Százéves oldalak – 1917. február - Hogyan Történt Magazin

Folytatjuk időutazásunkat a száz évvel ezelőtti Magyarországra. Az utazáshoz e hónapban a Vasárnapi Ujság mellett a Délmagyarország-ot, a Magyar Csendőrség Zsebkönyvét és a budapesti Állatkert kiadványát a Mi Újság az Állatkertben? című havilapot hívtam segítségül. Ezek foglalkoztatták a magyar olvasókat 1917. februárjában.

Korlátlan tengeralattjáró háború

1917 február elsején Németország és a Monarchia meghirdette a korlátlan tengeralattjáró háborút, amellyel az USA-ból és Nagy-Britanniából Olaszországba irányuló hadianyag-, illetve az Egyesült Államokból és a Brit Birodalom gyarmatairól Nagy-Britanniába áramló élelmiszer és nyersanyagszállító hajók elsüllyesztését remélték. Paul von Hindenburg és Erich Ludendorff, a német katonai vezetés legfőbb irányítói 1916 végére belátták, hogy amennyiben nem sikerül megállítaniuk a segélyszállítmányok Európába érkezését, a háborút minden bizonnyal elveszítik. Ennek érdekében dolgozták ki a korlátlan tengeralattjáró-háború tervét. Így január 31-én a német kormány deklarálta, illetve a semleges államokkal jegyzékben közölte, hogy hadi zónának tekinti Anglia, Franciaország és Olaszország partvidékét, illetve a Földközi-tenger keleti medencéjét. Emellett a jegyzékben közölték, hogy az erre hajózó vízi járműveket – legyen az akár semleges, akár ellenséges – minden figyelmeztetés nélkül elsüllyesztik. Ez a bejelentés osztatlan megdöbbenést keltett a világ nagy részén. Mindenki emlékezett a másfél évvel korábbi Lusitania tragédiájára, amelyben az U-20-as német tengeralattjáró találata után 1201 ember lelte halálát az utasszállító elmerülésekor. A központi hatalmak országaiban – köztük nálunk is – sokan ettől a tervtől a háború megnyerését várták, nem sejtve, hogy az Egyesült Államok alig két hónappal később tevőlegesen is belép az európai háborúba, majd el is dönti azt. A kiterjedt búvárhajó-fenyegetésre aztán az év folyamán a britek mélyvízi bombákkal felszerelt hajókkal válaszoltak. Lássuk az egyik legnagyobb példányszámú vidéki napilapban megjelent hírt az eseményről:

Kíméletlen buvárhajó-harc. Ausztria-Magyarország és Németországnak a semleges hatalmakhoz intézett jegyzékei, amelyekben tudatják, hogy február elsejétől kezdve a tengeralattjáró harcot az eddiginél élesebb formában veszik föl, állanak ma az események homlokterében. A központi hatalmak elszánt elhatározása, amelyet a jogos önvédelem kényszerűsége igazol, különösen Angliában idézett föl nagy megdöbbenést. Az angol sajtó kommentárjai megnyugtatni igyekeznek a közvéleményt, de nem tudják palástolni azt a félelmet és rettegést, amellyel a kíméletlen buvárhajó-harc megkezdését fogadják.

SM U-4, a monarchia egyik tengeralattjárója Póla/Pula kikötőjében

Anglia jól tudja, milyen végzetes következményekkel járhat a központi hatalmaknak ez az impozáns cselekedete, amellyel halálos csapást mérhetnek ellenfeleikre. Az ijedtség annál nagyobb, mert Anglia a történtek után nem számithat arra, hogy a semleges államok, köztük elsősorban Amerika. Németországot erélyes szándékának végrehajtásában, miként eddig tették tiltakozásukkal vagy, ellenrendszabályok alkalmazásával meggátolni igyekeznek.

Angol lapok a brit flotta támadó fellépését sürgetik. A Times tegnapelőtti vezércikkében azt irja, hogy sok jelből arra kell következtetni, hogy a németek beváltják fenyegetésüket és irgalmatlan tengeralattjáró-háborut fognak kezdeni. A brit nép elvárja a tengerészeti kormánytól, hogy ura lesz a helyzetnek és intézkedéseivel elébe vág a németek tervének.

Bécsi lapok a blokádról. A bécsi lapok helyesléssel fogadják a központi hatalmaknak a semlegesekhez intézett bejelentését, hogy február elsején megkezdik a legélesebb tengeralattjáró-háborút Anglia és szövetségesei ellen. Egyértelműen rámutatnak a bécsi lapok arra, hogy a központi hatalmaknak, miután minden békés eszközt kimerítettek, most nem maradt hátra más eszközük a háború megröviditésére, mint a korlátlan tengeri hadviselés.

