• Történelem

    Retrospektív – Nagyvilág

    A 2015.-ös éveben már Facebookon is jelen voltunk. A napi blogbejegyzések mellé, tematikánkhoz illeszkedő tartalmakat válogattunk össze oldalunkra. Számos gondolatébresztő és ritkán látott fénykép került ki az idővonalra a 12 hónap alatt. A legkedveltebb fényképekből válogattam. London, Hammersmith híd (1900.)

  • Történelem

    Hajlakk

    A hatvanas évek NAGY frizurái A múltkor már górcső alá vettük a viktoriánus kori, majd a 80-as évek hajzatait, most ideje, hogy megnézzük a 60-as évek vadhajtását, amikor a mottó így szólt: Bigger is better!

  • Történelem

    Sport az ifjúság mámora

    Szovjet sport és egészségmegőrzési plakátok az ötvenes évektől A Szovjetunióban a hivatalos álláspont alapján az elhízás elleni küzdelem és a sport kiemelt fontosságú volt. Ennek több oka is volt. A dekadens, elkényelmesedő nyugat felett az elkövetkezendő konfliktusokban könnyebben kerekedhet felül egy sportos, szálkás emberanyagú hadsereg, a sport lefoglal és hát amúgy sem volt annyira mit enni, de ha mégis: a sorban állás is könnyebb egészséges szervezettel.

  • Történelem

    Szesztilalom

    Az amerikai szesztilalomról az átlagember is sokat tud, hiszen megannyi könyv, film és sorozat választotta témájául. Elég a Capone-filmekre gondolnunk, a Volt egyszer egy Amerikára, vagy a Gengszterkorzó sorozatra. Azért talán még így is tudok újat mondani a témában, vagy ha nem legalábbis érdekes fotókat mutathatok róla.

  • Napi érdekes

    Napi érdekes – 137

    1986. Az Örmény Titkos Hadsereg nevű (ASALA) marxista-leninsta, szélsőbaloldali terrorszervezet sajtótájékoztatója Bejrútban, Libanonban

  • Napi érdekes

    Napi érdekes – 135

    1964. Nem óriás ananászokat látunk, hanem a kék agávé növény óriási töveit, amiből a tequila készül. További érdekesség a növényről, hogy nem egy rovar, hanem egy denevérfajra porozza be, és leginkább 1500 méterrel a tengerszint felett érzi jól magát