Az emberi testet megtámadó betegségek közül több olyan is létezik, amelynek során, vagy végkifejleteként olyan bénulás jelentkezik, amikor a beteg nem tud tovább önállóan lélegezni. Ekkor gyakorlatilag megfulladhat, ha nem kap mesterséges lélegeztetést. Az alig valamivel a huszadik század fordulója után – 1908-ban Karl Landsteiner által – azonosított poliovírus az egyik legkegyetlenebb. A magyarul járványos gyermekbénulásnak elnevezett kór rettegett volt a huszadik század elején. A gyógyíthatatlan betegség folyományaként sok gyermek bénult le – jellemzően az alsó végtag -, és egy kis százalékuk pedig a mellkast mozgató légzőizmok bénulása miatt légzésképtelen állapotba került.
A vírus és vele együtt a betegség terjedése az ötvenes évekig megállíthatatlannak látszott. A légzésbénultak életben tartására fejlesztették ki a köznyelvben csak vastüdőnek nevezett szerkezetet, ami a maga nemében életmentőnek bizonyult, de így a betegek börtönévé is vált, hiszen életüket kizárólag a géphez kötve, abban fekve tölthették.
Az első vastüdőt 1927-ben készítette Philip Drinker és Louis Agassiz Shaw a Harvard egyetemen. A készülék nem volt más, mint egy nagy acélhenger, amelyből csak a páciens feje látszik ki. A hengerrel összekötött villamos szivattyúgép a légnyomás ütemes változtatásával kényszeríti szabályos emelkedésre és süllyedésre a beteg mellét, így biztosítva számára a folyamatos légcserét. 1930-ra John Emerson tökéletesítette a gépet, előállítási költségét felére csökkentve. 1939-ben kezdődött meg az orvosi műszer tömeggyártása.
Korai Drinker típusú vastüdő 1930-ból
Lányok Drinker vastüdőben 1937
1938. Az eredeti képaláírás szerint az illinois-i 18 éves menyasszony Myra Rothe eséllyel küzd a felnőttkori paralízis ellen. A fotón a Drinkertől újabb, kissé fejlettebb típusú tüdő látható
Az 1950-es években hatalmas járvány söpört végig a világon, Magyarországon három hullámban 1954-ben, 1957-ben és 1959-ben. 1957-ben 2334 bénulás történt, amely 143 esetben végződött halállal.
Az Egyesült Államokban 1952-ben bekövetkezett országos járvány lefolyása során mintegy 57 ezren betegedtek meg, ebből közel háromezren haltak meg és csaknem ezer esetben kerültek vastüdőbe betegek. Ekkor az esetek egyre növekvő száma oda vezetett, hogy fokozódott a nyomás a betegséget kutató orvosokon. Ezen körülményeknek köszönhetően verseny indult a vakcina megtalálására és – ma már elképzelhetetlen – rohamtempóban került sor a humán kísérletekre, amely aztán kezdetben problémákhoz vezetett.
A Cutter-incidens
1955-ben április 12-én Dr. Jonas Salk bejelentette, hogy kifejlesztett egy vakcinát. A vakcina úgy készült, hogy ázsiai rhesusmajmok veseszövetében tenyésztettek ki poliovírust, amit azután formaldehiddel elöltek. Salk elsőnek saját magán, majd feleségén és három gyermekén (!) próbálta ki az új oltóanyagot, amely a laborvizsgálatok alapján is sikeresnek bizonyult.
Ezután példátlan méretű humán kísérletben tesztelték az oltóanyagot. A vizsgálatba 1 800 000 gyermeket vontak be, ezen felül 220 000 önkéntest, 64 000 iskolai és 20 000 egészségügyi alkalmazottat. A program költsége több, mint 5 millió dollár volt. A tesztelés azért igényelte a nagyszámú tesztalany bevonását, mert a poliovírus okozta betegség csak a megbetegedett személyek kis százalékánál okozott bénulást.
A teszt sikere után megindult a Salk vakcina tömeggyártása, ami lehetővé tette a teljes lakosság immunizálásának megkezdését. Azonban április 25-én a frissen oltottak között bénulásos eseteket jelentettek. A gyors vizsgálat hamar kiderítette, hogy az öt nagy gyártó egyike, a Cutter Laboratories termékével oltottaknál jelentkezett a váratlan komplikáció, amely változatot aztán két nap múlva visszahívták a forgalomból.
Május 8-án leállították az oltásokat. Június 23-án az Amerikai Közegészségügyi Szolgálat jelentése szerint a beoltottak közül 149 fertőzött személyt találtak, akik közül hatan elhunytak. A lefolytatott vizsgálatok után végül nem marasztaltak el senkit sem ez ügyben. Ez az úgynevezett „Cutter-incidens” visszavetette a Salk féle vakcina iránti érdeklődést.
Sabin-csepp
Albert Bruce Sabin 1935-től a New York-i Rockefeller Intézet kutatóorvosaként kezdett foglalkozni a gyermekparalízissel. A második világháború kitörése némileg lassította a fejlesztéseket. 1938-ban Franklin D. Roosevelt, – aki maga is a betegség áldozata volt, ő 29 évesen bénult le – megalapította a Gyermekparalízis Nemzeti Alapítványt, amely célja a megfelelő védekezés megtalálása volt.
Sabin némi késéssel , de 1957-re mindhárom bénulást okozó vírustípusból sikeresen létrehozott egy legyengített, de élő törzset. Az így kifejlesztett Sabin-csepp szájon át adható védekezés volt, ami a bélfalon megakadályozta tartósan a vírus szaporodását. Azonban egyes körökben komoly ellenérzést váltott ki, hogy Salk módszerével szemben végső soron a rettegett vírusból élő törzseket juttatott Sabin a szervezetbe. Elsőként Kubában és a Szovjetunióban próbálták ki. Végül a Sabin-cseppet 1960-tól engedélyezték az Egyesült Államokban és 1962-ben kapott szabadalmat.
Az ötvenes években hihetetlen méretekben megugrott a járvány miatt a vastüdőre szorulók száma. A képen a Los Angeles-i kórház vastüdőterme látható. Rancho Los Amigos Hospital Downey, Kalifornia
Életkedv és élni akarás, fiú a vastüdőben 1955
Hideo Itokawa professzor fejlesztéseivel harmadára csökkent a gép előállítási költsége
…a súlya azonban nemigen. Egy átlagos gép tömege 450 és 820 kiló között mozgott, plusz a beteg súlya
1953. A hadsereg által kifejlesztett könnyű vastüdő az akkori csúcstechnológia volt, tömege alig egytizede a kórházinak, műanyagból és könnyűfémekből készült, hordágyként könnyűszerrel hordozható volt
Az egyik leghosszabb ideig vastüdőben élő beteg Martha Ann Lillard, aki 1953-ban került a szerkezetbe és az elmúlt több mint 60 évét töltötte el benne
Öt gyermek egyidejű ellátására készített szerkezet
Szívszorító képek, a csecsemők számra készített készülékek a negyvenes és az ötvenes évekből:
Egy könnyfakasztó fotó. 1940-ben a fiatal munkás James Bailey próbálta megmenteni pár hetes fiát Pault, a mosógépmotorból, olajoshordóból és belsőgumiból teljesen házilag készült szerkezettel. A csecsemő sajnos két nap után elhunyt
A Sabin-cseppeknek hála világszerte alig néhányan kényszerülnek már ilyen ellátásra. Az Államokban 1959-re 1.200-an voltak vastüdőben, 2004-re 36-an és 2015-re már csak 14-en éltek az életmentő csőben.
