A modern rendőrség megteremtésében fontos volt a törvényi keretek tisztázása. Ebből a célból hosszas vita után fogadta el az országgyűlés az 1881. évi XXI. törvénycikket. A törvényt végül 1881. április 11-én fogadták el, és július 1-én lépett életbe. A törvény meghatározta a rendőrség hatáskörét, feladatát, szervezetét és költségvetését.
Fővárosi rendőrség
Budapesten a rendőrség neve „fővárosi rendőrség”, ami állami kezelésben áll, működési köre az 1872. évi XXXVI. tc. alapján megalakult főváros összes bel- és külterületére terjed ki. 1889-ben kiterjesztették működési körét Újpestre és Rákospalotára, 1912-ben Kispestre, Erzsébetfalvára, Pestszentlőrincre és 1916-ban Csepelre.
A rendőrség feladata volt a személy és vagyonbiztonság megóvása, a béke és a közrend védelme, a büntetőtörvények és rendeletek betartatása, véletlenül vagy mulasztásból eredő károk, veszélyek elhárítása, a büntetendő cselekmények elhárítása, – vagy ha már megtörténtek – kinyomozása, illetve az elkövetők őrizetbe vétele és átadása az illetékes hatóságnak. Ezeken a területeken a törvény hármas feladatkört állapított meg: figyelő, megelőző és felfedező feladatokat.
A fővárosi rendőrségnek engedélyezési joga volt. Joga volt külön rendeletek által intézkedni, ideiglenes rendeleteket kiadni. Bizonyos kihágási esetekben a rendőrség volt az intézkedő hatóság. Büntetésszabási joga is volt, ha valaki áthágta az ideiglenes rendőri rendeleteket. A szabályok áthágásából eredő károkat, költségeket megtéríttethette. Tárgyakat foglalhatott le, veszély esetén bírói engedély nélkül tarthatott házkutatást, személyi motozást, egyéb esetben csak engedéllyel. A főváros területéről kitiltott személyeket kényszerútlevéllel, vagy toloncolás útján eltávolíthatta. Ezzel a joggal a rendőrség sokszor élt, és nem csak a csavargók, bűnözők esetében, hanem a munkásmozgalom tagjaival szemben is.
A törvény rendelkezett a rendőrség karhatalmi jogáról, valamint a fegyverhasználatról is. A törvény szerint a rendőri letartóztatás során bekísért személyt ki kellett hallgatni. A letartóztatást és annak indokát a bíróságon 24 órán belül jelenteni kellett. A rendőrségi letartóztatás három napig tarthatott, három nap után át kellett adni a letartóztatottat a bíróságnak. A szolgálatban lévő rendőr magánházba is beléphetett kötelességteljesítés közben. A törvény bevezette a meghívók helyett az idézés rendszerét, a rendőrségi idézésre kötelező volt a megjelenés, ha az idézett nem jelent meg elő lehetett vezetni. Az idézett köteles volt válaszolni a rendőrségen feltett kérdésekre.
A törvény széles körű jogokkal ruházta fel a rendőrséget, de igyekezetek beépíteni azokat a fékeket és garanciákat, amik az állampolgárok emberi és szabadságjogait védték. A törvény betartása minden rendőrnek kötelező volt, a gyakorlatban azonban mindig voltak vitatható esetek. Ezért is került be a törvény szövegébe, hogy:
„Működésében a fővárosi rendőrség szolgálatra kész pártatlan eréllyel és emberszerető kímélettel köteles eljárni.
Büntethető cselekmények eseteiben az előnyomozást törvény és az azt pótló szabályok és gyakorlat szerint teljesíti, s általában az illetékes bíróságokkal és kir. ügyészekkel közreműködni, ezeknek hivatalos ügyekben hozzá intézett megkereséseit teljesíteni, különösen pedig a rendőri segédletet szolgáltatni tartozik”
Szervezeti felépítés
A törvény rendelkezett a rendőrség szervezetéről is. A rendőri tevékenységet ellátó szervezet a fővárosban két nagy részből áll. A központi hivatalból (főkapitányság) és a rendőri kerületekből (kerületi kapitányságok), a Duna külön rendőri területet képezhet.
A fővárosi rendőrség polgári szervezet volt, de belső struktúrája katonailag szervezett és hierarchikus volt. A rendőrség felügyeletét a Belügyminisztérium látta el két rendészeti osztályán keresztül. A Rendőri Szervezeti Osztály (VI. ügyosztály) és a Közbiztonsági Osztály (VII. ügyosztály) volt ez a két ügyosztály.
