TEGNAPELŐTTI HÍRADÓ: Tűz a bankházban – 2006
A vlagyivosztoki SberBank-tűz
A Szovjetunió széthullása végére gazdaságilag megroppant, a hatalmas birodalom már nem volt képes lépést tartani a fejlődő világgal. Tudjuk, hogy az alapvető kiadásokra sem jutott pénz, a biztonság pedig már régen nem volt elsődleges szempont semmilyen munkahelyen. De hogy 2006-ra, a rendszerváltás után 15 évvel hogyan tudott egy országos nagybank odáig jutni, hogy a sokszintes irodaházaiban az alapvető biztonsági rendszerek hiányozzanak?
Sem tűzjelző, sem tűzszakaszhatárok, vagy biztonsági tűzlétra nem segítette a dolgozók menekülését a vlagyivosztoki SberBank épületében amikor fellobbant a tűz.
Ne gondoljuk, hogy a tények eltitkolása, a nyilvánvaló történések megmásítása csak az egykori Szovjetunió sajátossága volt. A kialakult reflexek Oroszországban még a kétezres években is működnek és próbálják meg nem történtté tenni, vagy kisebbíteni a tragédiák súlyát, próbálva figyelmen kívül hagyni a sajtó, az internet és a mobiltelefonokba épített kamerák hatásait. A hivatalos adatok szerint kilencen haltak meg az infernóban, de az áldozatok valódi száma az ötvenet is elérhette. A hatodik és a hetedik emeleten csapdába esett dolgozók előtt egyetlen menekülési út volt, az ablak.
2006. január 16-án egy hideg téli napon a fellobbanó lángok a lépcsőháztól vágták el a menekülési útvonalat az emberek elől, akik – tűzjelző híján – túl későn értesültek a tűzről. A folyosók hamar megteltek füsttel így az irodákban ragadt dolgozók a fojtó, sűrű füstben csak az ablakból történő mentésre számíthattak.
A párkányokra kétségbeesetten kikapaszkodó emberek számára segítség túl későn érkezett. A lángok fellobbanása után mintegy 20 perc telt el, mire valaki hívta a tűzoltókat (vagy mire komolyan vették a hívást), így a bejelentéstől számított újabb húsz perc múlva megérkező első tűzoltóautó idején a tűz már 40 perce égett! A későbbi hivatalos jelentésekbe teljesen irreálisan három percet írtak kivonulási időnek.
Ám a tűzoltóautók az épület körül parkoló gépkocsiktól nem fértek hozzá az emeletekhez.
Ekkora már elkezdtek hullani az emberek az égből…
Az alábbi sokkoló felvételen látható, ahogyan az oltás megkezdése előtt többen is lezuhannak, vagy a mélybe vetik magukat, csaknem a ponyvát kifeszíteni készülő civilekre, akik szinte maguk sem hiszik el amit látnak.
18+ felvétel:
Aztán az útban lévő parkoló autók közös erővel történő odébb vonszolása után megkezdték az oltást és létrákkal közelítették meg az égő szinteket. Ekkorra már kilencen feküdtek az épület előtt a földön holtan, nyolc fiatal nő és egy férfi.
Hivatalosan csak a mindenki szeme láttára a halálba ugrott kilenc áldozatot ismerték el ami abszurd, hiszen a hatalmas tűzben és füstben feltételezhető hogy többen is meghaltak.
Még 2006 év során a kiszivárgó tanúvallomások és újságíróknak – nevük elhallgatását kérő rendőrök által – tett beszámolókból kiderült, hogy az áldozatok száma a többszöröse lehetett a bevallottnak. Egyikük azt nyilatkozta: „Egész éjjel holttesteket hordtunk le…”
Pontos számot sosem közöltek, feltételezhetően körülbelül ötvenen lelték halálukat a bankházban közvetlenül az égéstől, vagy füstmérgezésben. A tűz utáni napokban a hozzátartozók tüntettek a bank felelősségének elismerését követelve. Sokak közülük addig még nem kaptak tájékoztatást szerettük állapotáról. Többeknek azt hazudták, hogy füstmérgezéssel kórházba szállították a hozzátartozójukat, valójában azonban már a halottak között voltak!
A sajtó részéről tapasztalható volt a tényfeltárás ellehetetlenítése, sokáig a felelősök nevei sem kerültek nyilvánosságra.
A letartóztatottak között volt Ludmilla Feofanova a Bank ügyvezetője, Viktor Hanikov (szintén banki alkalmazott) és Szergej Luzgan tűzoltó alezredes, akiknek felelőssége egyértelműen megállapítható volt a tűzvédelmi előírások megsértésében és egyes jegyzőkönyvek meghamisításában, valamint a csak papíron létező felszerelt tűzvédelmi eszközök működésének hiányosságaiban.
A legtöbb katasztrófával végződött esethez hasonlóan, miszerint a tragédiához általában több szerencsétlen eset vagy okok összessége vezet, a SberBank-tűzről is elmondható ugyanez.
– A tűzjelző-berendezések hiánya meggátolta, hogy a dolgozók idejében tudomást szerezzenek az épületben fellobbanó tűzről és elhagyhassák a munkahelyeiket. A tűzvédelmi rendszabályok be nem tartása és a dolgozók feletteseinek – valamint a tűzoltóság részéről a vizsgálatok elmulasztása -, korrupt, hanyag magatartása, ami vészhelyzetben az alapvető tűzvédelmet is megakadályozta.
– A tűzoltók értesítése / a kivonulás megkezdése túl későn történt.
– Az épület körüli rossz parkolási rend és a tűzoltókocsiknak fenntartott helyek elfoglalása késleltette a mentés megkezdését.
Hosszabb összefoglaló (18+!):