodnak. A mexikói negyedek jelenléte elsősorban a déli államokban ezek közül is Kaliforniában, Új-Mexikóban és Texasban jellemző. De várjunk csak, ezek az államok valamikor Mexikó részei voltak…
A mexikóiak keresztények. Vallásuk nem sokban különbözik az ős-amerikai protestánsoktól, mondhatjuk úgy hogy közelebb áll hozzá, mint az iszlám. Sokkal.
A homogén mexikói városrészek kialakulása már nehezebb ügy. Amíg az elmúlt másfél évszázadban bevándorolt sok-sok nemzetiség szükségszerűen igyekezett az angolt anyanyelve elé helyezni – hiszen a többi nációval együtt kisebbségben élve a közös nyelv az ország hivatalos nyelve lehetett-, a nagy mennyiségben egy adott országból érkező, ugyanazt az anyanyelvet beszélő migráns már praktikusabbnak tartja saját nyelvét megtartani, mert azzal is boldogul a saját lakókörnyezetében. Ráadásul egyre több spanyol nyelvű tévéadó, mobil- és internetszolgáltató és millió más anyanyelvi szolgáltatás a hentestől a temetkezési vállalkozóig várják az egyre bővülő ügyfélkörből a kuncsaftokat. Lássuk be ez már nagyobb probléma.
Visszafordítható-e ez a folyamat? Amennyiben ez a cél, akkor az első lépés a beáramlás megszüntetése. Azonban ez nem megoldás mindenre. Miért?
Az átlagos amerikai fehér, nem-latin populáció születési rátája 2013-ban 59 születés volt 1000 nőre, a feketéknél ez a szám némileg magasabb (65), a latin (elsősorban mexikói) nőknél 73. Sok ez a különbség vagy kevés? Nos hosszú távon sok, hiszen ha ez a szám megmarad, matematikai szükségszerűség lesz a latin többség.
Azonban ez a ráta évről évre változik. Hovatovább az elmúlt 25 évben nem volt ilyen közel a latinok és a fehérek+feketék közötti születésbeli különbség! 1973-ben a latinoknál ez a szám majdnem elérte a százat (mára, mint láttuk ez 25 %-kal csökkent!). Jellemzően a jobb életkörülmények között élők kevesebb gyermeket szülnek, mint szegényebb társaik. Így a megoldás nem a vélt ellenség kipellengérezése, ellehetetlenítése lenne (ezzel rontanának a születési rátán, vagyis javítanánk 😉 eh, szóval egyre több kis mexikói születne..), hanem éppen az életkörülményeik további javítása, vagy közelítése az átlagos amerikaiéhoz.
Kicsit most szakadjunk el a jelenlegi elnök problémájától és nézzük meg az USA elmúlt 165 évének bevándorlási térképeit. Ennek érdekessége, hogy államokra bontva láthatjuk melyik országból érkeztek a migránsok 1850-től 2013-ig. Az első mozgókép alatt az összes kép állóképként is kinagyítható, ha valaki böngészné kicsit őket.
Ne feledjük ezek a térképek a migránsok forrásországait jelzik. Látványos az utóbbi három évtized mexikói térhódítása, úgy fest, mintha csak mexikóiak laknának már az USÁ-ban… De vajon mennyi embert jelent az egy-egy államra pingált lila szín? Nem fogom államonként leírni, de egy sarokszámot azért ideillesztek.
A 2000-től 2010-ig tartó több, mint 2,5 milliós emelkedés után 2010-től 2013-ig tartó időszakban 126 ezerrel lett kevesebb (!) a mexikóiak száma az Államokban. Ehhez képest lássuk a többieket:
Szóval ha tendencia marad és a mexikóiak is beállnak a jóléti amerikaiak sorába, nem ők lesznek az ország legnagyobb gondjai.
A végére még egy diagram. A bevándorlók száma és aránya az USA lakosságához viszonyítva. Látható, hogy a bevándorlók százalékos aránya a 19. század végi, 20. század elejei átlag közelében mozog.
Források:
Migration Policy Institute
Center of Immigration Studies
University of Nebraska Omaha
Pew Research Center
Wikipedia