A fővárosi rendőrség élén a főkapitány állt, akit a belügyminiszter előterjesztésére a király nevezett ki. A főkapitány volt felelős a rendőrség működéséért, ismernie kellett a rendőrség összes ügyeit, gondoskodnia kellett a törvények rendeletek végrehajtásáról, a fontosabb eseményekről azonnal tájékoztatnia kellett a belügyért.
A személyi állomány funkcióját tekintve két nagy részre oszlott. Az intéző és a végrehajtó rendőrségre. Az intéző rendőrség a főkapitányságból és a kerületi kapitányságokból állt. Gyakorlatilag a tiszti személyzet, a hivatal munkáját segítő szakemberekből és szakszolgálatokból állt.
A végrehajtó rendőrséget a rendészeti feladatokat ellátó gyalogos és lovas rendőrök alkották. A végrehajtó rendőrség kötelékébe tartozott 20 polgári biztos, akik a központban teljesítenek szolgálatot. Őket a törvény detektíveknek nevezi. 30 polgári biztos az alkapitányságokon teljesített szolgálatot, őket a törvény nem nevezi detektívnek.
A kerületi kapitányságok a közigazgatási kerületeknek megfelelően voltak felosztva. Élükön a kerületi kapitány állt, kihágási ügyekben a kerületi kapitányságok bíráskodtak, egyébként a főkapitányság alárendeltségébe tartoztak. Szerepük jelentős volt a fővárosi rendőrség működésében. Nagymértékben függött tőlük, hogy mi valósult meg a főkapitányi rendeletekből.
A főkapitányi hivatal (főkapitányság) 4 osztályból állt:
- Bűnügyi osztály: vezetője rendőrtanácsos, feladata a bűnügyi előnyomozás.
- Fogház és toloncosztály: fogházkezelési és tolonchatósági ügyek.
- Közigazgatási osztály: közlekedés-rendészet
- Erkölcsrendészet, útlevél és engedély ügyek.
A bűnügyi osztály felügyelte a nyilvántartási hivatalt, ami a rovott múltú közveszélyes és körözött egyéneket tartotta nyilván. Feladata volt a lopott, elveszett és talált tárgyak kezelése és tárolása. A főkapitányi hivatalhoz tartozott még a bejelentési hivatal, a rendőrpénztár és a főorvosi hivatal. A detektívtestületet csak később hozták létre, addig a kevésbé hatékony titkos ügynöki rendszer működött és egyes esetek megoldására polgári biztosokat jelöltek ki.
A rendőrség elleni panasszal a belügyminiszterhez lehetett fordulni. A szolgálati utasításokat a belügyminiszter adta ki. A törvény rendelkezett még a rendőrök jövedelméről, nyugdíjáról és rendelkezett a rendőrség fenntartási költségeiről is. A fenntartási költségek a főváros hozzájárulásából, állami hozzájárulásból és a belügyminiszteri költségvetésből, valamint egyéb jövedelmekből álltak.
A rendőrségi törvény 1881-ben végre törvényileg garantálta és megszabta a rendőrségi tevékenységet. Ennek eredménye képen a rendőrség fejlődése felgyorsult és a 90-es évekre modern, hatékony rendőrség jött létre, ami a korábbinál jobban megfelelt az elvárásoknak.
Török János főkapitánysága alatt
Thaisz távozása után 1885. március 11-én Török János volt temesvári polgármester lett az új főkapitány. Török közigazgatási szakember volt, a rendőrség irányítása sem volt ismeretlen a számára, hiszen Temesvár polgármestereként feladata volt a rendőrséggel való foglalkozás.
Beiktatása előtt tanulmányúton volt Londonban, Párizsban, Bécsben és Berlinben, hogy tanulmányozza az ottani rendőrségek munkáját. A új főkapitány pár hónap alatt kicserélte a rendőrség személyzetét. 11 letartóztatás és fegyelmi eljárások megindítása után Thaisz hívei sorba nyújtották be lemondásukat, helyükre Török képzett jogászokat nevezett ki.
A budapesti államrendőrség Török főkapitánysága alatt tette meg az első lépést a modern nagyvárosi rendőrséggé válás útján. Az ő feladata volt az 1881-es törvény végrehajtása, az új szervezeti rend megteremtése, gyakorlatilag egy új intézmény létrehozása.