A piac szereplői is azonnal reagáltak. Olvassuk csak össze a Diana-sósborszesz reklámjában a nagybetűs sorokat!

Fiaink…

Az olasz és a román fronton, valamint a Kárpátokban is folytatódtak a harcok:

Utánpótlási vonal a Kárpátokban. Figyeljétek meg az út szélén az ideiglenesen lefektetett és nagyon rossz állapotú keskeny nyomtávú sínpárt. Ezen csilleszerű kocsikon emberi erővel tolták, jobb esetben lovakkal húzták az ellátmányt a frontvonalba

Védvonal mögötti szállás az olasz fronton

[stextbox id=”grey” color=”E8E8E8″ bcolor=”000000″ bgcolor=”000000″ bgcolorto=”616161″]

Aki kétszer is volt Montenegró kormányzója…

Kövess Hermann erdélyi szász születésű katonatiszt, hadmérnök, császári és királyi tábornagy az első világháború monarchiájának legsikeresebb hadvezére. Bár Temesváron született magát sosem vallotta magyarnak. Utolsó éveit felváltva töltötte Bécsben és Budapesten, fiát Gézának nevezte el, ami jelzi ki nem mondott magyarságát. Természetesen anyanyelvi szintem beszélte a magyart, mégis szolgálati lapjára szerényen a „a szolgálat ellátásához elégséges mértékűnek” írta le. Kitüntetései megszámlálhatatlanok, csapataival elfoglalta Szerbiát, Montenegrót és Albániát. Megállította az orosz Bruszilov-offenzívát, visszafoglalta Bukovinát.

A tiszteknek kötelező bajusz viselése alól pikkelysömörre hivatkozva kapott felmentést

Altábornagyként vezérkarával (középen)

IV. Károly királlyal a visszafoglalt bukovinai fővárosban Csernyivci-ben (akkor Czernowitz)

IV. Károly a sikeres bukovinai hadjárat után 1917. augusztusában magyar bárói rangra emelte. Rövid ideig kétszer is kinevezték Montenegró kormányzójának egyszer 1916-ban, egyszer 1918-ban. A háború végóráiban a király lemondásában maga helyett a hadsereg főparancsnokának Kövesst jelölte meg (!), aki a hátralévő egy másfél hónapban nem sok mindent tehetett, csak fékezni próbálta a széthulló monarchia katonaságának bomlását. 1918 végén visszavonult a katonai szolgálattól, 1924-ben halt meg Bécsben 70 évesen. Testét Budapestre szállították és végakarata szerint a Kerepesi temetőben talált végső nyughelyre (sírhelye: 26/1. parcella, 26/1-1-29. sz. hely).

[/stextbox]

Állati

Az Állatkertben az élelmiszer a legnagyobb probléma:

Hústalan napok az állatkertben. Rossz idők járnak a húsevő állatokra. A régi jó időkben csak egy hústalan napjuk volt a ragadozó állatoknak, mióta azonban a lóhús az emberi táplálkozás fontos élelmicikkei közé avanzsált, azóta az állatkertben is szűkebb adagokban mérik a húsevő állatok eledelét. Most már nekik is két hústalan napjuk van egy héten: hétfőn és pénteken. A különbség köztük és az emberek között csak az, hogy az állatoknak a hústalan napokon semmit sem szabad enniök.

Állati vér mint élelmiszer. Csak kevesen tudják, hogy a levágásra kerülő állatok vére nagy mennyiségben tartalmaz fejérjét, mely az emberi táplálkozásnak egyik elengedhetetlen kelléke. A vér ennek következtében, tápláló értékét tekintve, igen közel áll a húshoz, mindazonáltal — a hurkakészítésnél felhasznált disznóvér kivételével – felhasználatlanul elvész. Ennek oka bizonyára az az általános ellenszenv, mely a vér irányéban megnyilvánul, továbbá az a körülmény, hogy a vér csak rövid ideig tartható meg romlatlan állapotban s igen hamar átmegy rothadásba. Most azonban egy német fiziologusnak, F. Hofmeister strassburgi tanárnak sikerült az állati vérből bizonyos port előállítani, mely találmányával az említett hátrányokat megszüntette. Hofmeister eljárása a következő: a defibrinált vért megszárítják, miután előbb foszforsavat vegyítettek hozzá, amely az emberi szervezetre értékesebb, mint bármely más ásványi só. Az ilykép nyert vastag pépből szűrés útján eltávolítják az értéktelen anyagokat, míg a zsiradék és a lecithin visszamarad. Miután még erős nyomású sajtóval eltávolítottak lehetőleg minden vizet, a megszárított masszát porrá őrlik. Ez a nagy tápláló értékű por színre a kakaóhoz hasonlít s íze a liszt ízére emlékeztet.