A detektívtestület felállítása és a szervezet kialakulása
A legsürgősebb feladat egy új, hatékony bűnüldöző testület felállítása volt. Korábban a nyomozást a polgári biztosok végezték. A 40 éves budapesti detektívtestület albuma szerint a polgári biztosok nyomozása annyiból állt, hogy elfogták az általuk ismert összes rovott múltú egyént. 8-10 napig fogva tartották őket, elegendő bizonyíték vagy gyanúok nélkül. Ha valamelyikük bevallotta a bűntettet, akkor megküldték a papírokat az ügyészséghez, ha nem vallotta be senki, akkor szélnek eresztették a társaságot.
A polgári biztos intézmény helyett hozták létre a detektívtestületet. Török János 1885. december 17-i felterjesztése alapján, Tisza Kálmán belügyminiszter megalakította a detektívosztályt, amibe a főkapitány 27 detektívet nevezett ki.
Ezek név szerint: Nagy Pál, Kubó János, Kassay Lajos, Nemes II Sándor, Öszterreicher Lipót, Ewinger János, Farkas Géza, Haga Aladár, Horváth Péter, Bammes Flóris, Bóttha Béla, Gondé Antal, Heim Rezső, Sorecz Alajos, Tóth Ambrus, Szakály József, Krapp Mihály, Bolla István, Dobroviczky Imre, Kovács József, Haluska Lajos, Vitáczky Antal, Trapka Kálmán, Dalos István, Jamszky József, Aszalai Antal, Türki János.
Az első detektívek 1886. január 1-jével kezdték meg a munkát. A detektívek először a főkapitányság bűnügyi osztályának referensei voltak, a kerületi kapitányságok és az osztályvezető tanácsosok mellett kezdték meg munkájukat.
Ez az állapot 1886. április 17-én változott meg, amikor Splényi Ödön bárót nevezték ki a detektívosztály vezetőjévé felügyelői címmel és kapitányi ranggal. Splényi kinevezése után két hónappal létrejött az önálló, központosított detektívosztály.
Török főkapitány 1886. június 18-án rendeletileg az összes kinevezett detektívet a detektívosztály kereteibe vonta vissza. Splényinek az volt a törekvése, hogy a detektívet minél kevésbé kösse le a papírmunka, helyette területi figyelést, felderítést végezzenek inkább.
A detektívek közül egy a főkapitány mellé, egy a Margitszigetre, tizenkettő a bűnügyi osztályra, egy az államrendészethez, négy a detektívfelügyelő mellé, egy szolgálatvezetésre, kettő a bérkocsik felügyeletére, kettő a prostitúció ellenőrzésére, a vendéglők és vasutak ellenőrzésére négy, őrjárati szolgálatra, pedig nyolc detektív volt kijelölve.
A detektívtestület első szabályzata csak 1888-ban lépett életbe. A testület feladata volt a megelőző és felfedező tevékenység a főkapitányi hivatal, a kerületi kapitányságok, a bejelentő hivatal, a tolonckezelő hivatal számára. A detektívtestület közvetlenül a főkapitánynak, vagy a főkapitány helyettesnek volt alárendelve.
Köteles volt a fent említett szervek közvetlen megkeresésére nyomozást folytatni. A beérkezett névtelen levelekről vagy büntetendő cselekményekről köteles volt jelentést tenni a főkapitánynak vagy a bűnügyi osztály vezetőjének. Ha olyan ismeret birtokába jutott, ami a veszély elhárítása érdekében közvetlen beavatkozást igényelt, jogában állt önállóan cselekedni.
A nyomozásra a megbízást a bűnügyi osztály vezetője adta a detektívfelügyelőnek, a nyomozati irány megjelölésével. Sürgős esetben a központi ügyeletet ellátó tiszt, vagy a megbízott előadó is megtehette ezt. A külön utasítás nélkül érkező eseteken a detektív saját belátása szerint vizsgálhatta.
A nyomozati anyag, ha utasítást tartalmazott a nyomozásra vonatkozóan, akkor az utasítás szerint kellet eljárni. Amennyiben a detektív ezzel nem értett egyet, figyelembe vehette saját szempontjait is, de csak az utasítás teljesítése után.
Ha a nyomozás a detektívet igazolta, akkor megszakíthatta azt a bűnügyi osztály vezetőjének tett jelentéssel egy időben. De ha a bűnügyi osztály vezetője továbbra is ragaszkodott a korábbi utasításokhoz, a detektív a főkapitányhoz fordulhatott a kérdés eldöntésére.
A bűnügyi osztály és a detektívtestület kölcsönös információcserével dolgozott. A detektívtestület ellátott preventív feladatokat is. Ellenőrizte a rovott múltúakat, feljegyezte lakhelyük körülményeik változásait. A detektíveket igyekezetek mentesíteni a papírmunka alól, így csak a nyomozásuk végén kellett jelentést írniuk.
Detektívnek jelentkezhetett minden 24-40 év közötti magyar állampolgár, aki teljesen egészséges volt. Kifogástalan előélettel rendelkezett, bírta a magyar nyelvet szóban és írásban, valamint kellő személy illetve helyismerettel kellett rendelkeznie a városban.
Felvételnél elsőbbséget élveztek azok, akik rendelkeztek valamilyen nyelvtudással és dolgoztak már a rendőrség más ágában is. Iskolai végzettség egészen 1901-ig nem szerepelt a követelmények között. Ekkortól már csak érettségizett vagy jogot végzett embereket vettek fel a testületbe.
A próbaidőre felvett detektívek oktatását a felügyelő végezte. Az oktatás elméleti része a szolgálati szabályzat megismeréséből és értelmezéséből állt. Az oktatás többi részét a gyakorlati tudás átadása tette ki. A szolgálati teendők és a detektívek jogai pontosan, precízen körülírtak és részletesek volt a félreértések elkerülése végett.
A detektívek kezdetben csak államrendészeti és bűnügyi területen végezetek felfedező, figyelő, puhatoló, hírszerző és ellenőrző tevékenységet. 1896-tól kibővítették működési körüket, és csoportokat hoztak létre. A közlekedésügy és erkölcsrendészeti ügyek is a testülethez kerültek.
Létrehozták a C-csoportot, ami az ékszerüzletekkel, zálogházakkal, fémolvasztókkal, zsibárusokkal, kocsmákkal, vendéglőkkel, pálinkamérésekkel, menhelyekkel, népkonyhákkal, kifutókkal, lapkihordókkal, hordárokkal, gyümölcsárusokkal és a vásárok ellenőrzésével foglalkozott.
1911-ben preventív csoportot hoztak létre. Ebben az évben létrehoztak egy másik csoportot is ami a tiltott szerencsejátékot üldözte.
A megnövekedett feladatokhoz több detektívre volt szükség. 1886-ban még 27 detektív volt, 1914-ben már 270 detektív dolgozott a detektív testületben.
A detektívtestület létszáma:
- 1886: 27 fő
- 1890: 31 fő
- 1892: 56 fő
- 1894: 98 fő
- 1895: 143 fő
- 1896: 178 fő
- 1899: 188 fő
- 1900: 195 fő
- 1910: 130 fő
- 1911: 190 fő
- 1914: 270 fő
Tovább fejlődik a rendőrség szervezete
A detektívosztály vezetője 1895-ben rendőrtanácsos címet kapott ezzel is elismerve a testület eddigi munkáját, mert a detektívosztály beváltotta a hozzá fűzött reményeket és sikert sikerre halmozott. Ebben valószínűleg szerepe volt annak is, hogy a külföldi rendőrség mintájára itt is elindult a specializálódás.
Bűnügyi nyílvántartó
A detektívtestület munkáját segítette a bűnügyi nyilvántartó. 1885-ben hozták létre az ekkor még helyi jellegű bűnügyi nyilvántartót.
A bűnügyi nyilvántartó öt részből állt:
- Az első része a rovott múltúak, és körözöttek nyilvántartása alkotta. Ebbe a nyilvántartásba két törzslap volt. A kistörzslapon a büntetettek adatai szerepeltek. A nagytörzslapon pedig a rokonok, ismerősök adatai.
- A fentieket egészítette ki 1887-ben az arcképnyilvántartó. Ez az elfogott bűnözőkről készült fényképeket tárolta.
- Nyilvántartották még a lopott és talált tárgyakat.
- Külön nyilvántartás tartalmazta a feltételesen szabadlábra bocsátott bűnözők adatait.
- A nyilvántartás ötödik része a rendőri közlönyök nyilvántartása volt. Ezek az újságok az ország különböző részeiből érkező nyomozati, körözési értesítéseket tartalmazták. 1908-ban erre a budapesti gyűjteményre alapozva jött létre az országos nyilvántartás.
Az ujjlenyomatvétel hajnala Magyarországon
A rendőrség új személyazonosító rendszert is bevezetett. Először a Franciaországban, Németországban és Ausztriában bevezetett Bertillon módszert kívánták alkalmazni. Ez az antropometrián alapult, vagyis a csontrendszer mérési adatainak rögzítését használta fel az azonosításhoz.
A Bertillon rendszerről az 1897-es berlini nemzetközi bűnüldözési konferencián hallottak a budapestiek. Ezt követően dr. H. Arányi Taksony megkezdte Bertillon szakkönyveinek magyarra fordítását, Gárdonyi Viktor detektív, pedig elvégezte Párizsban a Bertillon iskolát.
Az előkészületek ellenére a bevezetésre mégsem került sor, ugyanis dr. Pekáry Ferenc 1902-ben Londonban töltötte szabadságát. Itt önszorgalomból tanulmányozni kezdte a londoni rendőrség által használt azonosítási rendszert, az úgynevezett Gallton rendszert.
A rendszer azon alapult, hogy minden egyes embernek más az ujjlenyomata. Az ujjlenyomat-felvétel úgy történt, hogy sima horganylemezen gumihengerrel egyenletesen szétterített festékre nyomták rá a hüvelykujj felső ízületét, a köröm jobb szélétől a bal széléig elfordítva, és a festékes ujjlenyomat rajzot rávitték egy fehér lapra.
Az azonosítási rendszer kitalálója Herschel bengáliai adóvégrehajtó volt, de végül nem róla, hanem India kormányzójáról Francis Galltonról nevezték el, aki az ujjlenyomatokat elfogadta a bennszülöttek hivatalos aláírásaként.
További feladatok, specializáció
A rendőrségen a modernizáció és a hatékonyság növelése érdekében más fontos intézkedések is történtek. Módosították a toloncszabályokat, a rendőrség keretein belül megindult a specializáció.
Megalakult a vasút- és közlekedés-rendészet. Feladatai közé tartozott a vasút ellenőrzése, valamint a bérkocsik ellenőrzése a gyanús utasok megfigyelése, igazoltatása. Később kiegészült a tömegközlekedés és a XX. század elején megindult autóközlekedés ellenőrzésével. Létrejött az önálló erkölcsrendészet, aminek a feladata a bordélyházak engedélyezése és ellenőrzése, a türelmi bárcák kiadása és a türelmi bárcával rendelkező kéjnők ellenőrzése, a titkos prostitúció üldözése volt.
A rendőrség feladatkörei közé bekerült a gyermekvédelem is. Valószínűleg ebben közrejátszott az is, hogy nőtt a fiatalkorú bűnelkövetők száma. Ezek sokszor nehéz anyagi helyzetű családokból származtak, vagy a szülői szeretet hiánya miatt elvadult, elzüllött gyerekek voltak.
A szakosodás magával vonta a bűnügyi osztály átalakítását is. A bűnözés egyes fajtáival külön előadók foglalkoztak. 1894-ben az osztály tíz előadóval rendelkezett, és előadónkénti területek voltak:
- emberi élet elleni és a szemérem elleni bűncselekmények, rablás, zsarolás, gyújtogatás, közveszélyes cselekmények
- testi sértések, balesetek, hullaügyek, eltűnt személyek
- pénzhamisítás, okirat-hamisítás, zsebtolvajlás, lopás
- csalás, sikkasztás, hűtlen kezelés, uzsora, védjegy-hamisítás
- betörések, álkulcsos lopások
- alkalmi és besurranó tolvajok
- családi és bizalmas viszonyban állók közötti lopások
- szolgálati viszonyban állók közötti lopások
- kerületi kapitányságok nyomozásai, bűntett vagy vétség miatt körözöttek
- panaszok felvétele
1896-ban átszervezték a rendőrség gazdasági ügyeit. Ennek oka az volt, hogy a közigazgatási osztály vezetője több rendbeli visszaélés, sikkasztás, okirat-hamisítás miatt bíróság elé került. Az átszervezés keretében különválasztották az elnöki és a közigazgatási osztály gazdasági ügyeinek kezelését, és alosztályként külön gazdasági osztályt hoztak létre.
Sajtószolgálat
1888-ban Török János főkapitány felismerve a sajtó fontosságát, rendőri sajtószolgálatot hozott létre. Ennek feladata volt, hogy a napi eseményekről tájékoztassa a sajtót.
1895-ben a sajtószolgálat helyébe sajtóirodát hoztak létre, ennek a feladat már nem csak a naponta egyszeri sajtótájékoztató tartása volt, hanem ez állította össze az 1895-től évente kiadott főkapitányi jelentéseket.
1896-ban a sajtóiroda már reggelente lapszemlét tartott és naponta háromszor adott ki közleményeket a lapok megjelenési idejéhez igazodva. Újdonságnak számított, hogy 1896-tól kezdve rendőrtudósítói igazolványt adtak ki az újságíróknak.
1902-ben megalakult a Budapesti Napilapok Rendőri Rovatvezetőinek szindikátusa, ami képviselte az újságokat a rendőrségnél, és ők jártak el a vitás kérdésekben.
Szolgálati szabályzat
1893-ban kiadták az új szolgálati szabályzatot, ami az 1882-ben kiadott ideiglenes szabályzatot váltotta le. Az új szabályzat részletesen meghatározta a rendőr jogait, kötelességeit, meghatározta, hogyan kell a rendőrnek viselkednie szolgálatban és szolgálaton kívül.
Szabályozták a rendőrök felvételét és képzését. A rendőrség felső vezetőinek 1883-tól kezdve felső fokú végzettséggel kellett rendelkeznie.
A rendőri testületbe való felvétel szabályozására csak 1893-ban került sor. Rendőr lehetett az a 23-40 év közötti magyar állampolgár, aki tökéletes egészséggel, feddhetetlen előélettel rendelkezett, bírta a magyar nyelvet szóban és írásban, képes volt írásbeli jelentések szerkesztésére, a hadseregben altisztként szolgált, vagy csendőr volt.
A jelentkező, ha megfelelt, akkor három évre kötelezte el magát, de ideiglenesen hat havi próbaszolgálatra osztották be. A felvételi iskolai végzettségre vonatkozó konkrét feltételeket nem tartalmazott.
A rendőr a szükséges ismereteket a próbaidős rendőrtanfolyamon szerezte meg. A tananyagot az államrendőrség szervezetének megismerése, a szervezési szabályzat, a szolgálati utasítás és a fegyelmi szabályzat megismerése alkotta.
A próbaidős rendőrnek meg kellett tanulnia a magyar büntetőtörvényeket, a rendőri természetű kormányrendeleteket, a fővárosi szabályrendeleteket. Meg kellet ismerniük a város topográfiáját, elsősegély-nyújtási tanfolyamon vettek részt, megtanították őket, jelentést írni, és számtanból a négy alapműveletre.
Ez azért volt fontos, mert a rendőrnek jelentkezők nagy része paraszti származású volt alacsony végzettséggel (4-6 elemi). Később a tananyag kiegészült alkotmánytannal, magyar történelemmel, földrajzzal és számtannal, és helyesírással.
Egy működő szervezet
A XIX. század végére a modernizáció megtette a hatását és a Budapesti Rendőr-főkapitányság szervezet 1881. és 1914 között sikeresen tevékenykedő, rutinosan működő gépezetté vált.
A XX. század első éveiben új problémák jelentkeztek a magyar társadalomban, amik koncentráltan voltak megfigyelhetőek a fővárosban. Megerősödtek a társadalmi politikai mozgalmak. Megkezdődött a háborúra való felkészülés, kiéleződtek a gazdasági problémák, nőtt a nyomor és a munkanélküliség, ami leginkább a főváros lakosságát sújtotta.
Ezeknek az okoknak a következtében a fővárosban nőtt a kriminalitás. Ezt a rendőrség a mindennapi gyakorlatban tapasztalta és felhívta a figyelmet arra, hogy a rendőrség fejlődése nem követi ezeket a változásokat. Az utolsó békeévben, 1913-ban a rendőrség hatásköre 49298 kataszteri hold nagyságú területre terjedt ki, amin 1088000 fő lakott. A rendőrség létszáma ekkor 3488 fő volt.
1913-ban a budapesti rendőrség bűnüldöző tevékenységének sikerekben gazdag fejezete zárult le. A megtett út óriási: az ólombotos, korrupt polgári biztosoktól a modern, korszerű, képzett, világvárosi szinten dolgozó, világhírnevet szerző bűnüldözésig. 1914-től azonban a rendőrség már nem tudott úrrá lenni az eseményeken.
